Videó

Posta Ákos István videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 
Bán Brigitta: Életképek 4.
Kép forrása: holdkatlan.hu 

A nyelv feltalálásánál szebb beismerése nem

is lehet annak, hogy képtelenek vagyunk

megérteni egymást.”

Henri Lœvenbruck

1.

 

2000-ben, az ezredforduló évében vettek fel az egyetemre. Az első napon az összes gólyát összegyűjtötték egy hatalmas előadóterembe. Amikor pár perc késéssel megérkeztem, a katedrán már ott állt egy férfi, és lelkesen magyarázott az évfolyamnak. Úgy látszik, zajt csaphattam, mert többen megbámultak. Az első sor szélén ülő lány is visszafordult. A pillantásunk találkozott, és én azonnal riadtan lesütöttem a szemem. Szinte fájt a szépsége. Még ültő helyében is látszott, hogy magas és karcsúde ami ellenállhatatlanul vonzott, az a gyönyörű arca volt.

Közben az előadó megnevettette a közönségét, és így szerencsésen elterelte rólam a figyelmet. Ettől kissé felbátorodtam, és úgy helyezkedtem el - szemtelenül elől -, hogy legalább oldalról láthassam a lányt. A nevetéstől még csodálatosabbak lettek azok a síkok és görbületek, amelyek az arcát alkották. Láttam, hogy milyen kedves, meleg mosolya van.

 

 
Magén István: Lázadó robotok 3. Kép forrása: holdkatlan.hu

Semmi kerülőút. Később azt mondta, mégis. Visszatérnek karácsonykor és mindig. A vendéglőre gondolt, ahol sört isznak. A rózsafákról ennyit tudok, ebben az intézetben kapaszkodtam felfelé, mormolta. Később elárulta, fáj a szíve, és sajnálja, hogy nem lett úriember. Adódik-e később?

Este billegnek a falak. Az emberek egymáshoz láncolják magukat. Megfogalmazta, forgatta, elhagyta, jött. Szakadék felé indult, eső esett, épp kígyó tekeredett egy bokor lábára. Talán így. Lábbal taposta a tetemeket, látomásokat. Kígyóként ízlelgette a levegőt, mégis kézzel és fénnyel.

 

 
Csengődi Péter Fotó: Molnár Attila
Kép forrása: csega.hu

– Jöjjön velem a hídra! – kiáltotta az ezredes, bár igazából nem akarta felemelni a hangját, csak egy-egy gyenge pillanatában nehezen leplezte, hogy ő maga is izgatott. A terem, ahova mentek, viszont alig különbözött az űrhajó eddig látott részeitől. Ugyanazzal a fehér burkolattal volt bevonva, mint a folyosó vagy a raktárszoba. Talán annyi különbség akadt, hogy nagyobb volt az alapterületet, és elszórva akadt néhány szék, amik gyanúsan egy irányba néztek.

Fogalma sem volt, hogy miért hívhatták ezt a szobát hídnak. Számára a “híd” az volt, ami két partot összekötött egy folyó felett. Vagy ha már ilyen fehér minden, akkor igazán rakhattak volna a terem két végébe egy-egy hatalmas fogat, amit összeköthettek volna egy híddal.

– Nagyon elgondolkodott – zökkentette ki a ritmusából a tiszt. – Min elmélkedik ennyire?

 


Gerzsenyi Gabriella: A hazajáró 
Kép forrása: libri.hu

– Apa, mi a boldogság?

– Gergőkém, erre nehéz röviden válaszolni. 

– Akkor válaszolj hosszan, apa.

– A leckéddel elkészültél?

– Hiszen éppen ez a lecke.

– Hogy mi a boldogság?

– Igen, fogalmazást kell írni róla hétfőre. Ráadásul a magyar az első óra.

– Aha, értem.

– Szóval, segítesz?

– Most meccset nézek.

– Látom, de közben nem lehet?

