Keresés a honlapon:

Hoppál-Kovács Edit: Nápolyi sárga1

 

 

 

 

Nápolyi sárga¹

 

Eszter, 1984. szeptember 15.

Besurranó tolvaj módjára kutat a dohos szekrényben. Kapkodva dobálja az ágyra a hét napra elegendő fehérneműt, pólót, inget, farmert, a piros kardigánt és két csinosabb nyári ruhát, ha beülnének egy igazi olasz étterembe. A ruhákat alig egy hónapja vette, amikor elkezdett tanítani. Jobbnak látta a molyrágta fekete télikabát alá rejteni őket. A kabát zsebében dugdosta apja megsárgult fotóját is, nem sokkal a halála előtt készült. Az anyja évekkel ezelőtt elégette a többit. Nem tudhatja meg, hogy Eszter utazik, végül elvállalta, harminckét gimnazistával, egészen a Vezúvig mennek. Arra a kevéske pótlékra is lecsapna, amit Eszter a következő havi fizetéssel kap majd.

 

C s ö p ö g a c s a p m e g r e p e d t a t ü k ö r e l d u g u l t a l e f o l y ó n i n c s l i s z t s e c u k o r s e o l a j k i k a p c s o l j á k a z á r a m o t t e v a g y a z o k a t a k a r o d j e l i n n e n

 

A szivárgó csap köré Eszter teker viaszos madzagot, sósavat önt a lefolyóba, hetente háromszor megy a kisboltba kenyérért, párizsiért. Az anyja józan pillanataiban, ha egyáltalán akad ilyen, csodálkozva mered a lányára, hogy ő bármikor is pénzt kért volna, ugyan! Hazug kis ribanc! Eszter megnémul. Legyen vége. Inkább fetrengjen ájultan a saját testnedveiben, csak ne kelljen hallgatnia a rekedtes, mély hangot, közelről beszívnia az anyja savanykás, erjedt szagát. Hányszor elképzelte, hogy a penészes mosókonyhába rángatja és rázárja az ajtót, akkor majd bámulhatja az üres vodkásüvegeket, amíg kijózanodik. A nő, akire annyira hasonlít, aki megszülte és most ellöki magától az élettel együtt, hallani sem akar róla, hogy meggyógyuljon. Tagadásban él. Köszöni, jól van, neki nem segítség kell, hanem pénz.

El akar innen menni, némán osonni, észrevétlenül. Eltüntetni minden apró nyomot. Az anyja akkor majd összezavarodik, és többé nem jut eszébe, hogy valaha volt egy lánya.

Alig két hete történt, Eszter késő estig dolgozatokat javított, sötét volt, mire hazaért. Óvatosan nyitott be a lakásba, nem akarta felébreszteni az anyját, a szobájába surrant, behúzta az ajtót. Az éjjeli lámpát kapcsolta fel, negyvenes izzót használtak, de még egy törölközőt is terített a búrára, hogy biztosan ne szivárogjon ki a fény. A hegedűtok a padlón hevert, mellette néhány ázott kotta. Az íróasztalra terítette a nedves papírokat, csak ezután billentette fel a fedelet. Megszédült. A hegedű nem volt a helyén. Neszt hallott a konyha felől, az anyja volt, az ajtóba kapaszkodva támolygott felé.

– A hangszert keresed? Azt keresheted! Eladtam ugyanis. Majd szerzel egyet az iskolában, ha már zenetanár vagy, nem igaz? Befizettem belőle a gázszámlát, a te dolgod lett volna! Meddig szívod még a véremet?

Eszter félrehajolt az arca felé repülő koszos papucs elől. Nem válaszolt. Ha akart volna, sem tudta volna, hogy egy tomboló szörnyetegnek mit mondjon. Az utolsó szikrája is kihunyt a szánalomnak. Az anyja végleg elveszett.

Vissza kell szereznie a hangszert. A művészeti ösztöndíj Bécsben esély lehet a túlélésre. Az iskola melletti kávézóba baristát keresnek betanítással, talán az osztálykirándulás után megpróbálhatná a délutános műszakot. Pár hónap és újra gyakorolhatna. A szomszéd öregasszony elkottyintotta, hogy az anyja melyik boltba vitte. Tudta jól, hogy sokat ér, még az apja hegedűje volt, csodálatos, érzékeny hangszer.

Eszter lábujjhegyen lopakodik, becsukja az ajtót, a körfolyosón futni kezd, kezében a hátizsákkal rohan a lépcsőn, csak az utcán lassít. A busz perceken belül ideérhet. A sofőr először a tanárokat veszi fel, utána mennek a gimnáziumhoz a gyerekekért. Beugrik a pékségbe néhány sós kifliért és egy félliteres kakaós tejért. Éppen befejezi a rögtönzött reggelit, amikor begördül az utcába a busz, lilára festett Kuti Travel felirattal. Kollégája, Feri, rögtön felkapja a hátizsákot, a csomagtartóba teszi a többi mellé. A harmadik kísérőtanár Vali, olaszt tanít az osztálynak, ő lesz az idegenvezetőjük. Feri szervezkedik, Eszter titkon reméli, hogy egymás mellett ülnek az úton, a férfi törődése jelenti az éltető oxigént, a napsütést vihar után. Belegondolni sem mer, hogy lehetne köztük valami, Ferinek családja van. Eszternek senkije nincs, soha nem is volt, szégyelli az anyját, a helyet, ahol él. Néhány találkozó után lelép, nem akarja, hogy bárki hazáig kísérje, és beleszagoljon szánalmas nyomorába.

Tét nélkül sütkérezik a férfi mosolyában, úgyis csak barátok lehetnek. Nem fog beégni, mert nem lesz rá alkalom.

Nagyjából négy órája úton vannak, a sofőrök váltják egymást, a szokásos hangadó csapat kisajátította a hátsó üléseket, pókerparti folyik hatalmas röhögések közepette. Eszter a határ után lelkére kötötte Ferinek, hogy ébressze fel, amint az olasz Alpok közelébe érnek, ha elaludna. Indulás előtt a lyukasóráiban a könyvtárban bújta a saláta útikönyveket. Limoncellót mindenképpen fog inni, ezt eldöntötte.

A tervezett program szerint a harmadik napon dél körül érkeznek Nápolyba. Itt nem lesz szabadprogram, inti óvatosságra Vali a csapatot. Ez a város egy őskáosz, mégis varázslatos. Jól megférnek itt egymás mellett a hangoskodó, csupaszív munkásemberek és a piti kis zsebtolvajok. Nem árt a táskákra figyelni. Érdemes meglesni egy-egy utcai beszélgetést, mintha egy színdarabba csöppenne az ember. Mindenki egyszerre kiabál, gesztikulál, akárha csak a piacon alkudozna. És hát a Camorra. Szerencsére a Contini klán ügyet sem vet a turistákra, de a többi hírhedt család sem. Általában a külvárosban intézik a dolgokat egymás között. No para, nevet kissé idegesen Vali, ráeszmél, az utolsó részt kihagyhatta volna Nápoly magasztalásából. Gyorsan témát vált.

Na és a pizza, incredibile, ezt ígérhetem. Gyerünk, keressük meg az éttermet, már várnak bennünket, harsog áradó lelkesedéssel. Egyenesen a di Matteóba kalauzolja az éhes diáksereget. Eszter nem lepődik meg, Feri kérdezés nélkül melléül, közben egyszer sem néz rá, a gyerekek előtt alig beszélnek. Ebéd után mindenki kap egy kis pohár proseccót, a tanárok rendes adagot. Eszter beleszagol a műanyag pohárba, a buborékok elpattannak a bőrén, kellemetlenül ismerős szag, fintorogva teszi le. Feri figyelmét nem kerüli el a mozdulat, ő sem issza meg a sajátját. Int a pincérnek, aki pillanatokon belül visszatér egy kis üveg hideg limoncellóval. Eszter felnevet örömében, csilingel a két pohár.

Ebéd után a katedrálist nézik meg, gyönyörű kívülről is, belső része pedig a padlótól a kupoláig egyenesen meseszép. A 13. század végétől a 14. század elejéig épült, de miután a 17. században egy földrengésben megsérült, barokk stílusban építették újjá. Képzeljétek csak, folytatja Vali, a dómban a város védőszentjének, Szent Januáriusznak a vérereklyéjét őrzik, és évente egyszer, szeptember 19-én kihozzák a templomból. Állítólag a szilárd vér ilyenkor cseppfolyósodik. Ezt sokan Isteni csodának tartják, de a tudományos hipotézis szerint korábban egy olyan vegyi anyagot adtak a vérhez, amely mozgás hatására folyékonnyá válik.

Azért a csodának is adjunk esélyt, teszi hozzá Feri, tekintete egy másodpercre megpihen Eszter tarkóján.

Az egyik középiskola kollégiumában fognak aludni a Piazza Banchi Nuovi közelében. A kollégium belső udvarát hangulatosan kivilágították, asztalokat és székeket hoztak, Vali jól ismeri az egyik nevelőtanárt. Vacsorára szendvicseket kapnak, narancsos limonádé kerül minden asztalra. Néhány fiú Eszter közelében téblábol, fognak egy-egy széket, odaülnek az asztalához. Az osztályban is vannak rajongói. Tanárnő, milyen kár, hogy nem hozta a hegedűjét, sajnálkozik a legmagasabb. Eszter nem reagál, hangja elárulná, inkább hallgat, az arca árnyékban, az apró izzók gyengén pislákolnak. Feri a szomszéd asztalnál ácsorog, igazán remek ötlet, fiúk, rögtön jövök! Néhány perc múlva fekete bársonytokkal tér vissza, leteszi Eszter elé. A fiúk dobolnak az asztalon, gyerünk tanárnő, játsszon valamit! Ahogy megpillantja a hegedűt, halkan felsikolt. Hogyan?! Hiszen ez az ő hegedűje! Nem mer felnézni, néhány másodpercig tétovázik. A Thais Meditation Massenettől, ez lesz, ezt választottam nektek. Hatalmas tapsot kap, a környező ablakokból integetnek a helyiek. Bravo, bravo!

Vali vet véget a spontán koncertnek, gyerünk ágyba kölykök, sűrű napunk lesz. Feri összehúzza a székeket, Eszter segít neki, beviszik a kancsókat a konyhába. Eszter megérinti a vállát, választ szeretne, Feri dadog. A barátnődet hívtad a szertárból, meghallottam, mi történt. A tokot én választottam, remélem tetszik neked. Eszter játékosan megrángatja a férfi kabátujját.

Azt olvastam, hogy van egy hatalmas park a Capodimonte-palota körül, eljönnél velem hajnalban?

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-12-04 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.