Hadd legyek űr a vágy és az ölelés között. Hadd legyek idő az érdes szavak és a megnyugvás fölött mosollyal. Vagy engednem lehessen a vágyódást létezések iránt végre. Nincs lényege múltamnak és jövőm is csak mohát teremne kérgén. Nincs mérgem senki felé és várásaim sincsenek senkitől. Vágyaim s ígéréseim sincsenek már semelyik égtáj felé. Mondásomhoz és látásomhoz sem ragaszkodom.
Kép forrása: marieclaire.hu
egyszer kisgyermekként
megpróbáltam lerázni az árnyékomat.
idegesített, hogy ott van, hogy valami követ,
ez a fekete kámzsás alak –
egy flaszteren elnyúlt paca.
persze az árnyék ragaszkodott hozzám.
követett sötéten, kúpszerű fejjel,
(Kép forrása: wikimedia.org)
Hiába tenne akaratom szerint
akaratom ellenére,
elrugaszkodni a biztos ponttól
nem hagyom magam,
fiatal vesszőként
visszapattanni készen
nem tűröm a kényszert.
Gyűjtjük a túlélés apró szemcséit, méhektől a virágport,
rabolunk úri gőggel, ha teremtettünk, bármit megtehetünk,
előbb halmokba, majd dobozokba szórjuk elvett kincseiket.
Csomókban állnak előttünk az élet termékenyítő porszemei,
aminosavak építményei, ezután majd a mi kedvünket töltik,
gyarapszunk, mi lakunk jól, szolgáink sem halnak mind éhen.
a parkon túl ahová nem veti árnyát
kortalan és e világi versek üzennek
lírai ének vagy borgőz illata árad
kobzok dallamai szűk életek fátyla alól
maroknyi csapat tűz erejével viharzik
míg a földet nem teszi mássá
tépi szakállát s rakja parázsra
elázik az élet a kocsma a menedéke
Kép forrása: internet
Ha kerget az ördög
Ha csábít az angyal
Ha rám tör az éjjel
Ha üldöz a hajnal
– vigyázz rám!
Ha álom az öröm
Ha félem a bántást
Ha úszom az árral
Ha kérem az áldást
– vigyázz rám!
Kép forrása: itbusiness.hu
Keveset szólok,
de van hozzá arcom.
Hát győzködnek is vadul:
– Ma fordítva kell élni Norbikám!
Csaholva, és kissé pofátlanul…
Fotó: Preiner Tibor
Sír a gyermek,
angyalok járnak-kelnek
közöttünk. Szorítja mellkasom
a csend,
dereng a múlt, már
nem lesz olyan nekem Majdan, mint amilyen
hajdan a vodkamámoros
őszi éjjelen. Nem ragyog a tér,
csak a villanógránát.
Pattan a repesz, szenvtelenül
nézik azok,
a diktátor éhes farkasai.
Gólyák pirkadatkor a Hortobágyon Nagyhegyes térségében 2016. május 1-jén.
Fotó: Czeglédi Zsolt (MTI)
A gólya
*
felkelő napban
cédrus ágán a gólya
reggelt kelepel
*
csőrét behúzva
szárnya alá rejti a
halovány holdat
Kovács Zoltán rézkarc 30/7
a lelki fájdalom anatómiája
előbb csak a talajt veszíted el
gyökereid a semmibe kapaszkodnak
gyomrod helyén hurokba akadt vad
lassan rád kérgesedik az idő
szívedből vértelen száraz ágak
törzsed lebénul
agysejtjeidre pókháló feszül
idegen a világ kint is bent is
a fájdalom boncasztalán
fekszel szétforgácsolva
nélküle
(Kép forrása: kaposvarmost.hu)
Tavaszi légy
várom a tavaszt,
jönnek a legyek,
itt az ideje,
hogy én is legyek,
talán egy picit szemtelen
aki nem érez hiányt,
mindene meglegyen,
amit csak kíván,
korlátain belül
ha lehet
a legyeken csak a szürkeség,
foltok, és tátonganak, mint
az ismétlés mintái,
talán céltalanul,
hiszen pár hét,
és számukra kimúlik a világ
az emberek ugyanilyenek,
kergetik a nem létező csillagokat,
sokuk kelti a látszatot,
színtelen világot építenek
a tavasz átfesti ezeket
(2022. 01.17.)
