VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Laczkó Mária: Egy decens úrinő
Egy decens úrinő
Most pedig felolvasok nektek egy levelet, jelentette ki Ferenczes Ottokárné dr., azaz Klára néni, az osztályfőnökünk. A doktort szándékosan biggyesztette a neve mögé, hogy világosan kiderüljön, ő maga a cím birtokosa, nem pedig a férje. Mindez réges-régen történt, 1967-ben, egy másik világban, amikor mindig sütött a nap, hódító útjára indult a miniszoknya, Dunát lehetett rekeszteni hosszú hajú fiúkkal, és a Beatlest meg a Rolling Stonest is mindenki ismerte már. Emlékszem, amikor az osztályunk megnyerte a gimnáziumi papírgyűjtő versenyt, jutalmul nyaralhattunk pár napot a balatoni táborban. Ott aztán minden este hullarészeg volt a gyerekek fele, miközben Ferenczes Ottokárné dr. lefeküdt aludni, vagy ha nem is aludt, a szobájából soha nem került elő. Azt is fel tudom idézni, ahogy érettségi előtt, egy kiránduláson egyikünk pálinkát rendel a vendéglőben, és noha Klára néni szemöldöke felszalad meglepetésében, egyetlen szót sem szól. Magas, szőke, szélesvállú, markánsan szép arcú fiú volt az, aki a pálinkát rendelte. Igen tehetségesen rajzolt. A műegyetem építészmérnöki karát végezte el. Már a gimiben is keményen ivott, később igazi alkoholista lett. Fiatalon halt meg. Évtizedek múltán egy osztálytársunk azt mondta Klára néniről, hogy szívtelen volt. Igen, az volt, ez a Berta néni ügyből is kiderült; ez a fura, küldetéstudatos tanárnő oktatta a lányokat szabás-varrásra. Addig kínozta őket, míg nem találta tökéletesnek a munkájukat. Ha szükségesnek látta, berendelte őket délutánra, és gyakran estig ott kellett ülniük a műhelyben. Egy alkalommal a csajok méltatlankodtak az osztályfőnöknek Berta néni túlkapásai miatt, de mivel mindig is komikusnak találták a szabás-varrás tanárnőt, a panaszáradat végül közös nevetésbe fúlt. Ferenczes Ottokárné dr. nem ajánlotta fel a segítségét, és azt sem mondta, hogy így legalább megtanultok tisztességesen varrni. Inkább együtt nevetett a lányokkal a kolléganőjén. Ő maga decens úri hölgy volt doktori címmel, mindig elegánsan öltözködött, a haját szőkére festette és daueroltatta, még egy cunami sem rengette volna meg szabályos frizuráját. Egy világ választotta el a vidéki, tájszólásban beszélő szaktanártól. A vele egyívású szülőkkel viszont összejárt. Miután leérettségiztünk, nyugdíjba vonult. Körülbelül hatvanéves lehetett akkoriban; nehezen tudtuk a korát megállapítani, mert az arca túlságosan ráncos volt az állandó cigarettázástól.
Sztankó Évit állatorvos apja azért íratta be hozzánk, mert úgy vélte, a budai gimnáziumban többet tanulhat a lánya, mint vidéken. Már akkor is tudtam, hogy rengeteg jobb iskola van, mint a miénk, nemcsak Pesten, hanem a végeken is. Ráadásul Évi nem is tanult. Az osztály legnagyobb lógósai közé tartozott, valósággal megrészegült a fővárostól. Aztán egy napon váratlanul eltűnt. Meghalt az édesanyja, és hazautazott, világosított fel minket Klára néni. Nem is jön már vissza, otthon folytatja a tanulást. Itt hatásszünet következett. Most pedig felolvasok nektek egy levelet. Ő írta. Egyetlen lap volt az egész. Az derült ki belőle, hogy Évinek szörnyű bűntudata van a viselt dolgai miatt, és úgy érzi, az anyja halálával méltó büntetését nyerte el. Egy pisszenés sem hallatszott, döbbenten ültünk. Aztán kicsengettek. Azóta sem tudom elfelejteni, milyen arcot vágott Ferenczes Ottokárné dr., amikor a levelet felolvasta. Esküdni mernék rá, hogy apró, elégedett mosolyra görbült a szája. De miért? Kizártnak tartom, hogy ő maga hitt volna az isteni igazságszolgáltatásban, ahhoz túlságosan cinikus volt. Meg egyébként is; az édesanyja halálával sújtani egy link kamaszlányt, nem túlzás ez egy kicsit? Isten bizonyára nem vetemedne ilyen gonoszságra. Vagy talán ránk akart nyomást gyakorolni Klára néni azzal, hogy közkinccsé tette a neki szánt üzenetet? De hiszen nem is törődött velünk. Sztankó Éviről sohasem hallottunk többé. Osztályfőnökünk röviddel a nyugdíjba vonulása után meghalt tüdőrákban. Mi pedig… felnőttünk.
Megjelent: 2026-03-07 20:00:00
|
