Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Kelebi Kiss István: Csipkebokor

Zár. Mindenki ezzel jött. Zár. Elege volt ebből a szóból. Az emberekből. Nem veszik észre? Persze tudta jól. Nem veszik észre. Beszélnek hozzá, mindenki akar magának egy szeletet a megértő, kedves emberből. Csak elmesélem...képzeld el...azt mondta, hogy...

Bálint egy pénteki napon pakolt össze. Nem volt soha sok cucca. A kamaszkori, őrült tárgyhalmozási kényszer eltűnt belőle, pár évvel az anyja halála után. Egyszerűsítés. Kevesebb tárgy. Nagyobb tér. Átlátható, rendezett környezet. Megdöbbentő volt felszámolni a dolgait. Kacatvásár, írta ki pár A4-es lapra és a szomszédos lépcsőházakban kiragasztotta a liftekre. Csak három házmester hívta a megadott számon, feljelentéssel fenyegetőzve, ez viszonylag jó aránynak számított. A nagy napon rengetegen jöttek. Az első szobában halmozott fel mindent, apró utakat hagyva a kupacok közötti közlekedéshez, de árcetliket nem írt. Becsületkassza. Sokan hitték, hogy nem veszi észre, ahogyan a kabátok alá rejtett szajréval elszivárognak. Látta a kisebb-nagyobb értékű lopásokat. Nem érdekelte. Vigyék. 

 


Tomaji Attila Fotó:Székelyhidi Zsolt

 

"Egyszerre anya- és kórházi vers, helyszíne egy kórterem, díszlete egy ágy, a függöny, az ablak melletti poros fény. Tartalma, amelyet szakmailag versanyagnak is nevezhetünk, kiemelkedően gazdag, sűrű, akár több költeményre elegendő lehetne. Ki-ki tetszése, napi hangoltsága szerint választhat belőle kedvenc gondolatot, részletet."

 

 

Hemm Lilianna: Tanulmányrajz, grafika

 

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium harmadéves tervezőgrafika szakos tanulója vagyok. Kicsi korom óta az alkotással tudtam legjobban kifejezni az érzelmeimet és a gondolataimat, legyen az zene vagy képzőművészet. 

 

Nézem a virágokat a boltban, anyu melyiknek örülne vajon. Mindig azt mondta, szeretetből öli meg a virágokat. Túlöntözés. Túlmetszés. Mindig túl, de így szeretett mindent, életet, bátyámat, engem, a munkáját, a világot, utazni benne, mikor már lehetett, de kevés volt az idő. Hamar ment túl. Fukszia, írja a tábla. Rémesen keveset tudok a növényekről. A színe tetszik. Ez az erős, szemembe robbanó rózsaszín. Persze lelegelné a macska. Talán majd egyszer értem a növényeket is, a mértékletességet, ahogyan anya is megtanulta. Virágzott a keszthelyi lakásban a muskátli. Vastag, erős új hajtásokkal turbékolt az élet a virágládákban és büszkén fénylett anyu szeme mikor mutatta a bimbókat, pont, mint a májusi ég kékje, úgy ragyogott.

4745 napja vagyok anya. Hajnalban számoltam ki, mikor a legkisebb rémálma miatt megébredtem. Simogattam a tenyerét, néztem ahogyan visszamerül az álomba, betakartam a derekát. Ezt is hoztam magammal valahonnan. A derekad mindig legyen betakarva Edina. Nem anyu mondta, ő sosem szólt ilyenért.

 

Az 1939-ben született, 2015-ben elhunyt katowicei lengyel költő, író, műfordító, Feliks Netz itt olvasható verse lírába ágyazott bennfentes reflexió. Ez nem egy hátizsákos turista felületes első benyomása, nem is egy amerikai cserediák világhálós posztja egy olyan országról, amelyről egy hónappal ezelőtt még azt sem tudta, melyik földrészen található, és milyen nyelven beszélnek ott. Netz pontosan, évtizedekre visszamenően tudta, miről nyilvánít véleményt. Egyetemi tanulmányait követően, huszonévesen önerőből megtanult magyarul, és elkezdte lengyelre átültetni irodalmunkat. Amikor ezt a versét írta, már túl volt több magyar prózakötet (Illés Endre, Déry Tibor, Moldova György) lefordításán, és már olvasta eredetiben Molnár Ferencet, Kosztolányit, Karinthy Ferencet. Ám még előtte állt a legnagyobb szellemi kaland: két évvel e verse után felfedezte magának Márai életművét, és összesen tizenegy könyvét átültette, majd meg is jelentette Lengyelországban. Netz személyében Márai első fordítóját is tisztelhetjük.

 


Boráros Laura: Mechanikus narancs, plakátterv

Gyakorlatilag "születésem óta" rajzolok. Szüleim színházi emberek, édesanyám dramaturg, apám színházi tervező. A rajzoláson kívül sok mindennel foglalkozom: ezek közül is kiemelkedik a varrás, a vitorlázórepülés és a kínai harcművészetek iránti érdeklődésem.
Felvételt nyertem a Prágai Előadóművészeti Akadémia Film- és Televíziós Iskolájába, ezzel most nagyon elégedett vagyok.

