VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Magén István: Árvíz
Árvíz
…És törik a fejüket paprika nélkül, nekiütköznek az oszlopoknak, csak én veszem észre, hogy repülnek és zsákokat cipelnek. Olyan épületek is voltak, melyek teli torokból trombitáltak. A szobrok megpuhulnak, a kő csöpög. Azon a vidéken nem nagyon szeretik a fényűző repülőket. Már megint ott jár, mint egy hulla és nyerészkedik, gondolja. Nem verheted meg őket anélkül, hogy téged meg ne vernének. Utasította a mostohatestvéreit, sógorait, sógornőit, elvált feleségeit. Az arca összeugrott, mint a rugó, és erőszakos lett. (ette a szalonnát, ahogy a gyufát eszik.) A csapat feljut a csúcsra, és a másik oldalon lemegy. Áldozataik karjába ereszkednek azok. A hegyoldal felbőszít, a csoportnak döntenie kell. A sziklák repedeznek, a termet kiürítik Elhaladnak a templom mellett, ahol néhányan ülnek feketében. Lepkék táncolnak pár kilométernyire onnan, ahol az erdő fái emelkednek. Azt számolják, hogy meddig képesek az árnyékban meghúzódni. Messzire száll a csapódó fegyverek hangja. Nyikorgó járással megy bőrönddel a vállán. Nyúzott testéről meglepő rángásokkal kopik le a bőr. (Összemosolyogtak.) Értelmetlen dolgokat emlegettek tréfálkozva. Az erdei lovak sokkal reálisabbak, mint a természet más köreiben élők. Ez volt az első találkozás lovak és emberek között. (Nem szenvedtek semmit, csak sóhajtoztak.) A gazdaság egy csődtömeg volt, akkoriban ez így ment. Dohányoztak és beszélgettek, képtelenek voltak lazítani. Brüll megszerkesztette az iratokat, de fontosnak tartotta, hogy harcolni is lássák. Elindultak az országgal együtt kelet felé. Egymásra pakolták a feleségeiket, akik a házaikban töltötték a napot. Lehet, hogy a fejvadászok próbálkoznak, jegyezte meg Brüll disznó módon. Legfeljebb a kezünkben van, tette hozzá, tudjuk, hogy próbálkozni kell. Hagyj űrt a véred vonzásának, sípolta Annie teljes tüdőből. A szemgolyó lesüllyedt, és a kötőhártya odatapadt. Az izmok termelték különféle hormonjaikat. (Mennél nagyobbak lettek, annál inkább szerette volna megölni őket.) Az alelnök a küszöbön állt és sírt. A zsaruk rájöttek, hogy a pázsiton kutyák szórakoznak. Borítékba tette a levelet, és elégette a hibás papírokat. Jobbára a felsővárosiak üzengettek egymásnak. A kutyák nyakkendőt kötöttek, és felugrottak a szék támlájára. Ugyanúgy éltek, mint néhány évvel korábban, és nem ismerték a szokásokat. Azok, akik felismerték egymást korán elindultak, hogy rátaláljanak a jelenségekre. Azzal a feltétellel bérelték a lakásokat, hogy harangozni fognak. Nekem minden sikerül, mondta és kimászott az ablakon. Az orvosok egészségtelennek tartották a folyékony vizet, és nem tudták, hogy le lehet zárni a rozsdás spalettákat. A rendőrök eldöntötték, hogy a folytatásnak fájdalmasnak kell lennie. Ti olyan emberek vagytok, ha nem segítenék meghalnátok, hát segítek, mondta. Az egyik zsaru csomagolt cukorkát vett és teás zacskót. Brüll nyakában a feleségeivel elindult, hogy pár napot a tengernél töltsön. Ez más volt mint a grafológia, ez önazonosság volt. Nem volt szabad mozgolódni, azt is tudni kellett, hogy nem kaphatnak sem jutalmat, sem díjat, még kenyeret sem. (A harmincas években szerzett tapasztalatok.) Annie ráállt a mérlegre, és Brüll meglóbálta a súlyokat, aztán megpróbálta mindezt megfogalmazni. (Eszembe jutott, hogy megkeresem a gyerekeimet.) A labda mögött rohant egy tömzsi vállú macska. Loholtak, estek, feltápászkodtak. Ilyen módon az egyén életéről szerezhettem tudomást. A gyerekek felfordították a levegőt, és megkeverték. Gazdagok kopácsoltak a macskaköves éjszakában. Egy széles fenekű ló kábítószerrel seftelt. Amikor ez már vagy tizedszer megtörtént, Annie a jobbik oldaláról mutatkozott meg. Váratlanul érkezett szokatlan pillanatban. Valahányszor felemelkedett, ugyanannyiszor visszaesett, és összetörte magát. Szép, karcsú combját elárasztotta a vér, megállt a levegőben mert meghitt zajokat hallott. (Hallatott.) A szélvihar meglepő erővel tombolt a kövön. Hogyan bújjak ki alóla, kérdezte Brüll, amikor Annie véletlenül ráült. Menekülni akart, de a fejét kegyetlenül beverte a falba. Összetévesztette a halottakat az intézet dolgozóival. Tudta, hogy a fiatal nő az aggodalomtól nem lát, és a némaság nyelvén beszél. Vannak, akik sosem találkoznak, mert mindig éppen valami készül. Esténként kiállt, és a kapu előtt várakozott késsel a zsebében. Amikor Brüll megbetegedett, a családját el kellett távolítani a palotából. Ragaszkodtam az időponthoz. Ha így áll a dolog, akkor a vadászokkal éjszakázunk, hadartam. Kétségbeesésében Annie megfogta az orvos köpenyének szélét, és a saját szoknyájához kötözte. Bocsásson meg, hogy hamis illúziót keltek, mondta. Az orvos lendülettel és akarattal váratlanul kiegyenesedett. A háta meggörbült, lábizmai remegtek a kíntól. Annie olyan volt, mint egy jegesmedve, lecsillapodott és láz gyötörte. Rendkívül érzékeny füle kirojtosodott. Hormontermelő sejtjei elálmosodtak. A szaruhártyája megrepedezett, csarnokvíz öntötte el a várost. Brüll tiltakozásának adott hangot. Szarvai nőttek, és felöklelte az embereket. Ezekben az időkben az emberek még mások életének tanulmányozásával szereztek tapasztalatokat. (Én is ott voltam a nyugodt tömegben, és figyeltem nyitott szemmel.) Hozzányúlhatnál a ruhámhoz, mondta Annie. Egy zsemlét ropogtatott. Elővették a bort, a pokrócot, meg a csirkemájat. Vasárnap délelőtt szemlét tartottak a stadionban. Egy autó felborult, és az utasok egymásba gabalyodtak. Annie a lába közé szorította Brüllt, aki úgy tett, mintha az egészet ő találta volna ki. Úgy zuhantak le, mint a vízcseppek. Némelyiknek az arca megváltozott, rángatózott, fájdalmat okozott. Úgy tettek, mintha helyeselnék azt, ami a Duna parton történt. Verseket szavaltak, és csak véletlenül, rövid ideig tartózkodtak ott. Pár metszés a fejbőrön, és a hajon kibuggyan a vér. Annie elmondta, hogy mi történt, meg azt is, amit tenni kell. Brüll köhögött, megnedvesítette a micsodáját, az elért eredmény világos volt. Annie ráugrott, kővel ütötte, szétnézett maga körül, és menekülni próbált. Mintha indulna valahová, mondta Brüll és szaladni kezdett. Széles füleivel lapátolta a vizet. Nem áldozom fel a gyermekeimet, mondta Annie. Telefonálok, mondta Brüll, és ketté hasította a telefont. Molyok köröztek a levegőben, és valami öntörvényű barom táncolt egyedül a színpad szélén. Behunytam a szemem, és egy ötlábú kutyát láttam. Olyan volt, mint egy asszony, de azért mégis más. A szőrszálai durrogtak, és bevilágították a Duna partot. Nem árulok el semmit, dünnyögtem, csak álca az egész.
Megjelent: 2024-10-21 20:00:00
|
