Reálos szemmel – Csengődi Péter: Helybenutazás 1.
Helybenutazás 1.
|
Hadd kezdjem egy találós kérdéssel: Hogyan lehetséges az ismeretlen felé utazni, ha az ember egy helyben ücsörög?
|
Bármit teszel, utazol valami új felé. Ha egy helyben ülsz, ha el sem hagyod a szobádat, akkor is valami ismeretlen vár rád. Abban a pillanatban, amikor megfogantál, feltettek az idő döcögő vonatára, amin lassan, de megállíthatatlanul haladsz előre. Az én esetemben ez a vonat egy igazi, tipikus, MÁV-os szerelvény: nagyokat zötykölődünk, és mindenhonnan elkésünk. Már betiltották a dohányzást, de az ülés kárpitján még érződik az évtizedek alatt beivódott dohányfüst; és a pici asztalka alatt lehajtva a szemetes ajtaját látszik a múlthavi hulladék teteje. Egyszer majd megállunk, de nem tudom, mikor, csak reménykedem, hogy az valahol odébb lesz. Ezzel teljesen ellentétes módon közben folyamatosan mérgelődöm, hogy már rég nem itt kellene tartanom.
Egy nap az jutott eszembe a vonaton – ezúttal egy tényleges, fizikai vonaton, útban Budapest felé –, hogy rosszul érzem magam, nem bírok egy helyben ülni, de igazából fogalmam sincs, hogy miért. Kényelmes székben ültem, egyik táskámban a számítógépem volt, a másikban pedig a naplóm és egy tollam. Ha akkor, abban a pillanatban otthon lettem volna, egy kényelmes székben ültem volna, előttem a számítógéppel, mellettem a naplómmal és egy tollal. Akkor jöttem rá, hogy az egyetlen dolog, ami útjába állt annak, hogy jól érezzem magam, az a tudat volt, hogy éppen egy vonaton ültem. Ahelyett, hogy elfoglaltam volna magam valami értelmes dologgal, csak azon idegeskedtem, hogy mikor érünk már a végállomásra, vagyis – általánosságban véve – miért nem tartok már ott, ahol lenni szeretnék. Amíg nem érkezünk meg, addig nem érezhetem teljesnek magam, és ez az, ami zavar.
Sokat hallani arról, hogy rengeteg ember köti a boldogságát ahhoz, hogy elér-e valami jövőbeli célt, de ez valójában nem segít az életén. Például minden vágya, hogy találjon egy jobb állást, és mikor megszerzi, nemsokára ugyanolyan kicsinek és jelentéktelennek érzi magát, mint korábban. Vagy vannak párok, akik boldogtalanok a kapcsolatukban, és elhatározzák, hogy összeházasodnak, de az esküvő után egy hónappal kiderül, hogy továbbra is boldogtalanok. Ha nem vagyunk képesek begyógyítani a sebeinket, a céljaink elérése után is ugyanazok a sérült emberek leszünk, mint korábban. (Bár sokak szerint egy Ferrariban bőgni még mindig jobb, mint egy Ladában.) Sokat foglalkozom önismerettel, az utóbbi hét hónapban egy ilyen témájú tanfolyamra is jártam. Ezek hatására szép lassan megfogalmazódott bennem egy gondolat: Igazából fogalmam sincs, mitől érezném magam teljes egésznek. Addig pedig nem érezhetem magam annak, amíg nem tudom megfogalmazni, hogy mitől lennék teljes egész.
Van egy listám, amiben azt soroltam fel magamnak egyszer, hogy mi minden jó történt meg velem. Ösztönzésnek szántam azokra az időkre, amikor éppen rossz hangulatban vagyok. Újra elővettem, de próbáltam úgy olvasni, mintha nem is én írtam volna, hanem valaki más, mondjuk egy barátom. Azt gondoltam, hogy szívesen barátkoznék ezzel az emberrel. Egy olyan ember élete jelent meg előttem, aki küzdött, kitartott és értéket teremtett. Bár nem sikerült minden, amit terveztem, és biztosan rengetegen vannak, aki számára nem vagyok szimpatikus; olyan emberré lettem, akire én magam büszke vagyok. Nincs igazi okom arra, hogy ne érezzem magam teljesnek.
Félre ne értsetek, nem arról van szó, hogy én itt megállok, és nem küzdök tovább semmiért! Nem igazolni vagy magyarázni akarom a lustaságomat! Vannak céljaim, és továbbra is megdolgozom majd értük; csak most már nem a félelem hajt, hanem az, hogy tudatosan eldöntöttem, hogyan szeretném folytatni az életemet. Hogy visszatérjek a korábbi allegóriához; persze a vonat még mindig zötykölődik, a szemét nem tűnt el, és továbbra is jön fel a kárpitból a dohányfüst szaga; de most nem azon aggódom, hogy miért nem értem már el a megfelelő állomást; hanem öröm fog el, amikor visszanézek, hogy milyen messzire jutottam el eddig, és kellemes izgalommal várom az ismeretlent.
Az pedig, hogy épp most kezdődött a tavasz, a megújulás hava, az egy szerencsés egybeesés.
Megjelent: 2019-04-13 15:00:54
 |
|
Csengődi Péter (1983) szoftverfejlesztő, író, költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja
A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat egyik alapítója. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