 

 

 
Kelebi Kiss István Vándorcirkusz Kép forrása: holdkatlan.hu

Akár gyerekszáj-történet is lehetne. Eltenném a népsorolvasás, feteke és a mosni-masni örök felcserélése mellé, mégsem teszem. Miért is? Nyolcéves szájból hallani végtelenül lehangoló, hogy ő etikás és nem tanul hiktant. Többször rákérdeztem, de a szó minden szövegkörnyezetben hiktan maradt. Nagyobb horrorok is estek már, minthogy másodikos kisiskolás félrehall valamit, felnőttekkel is előfordul. Az is rendben van, ha a szülő dönt arról, tanul-e a gyereke valláshoz kapcsolódó bármit, cselekedjen legjobb tudása, meggyőződése, világnézete szerint. Ha a gyerkőc otthon nem kap semmiféle vallásos nevelést, kár lenne megzavarni az amúgy is idejétmúlt istenképpel, növelné a káoszt abban a nyolcéves fejecskében. Ezért lett etikás.

Kevésbé biztató, hogy etika órán Samuról, a bárányról vetítenek. Jobb híján hát Samuról kérdezgetem. Fenn van a jutubon, adja meg a felvilágosítást a nyolcéves. Rákeresek. Ez az, mutat az egyik felvételre. A film címe Shaun, a bárány.

 


Magén István: Lovascsata
Kép forrása: holdkatlan.hu


Hapsikám, szónokolja, egész lovakat vártak ide. Királyi lovakat, eljutnának hozzád engedelmességgel. Féloldalt arcára gördül a töprengés. Három lábúak harci arcéllel(kivételesen különböznek annyira). Csirkezsír a szájában, kopott toposz, azt azért látommondja, miután némán lát. Toporzékoló lovakat, a fegyver arra néz, utam sivít, titkolom,ukrán katonák megfeszített holttestei szegélyezik a Via Appiát. Legyek és fegyverek egy irányba. A lovak párhuzamos lábszárai. Futás közben egy széncinke reppel. Arra néztek asíkságon. Gazdag a szeretet miatt, nagyságos és nemzetes. Futkározzatok, mint a futóhomok.Határozott módon ettek. Eljön értetek, és mozgásképtelenné tesz benneteket. Én vagyok azaki mondja. 

 


Nagy Zopán: Maszk Kép forrása: holdkatlan.hu 


A bunkó ficsúr önelégült vigyorral zúgott bele apuci sokmilliós verdájával a pocsolyába, és csapta le koszos esővízzel az óvatlan járókelőket. A sötét felhők, mint csőtörés egy százéves pesti bérházban, ontották az égi áldást. Csak néhány bátor Terminátor merészkedett ki a világba, szorosan esernyőjébe kapaszkodva, amit azután szépen kifordított a hideg, viharos szél. Fogadjunk, hogy Mary Poppins nem ezzel a járattal érkezett! Ezekre a gondolatokra elmosolyodott. Micsoda baromság. Itt áll egy kapualjban ázottan, fázik, egyedül van, és ilyen hülyeség jár az agyában. Ez talán már a leépülés jele? Szemben, a túloldalon cirkalmasan festett cégtábla kacérkodott vele. 
" Jobb, mint otthon" kisvendéglő. Hm. Az otthonnál nem nehéz jobbnak lenni. Fél órája jött el hazulról. Az apja hozta szokásos formáját, és sikerült eldülöngélnie az ágyig. Az anyja becsukott konyhaajtó mögött súrolta a gáztűzhelyet. Erre megint vigyorgott egy jót. Be kéne tenni a Guinnisbe a tűzhelyet, mint a legstrapabíróbb készüléket a világon. Minden nap fél órát súrolja az anyja és még zománc is van rajta. 