 


László Noémi Fotó: Székelyhidi Zsolt

A szöveget nem nevezném gyerekversnek, bár egyes soraiban kétségtelenül a műfaj határvidékén jár – nem meglepő módon, hiszen László Noémi alkatilag arrafelé (is) otthonosan mozog, s nem véletlenül főszerkesztője 2020 óta a nagy múltú kolozsvári Napsugár gyermekújságnak. A három strófa páros rímekkel építkezik, szabályosan váltakozó hat, valamint hét szótagos sorokban. Külön zamata, a játékosságot fokozó ráadás a strófák első sorának alliterálása: „korom, karom, karám”; „koron, körön, korán”; „perem, porom, parám”. 

 

 

 Kis-Halas Emma: Kézzel festett szatyor

Gyerekkoromtól kezdve szerettem rajzolni, művészeti katalógusokat olvasni, múzeumokba járni. Az általános iskolámban, hatodikos koromban döntöttem el a Művészeti iskola nevét meghallva, hogy ide szeretnék jönni, tulajdonképpen bármilyen szakra. A nyílt napon döntöttem el, hogy a textil szakot fogom választani.

 


Fotó: Marton-Ady Edina

Pár napra kiürült a fészek. Egyedül maradtam. Tudtam, hogy így lesz. Készültem. Írni fogok, gondoltam. Mert egy ideje nem megy. Sok-sok hasított részlet, torzók, semmi konkrét forma. Az első huszonnégy órát nagyjából átaludtam. Ha felkeltem, az ablakon kibámulva megittam egy teát, aztán visszafeküdtem. Álomtalan, mozdulatlan órák. Csend.

Az anyaságban elfelejti az ember a csend luxusát. Azt a különleges állapotot, amikor csak te vagy jelen a pillanatban. Nincs kényszer. Nincsen terv.

 


Kürti László
Fotó: Székelyhidi Zsolt

A Magánkánon kéthetente jelentkezik, mindig hétfőn, és ez a mostani fejezet naptárilag húsvéthétfőre esik. Egy ilyen közlés megfelelő versválasztást kíván. Ezért szókeresővel átnéztem Az év versei antológiasorozat legutóbbi kilenc, általam szerkesztett kötetét. Csodálkozva tapasztaltam, hogy az összesen 3500 oldalnyi versanyagban mindössze két helyen szerepel Húsvét ünnepe, a húsvét kifejezés. És ott sem direkt módon, azaz nem vallási közelítéssel, hanem áttételesen. Úgy látszik, az elmúlt évtizedekben a Feltámadás is úgy járt, mint például a gyónás: a kortárs magyar líra figyelmén és értelmezési tartományán kívülre került. (Gyónás után címmel magyar nyelven legutóbb talán Pilinszky írt verset, fél évszázaddal ezelőtt.)

 

 

A Pécsi Művészeti 12. évfolyamának festő szakos tanulója vagyok. Már ötéves korom óta a festés a legkedvesebb elfoglaltságom. Kedvenc témám a mozgás; szorosan beosztott mindennapjaimban a sportoknak, természetjárásnak és az állatokkal való foglalkozásnak is fontos szerepe van.

 

 
Kép forrása: Marton-Ady Edina facebook oldala

Nem tudtam mit kellene mondani. Olyan régen láttuk egymást. Ültünk egymás mellett. Néma csendben. Mégsem éreztem magam kellemetlenül. Mindenki mással az lett volna. Mocorogni kezd az ember a széken. Zavartan a haját birizgálja. Rázza a lábát, miközben a gerince egyre feszesebbnek hat a testében, mintha mindjárt felrobbanna a feszültségtől. De itt csak a zene szólt halkan a pult mögül, a többi vendég duruzsolása töltötte be a teret, és ott voltunk mi, két ember, egymás mellett. Teát ittam. A forró ital gőzét figyeltem, néha kortyoltam egyet, vigyázva, ne szürcsöljek. Emlékeztem, azt nem szereti. Gyerekkoromban is rám szólt érte, minden alkalommal. Ő bort ivott. Vöröset. Karcsú pohárból. Soha nem tartotta el a kisujját, nem úgy, mint én. Amikor észrevette, hogy a poharat figyelem megszólalt.

– Emlékszel, amikor kulcskarikákat akasztottam a kisujjadra, hogy ne tartsd el, ha megfogod a poharat.

 

 
Géczi János Fotó: Székelyhidi Zsolt

"Okos, intellektuálisan kerek, sodró lendületű versbeszédet kapunk – aki ismeri az egyetemi tanár szerző életművét, annak ez nem újdonság. Mintha csak a dúsan tenyésző, mérnöki igényességgel kialakított saját kertjében lépegetne egy felhőszakadás után, Géczi ügyesen kikerüli a témában és a szókincsben lapuló ingoványos pontokat. A szöveg első felében található „szeretet” és „lélek” szóra gondolok, persze: az irodalmi hagyományokban agyonkoptatott, lírailag terhelt szavak ezek, amelyeket napjainkban már nehéz eredetien, profi költőhöz méltó könnyedséggel, sziruptól mentesen versbe írni. Géczi teljesítette ezt a kihívást."

 

 

Vilmos Noémi vagyok, először tudós-könyvtáros akartam lenni - bármit is jelentsen ez -, aztán néha író, költő, főcserkész, magyartanár, színész, zenész, rendező, dramaturg,  szakács, politikai aktivista, ingatlanközvetítő, drámatanár, programozó.  Jelenlegi foglalkozásom, hogy levegőt vegyek, hátha kicsit ésszerűsíteni tudom a fenti listát.

 

 

Vilmos Noémi: Solo (2015)

 

Hallottam egy dalt, azóta azt hallgatom óraszám
Most is, e szent pillanatban a fülemben szól a szám,
s nem fáj fejem tőle még, és tudom, hogy nem elegáns,
de be kell vallanom, hogy ez most tökre irreleváns.
Mért is bánom ezt, ha egyszer szólásszabadság van, vagy mi
mért kéne a céltalan kis szavaim a számon hagyni?
Jogomban áll, díszíthetné szövegem sok tarka lom,
de ha megtehetem, inkább díszítse a tartalom
(hogy ha már e versem/ny révén nyílik is rá alkalom)
Mit is mondjak hát, ha egyszer tényleg mindent mondhatok?
Használjam ki, míg lehet, még ha rá nem is volna ok?
Nem beszélni akarok csak: valamit mondani is
Pláne, ha a hozzá való jogom ilyen labilis.
Törvényhozó pajtik, kicsit durva, amit toltok
Szám is legyen bezárva, mint vasárnap a boltok.

 

 

Új mértékegység születik

 

Egy iskolát és történetét többféle adattal lehet jellemezni, ezek egyfajta iskolai „mértékegységek”.

Először is adódik mérőszámként a létszám: a Müsziben (Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum) most, ezen rovat elindulásakor 329-en vagyunk. Régi mértékegység továbbá az iskolafennállás éveinek száma, de jó lesz ide a tonnaszámra (f)elhasznált famentes lap, agyag, sárgaréz, textil, olaj-és vízfesték, az egész iskolát betöltő befújások, gyakorlások, fellépések, piruettek, monológ-mormolások száma. 

 


Fotó: Marton-Ady Edina

Egyszerűen nem tudok neki ellenállni. Általában csacsogva sétálunk el a gyerekekkel március 15-én a kávézóba, átlag háromszor vesznek össze a három buszmegállónyi távolságon, minden megállóra egy összefeszülés. Míg én iszom a chait, ők enni szoktak, mindenkinek megvan a kedvence, répatorta, csokis muffin, almás pite, de ilyenkor, ha betegállományban nyomom, nincs séta. Pláne ebben a fejlecsavaró orkánban.

 


Regős Mátyás Fotó: Székelyhidi Zsolt

"Az iskolai irodalomoktatás, a hivatalos irodalomtudomány szobrokat gyárt: megannyi idealizált, teátrális testtartású alakot. „Hallani szörnyű lélegzetét.” Nemzedékek óta úgy ülünk tizennyolc éves korunkig a padban, hogy irodalom tankönyveink tele vannak magas talapzaton álló, kőbe faragott költőkkel és írókkal. Őket oda „kirakták, most legyél kemény.” Ha valamelyiknek letörik a kézfeje, vagy egy ostrom során fejlövést kap, a hiányzó részt precízen pótoljuk: „a kőmagyar felújítható”. A kánon pedig egy szoborcsoport, amelynek egy-egy tagját néha lemetszik, és hátracipelik a poros raktárba („a szoborjegyzékben nincs róla adat”), hogy valaki mást állítsanak a helyére."

 

 

 


Székelyhidi Zsolt (Fotó: Székelyhidi Zsolt)

„Meg kéne írnom, / hogy…” kezdi mondandóját, és ezt huszonöt szóval lejjebb megismétli. Húsz fegyelmezett sorba foglalt tömör vallomást kapunk egy majdani vallomásról – amely valójában már nem majdani, hanem jelenlegi, s nem vágyott, hanem valós, hiszen éppen most öltött testet: megvalósult. A címben jelzett visszalépés önmaga felé (is) történik, ezáltal legalább annyira előrelépés is: lehetőség saját magának, hogy valami újba kezdjen, és felhívás az olvasók felé, hogy „kezdjetek új életet”.

 

 


Kép forrása: mteweb.hu

Ugrik az őz, nyomába lép a gida, eldől alattam a bicikli. a vér porral keveredik, nézem őket, ahogyan áthaladnak. nem ijednek meg a csattanástól, csak mennek, előre, át a csapáson, a rétre, ahol füvet remélnek. Traktorok járnak erre, batár keréknyomok az agyagos sárban. Lassan szárad ki a tömörített anyag, a legfelső rétegre hulló esőtől ellágyuló földből amforát is készíthetnék. Várom, hogy eltűnjenek az őzek. minden állattól félek. Felemelem a biciklit, tolni kell. Elferdült a kormány. A vér lefolyik lábszáramon, nyomaim után talán rókák jönnek majd éjjel. Háromujjú patás, nem lépek a nyomába, hátha őzzé változom. 

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal