Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: A város emlékillatai

 

 

 

 

A város emlékillatai

 

Jó kint éjszaka, mindig szerettem kint lenni sötétedés után, gyerekkoromban néha még biciklire is szálltam ilyenkor, a legkacskaringósabb utakat választva, de aztán, mivel biciklin tilos zenét hallgatni, mert nem hallod a forgalmi zajokat, egyszer csak gyalogolni kezdtem, kibomlottak az utcai részletek, a házsebek és foghíjas tetők, anyaga lett a világnak, nehéz és szelídíthetetlen anyaga, saját szabályokkal, melyeket csak megismerni lehet, uralni soha. "Rakhatod te máshogy a téglát, mondta apám, ledől egy éjjel, agyoncsap, ültethetsz facsemetét, de ismerni kell a földet, különben belehal!". Szinte hallom a hangját, ahogyan beszél, milyen régóta halottak a szüleim, de a hangjuk, az illatuk néha rám köszön a városban. A villamosról kinézve pont olyan egy alak, mint apám, kiabál valakinek, sötét haja őszbe derült már, a válla ívére emlékszem, a kezére. A Szentlélek téren az aluljáróban faanyaggal dolgoznak, forgácsillatú betonfolyosó, pasztellel festett, színes lécek, csak állok, csukott szemmel, mélyre tüdőzöm apám emlékét és tegnap egy női illat osont a villamoson, mint anyámé, akaratlan fordultam utána, az agy tudja, de van egy villanásnyi pillanat amíg hiszed, ő lehet, végül kitisztul minden. Az égen veszett fényesek voltak a csilagok. Hideg volt. Nagyon.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-02-04 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.