Keresés a honlapon:

Magén István: Töredék

 

 

 

 

Töredék

 

Nem téphető és nem szakítható el, nem érvényes az általános tétel, az elbeszélés, hogy Isten angyalt szült, és az dalol Isten helyett. Azt kell mondanom, hogy gyakran fordul elő, többféle jelentésű és ellenszegül a tanításoknak. Kiirtja az eltévelyedőket, mindenféle indítékokkal, olyanokkal, amelyeknek különben semmiféle jelentőséget nem tulajdonítanak. A gerincoszlop elhajlik, a medencecsont háromszögletű, a fenék rombusz, a nemi szerv delta, a has ovális. Fontos feladata van, lyuk keletkezik és abból seb és genny és vér és imaház és ájtatoskodás. Úgy állok a teremtményeim között, mondja, hogy a tekintetem világos, olyan, mint két egymással szembeni gólyáé. Nőt teremtek, megállok előtte, indíttatva érzem magam, bűnbe esek, mert „olyan” nőt teremtettem. Felette áll a dolgoknak, ami létrejött. Semleges embereket képeztek ki, ez lesz a legerősebb alakulat, jártassak, és akiknek szükséges, megerőltetik magukat. Hajlongnak, és velük együtt valamennyi bálvány sírva fakad, és elutasítja a jeleneteket, melyeknek a magyarázata végleges.

Éppen akkor, amikor az egész földet aknamező szegélyezi, a tárgy egyszerű, és lényegében valódi, és ott van, ahol az örök tárgy van, aminek a neve Ember. A tudósok közül való. Mozgásba hozza, gyógyszerekkel, gyógyfüvekkel ápolja, cinóbervörös festékkel csalogatja, feladatokkal látja el. Kora reggel talpon, és késő este tér nyugovóra. (Mint egy eszköz). Megmámorosodik, meghatározza a pillanatot, mely nem mellékes. Nincsenek összekötve, műszakilag gazdaságtalanok, nincs mit megjegyezni. (Bizonyosság nélkül való szószaporítással mondom azt, ami elmondható. Vizet keresek, amivel a felhők felfüggeszthetők az égre.) Ezek a fickók a pilóta nélküli repülőgépekben, ha ez igaz, és ha a fejlődés töretlen, engem akartak elpusztítani a világháborúban. Látjuk a testünket, mozgunk és elbújunk. Nem tudom, milyen nézőpontból ítéljem meg, nem találom, és semmilyen szín alatt nem akarom megtalálni. A tudomány egyetlen pontjára kell összpontosítani, tudásért fohászkodnak, így vonulnak az arcod előtt. Megszámolom a páncélokat, melyeket vastag tölgyfához kötöztek. Kimondhatatlan kínlódás újra és újra áttörhetetlen határokba ütközni. A történet fejlődik, megmutatkozik, tölthető, élesíthető és felrobbantható, a képességek hasznosulnak, a kritika az ész feladata. Légvédelmi ütegek ugrálnak kőről kőre, cinklemezről cinklemezre, a cél nem számít, a találkozási pontokat kimérik, így kerül testközelbe egyetlen háborús találmány eredménye. A hangfal vörös, a sok kisebb probléma, mint a lőszer és az áramforrás, telepített, a bomba sem fontos. (A tudományok híveit arra kérem, higgyék el, hogy a Teremtő szakértő.) A szellem korlátlan, az észszerűség átugorhatatlan. Gazdasági értelemben három feltétele van a szellemi munkának. Gerendákhoz erősítették őket, ágyúcsövek készítéséhez ez a legjobb módszer. A soroksári gyár hozzákezdett megtölteni a hevedereket, erősen ötvözött felületű robotok foglalkoznak vele. Átütőképességük bizonytalan. Felfogásunk szerintünk tudás, más szerint nem az, a szépséggel és az igehirdetéssel szakítani kell, papírrabszolgák lépnek az emelvényhez, és megalázzák a hívőket. A hasonlat sokféleképpen értelmezhető, úgy is, ahogyan az embernek nem adatott meg. Készülődik a vizsgára, nem biztos, hogy él, de nem is halott, jól felel, előnyt adtak neki. A tűzről azt gondolom, hogy különféle tárgyakat tartalmaz, egy részét befeketíti, más részét nem. Főneveket alkalmaz a melléknevek között, úgy, ahogy Ő alkalmazza. (Az előbbiek felkerülnek Totya király feltételezett koronájára. Értelmezhetővé alakítják a torzításokat, azért, hogy élhessenek.) A toronyházak helyén néhány hónappal azelőtt még állatok lopakodtak, és vágyakozással figyelték a vályogfalak mögül kitüremkedő zajokat. Mindenféle gazdák állatai jajveszékeltek, hasonlóságuk átvetül mindarra, amit véghezvisznek. Magyarázza, fejtegeti, idealizál, pedig pusztán a valóságot kellene bemutatni. Minden teremtett lényt tovább teremtettek, zörög, jár, letiporja a gyökereket. (Erkölcsi realizmusra kényszerítik.) Ismerős lábak tapossák, mossák, megpróbálják eloldozni, de előtte áll a dolgoknak az a része menthetetlenül, amiből a világ lesz. Belekeveredtem, szabad ember vagyok, békére vágyom és napsütésre, az Ő neve rejlik bennem, a szava parancs és eszköz. Megbüntettem az apák vétkét és megnyitok egy új fejezetet, érdekfeszítő mesékkel játszom, példálódzom. Magyarázni fogom, mindent meg fogok magyarázni, hogy tudomásotok legyen róla. Súlyos megfázás következtében megbetegszenek és ágynak esnek. Durva szövetből harisnyákat varrnak, aztán játszanak és elhaladnak mellettem és kitekintenek a falon. Elméleti vitákat folytatunk, provokáljuk egymást, vitatkozunk az avantgárdról. Nincs senki, aki megszólítana a néma elméletek között, nincs elvárás, az irodalmat megelőzi a tradíció, őshüllők legelésznek a szöveg felett. A könnyek mélyről jönnek, mint a világot elborító tüzek. A legidegenebb valóságba menekülnek, mely meghagyja nekik az ellenállást. Egyetlen vagyok az összes sűrű bolygó közül, melyet felfedeztek, két égitest vagyok, elliptikus pályán mozgok a földgolyón kívül. Protonok között repülök a csillagok előtt magas forgási sebességgel, nagy tömegű csillagok robbannak fel a csillagrendszerekben. Bolygóközi anyag formál, megfagyok az árnyék alsó szélén. Hélium vagyok a nap belsejében. (Mert én vagyok az Örökkévaló.) A kéreglemezek beomlanak, a föld legbelsejéből kitódulnak a fölöslegek, a megállíthatatlanok. Elhiszem a tökéletesség láthatatlan szépségét. Szénia királyné a szépsége által láthatatlan. A tagadás útján jár, a tagadás szól a kinyilatkoztatás, letiporva a föld, apák vétkeit bünteti az Isten. Hanggal teremt és fénnyel, mindegy, mit akar, másképpen fogjuk fel azt, ami a tagadás lényegéből fakad. Istent felfogni a tökéletesség megértésének lehetetlensége. Lovagol a földi magaslatokon, magyarázatokat ír a közös jelentésű nevek megértéséhez. Én adtam a neveket, a mágneses tereket, a szabad szemmel nem látható viharokat, a körön keresztül érkező fényességet, a sima holdakat és az évszakokat. Mintha egyszerre keletkeznének a fojtogató szelek, a légcsövemben, szétszórjuk a hamut, mert táncolnunk kell. Isten haja megőszült, rászánta magát, hátratett kézzel jár, a háta mögött felhúzza a kezét, mintha a mellén kulcsolná össze. Megteremtette a nőket, a hideg vízben beáll a hipotermia, megkeményednek a fenekek, aztán a sós vízben megpuhulnak, majd csokoládébarnára sülnek. Tisztázni kell a dolgokat ahhoz, hogy a szenvedély teljesüljön, hogy hullámlemezekből kalyibák épülhessenek a világban ott, ahol az Ő arca már nem látható.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-12-16 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.