VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Magén István: Feketeszén
Feketeszén
„Nézzetek szét rajtam, csodáljatok! Csodámon szátokat csak beszorítsátok! Mert én is, hogy magam elnézem búsulok” Balassi Bálint: Caput XXI.
A Föld elem, EGYHARMAD részt pontosan kiszámított méretű üvegedény, nyögdécselve tördelt tájkép szerű absztrakció, szavakon keresztül kimodellezett imádság. A hegymenet az ízlelőbimbókat lehozza lábba, hófoltokkal, meg szódavízzel, meg hegyomlással. (Küszködünk a megértésedért, de te törvénytelen határozatokat hozol.) Az üvegfiolákban ujjnyi vastagságú feketeszén- zsarátnokok füstölögtek. Tanulmányozd a lelőhelyeket a Szajnától a Dunáig. (Igazad volt, néhány szőrszálat hagytál ott, hogy tisztelettel tekintsenek vad arcképedre.) Hatalmas nyomdagépek nyomják a kétezer éves monográfiát. Egy boríték, melybe kérdéseket tettek továbbfejlesztésre. A metafora képébe röhögök. Szeretnék állást foglalni, de folytonosság hiányában igenlésem határozott. Az agyamban boldogan él a kék szín. Különböztesd meg az egyik bolygót a másiktól, mert az megmásíthatatlan. Magában a birtoklásban van a tudás. Elengeded, ez nem az antropológia nyelve. Engedd meg, hogy megnevezzünk és értelmezzünk. Nagy igyekezettel porosodó hitedet szeretném feltérképezni. Részt vettem, ez mindenekelőtt az idővel való elszámolás. (Ebből kiindulva a nép a szemembe mondja.) Igazán életre való, valójában bűnös. Egy pillanatra egymásra néztek, és azonnal megkezdődött az elszámolás köztük. Apró vérfolttal előre ugró állán. Mint a számok a matematikában, úgy kúszott a lépcsőn. A számok tudják, hogy nincs menekvés, csak működési zavar van. Somfainak eszébe jutottak azok az éjszakák, amikor képtelen volt magán uralkodni. A karját körbefonta a mellén, arra ítéltetett, hogy gyönge legyen. Szennytelen helyek, hadmozdulatok sík terepen, esőerdőkbe bevonuló tankok, és az ember vallani kezd. Belerúgott az asztal sarkába, és elrobogott, mint egy egészséges egyéves kutya. Hanyatt vágódsz a sós vízben, mintha saját gyűlöletes bőrödből akarnál kiszabadulni. Rendszeresen faggatták, de nem érzékelte az új információt, mely az arca közelében volt. Kitervelték, hogy hogyan fogják el, vagy hogyan hajítsák a medencébe. A csuklója köré csavarta a fülhallgatót. Mintha a torkában lévő mérget spriccelné szét. A vastagnyakúak beosszák az időt, hogy a kezük ne remegjen. Állati fehérjéket esznek, és rettentő dühösek, amiért nem tudom eldönteni kinek, miért, mikor? Talán azért, mert villámlik. Íme Szilvia, a hajában szalag, a fenekén tetoválás, ami már önmagában is képtelenség. Megjelenésével, és kegyes szelídségével gyarapítja tekintélyét. Az ember rátalál, aztán vagy ráun, vagy folyamatosan használja, teljesen készületlenül, mint egy mosógépet. Lányok, lármásak, önhittek, kapkodva rohannak a tehetetlenség pillanataiban, kiabálnak, vagy földbegyökerezett lábbal állják ellenségeik hideg, zöld tekintetét. Dél volt, amikor megkezdődött a tárgyalás a nagy eszmék eltünéséről. Délután háromkor már rajongássá fajult, és megindultak a tankok. Éles tölténnyel lövöldöztek, és ez rosszhiszeműségre vall. (A veszteseket megcáfolja a történelem.) Nem értette, csupán érezte, meg végre kimondta, meg elvakította az igyekezet. Szobrokat állítanak a megzavarodottak tiszteletére. Összehordják az egész várost, palánkokat ácsolnak, elmagyarázzák még lassabban, csak azért, hogy kiderítsék. Neki jó, jókedve van, leül, feláll, megy, alszik az állatok morgását írja. Az embert a túlvilágba visszahúzó katarzis ma már esztétikai norma. Lásd a medvemaszkos, hegedülő törzsfőnököt ábrázoló sziklafestményt. Oszlopba fejlődött szőrzetét szabályosan fonja. Az igazságot magyarázod, közben sebesülten zuhansz a csillagközi térben. (Arra gondolsz, hová mehetnének együtt?) A pontosan kiszámított méretű üvegedényben összekeveredik a törzsfőnököt ábrázoló sziklafestmény, meg a kőbalta, mint másodlagos cselekményszál. Az a föld jó, már lemondott róla, de azért énekel a zuhany alatt. Az agyban tombol az öröm, fegyvert ragad, fonott kalácsot szeletel, tovább bírja bevetés nélkül, mint ők. Somfai hozzájuk fordult a helyzetéből adódó komplikáció miatt. Percekkel később, még harag nélkül, „Te szemét”, mondják. Az életem akkor indult be igazán, mondja. Szilvia káromkodva húzza elkínzott nadrágját. (Felidézték a kivégzés részleteit.) Üvegedényben tartja, áztatja, feljegyzi az adatokat, hosszan, puhán rágja, egyik pillanatról a másikra, nem illik lenyelni. (Látszanak a torkolattüzek.)
(törékeny termete deréktól felfelé szégyenlős, zavartan pironkodik. megkerüli a kontinenst, jószerivel parányi vackokból jéggé áll össze. fáznak az északi sarkot körülvevő bogárszemek. combja belső felén beleharapnak Szilvia húsába. az emberek szeretnének lánggal kigyulladni, helyesebben lankadatlanul sétálgatni két sarokpont között. a föld tökéletes gömb, köbcentiméterenként halványan makog. a hagyomány valamennyi jellemvonásával visszatér a kamaszkor szokásaihoz. álomország az egész vállalkozás, az átmenetet kutatjuk két távol eső pont között. genetikával kódolt utódokat szült, megnevezték és értelmezték. utoléred a meglehetősen magasan haladó mesterséges holdat. lelövöd, körülbelül felére csökken a légkör sűrűsége. úgy tett, mintha megbánná a szavakat, melyeket közös ügyeikkel törődve mondott. vizsgálódó, kutató, kritikátlan, máskülönben viszont magától értetődő. szánalmat keltő incidenseket (bonyolít) két megbeszélés között, létének folyamatait, miközben az arány nem változik.)
(az űrállomást fából kényszerítették, valószínű azért. gyűjtögette a talajrögöket, pedig tudta, ízléstelenség. bevonultak, fadarabokat fűrészeltek darabokra, melyek szám szerint azonosak a valósággal. a napszéllel, vagyis a pillanattal, mellyel még tele vagyunk. a belsejéből kitörő gázok dührohamok. a kísérlet megbukik, a facsavarok elmélete csak áltudomány. a hosszú szögek gondolkoznak. szavakkal lerajzolta ami az eszébe jutott. két külön óráig az agyat félelem nyomasztja. lövöldözöl rájuk, irányt változtatsz, arra lősz, akire akarsz. szikkadt fadarabok és szilánkok repülnek a súlytalanságban. egyetlen pillanatban ugyanannak, ugyanazzal a lélegzetvétellel szétlőheted a seggét. bizonyos magasság felett, ott, ahol a porrészecskék megbutulnak, képtelenek felállni a porból és megbotlani, mindinkább asztmásan, zavarban sütkérezni tehát végérvényesen.) (össze-vissza kavarognak gúnnyal, élesen, szúrósan. a helytartó királynak hirdeti magát, a szíve nyomatékosan szent és komoly, JÖJJÖN már EL A TE ORSZÁGOD, legyen már meg a te akaratod, szerteszét ugyanabban a fészekben ez a dinamizmus hatalmas területet rajzolj végtelenített vonalakat, éles, összehúzott szemmel.) A diktátor életét félbe kell szakítani, mondta, és gurult a nevetéstől, és sétálgatott, és áldozatot is bemutatott a földeken, a lakónegyedekben, a világűrben, mint akit megnyomorítottak. a városba bevonuló tankok, fejen állva táncoltak, kántáltak, a fények olajfoltokként csillogtak, kifüggesztették, megpróbálták, felszálltak, és kioldották SZAROS, vacak bombáikat. Szilvia a mellére szorította a gyermekét és megsimogatta, hogy aztán majd széles gyászkeretben szerezzen bizonyosságot.
Sátrat vertek az űrben, oldalt pillantottak, vadlovak arckifejezését öltötték magukra. (Az emeleti ablakból kinéző űrhajós szédül.) Szőröstől- bőröstől középkorú, hátrabök a mutatóujjával. Ide-oda vacog, az ablakból kővel dobálja a csillagokat. A súlytalanságban lebegve arra gondol. (…) Köpött, a nyál szétporladt a levegőben, a lábujjával szorította a kormányt. A csontokon látszanak az izomtapadások. A misztikus jósok jól teljesítenek. Sárga vonalakkal kövérebbre rajzolja. Szigorú aszkézist gyakorol hegyes vonalakkal. A görbe vonalakba belerúg, rugdossa a vaskapu felé. A fáradtság kényelmes jeleit mutogatják a kacskaringós vonalak. Szilvia gyűjti a Somfaira vonatkozó értesüléseket. Meztelen lábbal, gyengéden céloz, a szőnyegre teszi. Összemelegedett vele, nem is akart egyebet, nem tartozott oda. Gyorsan, kapásból, kihasználta a részegségét. Az illatos városban eltaláltak egy toronyházat, éppen akkor, amikor egy negyven éves nő kidugta a fejét. Körülvették a várost, nem volt kedve ahhoz, hogy társalogjon. Ha lementél volna, mondta, már itt se volnánk. Az arca fonnyadásnak indult, kiröhögték. Örvények kavarognak, mindenkit megölnek, aki jegesmedve. Szilvia letette a combját, amikor lőtt. Így tudta az érzékeit felkorbácsolni. Somfai udvarolt neki, meg is mentette, az a helyzet, hogy összekeverte az egyik országot a másikkal. Jobbnak látta megfordítani, rohant, az arcát friss vérfoltok borították. (napkitörés, napszelek, megérkezett a visszavonuló sötét ragadós anyag nagy, kék hordóban. édességet majszolgatott, valójában a terem tetszett neki. órákon át kínozták, ilyenkor a figyelme a szájában kotorászó ujjakra összpontosult. őrjöngött az aprólékos pontosságtól. mindig ugyanazon a helyen. eltakarta az ívfénnyel telerótt papírt. Heves kíváncsiság fogta el, mellét keresztezték a kitüntetések, pedig nem volt egyetlenegy érdeme sem.)
Azon kapta magát, hogy ha az illendőség megkívánná, megérintené Szilvia térdét. Áll, meg bámészkodik, lecsapja a poharat, megpördül csikorogva, miközben egy pillantást se vet. Akarata ellenére megszagolta Szilvia nyakát. A gyufaszál légüres térben élt, vannak dolgok, amiket véghez lehet vinni. Megmotozták, egy óriásbogár tapogatózott a csápjaival. Ha a fürdőszobában meghal, kényelmetlen lesz, nem tudja, hogyan kerül ki majd az utcára. előbb meghal, azután szalad, öröm lesz nézni. Szemtanúja voltam annak, hogy a kacskaringós vonalak mögött becsapódott egy bomba. Fából volt, éles hangon fütyült, mint egy halom égő fa ropogott. Viccek sültek el, miközben a füves pusztán kóboroltak. (Tibi csokik között.) Kifejlődött az utolsó ember, görbe, fogatlan, nemzetközi viszonylatban is jelentős. Másfél évszázad múlva pórázon fogják vezetni. az eszköz réteges, nem a természet a hibás, közöttük lakom, cinkosan összevigyorgok velük. A környéken kipusztítjuk a száraz faleveleket és a fenyőket kiegyenesítjük, aztán sírva magyarázzuk, hogy éppen ellenkezőleg. Később szintekre bomlunk, egységekre, és csapatokra. Lekuporodunk és rálépünk a gázpedálra. Angyalok csilingelnek, és fenyőfa darabok égnek. Karácsonyfák robbannak a fegyveres éjszakában. Fénylő pontot keresünk az aranyhalak között, és elsütjük a fegyvert.
Megjelent: 2024-12-30 20:00:00
|
