Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 
Aknay Tibor: Illúzió

 

Végtelenül

 

Évet eszegetek,

széllé kerekedek.

Ami voltam mindig,

én csak az lehetek.

Láng arcú július,

jó fagyos december.

Villanásra Isten,

végtelenül ember.

 


Eőry Emil: Örökség

 

Ego

 

Eőry Emilnek

 

Húzz egyenest

a Zenit és a Horizont közt.

Metszéspontjukban lapul az Én.

Fektében hosszú vonalként

büszke-bután elnyúlik,

örömmámorban fetreng;

fölegyenesedvén

ponttá zsugorodik

 

és kijózanul.

 

 


Kép forrása: Pixabay

 

 

Vörösbe fonnyadt

pipacsok akárha vért

ivott volna mind.

 

 

Kaposi Viktor fotója

 

terít ék

 

szemet húny csalásom

fölött a mart

tisztaságra születni

ki akart

ki feszítette

rám a hűs vizet

kire szegeztem

a semmi hitet

kit rúgtam fel mert

ki volt a törvény

feszülésig kit

szerettem pőrén

 

 

 

Orbók Ildikó: adagio

 

Még idegen nekem itt ez az egyszeri, furcsa igézet, 
még felesel csak a tél összefagyott peremén 
vértelen, új szerelemmel a régire föl- fölidézett 
hűlt tavaszok hülye vén álmairól: Te meg én... 

Így kel a nap. Belegörnyed a hajnali csend születése 
hódolatába. Talán nincs is ilyen, nem is út, 
és nem is arra szerettem az isteni testedet én se, 
hogy kieresszen a hétköznapi fényalagút. 

 


 Kép forrása: internet

ha újra tavasztól

szédül az utca

rám feszül az éj

mint szűk kapubolt

 

házak falára

redőket karcol

a pirkadat fénye

lépted harmaton

 

 


Szabadi Katalin: Emlékezés 7.

 

És
      azt hiszed, hogy mindig így lesz?
Jársz-kelsz, élvezed, gyönyörködsz?
De
      az se baj, ha panaszszóval,
hisz te szólsz, ki elvégre, hát
mégis jól vagy; mondd, azt hiszed,
hogy mindig így lesz? Nem tudtad,
az idő isten, itten, e
monoteista világban,
rejtőzködő, jó ideig
nem mutatja meg magát; és
akkor is véghetetlenül,
rátapadva, ráncosítva,
megszületve, öregedve,
folyamatban fölmerülve,

 

 


Papp Ákos: Hálóban

 

a koravén sóhajok,

mint cigifüst,

hófehéren szakadnak rá

a nyirkos csendre.

irgalmatlan ma minden kézfogás.

az ujjak hidegek,

cserepezett szájban

leölt szavak.

szemeim sötétek,

akár az alatta levő árkok

 

mennem kell.

a kerekesszék nem vár.

 

 


A zselizi nagy tölgyfa, 1866
Forrás: Képeslapmúzeum

 

ősöreg tölgy, te őrt állasz fenyegető klímaváltozás 

és terjeszkedő kőbánya szorításában

rostjaidon még diluviális üzenetek futnak az idők

mélyéből

bogarakat és madarakat dajkáló banyafa ágaidon

zöld vértől lüktető lombkorona: egyelőre megküzd

Kali-juga korunk felgyűlő mocskával...

 


Rózsavölgyi György: Szerelem
Forrás: wikipédia

 

Szívembe oltva a vérrel vett átok,

és beléd egyre mélyebbre ások,

és életem veszi,

és feléleszt újra

vérrög-barna pillantásod.

 


Kép forrása: bien.hu

 

ha kell még véd a hidegtől

de nem simul

inkább rád telepszik

agyonnyom

 

 

Hadd legyek űr a vágy és az ölelés között. Hadd legyek idő az érdes szavak és a megnyugvás fölött mosollyal. Vagy engednem lehessen a vágyódást létezések iránt végre. Nincs lényege múltamnak és jövőm is csak mohát teremne kérgén. Nincs mérgem senki felé és várásaim sincsenek senkitől. Vágyaim s ígéréseim sincsenek már semelyik égtáj felé. Mondásomhoz és látásomhoz sem ragaszkodom.

 


Kép forrása: marieclaire.hu

 

egyszer kisgyermekként

megpróbáltam lerázni az árnyékomat.

idegesített, hogy ott van, hogy valami követ,

ez a fekete kámzsás alak –

egy flaszteren elnyúlt paca.

persze az árnyék ragaszkodott hozzám.

követett sötéten, kúpszerű fejjel,

 

 


(Kép forrása: wikimedia.org)

 

Hiába tenne akaratom szerint

akaratom ellenére,

elrugaszkodni a biztos ponttól

nem hagyom magam,

fiatal vesszőként

visszapattanni készen

nem tűröm a kényszert.

 

 

 

Gyűjtjük a túlélés apró szemcséit, méhektől a virágport,

rabolunk úri gőggel, ha teremtettünk, bármit megtehetünk,

előbb halmokba, majd dobozokba szórjuk elvett kincseiket.

 

Csomókban állnak előttünk az élet termékenyítő porszemei,

aminosavak építményei, ezután majd a mi kedvünket töltik,

gyarapszunk, mi lakunk jól, szolgáink sem halnak mind éhen.

 

 

 

 

a parkon túl ahová nem veti árnyát

kortalan és e világi versek üzennek

lírai ének vagy borgőz illata árad

kobzok dallamai szűk életek fátyla alól

 

maroknyi csapat tűz erejével viharzik

míg a földet nem teszi mássá

tépi szakállát s rakja parázsra

elázik az élet a kocsma a menedéke

 

 
Kép forrása: internet

 

Ha kerget az ördög

Ha csábít az angyal

Ha rám tör az éjjel

Ha üldöz a hajnal

– vigyázz rám!

 

Ha álom az öröm

Ha félem a bántást

Ha úszom az árral

Ha kérem az áldást

 – vigyázz rám!

 

 

Kép forrása: itbusiness.hu

Keveset szólok,

de van hozzá arcom.

Hát győzködnek is vadul:

Ma fordítva kell élni Norbikám!

   Csaholva, és kissé pofátlanul…

 


Fotó: Preiner Tibor

 

Sír a gyermek,

angyalok járnak-kelnek

közöttünk. Szorítja mellkasom

a csend,

dereng a múlt, már

nem lesz olyan nekem Majdan, mint amilyen

hajdan a vodkamámoros

őszi éjjelen. Nem ragyog a tér,

csak a villanógránát.

Pattan a repesz, szenvtelenül

nézik azok,

a diktátor éhes farkasai.

 

 


Gólyák pirkadatkor a Hortobágyon Nagyhegyes térségében 2016. május 1-jén.
Fotó: Czeglédi Zsolt (MTI)

 

A gólya

 

*

felkelő napban

cédrus ágán a gólya

reggelt kelepel

*

csőrét behúzva

szárnya alá rejti a

halovány holdat

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal