VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Laczkó Mária: Semmi különös (3. rész)
Semmi különös 3. rész
Rudi Halálos szerelemben élnek, mesélte Palkó a szüleiről azon a bizonyos negyedik osztályos táborozáson. Mintha valami öngyilkosságról – vagy öngyilkossági kísérletről? – is szó esett volna, de akkoriban nekem kisebb gondom is nagyobb volt a szerelemnél; az osztály ranglétráján akartam feljebb kerülni, legalább a nyaralás idejére. Évekkel később jutott csak eszembe az a régi, negyedikes történet. De akkor már hiába faggatóztam, Palkó elhárította a kíváncsiskodásomat. Mintha szégyellte volna magát… Nem értettem, miért. Talán azért restelkedik, gondoltam, mert csak kitalálta az egészet.
Palkó Amióta az eszemet tudom, szüntelen félelemben éltem. Féltem a vihartól, az esőtől, a víztől, a hidegtől, a forrótól, a sötétségtől. Féltem, hogy nem szeret senki, és féltem Pétertől is, noha sohasem bántott, csak éppen kezdettől fogva magasabb, erősebb volt nálam. Okosabb is? Talán igen. Nagyobb súllyal született, mint én, lehet, hogy több oxigén is jutott neki a közösből. Mindig is nagy nullának tartottam magam. A szüleink persze összehasonlítgattak minket, de ha Pétert dicsérték, mindig hozzátették: Palkó viszont… És itt következett a rólam szóló hosszú ömlengés. Mindig ugyanazt adták elő az ismerősöknek, és én csak utólag jöttem rá, hogy anyáék olyan jellemvonásokat tulajdonítottak Péternek, és „vontak meg” tőlem, amelyeket a „férfiasság” szóval lehetne összefoglalni. Engem viszont a kedvességemért és a versmondó képességemért dicsértek. De én úgy éreztem – talán a gesztusaikból –, hogy Péter viselkedése jobban tetszik nekik. Azt hiszem, ezt maguk sem vették észre. Mintha – tudat alatt –, Péter tulajdonságait többre tartották volna, mint az enyémeket. Amikor már önállóbbak lettünk, szerettem, ha Péter döntött a vitás kérdésekben. Annyira felnéztem rá, hogy a döntéseit is magaménak éreztem. A számból vetted ki a szót, mondtam neki ilyenkor. És így is gondoltam.
Daniella Mire Palkóval összejöttünk, már korántsem voltam az a maflácska 15 éves kislány, aki kelletlenül tűrte, hogy egy nagypofájú, beképzelt srác ölelgesse. Már megtanultam, hogyan érvényesítsem az akaratomat, de azért még élt bennem egy kis félelem. Mi van, ha Palkó túlságosan rám tapad? Laci mindig tudni akarta, hol vagyok, mit csinálok. Eldöntöttem, hogy ha Palkó is ezt teszi, szóba sem állok vele többé. De sohasem láttam, hogy erőszakosan viselkedett volna, így nem hittem, hogy ez bekövetkezhet.
Palkó Sokáig, nagyon sokáig nem akartam elhinni, mekkora szerencse ért. Daniellával jártam, a „párductestű nővel”, ahogy a hülye seggfejek hívták egymás között. Engem inkább Daniella személyisége vonzott. Ahogy változott az arckifejezése, ahogy mosolygott, ahogy picit oldalra hajtotta a fejét, miközben megszólított valakit. Mintha egy virág nyílt volna ki ilyenkor. Ezt szerettem benne, ezt a gyönyörű-szelíd virág-lényét. A sok marha gratulált, irigykedett. De én ahelyett, hogy örültem volna, féltem. Sőt, rettegtem. Próbáltam szolgálatokat tenni Daniellának, pontosabban, kezem-lábam törtem, hogy szolgálhassak neki. Nehogy otthagyjon. Ugyanakkor szinte vártam a napot, amikor majd szakít velem. Mert akkor talán vége lesz annak a szörnyű feszültségnek, amelyben éltem. Közben rémes bűntudatot éreztem Péter miatt. Nagyon bántott, hogy Daniella miattam rúgta ki. Az is zavart, hogy barátnőm olyan jó embernek tart. Sohasem voltam jó ember. Csak gyáva. Nem gondoltam volna, hogy Daniella annyira csodálatos lesz, és én annyira belezúgok. Amíg nem derült ki, hogy én – éppen én! – kellek neki, addig visszafogtam magam, nem akartam szerelmes lenni. Nem tudom, mennyire sikerült. De amikor összejöttünk, akkor átszakadt a gát, és gyakran töprengtem rajta, hogy vajon képes lennék-e én is az életemet adni a szerelemért, mint apa. Úgy éreztem, hogy igen.
Rudi Amikor Palkó végre befűzte Daniellát – vagy inkább Daniella őt –, csodálkozva vettem észre, hogy örülök. Valahogy úgy, ahogy Palkó örült Lőrinc bulija után, amikor a sajátjának érezte Péter sikerét. Nem állítom, hogy semmiféle irigység nem munkált bennem, de nagyobb volt az örömöm. Tulajdonképpen ebből jöttem rá, mennyire szeretem Palkót, a fene egye meg. Ráébredtem arra is, hogy éppen azokért a tulajdonságaiért szeretem, amelyekért lenézem; a jószívűségéért, az ostoba nagylelkűségéért.
Palkó Az érettségi utáni első szerdán történt. A szüleink elővettek minket. Komor, fontoskodó arcot vágtak. Elengedhetetlen, hogy megbeszéljünk valamit. Szilva már tudja… Nekünk eddig azért nem szóltak, mert nem akartak megzavarni minket a tanulásban. Az egyetemi felvételi igen fontos, bla-bla-ba… Most már mi is felnőttek vagyunk, érettek, nagykorúak, mint Szilva, aki ugye már nem is lakik itthon, bla-bla-bla… Most már nekünk is elmondhatják, hogy mindketten – évek óta –, mást szeretnek. Mi?
Daniella Eleinte csak kedveltem kicsit Palkót. De bejött, amire számítottam, biztonságban éreztem magam mellette. Senki sem hangoskodott körülöttem, senki sem kattogtatta az agyát, mint egy géppuskát. Palkó elméje halkan, egyenletesen zümmögött, mint egy jól megolajozott gép. Ő maga pedig mindenben Laci tökéletes ellentéte volt, félénk és tisztelettudó, még ahhoz is félénk, hogy rám tapadjon. Teljesen megnyugodtam mellette. Egy idő után pedig már nagyon szerettem volna, ha megfogja a kezem, és megcsókol. De semmi ilyesmi nem történt. Nekem kellett átvennem az irányítást. Végre istenigazából megtetszett valaki, és én aggódtam, hogy elriasztom. Finoman nyomultam, apró tánclépésekben. Egy lépés előre, két lépés hátra. És végül megtört a jég. Később, miután közelebbről megismertem Palkót, minden képzeletemet felülmúlta. Okos volt, érzékeny, és amikor végre levetkőzte a félénkségét, még az is kiderült, hogy remek humora van. Én pedig egyre jobban vonzódtam hozzá. Úgy, ahogy Lacihoz soha. Aztán a kezembe kerültek a versei. Akkor döbbentem rá, hogy megtaláltam a nagy Őt, a Tökéletest. Elnyelt a szerelem…
Milyen furcsaságok döntik el az ember életét… Ha anyám nem nyomatja annyira Lacit, akkor izgalmat, kalandot keresek a fiúkban, nem pedig biztonságot. Különös, hogy éppen anyámnak lehettem hálás Palkóért.
Palkó Anya érettségi után, 18 éves korában ment férjhez. Nem sokkal később, egy kollégiumi bulin ismerte meg apát. Sokat beszélgettek, együtt is tanultak, és a végzés után is tartották a kapcsolatot. Apa árva volt. A háború vége felé lebombázták a házukat, de ő maga csodával határos módon megmenekült; a kiságyában feküdt, egy alkóv alatt, ami sértetlen maradt. Akkor múlt négy hónapos… Rokonok nevelték fel. Nem sokkal azután, hogy a szüleim elvégezték az egyetemet, anya babát várt az első férjétől. Apa évek óta szerette őt, és a terhesség híre villámcsapásként érte. Úgy gondolta, hogy minden reménye elveszett, anya most már sohasem lesz az övé. Szerzett valahonnan több kiló altatót, és beszedte. Abban az időben apa egyedül élt egy kölcsönlakásban. Az mentette meg az életét, hogy anya éppen aznap látogatta meg, és mivel hiába csengetett, elővette a saját kulcsát – mert az is volt neki –, és besétált. Aztán kihívta a mentőket. Rövidesen megszületett Szilva. Közben anya elvált, és újra férjhez ment. Egyszer azt mondta, hogy nagyon jól érezte magát az első házasságában is, de apával minden tökéletes volt. Amikor a szüleink bejelentették, hogy vége a házasságuknak, elmenekültem otthonról, hátha jót tesz egy kis csavargás. Ha utazom, még ha csak Budapesten is, mindig elengedem magam. Bámulom a járókelőket, az autókat, vagy csak szórakozottan szemezek a saját ábrázatommal, ami a metró ablakából tükröződik vissza. De akkor hiába szálltam át többször is egyik járműről a másikra, nem tudtam ellazulni. Körbe-körbe jártak a gondolataim. Mindenki azt mondogatta, hogy Péter meg én nagyon hasonlítunk apára. Én ezt sohasem vettem észre. De aznap, amikor két megálló között belenéztem a metró ablakába, apa arca nézett vissza rám. Kösz, öreg, mondtam neki. Még hogy halálos szerelem…
Rudi Te megőrültél, förmedtem rá Palkóra. Mi ez a baromság, hogy mindennap virágot veszel neki? Honnan szedted ezt, valami hülye regényből? Palkó rengeteget olvasott, és ez mindig is bosszantott. Talán nem lett volna belőle ekkora álmatag balfék, ha kicsit többet foglalkozik a realitásokkal. Barátom felfortyant. Miért ne vehetnék neki virágot? Mert közben nem fizetsz be a menzára, azért. Tudom, mit csinálok, felelte Palkó sértődötten. Dehogy tudod, dehogy tudod! Nézd meg magad, megint rágod a körmöd! Nem kellene ennyire beszarni egy csajtól! És több pénze is van, mint neked, miért te fizetsz, amikor beültök a kávézóba? Hagyjál már békén, mit akarsz tőlem, morogta Palkó, és nagyokat lépdelt, hogy lerázzon. De én nem tágítottam. Ha valami, hát kitartás mindig is volt bennem, afféle bulldog-kitartás. Tovább kiabáltam vele. Ha már most lehozod neki a csillagokat, mit fogsz nyújtani neki később? Palkó faképnél hagyott.
Megjelent: 2025-02-02 20:00:00
|
