Videó

Budapest-töredékek: Jónás Tamás Somlyó Zoltán Megbeszélések az istennel c. verséről




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Márton Ferenc, Vázlatok a Rókus-kórházból: Pihenő

 

Néhány nappal azután, hogy Zé hozzászokott a Szanatórium levegőjéhez és rendjéhez, váratlan esemény történt az ebédlőben.

 

 

A betegszobából mindig egyedül ment és tért vissza az étkezőből, a tizenhármas szobában ugyanis csak ő volt lábon járó beteg. Sohasem indult el korábban és sohasem sietett, ezért mindig ahhoz az asztalhoz ülhetett, ahol akadt egy szabad szék. Így történt, hogy immár ötödször foglalt helyet a két nő asztalánál. A testesebb asszony még a szanatóriumi kezelés alatt sem tudott lemondani a dohányzásról. Testközelből érezni lehetett rajta a cigarettafüst kellemetlen illatát. Nem is titkolta, hogy ő visszatérő beteg, ám szerinte egyéb élvezet sem maradt már számára az életben. A másik nő gondosan ápolt teremtmény volt, aki húsz évvel lehetett fiatalabb Zétől. Zé sohasem tudta az arcukról leolvasva megállapítani a nők életkorát. Valahányszor arról esett szó, hogy hány éves lehet egy nő, Zé mindig tévedett. Étkezés közben beszélgettek egy keveset, ám az életkor, vagy az, hogy kit hogyan hívnak, nem került terítékre. Zé úgy érezte, a fiatalabb nő kedveli őt.

 

 

Magén István: Két bogár

 

23. Fuvallat fuvallatot követett, az ősi szöveg felismerhetővé vált. Nem is az ősi szöveg vált felismerhetővé, hanem az árulkodás meg a hencegés. Az orvosok tanácstalanul nézegették az agykérgét, és a kéreg alatt a primitívebb állományt. Látszott rajta, hogy beszélne, ha ingerlik, és hogy van valamije, ami azelőtt nem volt. Ha az ember minden könyvet teleírna, minden műhelyt, minden teret, hiúságokat elolvasna, megtévesztené önmagát. Beleőrülnek a szenvedélyükbe a világ okosai, mondogatta. Azt hiszik, hogy ilyen a történelem „mostjának” a folyamata, mely elveti a változtatást. Remélhetőleg visszatérek, gondolta, előadásokon vett részt abban a témában. Egy harcosnak győznie kell, és hinnie a vállalásban. „Lárvaarccal táncolnak, láthatatlanul, hogy bármit megtehessenek”, írta a naplójába. Aznap délután szétkürtölték a hírügynökségek, hogy el fog tűnni a világ. Nagy terjedelemben foglalkoztak vele, és mindazzal, ami körülötte történt. Volt ebben egy kis kétkedés, hogy a saját népe-e ez, és hogy mit is kell végrehajtania. Hiába számolt a régi és az új keveredésével, az üldöztetések eseménysoraival, az élményszerűséggel.

 

– Ez most mi?

– Valami beszélgetés.

– Úgy érted, hogy párbeszéd?

– Mondhatni. Nem látod, hogy gondolatjel van minden mondatunk előtt?

– Tényleg? Hol? Ja, ezek a kis vonalkák itten?

– Ja.

– De miért csináljuk ezt? És kik vagyunk mi?

– Szerintem a szerző belső monológjának dialógusban való kivetítései. De nem biztos…

– Nem hangzik valami jól. Akkor mi nem is létezünk igazán?

– Ez most egy rohadt ontológiai paradoxon, úgyhogy ebbe nem akarok belemenni. Talán épp most jövünk létre. Vagy már létre is jöttünk…

– De azelőtt nem léteztünk?

– Nem tudom. Lehet, hogy bizonyos értelemben, de. Tudod, a szerző fejében, meg ilyesmi.

– Ez azé durva!

– Nekem mondod?

 

Az a gyerek csak a sci-fi filmeket nézi. Teljesen el van varázsolva. – mondta Sanyi.

Te nevelted ilyenné! Most meg csodálkozol? – mondta Anna.

Én nem neveltem otthonülőnek!

Én sem!

Annyira beleéli magát azokba a filmekbe, mintha ő lenne az egyik szereplő. – mondta Sanyi.

A kiabálás áthallatszott a szomszédba meg még azon túl is. Peti meg csak a szobában ült s bár a sci-fi film volt a tévében, de oda se figyelt, csak fülelt. Rettenetesen érezte magát. Majd a szomszéd kopogtatott. Peti nyitott ajtót.

A szüleid kiabálása elég hangos! – mondta Magdika.

Majd csak abbahagyják! – mondta Peti.

Az egész ház nyugalmát felverik! – mondta a szomszéd.

Abbahagyják, nyugodjon meg! – mondta Peti.

Magdika erre távozott, de Anna épp odakacsintott.

 

Az öreg lassan, üggyel-bajjal igyekezett felszállni a vonatra. Kezében bőrönd, arcán aggodalom, nehogy valami gikszer jöjjön közbe. Hogy milyen gikszer? Például: kisiklik a vonat, nem veszi észre, hogy megérkezett, legurul a lépcsőről, infarktust kap… Ajaj, számtalan módja van ám ennek! Kínosan tipegett-topogott, még a verejték is kiült rajta. A fiához, Pestre igyekezett. Öt teljes éve nem látta már. Öt év nagy idő, különösen egy öregember életében. De hát orrolt rá a pesti fia, amiért, micsoda égbekiáltó igazságtalanság, az öccse javára végrendelkezett.

Szó sem lehet róla! – tiltakozott a bátyó az idő tájt. – Testvér testvér, ez a lényeg, nem az, hogy kit szeretsz jobban.

Lehet, de kettőtök közül ki tett értem többet? Na látod! Ez a lényeg!

 

 


Titkó Ildikó: Kávészünet (grafika, 35x35)

A lány kilép az üzletből, és észreveszi a férfit, aki egyenesen a szemébe néz. Jól öltözött, jól ápolt fiatalember, olyan harmincas. Izmos felsőtest sejthető a feszülő póló alatt, de nem túlépített, inkább ízlésesen erőt sugárzó. És az a vigyor. Látta már a férfit, de nem emlékszik, hogy hol találkozhattak.

– Bocsásson meg, hogy megszólítom, de nem tudtam ellenállni. Maga gyönyörű.

A lány nem lepődött meg, tudatában volt annak, hogy vonzza a férfi tekinteteket. Egy kicsit hízelgett is neki, hogy megszólították.

– Ez a csajozós szövege?

– Valahogy ismerkedni kell, nem?

 

 

"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak."

 

Apostolok cselekedetei 2:1-2:4, Károlyi-biblia

 

Mindkét szolgálat: vigyázz! Jó reggelt kívánok!
– Erőt, egészséget!
– Pihenj! Szolgálati beosztások a mai napra: I/1–es Tóth Béla törzsőrmester.
– Értem, I/1.
– I/2-es...

A szolgálatváltás a szokásos rendben zajlott a tűzoltólaktanyában. Reggel hat óra volt, a két csoport egymással szemben, védőruhában, sisakban sorakozott a padlón felfestett vonalak mögött. Köztük a szervezet gyönyörű címere díszítette az előcsarnokot. A falon a büszke csapatzászló alatt két, keresztbe rakott bontóbalta bíztatta őket, míg egy kis polcon Szent Flórián szobra vigyázott rájuk. A legénységi tabló mellett pedig néhány túlságosan fiatal férfi gyászkeretes képe figyelmeztetett az életük olcsóságára. A szolgálatot leadó csoport parancsnoka ismertette az általuk végzetteket, majd rátért az eseményekre is. Aztán kiegészítette néhány fontos információval a jelentését:

A fentieken túl, lezárásra került a múzeum melletti Patak utca, mivel megkezdték az épület renoválását, de az ünnep miatt nemigen lesz most mozgás. Ez jó hír nektek, mert tegnap kétszer voltunk ott téves jelzésre. Befejeztem! 

Váltás vigyázz! Átadás-átvételhez oszolj!


 

 

Reggeli kávézás közben halt meg, szívroham végzett vele. Mivel kissé figyelmetlen volt, így észre sem vette, hogy nem él, csak evett tovább. Feleségének sem tűnt fel, ezért megkávéztak és mindenki ment a dolgára. Minden pont olyan volt, mint az életben. Dolgozni indult, ahol a főnöke ugyan megjegyezte, hogy karikásak a szemei és fáradtnak látszik, de ott sem tűnt fel senkinek, hogy nem él.

 

 

A tavaszi szél hozta el nekem magát.

De előbb ez a pajkos fuvallat a hajamba kapott, összeborzolta, a fejemhez lapította, majd felemelte, amitől sokkal dúsabbnak hatott a frizurám, mint amilyen valójában volt. A pöttyös ruhám szoknyáját is le kellett fognom, mert csintalanul fel-felröptette azt is. Úgy tettem, mintha a kirakatban elhelyezett cipőket nézném, pedig azt lestem, hogy követ-e az a magas, szőke fiatalember, aki a villamoson le nem vette rólam a szemét. Követett. Odalépett hozzám, megkérdezte, hány óra van, amit nem tudtam megmondani, mert nem volt órám, de maga azt mondta, mindegy is, mindenképp alkalmas az idő arra, hogy megigyunk egy feketét. Még sosem szólított le senki az utcán; nagyon tetszett a bátorsága. Az erős kávé ízlett, enyhe pírt festett az arcomra. Nem mertem a szemébe nézni, helyette azt figyeltem, hogy milyen őrült tempóban lüktet a vér az ereiben a kézfején.

 

Végül a kék ruha mellett döntött. Kissé alkalminak hat majd a gyerekek között, de estig nem lesz ideje hazaszaladni átöltözni. Este... Jaj! Imre végre bemutatja a szüleinek! Azért ugrott fel kora reggel, hogy ezt megmondja. A szomszéd Ilonka néni akkor csoszogott a lift felé, amikor kurta hálópólójában beengedte a fiút. 

Beérsz a következő busszal is? − kérdezte Imre, majd a tétova fejbólintásra becsapta az ajtót, és még ott a folyosón letépte róla a bugyit.  Gyors menet volt, egyoldalú befejezéssel.  Elmegy a buszod, vigyorgott rá, aztán felrángatta a farmerét, és felszívódott. 

 

Felállt a fotelből, és elindult az állólámpa felé. Egy bogár röpködött a szobában. Eleinte nem zavarta, de látta, hogy a pimasz a halogén lámpa forrósága felé tart. Felemelte a lámpát, hogy a repülő rovart csapdába ejtse. Beleestek azok maguktól is, irgalmatlan bűzt árasztva, amikor lángra lobbantak. De erre a nyavalyásra mérges volt, siettetni akarta az aktust. A bogár nem esett pánikba, kikerülte a hőforrást. Aztán, hirtelen sötét lett. Valójában elájult egy pillanatra. A vérnyomása leesett, és ez most eszméletvesztéssel járt. Úgy érezte, zuhan. Tudatában volt annak, hogy tehetetlen. Még nem jött vissza a fény, de tisztán végiggondolta, mi fog történni. Megadta magát, nem tiltakozott. Tudta, súlyos következménye is lehet ennek a zuhanásnak.

 

Cimborám, Man Ray! 

 

Elmesélem neked  – ne nevess ki –, hisztis vagyok! Pierre Unik, tudod az az elcseszett cseh kakaska, (még a tojáshéj a seggén) kihirdetett egy főzőversenyt az éttermében, amit úgy hívnak, hogy NEVET A SZEDER.

Beneveztem! Miért miért, mert érdekesnek mondotok.  Gegenbach a muris kicsapott lelkész –, harsogjátok, de én legalább tudom mi a jó az orosz matrjoskámmal! Hát persze! Mint Hokusai képén a polip, amint a halász feleségének erotikus álmába betolakszik egy sunghában. Na, persze látom magam előtt a polipot, ahogy száz kezével átfonja a halszagú csajt, isteni!

 

 

A pap befejezte a misét. Ment haza, mert már fáradt volt. Ment hazafelé, majd közben rágyújtott. Élvezte az esti, friss levegőt. Egyszer csak egy húsz éves cigány hapsi közeledett feléje. A pap kicsit berezelt. A cigány hapsi eléje állt, mint aki nem engedi tovább menni. A papnak földbe gyökerezett a lába.

Mit akar tőlem? – kérdezte.

Csak háromezer forintot. – mondta a cigány.

A pap úgy gondolta nem ellenkezik, öreg volt már nem tudott verekedni.

Tudja mit? Adok ötezer forintot s hagyjon engem békén.

A cigány elgondolkodott.

Én csak háromezret kértem. Tegye csak vissza azt a kétezret.

 

Kovács Hosszúka 1984-ben született, apja építész volt, anyja matematika tanár. Öt éves volt, mikor szülei frissen alakult vállalkozása sikeressé vált, így édesanyja háztartásbeli lett, és ezután rengeteg időt tudott fordítani Hosszúka és testvérei szeretetteljes nevelésére. Hosszúka a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon, majd felvételt nyert az Oxfordi Egyetem posztgraduális képzésére, de onnan egy év után kihullott.

 

Néha látom a lelkeket a szemem sarkából, elsuhanni mellettem. Eleinte arra gyanakodtam, hogy képzelődöm. Talán, a vérnyomásom játszik velem, káprázik a szemem. A mérések azt mutatták, hogy a gyógyszerekkel karbantartott vérnyomás rendben van. Ha erősen koncentráltam az írásra, és elmerengtem a billentyűzet felett, elsuhanó árnyakat figyeltem meg, amelyek körvonala nem látszott, de határozott jelenlétük érezhető volt. Nem hiszek a túlvilágban, úgy gondolom, hogy az ember a semmiből jött, és a semmibe vész, ha itt az idő. Mi lehet a jelenség mögött? Felteszem a kérdést, de nem találok választ, ezért elfogadom a jelenség valóságát, nem kételkedem. Megtanultam az életem során, hogy nincs mindenre magyarázat, és a dolgok olyan bonyolultak, hogy sokszor csak elfogadni érdemes őket. Beletörődtem abba, hogy ezután már együtt kell élnem koboldjaimmal. Egyre jobban megbarátkoztam velük. Félelemnek, rossz érzésnek nyoma sem volt bennem. Sőt, olykor biztonságérzetet adtak a suhanó árnyak.

 

Így van ez, ha az ember egyedül van. Körülöttünk a város, az emberek írják a fejezeteket. Öt bogár mászik felfelé a hídon. Öt lapos, cincogó, egymásra éhes. Végül megveszik a vonaljegyet, és nekivágnak. Sovány az út, és kirajzszögezett a térkép. Számkivetéssel kezdődik a világ. Márkás telefonom jelez, megpróbálok félrevonulni. Hosszú logikai műveletsort helyettesítek fényképekkel. A kitinpáncél nem homogén, nem egyenlőknek való. A bogarak meglelik az ösvényt, turisták, azt látják, amit megmutatnak nekik. Az egész földgolyó mesterséges. Egy igazsághalmaz, mellyel meggyőzzük magunkat, a másik embert, egymást. Másképp esik az eső, elenyészik, felszívódik a fűben. Állítom, hogy a víz másodlagos, megkísérlem kinyitni a vizet. A víz szól, fütyül, kizavar az ágyamból. Az ébresztőóra pontosan be van állítva, észre sem veszem. Láttam a Dunát, nehéz volt megtalálni a szerkezetét. Tanulmányoztam a műszaki rajzokat, rajzoltam, véstem, kevertem, még mindig meglátszik a helye. Beborult, késő ősz van, egy kis halál. Öreg emberek háborúznak, titkot lopnak, nyögnek, így, meg úgy, megfogalmazódik a hitvallásuk. Valami megakadályoz, csendre szorít. Álarcként öltöm magamra a csendet. Beleejtettem a sapkámat a gorgófejes szökőkútba.

 

Az éjszakai égre nézni augusztusban elég nagy könnyelműség, mert a múltat látni ott.

Egyszer nekem is muszáj volt alaposan megnéznem, de akkor még csecsemő voltam.  Ennek ellenére biztosan tudom, hogy apám megmutatta. Én is megmutattam mind a háromnak, titokban, amint beérkeztem egyikkel a másik után a nyárba – bár én inkább őket mutattam fel a csillagoknak, és nem fordítva.  Enélkül nem nagyon érdemes elkezdeni egy életet, gondoltam. Ez amolyan romantikus rögeszmévé csillapult változata volt egy ősi, afrikai szertartásnak. Egyik vallás vigasztal, egy másik csupán rendezi a létező világot. A szertartások egyiket sem teszik, legfeljebb rendet csinálnak: a véletlent és a végtelent kis adagokban szívd be, különben elveszted az eszedet, de azért tudj róla, másképp nagyon hamar elkezd szorítani a cipő – és akkor úgyis menekülni kezdesz, tulajdonképpen a legtöbbünk élete menekülés, és nem is a halál elől, ezt is jobb tisztázni mindjárt a legelején. Mindenki visz valamit a dobozban, és úgy dugdossa egy életen át, mintha tudná, mi van benne.

 

Könyvet írni nagyon nehéz. Először is kell találni egy jó kezdő mondatot, ami felkelti az érdeklődést és rögtön megteremti a hangulatot. Ez néha helyettesítheti még a tartalmat is. Ha például valakinek fogalma sincs, hogy miről írjon, már a könyv elején írhat a könyvírás nehézségeiről, ami már a kezdő mondattal felkelti az érdeklődést és megteremti a hangulatot. Sőt, a tartalmi hiányosságok elkendőzése érdekében látszólagos őszinteséggel írhat arról, hogy mindez helyettesítheti a tartalmat is.

Hát, így kezdődött volna a könyvem a könyvírásról. Még emlékszem, amikor eszembe villant a nagy ötlet, és lelkesen elkezdtem írni az első sorokat. És most itt ülök, előttem az első félig kész oldal, miközben visszagondolok a nagy útra, amit azóta megtettem.

 

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta,

hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

János evangéliuma



Róma, egy kis köztársaságból minden idők legnagyobb birodalmává nőtte ki magát és közel hatszáz évig tündökölt. Ragyogott, és bevéste magát a világtörténelembe, de megtanította nekünk azt is, hogy ez a változás síkja, semmi sem örök, csak tünékeny látszat. Történetünk idején Tibériusz császár uralma alatt Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, Heródes Antipász Galilea fejedelme, Kajafás pedig a főpapja.

Jeruzsálem lakói a pészahra készülődtek, a kovásztalan kenyér ünnepére. Első terméseiket összegyűjtve áldozatokat mutattak be, áldást kértek életükre. Antef a kovácsműhely előtt ült és egy fehér ronggyal törölte magáról az izzadságot, bent már elviselhetetlen volt a hőség, a verejték már csípte a szemét és a bőrét. Úgy tervezte ő is ellátogat a zsinagógába, lerója a tiszteletét az égiek előtt, de még teljesítenie kellett a megbízatást, amit kapott.

 

Szívrohamot kapott, meghalt. Aztán elindult az alagúton miközben lepergett előtte minden, majd jöttek azok a kellemes fények, aztán egy virágos mezőre érkezett, pont úgy ahogyan olvasta. Visszapillantott, látta, hogy masszív kezek nyomogatják erősen mellkasát. Tovább ment. A kapu előtt nagy volt a sorban állás,  tülekedtek, lökdösődtek. Mindig tömegiszonytól szenvedett, már a boltban sem szeretett tolakodni, így hátrahúzódott. Felrémlett, hogy régebben sokan mondták lehetne kicsit életrevalóbb.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal