Keresés a honlapon:

Iványi Mónika: Óda a Halotthoz

 

 

 

 

Óda a Halotthoz

 

1. 

Rád gondolok.

Hiányod bolygók roppant súlya.

Ölembe hull, földhöz szegez. 

Emelj fel magadhoz.

A hegyek most égig érnek. 

Emelj föléjük, emelj a sötétség fölé. 

Oda, hol léted titkát sejtem, 

ahol szívesen játszik még az Isten, 

és a sűrű csillagködben 

csillagot gyújt ujjbegyén. 

 

2. 

Árvává tettél. 

Árva a magára hagyott madárfészek. 

A szalmaágyon bágyadtan gubbasztó veréb 

távolba révedő szemén 

a meg-megcsillanó fény.

A gazzal körbenőtt virág is árva, 

a szőlőtőke, mi csonkolásra vár. 

A kert alatt futó kanális medre,

és a meder alján a kiszáradt sár. 

Mint parlagon hagyott szántóföldek 

rögjei alatt az izgága férgek, 

úgy sokasodnak, nyüzsögnek bennem emlékeim. 

3.

Itt fekszel némán, mozdulatlan. 

Már semmit sem ígérsz.

Fehér lepedőd ráncán még 

ott ül a tegnapi kín.

Halántékod mellett a kanóc sercegve gyúl, 

zsugorodik a láng, megnyúl. 

Árnyak vetülnek kerek homlokodra. 

Halott vagy és halott benned az élni akarás. 

Veled halt minden ismerős mozdulat, íz, öröm. 

Ahogy a kiömlött víz a konyhakövön, 

úgy terül el szívemen a bánat. 

 

4.

Én kedves, szép halottam! 

Ki vigyáz most rád? 

Arcod halvány kontúrja bomlik,

majd újra összeáll, mintha mindenkié, 

vagy már senkié se volna. 

Néha még felbukkan idegen arcokon. 

De szemed színét őrzi még az égbolt,

az alvó nyári kertek illatod. 

 

5.

Ígérj nekem! 

A fák is ígérnek a hosszú tél előtt, 

és csupasz ágaikon az alvó termőrügyek, 

és a rügyekben ébredő virágok

magházában a gyümölcsök:

a szilva, a körte, a meggy.

Bőséges termésre vár, és 

ígéri, lesz még új szüret, 

miközben halkan a polc széléhez

koccan egy üres befőttes üveg.

 

6.

Házad falán a repedések, 

kihűlt kályhádban a megperzselt hasáb, 

a mélybe aláhulló hamu, 

most minden csak érted kiált. 

És téged vár a tányér szélén 

a csonttestű kenyér. 

Utolsó érintésed vigyázza, 

a szekrény, az asztal, a szék. 

 

Őrizlek magamban én is. 

Hajamban hajad színét. 

Hátamon hátad íve görbül, 

és génjeimben, 

mint legszentebb örökséget 

őrzöm feltámadásod ígéretét

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-09-05 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.