„Az emlékezés nem más, mint a gondolkodás ál-
szerves része, működése szünetet nem ismer:
hajózik, hajózik a fájdalom végtelenbe hátráló
horizontján..” Dobai Péter
Sokáig nézegetném, fotóznám magamba
lélekvilága élményekben dús vásári
forgatagát, a nyüzsgést, hömpölygést,
délszaki szűk sikátorok füllesztő
nyárvégi hangulatát, az utcakövek
kockáira égett félmúlt maradványait, a
színeket, s más, egyébként is szokásos
kísérőjét a kirakódás forgatagának. De
(Fotó: Standovár Ágota)
Sziromzáporban
Két gyöngyfehér paripa
Vágtat kedvtelve.
Bábjukba dermedt
Bársonyszárnyú pillékre
Vár a kikelet.
Egyszer mindenki hiányozni fog
valakinek, willie fog az oroszlánszájban,
élhetsz hanoj vagy nem oly orosz lány szájgon,
ez oroszlánrajz nem lájon kingi, de
80 nap alatt valami eszcájgon falat, szerény vízi
tájon, elbájol bájron vagy Romi nem schneider,
nem is fanni, hanem ki azt mondta, Omm, nem is hogy Ni,
nem is lesz Omm-less, hisz majd máglyán sült, rádzsai ex, a megmentett,
nem, nem SS, lakhelye se essex, nem ríhatta özvegyi tüzén: Ram, Ram,
de Teng Sziao ping, pulya egy szél, teng, szinte túlteng, mesél, mesél és
pong asztaliteniszt kongó Gigantopytecus Rex:
ha számunk betelt
ott termünk a Világegyetemmel együtt,
Virág Lajos (Győri Fotóklub Egyesület): Égre néző
Kerestelek fűben, fában,
porban, borban, elmúlásban.
Kerestelek adatbázis
nyilvános és rejtett helyén,
de nyomodra nem akadtam,
pedig én se vagyok kretén.
Kerestelek szóban, hangban,
versben, szép és komor dalban,
de nyomodra nem akadtam.
Móricz Csaba: Portrék-életek 1
valaha valakiért
még üldögéltünk volna melletted
meghagyva a napot érintetlen
míg letanyáznak kicsit a zajok
mint öreg nénék rozzant kispadon
hallgatnak bele a pergő ködbe
hiába vágynak földi örömökre
ráncos kezükkel kapaszkodva mába
magukba némulva várnak halálra
kicsit hessegetik kicsit még húzzák
rögös takaróját arrébb-arrébb tolják
de lélekharanggal ha indulnak útra
varjak feketéllnek fejkendőkbe bújva
Bálványos Huba: Elszántak városa
Micsoda időket élünk!
Rémálomból ébredsz
éjjeli szürkületbe
szobád bútorai között.
Lassan megbizonyosodsz léted
változatlan magányáról,
Karácsony éj, Jézuska és a
csilingelő angyalok
nélkül. Kicsoszogsz.
Konyhád ablakán át
a villanyoszlop fénye vág
ezüstös rést a szemközti
kerítés drótjára.
Kondor Béla: A végítélet harsonája, 1960, monotípia, 29,5 x 42 cm, magángyűjtemény © KOGART Archívum
Ne adj többet csak máról holnapra eleget
Ne engedj tovább csak mától holnapig más kezébe botorkált jelet
Ne engedd megzuhanni a lábadtól botló felhőt legelő eget
Ne engedd a megnyugvást megkötözni mint tüdőhöz láncolt szelet
Ne legyek gyermekedként kevesebb mint aki téged s annál akit te szeretsz
Ne legyek több mint ami rejtett ajándék önmagadnak és kedvesednek
Bálványos Huba: Elesetten
S kong a harang,
amint kigyerekként
rohanunk a füvesre –
ritka alkalmak öröme.
S kong a harang,
amint a Vörösmartyn
cammogunk haza,
tág és szűk ér lüktet
fejemben, mindahányan
a patakot nézzük.
(Forrás: pte.hu)
Szíve dallamot ver,
ritmust üt az idővel,
délceg apám ágyon hever,
létét a füstös köd fedi.
Maroknyi levegőt szorít,
pattan a csont, mikor kiengedi,
tar fején gördülő izzadságcsepp
a fájdalom jelei.