 

 
Gerzsenyi Gabriella: A hazajáró
Kép forrása: libri.hu



Az állomásépületben is hideg van, a kövezett padló síkos a latyaktól. Mindenki behordja a havat a lábbelije talpán, odabent aztán leolvad, széjjelfolyik, nyálkás, sáros mocsok keletkezik a fehér hóból. A fiú arra gondol, égbekiáltó igazságtalanság, hogy ilyen gyorsan lesz rúttá, ami az imént még szemet gyönyörködtetett. Öt perc maradt a vonat indulásáig, nem jelez késést a kijelző. Ezen az állomáson egy percre szokott csak megállni, a kettes vágányon. Tizenöt perc a menetidő, újságot sem érdemes venni, nézelődik majd az ablakon át, szép a mezőkön a fehér hótakaró, az szép csak igazán, nem rondítja se cipőnyom, se latyak. 

 

 Szelényi Anna: Hajlék a Földön Kép forrása: holdkatlan.hu 

Ha mégis eljönne hozzám, marhahúslevessel várnám, a hátszín mellé tennék kevés marhaszegyet, de a velőscsontot csak a legvégén tálalnám. A fűszerezésre külön ügyelnék, tudom, kényes a gyomra. Szemes bors, sáfrány, gyömbér, kakukkfű csak módjával, ámbár a zöldségfélékkel nem fukarkodnék csöppet sem. 

Ha mégis eljönne hozzám, házilag gyúrt finommetéltet főznék a levesbe, van az a jó kis olasz tésztanyújtó gépem, megérte az árát, ismer, kínosan ügyelek az ár-érték arányra. Békebeli vadast is tálalk, ha mégis eljönne hozzám. A húst majd szuvidálomvagy hogy is mondják mostanában, nekem a puhára párolás is megteszi. Hát, magának, édesem? Mit szólna egy vörösborban párolt káposztához? Krokettet, esetleg krumplipürét kínálnék hozzá, képzeljevan, aki a káposztás cvekedlire esküszik, jól lepirítva, szinte feljajdul tőle az epém. A maga epéje még bírja az ilyesmit, vagy bilagittal működik már? 

 


Ésik Sándor fotója. Kép forrása: napkeletnepe.hu

Amikor ’44 őszén a románok bevonultak kis szabolcsi falunkba, az akkor alig öt hónapos édesanyám életét a szomszédék csecsemője mentette meg. A családi legendárium szerint a nagyszüleimhez beszállásolt parancsnok előbb a sikertelenül rejtegetett malackát zabálta fel, majd lelövöldözte az udvaron bóklászó tyúkokat. Amikor a sovány tehenet kezdte mustrálgatni, az átélt rettegéstől nagyanyám teje is elapadt, így a ház attól kezdve Anya sírásától zengett. A katona komolyan fontolóra vette, hogy lelövi a vörösre gyúlt arccal ordító gyereket az őt testével védő anyjával együtt, aztán hallgatott a jó szóra: hurcolkodjanak át a szomszédba, ott is van pulya, de az szinte sosem bőg. A parancsnok, mielőtt szétrúgta volna a mezsgyén dülöngélő górékerítést, végzett a tehénnel, majd átvonult Kévésékhez, ahol a bölcsőben rendíthetetlen nyugalommal aludt a parányi mentőangyal.

Ezt a történetet mindenképpen el szerettem volna mesélni a tanítványaimnak. Igaz, még csak az első világháború volt soron, de az emberi szenvedés egy és ugyanaz. Csak a gyerekek lesznek egyre kevésbé együttérzők. Nem hatja már meg őket semmi, ingerküszöbük az egekben, csak saját magukkal empatikusak. De egy olyan esemény, amelynek szereplője személyesen is érintett, talán közelebb viszi hozzájuk a történelmet. A fiúk valahogy azt hiszik, a háború a Call of Duty videojáték terepen, 3D-ben zajló verziója, ahol szerezhetsz magadnak új életeket, és ha a több órás küzdelemben szétülöd a hátsód, másnap legalább lesz miről panaszkodni a haveroknak. Ha már nagyon unják, hogy anyu rázza odakint a kilincset, s dühöng a bezárt ajtó miatt, nagy kegyesen hajlandóak bevenni egy tálcán az ebédet, ami idő épp elég egy orvlövéshez, s akkor lehet magából kikelve üvölteni, hogy miattad haltam meg, anya. Szóval, kemény dió ez, jól meg kell tervezni a mondókámat, nehogy a tankönyvi tömény szöveg láttán valamelyik kemény gyerek azt találja mondani, bár megtette volna a román parancsnok, mert akkor én sem jöhettem volna a világra, tehát nem adhatnám fel ezt a rengeteg házi feladatot.

 

 
Kép: Maggén István Forrás: holdkatlan.hu

 

„tanszék mérésekre, modellokra,  
föltehető összefüggések kiderítésére”  
 (Cs. Szabó László)

 

Az egyik lábát beakasztotta, ráfordította. Hátra hajolt, azzal előre majd hátra tolta magát. Megforgatta, akkor jöttek, mint a békák. Nehéz, vastag léptekkel fejen állva, állva maradtak egymás fején. Az út megközelítése az egyenlítőn keresztül volt lehetséges. Sovány, kakukkos lyukakat fúrtak a löszbe. Azt magyarázták, hogy át kell fúrni a Földet.  

(Az utódok megijedtek a gyűjtőktől, tojást dobáltak bele, elaludtak vagy szalonnáztak. Érdemes volt menni, állni, ülni, cigánykereket hányni, vagy csak abba az irányba fordulni alázatosan.)

 


Fotó: Vehofsics Erzsébet Kép forrása: holdkatlan.hu

Az intenzív osztály gépei csendben tették a dolgukat. Miközben az ágyon feküdtem, mesterséges altatásban, a lélek titkos útjait jártam.

 

Kékesi aznap tíz perccel korábban ment el a munkahelyéről. Be kellett mennie a gyógyszertárba, és utána el kellett gyalogolnia a lakásába, ami már egy ideje üresen állt.

Majdnem egy éve történt a dolog. Miután mindent elintézett, amit ilyenkor szokás, még le kellett mondania az újságot, a tévét, és a telefont.

 

 
Aknay Tibor: A harc vége Kép forrása: holdkatlan.hu

Gyepesre gyógyult az udvar, könnyű megújulni ilyen időben. Hát köszöntelek, május, már jó vagy hozzám. A szőlő, a gabona igen szépen mutatja magát, bőséget remélek. Hogy féltettem a fákat, a tulipánokat Pongráctól, Szerváctól és Bonifáctól! Nehogy a tavalyi fagy jöjjön elő, ez járt bennem, mikor az első orgonák kinyíltak. Mint a lábatörött kutya, sántikálok csak egyre. Ha nekem volna szárnyam, biztosan a mennybe jutnék.

Ezt mondta nekem gyónó-áldozó öreganyám, amikor a városba készülődtem: ne felejts el, gyerekem, ne felejts el bennünk! A hóesésben csörömpölő lovakat és szánkókat. A mezei és erdei utak, szérűskertek, utcák, templomok, legelők, delelőhelyek, erdőőri lakok mellé tűzött kereszteket, a madarakat, amelyek elérik a Százholdat, ahol a ritkás köd gomolyog, ahol a herceg erdeje kezdődik. Olyan közel van, hogy akár meg lehetne érinteni, át a szőlősorokon.

 


Könyv István János: Ötödik pecsét Kép forrása: holdkatlan.hu

" Minden emberi lény szabadon születik

és egyenlő méltósága és joga van."

/Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata 1. cikk /

 

Nagyapám, az egyszerű falusi asztalosmester kétféle embert ismert: a rendeset és a gazembert. A rendes emberek közé sorolta a zsidó fűszerest, Béla cigányt, aki a kocsmában hegedült, Filipet, aki lengyel menekültként házasodott be a falu egyik családjába, Sztanojovicsot, a vándorló asztaloslegényt, a drótos tótot, aki időnként megjelent fazekakat foltozni, meg Kossuth Lajost, akinek a fényképe ott volt a könyvszekrényben egy vaskos könyv első oldalán. Közös jellemzőjük volt, hogy valamennyien csináltak valami hasznosat, és nem csaptak be senkit.

 


Emlékül. Fotó: Cseri József. Kép forrása: holdkatlan.hu



Ott kellett volna lennem. Ott melletted, fönn a vonatablakban, nem lentről integetni, a poros falusi állomásépület mellől. De a gyerekekkel mindig ez van: megy, ha viszik, ha azt mondják, maradnia kell, hát integet. Honnan tudhattam volna, hogy soha többet nem látlak? Miért őriz úgy az emlékezet, hogy az a panofixbundád van rajtad, amit annyira szerettem, hogy még mindig itt van a kezemben a műszőrme simulása, ezért szeretek a mai napig is minden szőrös állatot, legfőképpen a macskákat, ha simogatom őket, de még ha csak beszélek is róluk, érzem bal tenyeremben azt a szürkésfekete bundát, amiről azt sem tudom, hova tűnt el, mikor te is eltűntél, nyom nélkül, szó nélkül, magyarázat nélkül azon az augusztusi reggelen. Kidöcögött veled a vonat, apu jött néhány nap múlva – nekem hosszú időnek tűnt akkor –, sok év telt el, mire rájöttem, két-három nap lehetett mindössze. Arra is csak később jöttem rá, hogy egy hét kiesett az életemből, onnan kezdve, hogy a fekete vállalati Volga befordult nagyanyámék peremkerületi, még földes utcájába, a szomszéd gyerekek nagy örömére a sofőr még velük is tett egy kis kört, egészen addig, hogy Balatonföldvár felé megy velem a vonat, a nővéred és a férje visznek magukkal, még a születésnapomat is megünnepelték a nyaralás alatt az egyik verőfényes napon, máig emlékszem a fürdőköpenyre és a fodros bikinire, amit akkor kaptam. Sok évnek kellett eltelni, míg a dátumokat összerakosgattam, és rájöttem, nem lehettem a Balatonon a születésnapomon. Előtte való nap temettek.

 

 
Farkas Molnár Péter (1952-2020) Fotó: Hegedüs János 
(Kép forrása: Veranda Művészeti Csoport)

Diogenész elunta magát a hosszú ideje saját tulajdonú ingatlanát képező hordóban. Hanyatt feküdt, fázósan és meglehetősen mogorva kedvvel magára húzkodta vedlett birkaszőr takaróját. Két karját a feje alá helyezte, mintegy leplezve ezzel a párna hiányát. Hideg este volt, fázott és a pokolba kívánta a pillanatot, amikor öntelt büszkeséggel szegénységi fogadalmat tett. Unatkozott. Hol van már az idő, amikor beszólt a világhódító Alexandrosznak, mondván: Sanyi, ne takard már el előlem a napot! Régebben lehetett szórakozni, és ő tudott is szórakozni. Legfőképp szeretett városa, Szinopé népével.

Rosszkedve ellenére elhúzta a száját, csaknem mosolygott. Eszébe ötlött a nap, amikor visszatért Olümpiából és megkérdezték tőle: − Nagy tömeg volt ott?

− Nagy tömeg volt, de kevés ember − felelte ő akkor és cinikus nevetéssel élvezte a rámeredő tekintetekből áradó bamba ostobaságot.

 


Nyugati fény. Fotó: Cseri József. Kép forrása: holdkatlan.hu 

Tél múlik, és az este nyolc. Egy olyan házban, ami konyha, a konyha szoba, a szoba kamra. Egy olyan házban, ahol asztal, meg három szék, vaságy, állványom lavór, és tüzelős sparhelt lakik. Meg egy ember, aki vagy legeltet, vagy ül, vagy fekszik, hallgatja a rádiót, és mást nem csinál. Hallgatja, hogy beszélnek, hogy zenélnek, vagy csak csendet adnak. A csendben dallam van, pont középen. A szünetjel. Erről lehet tudni, épp melyik csatorna szól a három közül, mert a szünet mindenhol más, a csend a sajátjuk, mind magának rögzítette.

 

 
Szandevú. Fotó: Szeifert Natália Kép forr ása: holdkatlan.hu 

Billy kis híján keretéből szakította ki az ajtót, amint berontott az irodába. Nagy hévvel érkezett, alig tudta lefékezni magát főnöke íróasztala előtt. Légszomja volt és karjaival összevissza kalimpált az orra előtt, mint aki meghatározatlan irányba mutogatva akarja a szemben ülő figyelmét valami félelmetesen titokzatos dologra felhívni, miközben képtelen kinyögni akár egyetlen értelmes szót is, mintha egyszuszra kellene elmondani mindazt, ami kikívánkozik belőle, s amit szinte lehetetlenség higgadtan szavakba foglalni.

    Mr. Harriot, a temetkezési vállalat tulajdonosa ijedten, ugyanakkor szemmel látható felháborodással fogadta rárontó alkalmazottját. Tenyerével sietve lefedte a telefonkagyló mikrofonját, nehogy a vonal másik végén meghallják a váratlan berobbanás okozta zajokat. Kegyetlen pillantást vetett Billyre, amiből a hevesen gesztikuláló szerencsétlen ember más körülmények között azonnali hatállyal történő elbocsátását szűrte volna ki. Az őt ért megrázkódtatás mindazonáltal nem engedte személyes sorsa miatti esetleges aggodalmát felülkerekedni. Szólni ugyan – egyelőre – még egy szót sem szólt, kétségbeesett hadonászásával azonban igyekezett főnöke értésére adni, tüstént fejezze be a telefonbeszélgetést, bárki lett légyen a vonal másik végén, mert közlendője egyetlen másodpercnyi halasztás sem tűr.     

 

 Illusztráció és forrás: Magén István

Minden egyes fűszál az igazságba kapaszkodik.

Bezáródik és átalakul és az emberek egymás arcába néznek.Kifordítják a kalapjukat, és átvágják a hasát. Évekkel azelőtt hang nélkül hívta, és érezte, hogy a helyén van. Rövid történelem a teremtés napján azokból a dolgokból. Később elkezdődött a hegy, és Zsófi. Egymás mellett az embertelen tájban. Még nincsenek emberek, mondta a kígyó, egyenlőre Ádámnak  meg Évának bele kelleneegyeznie. Egymást kacajjal üldözik tovább. A történelem igazságait követve eljutott addig, pontosabban a zsebkendőjét zászlóként lobogtatva eljutott, jobban mondva belenyomódott a levegőbe, jobbra meg balra CSAVARGATTA A VONALAKAT, meg a köröket. Elvárható volt, többször vágott neki a hegynek. Kibontakozó szellemek jobbra meg balra. Körülöttünk, mondja, a levegő fénylik. A legjobb, ha egymásra gondolunk, mondja. Megtudta, hogy a lábnyomok közvetítenek. Nekiment, igaza volt, fellökte, sokáig állt ott. 

 


Kelebi Kiss István: Ősz — digitális rajz (Forrás: holdkatlan.hu)

Hazugsággal kezdte új életét. Furcsa… már, mint ez az új élet fogalom. Hogy miért? Hát, mert közvetlen a halála után kezdődött! Pontosan, az után a másodperc után, mikor is leszedték mell-kasáról a két forró tappancsot. Megkísérelték elektromos úton föléleszteni… dobálta testét, akár azok a hatalmas cetek a tengerpartokon. - És ő nem adta ingyen, küzdött, ahogy csak bírt, míg vé-gül fölébredt…

Csak valahogy máshogy!

Hálából letakarták egy könnyű, tisztítószer szagú fehér lepedővel. Hallotta kattanni a villany-kapcsolót a bejárati ajtónál, és megszűnt az az enyhe remegése a fénynek, ami annyira idegesí-tette. Vászonnal a fején nyugodtan feküdt, nem is vett levegőt…

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal