Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Időfészek

 

Tizenöt voltam, amikor a Vígszínház melletti „Solaris” lemezbolt kirakatából megállított Patty Smith első albuma, a Horses. Semmit sem tudtam róla, csak tetszett a borító, fekete-fehér, egy zilált  hajú, kissé fiús lány néz pimaszul a lencsébe, szexi, éhes gebe, azonnal beleszerettem. Akkor még voltak titkaim, ő lett az egyik.

Kaposvárig várnom kellett a hangjára. A mono-Teslán pont úgy szólt, ahogy kellett, maszatos hangok, de elképesztő szenvedély, erő, itt-ott idétlennek hangzó kántálás, gondolkodni nem lehetett, csak a bizonyosság érkezett meg abban a percben, hogy leváltam mindenről, amit addig hittem arról, hogyan is kéne felépíteni egy életet. Az a hang húzott egy vonalat, a gyáva, beszari fiú elhatározta, hogy kockáztatni fog. Mégpedig minden alap nélkül, hiszen semmihez nem éreztem magamban tehetséget – mi több, ambíciót sem, a legértékesebb tevékenységnek a szemlélődés tűnt, azt gyakoroltam tehát.

 

 

A NAGY UGRÁS

Heten voltak testvérek. Az apa nyomdász volt, az anya szakácsnő. Mindketten komoly gondolkozású, becsületes emberek. Mi tagadás, a becsületes elég közhelynek hangzik ahhoz, hogy manapság ilyen szóval keltsünk érdeklődést valaki iránt. Sőt, egyesek szerint talán gyanús is. De milyen szóval jellemezhető a legtömörebben az, aki valóban becsületes? Hát, hogy becsületes, tehát maradjunk a közhelynél. Ora et labora: imádkozzál és dolgozzál – vallja évszázadok óta a bencés rend. Ugyanezt vallotta a Szabó család is anélkül, hogy tudott volna valamit erről a nevezetes rendről és mondásról. Egyikük sem lázadozott, politizált, irigykedett. A dolgukat legjobb tudásuk szerint végezték el, egyszóval betartották mind a világi, mind a vallási törvényeket és annyi. Egy héten egyszer, vasárnap templomba mentek, és erre szoktatták a gyerekeket is. Félreértés ne essék, azért megvolt a maguk etikai kódexe, csak ennek ritkán adtak hangot, más szóval inkább cselekedtek, mint szövegeltek. Hallgatni arany – tartja egy másik mondás. És ezt már ők is ismerték, ehhez is tartották magukat.

 

 

Paradicsom

 

Ott állt az ajtóban, nézte a kifosztott lakást, és sírt. Szinte semmije nem maradt. Néhány ruha a szekrényben, pár személyes holmi, de a tévé, és a hűtő sem volt a helyén. Első gondolata az volt, hívja a rendőrséget. Soha nem került még ilyen helyzetbe. Éva mondta, hogy megteszi, itt fogja hagyni, de arra nem gondolt, hogy minden mozdíthatót magával visz. Tegnap este, amikor hazajött a munkából, eléggé feszült volt, és összeveszett vele. Már nem is emlékszik mi volt az, amin kirobbant a vita, de látta Éva szemében a gyűlöletet. Évek óta úgy éltek, mintha házasok lennének. Ha visszagondol, soha nem volt szerelmes a lányba, de jól megértették egymást, és az ágyban is jó volt vele. Éva a pályaudvaron szedte fel, szó szerint, a peronról. A falnak támaszkodva ült, és olvasott. A lány nem hitt a szemének, Csehov összegyűjtött drámáit tartotta a kezében. Odalépett hozzá, és határozottan feltette a kérdést, ami annyira meghatotta.

 

Döntetlen

Az ember és emberségének egyik lényegi jellegzetessége, hogy mindig győzelemre törekszik. Legyőz állatot, szelet és esőt, ércet és erdőt, anyagot és anyagtalan hullámokat egyformán.

Azonban létezik egyetlen egy olyan dolog, amelyet nem győzhet le soha. A Természet mindig felette fog állni, mert bár idővel az ember képes lehet majd leküzdeni a tomboló hurrikánokat és megállítani a szökőárt is akár, az idővel szemben tehetetlen marad.

 

 

Költők és nők egymás közt  

Egy lusta nyári este

 

A hőség szinte elemel az úttesttől, harmincöt fok csak árnyékban van, a piros lámpánál a kereszteződésben, ahol az aszfaltcsíkok összefutnak, kiszélesednek, lehet tán ötven fok is. A menetszél sem hűt most, úgy ölel át a légáramlat, mint láztól átizzadt forró paplan. A bukósisak legfőbb haszna ilyenkor, hogy legalább napszúrást nem kapok.

Megállok egy boltnál, tejszínhabot, dobozos jégkrémet veszek, és csak reménykedem benne, hogy a csomagtartóban kibírja a rövid utat, és még fagylalt állagú lesz, mire megérkezem.

Esztelen ötlet ebben a kánikulában kimozdulni a lesötétített lakásból, de barátnőm hívott egy kis beszélgetésre, s hogy mindenképpen elcsábuljak, némi sült csirkét és salátát is beígért. Ezért a fagylalt és a tejszínhab: bebiztosítom magam, hogy desszert is legyen.

 

Az utolsó nomád - mégis

 

Técsi előkészítette a centit, amelyet mostantól vágni fog.

Mintegy harminc egység hosszú volt, amelyből minden centi egy még hátralévő napnak felelt meg, mint a bakáknál a seregben. Többet nem adhatott a Földnek. Mire az utolsót is levágja, már nem lesznek halak. A tengerek, az óceánok végleg poshadt kátyúvá válnak. Fák már régen nincsenek, legfeljebb zuzmók. Az utolsó kóbor nyúl és az egyszem megkergült sakál néhány hónapja pusztult el a miriádnyi többi állat után, akik már soha nem fogják benépesíteni a földet. Csak mi, városlakók maradtunk.

Ma jött el az a nap, amikor a tengerek biológiai egyensúlya végleg megbomlott. Ezt már semmilyen intézkedéssel, semmilyen adalékanyaggal nem lehet helyrehozni. Megindult az algák lebomlása is, amit csak fokoz az oszlásban lévő sokmilliárdnyi haltetem. Innen már világosan látni a folyamat végét, amikor az óceán nem lesz más, mint posványos, üledékkel telt sós víz. Élettelen, koszos sóoldat. Mégis…

 

Bohumil és a lágy masina

 

 

 

Sok éve történt, hogy Hrabalnak kiégett a lakása. Éppen leírta azt a mondatot, hogy Minden cselekedetem visszahull a fejemre, így aztán nap mint nap tanúja és oka vagyok drámáimnak.” (Egy osztályismétlő emlékezései) ha nem tudnátok, amikor elment otthonról, hogy Pavellal lejátsszon egy sakkpartit. Pavel a postás volt, és ahány ház annyi pletyka.

Ezt leginkább Bohumil értette meg, mindennap kikérdezte a postást, hogy mi újság van, Pavelnak sem kellett több, mesélt Áprilkáról, de akkor már Bohumil fejében félig kész volt a regény. Nagy jókedvében fütyörészve ment haza, á, gondolta az egyetlen mondatos könyv készen van. És mennyit vacakolt rajta! Most az írógépében van, és várja a címét. Persze Anna megint megállította, hogy milyen büdös ez a nő, gondolta Hrabal, csupa pacsuli, és közben Annuska mesélt.

 

 Két hét hajléktalanság

 

Két hete már, hogy hajléktalan Sipos Sándor. És ráadásul meg is betegedett. Náthája volt. Tél volt s ezt így iszonyatos kibírni, ha ki lehet egyáltalán. Egyik utcasarokból a másikba vonszolta magát. Szipogott, köhögött, majd egy ház sarkánál megállt. Egy szociális munkás észrevette. Rögtön segíteni akart rajta.

– Jól érzi magát? – kérdezte a nő

– Meg vagyok fázva.

A nő a férfi homlokára tette a kezét. Forró volt.

– Jézusom! Maga nagyon lázas!

– Nincs nekem nagy bajom!

– Kapaszkodjon belém és jöjjön velem!

A hajléktalan nem ellenkezett. Vitte a szállóba, amely szerencsére nem volt messze. Ahogy beértek, rögtön lefektette. Gyógyszert s vizes zsebkendőt hozott. Sándor feküdt s már jobban lett egy picit.

 

Gyula

 

 

Gyula nem egy hús-vér férfi, Gyula egy szellem. Előrebocsátom, nem hiszek a túlvilágban, racionális embernek gondolom magam, de a történtek elbizonytalanítottak. Gyula évek óta velünk van. Fiam nevezte el így, ki tudja, miért? Néhány évvel ezelőtt, amikor beköltöztünk a lakásba, boldogan vettük birtokba a szobákat. A fiúk ketten a belsőben kaptak helyet, és a lányom is saját kuckójában rendezkedett be. Mi a nappalit vettük birtokba. Több funkciót szántunk ennek a helyiségnek, lényegében ez lehetett a hálószobánk is. Egy kihúzható, kétszemélyes kanapé töltötte be ezt a szerepet, amely összecsukva is jelentős területet foglalt el, kinyitva pedig betöltötte az egész teret. Bútorokat nem hoztunk magunkkal, azokat költözésünk után szereztük be, és hónapok munkájával állítottuk össze a feleségemmel. A fiúk szobája felújításra szorult. Fiam asztmája miatt le kellett cserélnünk a padlószőnyeget, és ráfért a helyiségre egy alapos festés, tapétázás is. Szerencsére, volt gyakorlatom mindkettőben. Egy barátom segített a laminált hajópadló lerakásában. A szobában rossz szag áradt szét, a feleségem csak dorbéz-szagnak nevezte a dohány, és alkohol keverékéhez hasonlatos illatot. Hiába szellőztettünk, parkettáztunk, tapétáztunk, ez a szag valahogy évekig áthatotta a szoba levegőjét.

 

Ember, kutya, köd...

 

...meg a csend. Mint némafilm. Nyílik a kapu és csukódik, a kutya megáll, fülel, gyanús a világ. Beleszimatol a levegőbe, fülét hegyezi, forgatja minden irányba. Leül, nézi az embert, fejét félrebillenti. Kérdez. Mondd, mi történt? Az ember figyeli. Kezével int. A kutya bizonytalan. Feláll, tétovázik. A fűre fut, szinte támolyogva. Szaglász, forog maga körül. Végigkocog a foghíjas sövény mellett. Nyilván szorítja a szükség, de ez a csend... Végül a sövény túl-felére fut, diszkréten lekucorodik. Hiába, a kutya is csak ember. Végez, megrázkódik, talpát a lucskos fűbe törli. Visszaül gazdája elé. Az zsebbe nyúl, labdát hajít. A labda pattog, de nem hallom a tompa dobbanásokat.

 

Etűd – észrevétlenül

Amikor Vörösbegyből nem sok minden maradt, Albinnak vissza kellett volna mennie Isten kiválasztott csoportjához, de úgy gondolta, hogy Vörösbegy sem szeretné ezt. Azt akarta mindig, hogy olyan legyen, amilyennek megszokta. Bár nem tudta, hogy a férfi nadrágzsebében egy dobókocka van, és azt morzsolgatja folyton. Sokszor éjjelente festett. Élénk gyermekrajzokra emlékeztető, felnőtt tartalmú művek voltak ezek. Nagytestű férfiak és nők, akik elfelejtették régen, hogy a fáknak ruhájuk van, s kalapjuk a fagyöngy.

 

Albin valamikor bohóc volt. Akadt, hogy néha elővette a fehér ruháját, és félretolta az abszintot. Varrni kezdte a gombokat, majd letépte, s újra és újra, kényszeresen. Talán, hogy Vörösbegy képe valahogy majd csak végleg elhalványul…

 

Nyuszik útja

 

Ködfátyolos, kora tavaszi reggel volt. A mester kérte, nyolc órára legyek ott az autóval. Nem nagy munka, mondta, kábé két órát vesz igénybe, soron kívül beszorítja nekem, kinek másnak, hiszen horgásztársak vagyunk, talán barátok is, ugyanis az ember ha túl van az ötvenen, nem keres és nem fogad el új barátokat. Engem mégis, mert horgász vagyok és tudja, hogy van egy műsorom a helyi rádióban, érdekesnek tartja, no meg kedveli a hangomat is, igazi rádiós hang, mondja.          

Amikor a garázsajtó aljáról eltávolította a pokrócokból tekert hengereket, intett, hogy mehetek és jelezte mikor álljak meg a szerelőakna felett.

– Látod, ez a műhelyem, – szólt a mester – hosszú, de egy kissé keskeny! Becsukom az ajtót és visszahelyezem a pokrócokat, ne szökhessen ki a meleg levegő. Hatkor keltem, megfőztem a kávét és szóltam az asszonynak, a Rózsámnak. Miután megittuk a kávét, kijöttem és begyújtottam ebbe a bádoghordóból készült dobkályhába. Kell még valamennyi idő, hogy rendesen bemelegedjen a garázs. Foglalj helyet! Látod a padon is szivacs van, meg pokróc. A székembe, ez egy régi autóülés, párnát is helyeztem, hogy ne fázzak föl. Sört kérsz vagy pálinkát?

 

 

Harkov-Ukrajna 1943 – Georg története
(részlet)

 

 

Unottan dobtam félre Al Pacino életrajzi könyvét. Nem mintha nem szeretném Alt, de épp nem szórakoztatott a fejezet és a söröm is felmelegedett. (Utálom a meleg sört.) Erika elindult a medencéhez, hogy lehűtse magát. Hozz nekem is egy koktélt, szólt vissza a zuhany alól. A medence feszített víztükréről csodálatos kilátás nyílt a Dunára, a Pilisre és a Börzsönyre. Mögötte szökőkút. Jobbra, balra nyugágyak, napernyők. Ideális helyszín egy tökéletes és stresszmentes nyaraláshoz. Megcéloztam a bárt, számban egy meg nem gyújtott cigarettával. A pincérnő rögtön hozta a söröm. Na, ez végre igazán hideg! Tüzet adtam magamnak és a tető alól élveztem a napsütést. A hangszórókból egész nap blues és jazz zene szólt. Mintha nekem találták volna ki. Jártam már néhány üdülőhelyen, de ilyet még nem nagyon tapasztaltam. Napszemüvegem jótékony rejtekében elkezdtem vizslatni a nyaralóközönséget. Balra Barbi, rózsaszín bikiniben. A tanga számomra amúgy is láthatatlan pántja valahol eltűnt a két szolárium barnította vonzó dombocska között. Sajnos nem fordult meg. Nem tudhattam elől mi maradt a textilből. Mellette Gyuri, a gyúrós fajtából. Haj semmi, izom full. Tetkó fültől seggig. Valószínűleg felszólításnak vélték a reklámtáblát. Sex on the beach... Pedig csak egy koktél volt. A jóérzésű anyukák próbálták elterelni környékükről karúszókba burkolt csemetéiket. Pistike persze nem fogadott szót. Hasonlót csak Morzsitól és a szomszéd Bellától látott otthon. Egy jól sikerült nyakas végül mégis a medencébe segítette.

 

 

A pitypangszemű leány

 

Élt valaha egy lidérces álomban egy Mamóka, aki abban találta örömét, ha magára aggathatta minden gúnyáját, és elindult a világba. Maga sem tudta, merre tart. Nagy volt a hőség, így minden kútnál levetett egy ruhadarabot magáról, majd tovább ballagott.  A kúttündérek kinyúlt kardigánokba, lyukas kesztyűkbe bújtak, és jót szórakoztak egymáson, de volt, hogy így riogatták egymást. Mamóka pedig csak ment, ment, mendegélt, a kilométerek felgyűrődtek homlokára, ráncai a haja tövének végtelenjébe futottak. Az egyik kútnál szintén megállt, mert megszomjazott. Akkor fedezte fel, hogy egy leány pityereg összegubózott pózban a kútnak dőlve..

 – Miért sírdogálsz, leányom? – kérdezte Mamóka.

 

– Mert senki nem mer a szemembe nézni.

Azzal kezeivel eltakart arccal emelte föl fejét.

Miért nem nézel az én szemembe, gyermekem?

 

 

Tivadar

 

A város rendületlenül lapul, csak lapul, az emberek csinálják a furcsaságaikat, de hazafelé már szótlanul mennek. A tárgyak a lakásokban nem szeretik, ha használják őket, sokkal jobb mereven várni a maguk köré álmodott üregben, hogy végre idejétmúlttá váljanak és kiselejtezzék őket. Várnak, mert szégyellik, hogy nem szépek, várnak, hogy megismerhessék az unalom szívét, vagy ami még jobb, a semmiét, és nem gondolnak arra, hogy egy másik városban esetleg mi mindent csinálhatnának velük, ha lehetne. Aztán újból odajutnak, hogy majd' meghalnak szégyenükben.

A városlakók télen kimondják a megfelelő szavakat a télre, nyáron kimondják a megfelelő szavakat a nyárra, telnek az évek, fogy a szappan, a textilzsebkendő lassan kimegy a divatból, és a nők borotválni kezdik a hónaljukat, de a dolgok nem gyorsulnak fel, és nem változnak meg.

 

 

Kerti suttogás

 

(egy Vaszary képre)

 

 

 

1.

 

Gyöngyvessző bokor. Emlékszel, milyen kicsi volt az ág? Lyuk is olyan kicsi kellett, hogy az első tavaszi zápor ki ne mossa. (Sejtelmes gondolatok egy másik kertről.)

 

Elém fut a bolond kutya. Pléhkádban fürdesz. Barnára sütötte hátad a Nap. Alszol a csíkos hintaágyban, kezedből kicsúszott a könyv.

A ház megsüllyedve. Anya simít így végig a gyermekén, ahogy én a vályogfalon. De itt van a nyáron besurranó szerelem-tolvaj mesém. Egy kert, beleképzelve téged. Most az első kapavágás a feketeföldbe: varázslat. Tehetetlenségem, mázas tál, csonka étkészlet, csorba bögre, rozsdás derelyeszaggató. Idecsentem a hosszú szárú komlót, meg a citromfüvet is. A csalán alatt lusta facsigák köszöntik egymást. Hiányzik a pillantásod. Nem kaptam el talán még soha sem.

 

Családi kör

 

Csöndben kanalazták a forró, aranysárga tyúklevest. Május lévén, kinn terítettek a lugasban. Az asztalfőn ült a fehér bajszú, piros képű ünnepelt, Péntek Mátyás, nyugalmazott, pontosabban, két napja nyugdíjas kőműves. Éppen ezt ünnepelték most, szűk családi körben fiai, menyei, egyszóval az egész család.

Az öreg tekintete elégedetten futott végig az ünneplőben feszítő vendégkoszorún, mely hónapok óta most találkozott egymással először. Volt, aki kerek egy esztendeje nem járt Péntek Mátyás portáján, de ugyanígy hanyagolták el egymást is a rokonok. Hanyagolták? Nem értek rá, és ez nagy különbség, amire maga Péntek is kezdett ráébredni. Párszor ő is kipróbálta a nyolcórás műszakot, és alig keresett többet, mint amennyit megevett. Erre rákapcsolt, és a mai napig is maszekol, kulizik, hogy bort is ihasson a húshoz, kenyérhez.

– Matyi! – figyelmeztette Pénteket a felesége, egy szikár, energikus asszonyság.

– Igenis!

– Kérlek, ne habzsolj!

– Egyéb óhaj, sóhaj, parancs?

– Töröld meg a bajszod, tiszta majonéz! Ízlik a saláta? – fordult udvariasan csinos, jó modorú menyéhez, akit mindenkinél jobban kitüntetett, lévén a család legrangosabb tagja, főkönyvelőnő, s mint ilyen túlnőtt hivatalnok fián is.

 

 

Juli

 

 

 

Szerettem volna megérteni, eleinte miért félek, ha átmegyek hozzád egy kávéra, és végül az egész éjszakát nálad töltöm. Hazafelé tele ostoba gondolatokkal, elhatározásokkal. Mindig tudod érvényesíteni az akaratodat, mindig ráveszel, hogy gondolkodjam el újra, és végre, tegyem meg amire vágyunk, amit megerősítünk magunkban minden találkozásunk után. Szerencsénk volt, mert már kezdettől fogva tudtunk együtt lenni úgy, hogy nem kellett alkalmazkodni senkihez. A nyári konyha külön állt, az udvar végében volt, senki nem látta, amikor beosontam hozzád. Kinyitottad a kaput, és már nem kellett végigmenni a házon a szobádig. A nyarak még csak elteltek valahogy, de a tél hideg, és volt, hogy sokáig álltam a sarkon, amíg megláttalak, hogy kaput nyitsz. Anyád volt, aki kitiltott a házból. Már be volt adva a váláshoz minden papír, ami kellett, az első tárgyalás is megvolt már, de anyád ragaszkodott ahhoz, hogy nős ember ne járjon ide, ez nem tisztességes. Akkor találtad ki, hogy beköltözöl a nyári konyhába. Fűteni is tudtunk, mert volt bent egy régi sparhelt, az lecserélted olajkályhára. Nagyobb lett a hely is, bár, nem volt szükségünk rá, az ágyon éltük az életünket, amikor együtt lehettünk. Boldog órák voltak ezek. Olvastunk, zenét hallgattunk, de gyakran mentünk színházba, koncertekre. Úgy éltünk, mint a házasok.

 

Élet Budapesten és más őrült szokások

 

Te egy hős vagy! Te egy vakmerő, el nem ismert, átkozott hős vagy! Most nagy eséllyel azt gondolod magadban, hogy “ugyan már, én csak egy szürke, városi lakos vagyok, aki próbál valamiből megélni”. Pontosan! Te mulya, szerény hős!

A 2018-as évben “január 1. és május 31. között összesen 6289 személysérüléses közúti baleset történt a magyar közutakon”. Ez több mint 40 baleset naponta. Minden egyes nap, amikor kilépsz a küszöbön, azt kockáztatod, hogy ebből a negyven balesetből az egyik te leszel. Nyugtatgathatod magadat, hogy majd messze elkerülöd a forgalmas utakat (amit amúgy nagyon ritkán tudsz megvalósítani a mindennapi életben), de mind tudjuk, hogy időnként az autók kirepülnek az útról; a fehér felfestés balesetben nem tartja őket a sávukban. Neked veszélyességi pótlék járna minden egyes nap, amikor elhagyod a lakásodat, és te nem is tartasz rá igényt.

 

 

A sapkát fel kell venni

 

Kálmán Ottóra, ahogy tizennyolc éves lett, egyre jobban felfigyeltek a lányok. Most készült gépészmérnöknek. Jeles volt mindenből. Mármint a gimnáziumban. Érettségijén csak történelemből volt négyes.

Sanyi, aki ügyész volt, büszke volt rá, s fiát minden szépre és jóra megtanította. Ám Ottó elégedetlen volt a külsejével. Jött az ősz, az esős idő, s amikor ment a kollégiumba, apja mindig mondta, hogy tegyen sapkát a fejére, de nem lehetett meggyőzni, mert azt a frizurát, amit hordott, nem ronthatja el egy ócska sapka. Beképzeltség. Eddig mindig hordott sapkát, de most, hogy már úgynevezett felnőtt ember lett, adni akart magára minden áron. Elegánsan öltözött, hogy tetsszen a szebbik nemnek. De sapkát soha nem akart felvenni, mert az össze-vissza sodorja a hajszálait. Hiúsága sem ismert korlátokat. Ám tény, ha sapkát viselt s utána levette azt, úgy nézett ki, mint egy bozontos hajú popsztár.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal