Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

II. Kép

 

 

Szerencsi Judit

A haverok azzal heccelték, mit történt veled, Juditkám, hogy ennyit vesztettél? Vastag combú pincérnősködsz, de ily kevés végtaggal!? Alteregó kereső találta meg őt, hogy a híres énekesnőt helyettesítse, ha annak torka béreked. Aztán beütött a krach: bal karját is tőből, veszítette, (a végtagvesztések leírásának emitti sorrendje nem időrendi, inkább reánézési, fej felől tekintvést előbb jő a kar, mint a láb) mivel valamiféle irmag, tő féle maradt csak, Szerencs a szerencsétlenségben (mert szerencsi lány, a fenti kép) hogy jobb kezes ő, mint rendesen szoktak. Mint látható (dettó a fenti kép) ügyesen tart egy kézben; mankót, sörösüveget, legalább két söröspoharat; bal lábát meg tövestűl amputálták. Valamiféle mini csonkocskát is nagyítóval kéne keresni rajt', mert mint a rajzolaton látszik, ami inge alja alatt valamiféle valamiségnek látszik, az csak tövig akkurátusan felhajtogatott nadrágszára, alig ér lejjebb szemérem dombjánál.

 

Nagy Attila: Árnyékember

A munkahelyemen egyszer megbotlottam, és jól odakoppintottam a bögrémet az asztal sarkának, amitől kicsorbult. A kollégák mérgesek voltak, és azt mondták, mostantól csak abból a bögréből ihatok, hogy megtanuljam a leckét.

 

Nagy Attila: Kövek a vízben

 

Péter, mielőtt becsomagolta kicsi bőröndjét, még egyszer ellenőrizte a hűtő tartalmát. Egy darabka megkeményedett szalonna és egy darabka sonka. Két szál virsli és kevéske házi túró, melyet a piacon vásárolt, néhány nappal előbb. A szalonnát és a sonkát bablevesbe fogja bele főzni, amikor majd hazaér. A túrót és a virslit szomszédja odaadhatja Szőrmóknak, a kis termetű kutyának. Még egyszer körülnézett a házban. Mindent rendben talált. A kicsi bőrönd régi volt ugyan, de kitűnő állapotban. Szemmértékkel fél négyzetméter teret foglalt el, mélysége pedig nem haladta meg a húsz centimétert. Már mindent előkészített és a bőrönd köré pakolt, csak csomagolnia kellett. Alulra helyezte a törölközőt, néhány pár zoknit és az alsóneműt. Egy zacskóban fogkefét és fogkrémet, egy dobozkában pedig szappant és fürdősampont helyezett a bőröndbe. Borotvára nem volt szüksége, hiszen a főiskola befejezése után megnövesztette szakállát és néhány hónappal később, az egyik tengerparti képzőművészeti táborban rőt szakállú festő-hercegnek nevezték el, illetve e megtisztelő, nemes lélekre utaló nevet egy helybéli horvát lánytól kapta, aki később a felesége lett. Három év házasság után, a víg kedélyű fiatalasszony, aki mindenben gyorsabban tudott dönteni, mint ő, fiúgyermekkel ajándékozta meg rőt szakállú festő-hercegét. Fia tizenkilenc éves volt, amikor elváltak. Akkor, abban az időben, úgymond minden szakadt és bomlott. Szétszakadt az ország és bomlott az erkölcs. Nem, ők nem gyűlölték egymást, s az aktuális politika sem tudta őket gyűlöletbe kényszeríteni, házassági fogadalmukat tehát egyfajta józan megfontolásból nyilvánították semmissé. Valami archaikus átok ülhet a Balkánon és az emberek lelkében, mert egy emberöltőt sem képesek békében és szeretetben leélni. 

 

V.

Hispaniola, Port-au-Prince

 



A kecskelábú asztal és szék a zsíros pompát taposta a kormányzó dolgozószobájában. A csatos cipőbe és selyemharisnyába bújt lábak szórakozottan kopogtak egy sánta kontratáncot. Női topánok s egy vörös szoknya alja csatlakoztak hozzá. A „báli mulatságot” játszi könnyedséggel rúgta szét a két randa, szakadt tengerészcsimma.

Monsieur Brioux-Poilly? – raccsolta Port-au-Prince nominált gubernátora: egy középmagas, fakó orcájú, parókás uraság. – Tudom a visitatiója okát. Elfogyott a pénze.

Joseph magához ölelte a posztókalpagját. A majesztás mellett tébláboló csinos fekete nőre sandított. A nőstényszer rárebegtette a hosszú szempilláit, Joseph magabiztosságát némileg a helyére igazítva.

 

 

 

Három kutya (fametszet)

Alszom a fagyban, látom az egykori anyákat, megfeszülnek, és hallom a választ, ami zavar. Jár a kezük, nagy kerülővel jöttek, háttal, visszafelé, hogy ne legyen feltűnő. Tolatnak, mintha valami tartozásuk lenne, melyet ezen az estén ki kell egyenlíteni.

 

Akik megfagytak, vagy megégtek, azok elől elrejtem számonkérő tekintetemet. Arra a csodálatos filmre gondolok, ahol emberek virágillatot árasztanak. Telhetetlenül hadonászok és futok körbe-körbe az összes szobában. Bármennyire is ügyeskedem, csak most veszem észre, hogy elszámítottam magam.           

 

 

Szabadi Katalin: Emlékezés 5.

A Katz család új, nagyobb házba költözött. Megtehette, polgármester lett Katz úrból. Szimpla mérnökként kezdte egy jelentéktelen kisüzemben. Szerény, halk szavú ember volt, akinek a felső zsebében rendszerint egy írótoll, díszzsebkendő vagy egy szál virág virított. Beosztottjai szerették, mert mindig csak kért, sohasem „dirigált”. Kollégái kegyes leereszkedéssel biztatták, az igazgató sajnálta, kell ennél több, hogy valaki akadálytalan lépjen feljebb a ranglétrán? Így lett belőle főmérnök, aztán városházi képviselő, végül polgármester… egyelőre. Akkor megpihent (mint a hatodik napon az Úristen). Túl sokat könyökölt a… városért, no meg gyorsan is, és ha ehhez hozzáveszünk néhány évecskét, az ember bizony elfárad. Lassanként hasat, tokát eresztett, még a szemöldöke is dúsabb lett, s egyre ritkábban csókolt kezet titkárnőjének, a Mancinak.

 

Fotó: Pálos György

 

 

Egy üres pusztán rohanok. A lábam alatt ropog a friss hó. Meztelen vagyok. Minden ruhámat elhagytam valahol. Már nem emlékszem, hol. Köd van. Alig látok valamit. Mégis futok, mint egy őrült. Egy házhoz érek. Ismerős. Kinyitom az ajtaját. Nehezen nyílik, mert be van ragadva. Ez a mi házunk. Rendetlenség van. Minden úgy van, ahogy hagytuk. Ahogy te hagytad, mikor elmentél. A teád még ki sem hűlt. A mosógép, amely tele van a kettőnk ruhájával, még nem végzett. A tűzhelyen fő a rizs. A képek a falon még mindig aszimmetrikusak. A rádióban durva zene szól. Egyikünk sem hallgatna soha ilyet. De ezt nem merem biztosan állítani. Az utolsó pár hétben rád sem ismertem. Nem voltál önmagad. Olyan dolgokat tettél, amikre még nem találtam magyarázatot.

 

 

A fürdőszobában vagyunk. Én fogat mosok, te a kádban ülsz. Meztelen vagy. Egy apró seb van az arcodon. Csak most veszem észre. Olyan, mint egy vágás. Talán még vérzik is. Valami dallamot dúdolsz, de nem ismerem meg a számot. Talán mosolyogsz. Nem tudom megállapítani. Azt mondod, csukjam be az ajtót. Megteszem. Azt mondod, terítsek törülközőket az ajtó alatti réshez. Megteszem. Azt kéred, nyissam meg a csapot. Megteszem. Azt mondod, most várjunk egy kicsit. 

 

 

 

 

Szabadi Katalin: Akvarell 03

Mielőtt megszülettem, sokat gondolkodtam azon, milyen környezetben fogok világra jönni, hogyan fogad majd a világ, amelyben élni kényszerülök. Anyámban bíztam. Úgy tudtam a szülők csak a legritkább esetben taszítják el maguktól gyermeküket. Vannak, akik magzat korukban válnak áldozattá, másokat születésük után kényszerítenek vissza a nemlét egyhangúságába. Legtöbben megélik a felnőtt kort, hogy hosszú, és reményteljes élet után visszatérhessenek a magatehetetlenség kiszolgáltatott világába. Ugyanúgy jár a gügyögés, etetés, és pelenkát is cserélnek alattunk. Nagyon komolyan végig kellett gondolnom, hová érdemes megérkeznem.

 

IV. Kép

Ana Sazen

 

Rugalmas léptű katonalány léptének rugalma csak egy láb léptének rugalma.

Mostanság. Nem volt ez mindig így, jobb karja s szeme hiányzott a kezdetektől csak. Legalábbis már militáris karrierje előtt, hat éves korában érte a szörnyű csapás. Valamiféle yakuza leszámolás érte családját, - azt tudni kell - Ana édesapja japán volt, édesanyja ír - amikor az egyik bandita édesapjára készült lesújtani szamuráj kardjával, miután anyukáját már csendben, álmában kivégezte, a kis Ana Sazen felébredt a dulakodás zajára, átszaladt szülei hálószobájába és hősiesen védekező apja elé tette jobb karját mintegy szimbolikus védelmező gesztusként. A ádáz merénylő azzal a csapással, amivel apját megölte az ő karját is levágta, sőt visszakézi kardos mozdulattal a jobb szemét is kimetszette, a kis Ana élettelenül hullt a főldre, az orgyilkos azt hitte ő is meghalt, de tévedett.

 

Fotó: Félhelyes Erzsébet

Sas Elemér vallásos író volt. Mindennap járt templomba. Az Atyának nagy barátja volt. Sokat beszélgettek erről-arról, az élet nagy kérdéseiről, ám Elemér és Ferenc Atya nem egészen voltak egy véleményen. Elemér a betegsége miatt is volt vallásos. Vallás nélkül elhatalmasodott volna rajta a betegsége. Nagyon szerette Dantét, a kedvenc írója volt. Ferenc Atya annyira nem is tartotta barátjának, mint fordítva. Ő pap létére nem volt annyira művelt, mint egy író. Szerette az irodalmat, de kevés ideje s energiája volt olvasni. Elemér mindig „piszkálta” emiatt, hogy például tudja-e mikor született Goethe? Persze ezek csak vicces tréfák voltak…

 

Az Atya nem is vette komolyan. Ő egészséges volt lelkileg testileg s fiatalabb is öt évvel. Ám Elemér a különböző vallások terén is művelt volt s azt is szokta Ferencnek mondani, hogy a Buddhizmus máshogy gondolkodik a gonoszságról, mint a kereszténység…

 

 

 


Orbók Ildikó: Szeget szeggel 

 

Csak sodródunk. Nincs konkrét cél, hacsak az életben maradás puszta lehetősége nem lehet az. Sovány vigasz. Átlépem a pocsolyákat, vagy kerülöm, ha kell, nem úgy, mint gyerekkoromban. Mi adja az élet savát-borsát, kvintesszenciáját? Egyesek szerint a munkában való kiteljesedés öröme. Nem hiszem. Mert ha komolyan veszed a dolgodat, az nem munka lesz, hanem életforma. A munka csak azoknak fontos, akik tehetségtelenségüknél fogva másra nem alkalmasak. Ezzel nem a munkát becsülöm le, csak azokat értékelem, akik munkatevékenységnek tekintik például, a pedagógus hívatást, pedig, tisztában vagyok vele, milyen erőfeszítésekkel jár jó pedagógusnak lenni.

 

10.

 

És mégis a holtak látnak többet… Én önként hulltam hamvaimra, amikor érte imádkoztam. Fenébe a boncasztallal! A holtakat többé már nem vagdoshatja semmi, a lelkek túlélik a halált. Vakon hittem, hogy oka volt elvesztenem a színlátásom, de mekkora egy kretén voltam. Nagypéntek estéjén döbbentem rá, hogy mindvégig… Én sosem láttam. Isten helyében szakadatlan okádnék magamtól. Gyomrot forgató egoista, ostoba egy véglény vagyok.

 

Occam még éjfél előtt meghalt.

 

Órákkal korábban úgy ültünk a tóparton, mintha a történet végére száz évet kellene várnunk. Illatos virágszőnyeg – Nonnea pulla – hullámzott bokánk körül, a nap pedig egyre közelebb süllyedt a horizont csobogó vizéhez. Mennyei érzés volt, varázslat, ám még egy hulla is láthatta volna, hogy csak olcsó giccsparádé – de én még ahhoz is túl együgyű voltam.

Kábulatomban a szirmokat tépkedtem, míg Occam rövidre vágta a hajam. Bárcsak borotvát is vittünk volna, bár érthettem volna, mi Occam borotvája...de egy tudatlan, idióta pöcs vagyok.

Occam, milyen színű a naplemente?

Mint te.

Hullazöld?

 

 

Aknay Tibor: A harc vége 

Valószínű, az alábbi história újból rossz fényt vet rám. Mentségemül szolgál, kora gyermekkorom egyik gaztette…

Szülővárosomban nagyívű építkezés kezdődött, amelynek áldozatául esett a Karmelita templom mellett megbúvó réges-rég nem használt temető. A bőgő-brummogó, kopott-testű, füstös munkagépek kiforgatták sírjukból a holtakat.

 

Irtóztam a tömény gázolaj-szagú, fém-őshüllőktől. A melósoktól ugyanúgy. Valamennyit áporodott, savanyú húgyszag lengte körül, pofázmányuk borostás, úgy néztek ki, mint a falkába verődött, a kiadott ukázt ellenvetés nélkül végrehajtó Lenin-fiúk. Ráadásul ostobák, mint az állatok... (Akiket csodáltam: bűnözők, cigányok, őrültek…)

 

 

 

Orbók Ildikó: Égkép

(1.)

 

Meg kellett értenie, hogy a világ másképpen működik, mint ahogy elképzelte. Eleinte élvezte a korlátok nélküli időt, de ahogy múltak az évek, egyre gyorsabban teltek a napok. Azt vette észre, hogy bár, semmi dolga nincs, a napi teendőkre sem jut mindig ideje. Reggel felkelt, megmosakodott. Minden másnap megborotválkozott. Már nem nőtt olyan gyorsan a szakálla, mint régen. Bevette a gyógyszereit. Ha volt kedve, akkor megreggelizett. Tojást evett, és vajas kenyeret. Ritkán szalámit. Már nem is kívánta annyira a húst. Hetekig elvolt nélküle. Ha jó idő volt, kiment a parkba, leült egy padra, és olvasott. Nézte a gyerekeket, ahogy szaladgálnak a réten, élvezik a szabadságot. A játszótér felől gyerekzsivaj, óvódás csoport érkezett. Néhány éve újították fel, és a legkorszerűbb játékokkal volt tele. A domboldalra csúszdákat építettek, amit nagyon élveztek a kicsik. Elhatározta, holnap is kijön. A könyv olvasásával lassan haladt, már a szeme nem engedelmeskedett úgy, mint fiatal korában. Letette maga mellé a padra a könyvet, és becsukta a szemét. Volt egy visszatérő álma. Egy erdőben keres menedéket, és észrevesz egy hasadékot, ahol elrejtőzhet. Bebújik a nyíláson, és meglepetésére egy barlangba jut. Hallja, ahogy odakint léptek döngenek, nehéz bakancsok tapossák a kis ösvényt. Vezényszavak hallatszanak, hol távolabbról, hol közelebbről.

 

 

 

Kelebi Kiss István: A gyermekkor vége

Réveteg Rajmund, okleveles zanzásító fáradtan meredt a monitorra. Irodája csendjét csak a plafonon vibráló neoncső zúgása bolygatta meg.

Innom kellene egy kávét – gondolta. Rengeteg a munka, ma is muszáj lesz túlóráznom. Az a sok történet, esemény, gondolat, amit még ma zanzásítanom kell… Tovább mélázva eszébe jutott a zanzásítási szaktanára, aki gyakran mondogatta neki: „Rajmund, fiam, ne hagyd magadra gyűlni, tudod, amit ma megtehetsz…”

 

Ennek fényében Rajmund nekiveselkedett. Hagyta a kávét, majd később iszik. Úgy tervezte, megcsinálja a munka harmadát, majd csak utána visz be némi koffeint. Két harmadnál aztán esetleg kimegy, hátha lesz még itt valaki, aki szintén túlórázik és dohányzik, mert akkor lelejmolja az illetőt egy szál cigivel. Na, majd meglátjuk, húzta el a száját és elővette a következő aktát. 

 

 

 

7.

 

Az első után rám legyintettek: majd a kemo kinyírja a többit. A kemo valóban kinyírná… Occam-ot. Úgyhogy a műtősnő tálcájáról felkapom a legelső eszközt, amit csak érek – Resano porcolló –, és úgy ragadom meg a markolatát, ahogy a rák Occam szegycsontjáét, aztán gyilkolásra kész állítom a szakorvos kulcscsonti mélyedéséhez.

Szétszedem a subclaviádat. Aztán az övét, meg az övét, és mindenkiét. Mert nincs különbség. A rák ugyanígy zabálja át magát ereken, lágyszöveteken, csontokon. Ti vagytok a gyilkosok, nem én.

Harapós a kis hölgy!

Nagyon óvatos vagyok, amikor olló van a kezemben. Mindig csak annyit vágok, amennyi a látszathoz feltétlenül szükséges. Szerencsém is van. Az arcvonásaim finom és nőiesek, az embereknek sosem jut eszükbe rólam semmilyen brutalitás.

De Occam megér ennyit. Mindent megér. Hét metszet és hét óra. A szakorvos bőrén hét varrat.

 

 

Az Intézmény előcsarnokából balra fordulva a tolóablakokhoz juthatunk. Jobbra az emeletekre nyomuló lépcsők töltik ki a teret. A gyanútlan ember ezt a szerkezetet, vagyis a lépcsőket csak nagyon nyomós ok miatt hivatott használni. Az emeleteken találhatóak ugyanis az ügyintéző irodák, az intézmény ápolói és nővérei, valamint a vezér emberei és az igazgatóság. Liftet anno nem építettek be. Egy, nem volt rá igény. Kettő, a tervezőnek nem jutott eszébe. Három, a pénz elúszott a megrendelő és a kivitelező megmondható emberei között.

Amikor kiírták a pályázatot, a páciensek kilencven százaléka tréfának vélte, azonban hamarosan kiderült, hogy a fele sem tréfa, az intézményben komolyan gondolták az új tagok, kezdő és nemrég befutott művészek felvételét a Zárt Osztályra. A pályázat feltételei között azonban, mint később kiderült, felületes munkavégzés, netalán szándékos mulasztás miatt, egy igen fontos tétel nem szerepelt. A pályázatra benyújtott kérvény és anyag átadása pillanatában, a páciensnek rendelkeznie kellett egy olyan alkotással, amelyen éppen dolgozik. ZÉnek, a költőnek sajnos nem volt ilyen verse. Keserű mosollyal és szájízzel fordult el a hármas tolóablaktól.

 

 

 

A téma, ami a parkokban, mezőkön és máshol a természet lágy ölén hever – vagy éppen álldigál – a fű és annak babusgatása.

 

Meg nem erősített hírek szerint eredménnyel zárult egy évtizedek óta titokban folytatott kutatás, amiben több ország neves tudósa, nem csekély anyagi forrás kimerítésével vett részt.

Évek óta törte a fejét a tudóstársadalom azon, hogyan lehetne boldogabbá tenni a füvet. Mert milyen élete van egy fűszálnak? Sanyarú. Onnan kezdve, hogy kihajt a földből és nőni, növögetni kezd, semmilyen kényeztetésben nincs része. Pedig köztudott, hogy az mennyire fontos az egészséges testi-lelki fejlődéshez.

Csokoládéval nem kedveskedhetünk nekik, új ruhát sem kaphatnak. Egy nyavalyás Karib-szigeteki kiruccanással sem tudjuk vigasztalni őket. Még arra sem vagyunk képesek, hogy elintézzük, ne azután süssön rájuk a Nap hétágról, miután tövig lekaszálták őket. Az meg egyenesen bűn lenne, hogy füvezésre biztassuk bármelyiküket.

Ám ez megváltozik ezután!

 

 

Magén István: Dimenziós minták

1. Huszonnégy órára tervezek. A testek, vagy test nélküliek, a  végtelenben forognak. Az ujjaim tudják, mit kell tenni, rajtuk keresztül látok. Ha az elmélet helytálló, talán megírom a semmi történetét. A testek megrázzák a fejüket, és hevesen ölelnek. Fiatal erdőket látok, meg jóindulatú körtefákat. 

2. Számottevő a tárgyak bölcsessége. Mindenki szégyenkezik előttük, aki nem tud a helyzetén változtatni. Papír fecnikre írok, a foglalkozásom: önismeret. A csészémben kávé, 50 oldal terjedelemben. 

3. Bizonytalanul kotorászok a kabátujjamban, a jelzett tárgyból sorozat készül a belvárosi ház emeletén. Rugalmas, világos, látszik rajta, hogy sikeres lesz. A kávé olyan, mint a teniszlabda, pattog, pörög, csak demokratikus környezetben használható. Fortyog, csörög, bugyborékol, mint a gyerekjáték. 

 

– Minek bőgsz?

– Tudja azt maga jól, mér’ nem hagy?

Ne bőgjél, úgy sem mégy el.

Hagyjon békibe’!

Eredj, takarítsd ki az állatokat.

Utána elenged?

Nem mégy sehova...

A nagydarab, zsíros arcú ember a szín árnyékában ült valami öreg alkalmatosságon, hogy pad volt-e vagy valami iparosnak a munkájához való eszköz, nem tudta senki. A férfit nem is érdekelte, a lábát átvetve rajta karcolászott valamit a körmével.

Nem mégy sehova, eredj a dolgodra. – vigyorodott el.

Maga nagyon gonosz ember, meglássa, az Isten megbünteti magát, amiért nem enged elmennem.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal