Reálos szemmel – Csengődi Péter: Virtuális életek
Virtuális életek
|
Kiskoromban azt mondták, hogy "struccpolitikát folytatok", vagyis menekülök a valóság elől, egy burokba zárom magam, azzal akarom kizárni az életemből a rosszat, és hogy ez nem helyes.
|
Felnőttként sorra olvasom az olyan cikkeket, amik szerint egy tudományosan alátámasztott relaxációs gyakorlat, ha elképzeljük, hogy egy kellemes, védett helyen vagyunk, az örömteli gondolatokra koncentrálunk, és hogy ez pozitív élettani hatással bír. Most akkor fontos a földhöz ragadni, vagy sem? A kognitív terápiában hívők szerint nem a külső dolgoktól (emberek, tárgyak, események) leszünk szomorúak, hanem attól, ahogyan látjuk őket. Nem teljesen újkeletű megállapítás, gyakran hallható mondás, hogy "minden rosszban van valami jó".
Csak a teljesség kedvéért szeretném leírni, hogy ez az egy kijelentés már egy sor hátborzongató gondolatot tud elindítani. Láthatjuk-e jónak például egy szerettünk halálát? Örülhetünk-e egy hosszan tartó betegségnek, ami során hetekig ágyhoz voltunk kötve? Morbid. Boldognak érezhetjük-e magunkat a szomorú dolgok felett egyszerűen azzal, hogy más látásmódot alkalmazunk? Illetve, ami még egy fontos kérdés: nem olyan ez, mintha bedrogoznánk magunkat? Hiszem valamilyen szinten módosítjuk a tudatunkat.
De persze a világ nem csak ilyen nagy problémákból áll, átevezek inkább a mindennapi bosszússágok területére. Vegyünk egy gondolatkísérletet!
Iskolás vagyok, az uzsonnás dobozomban van egy alma, és alig várom, hogy megehessem. Keresem a táskámban, nem találom. Egy osztálytársam odajön hozzám, és mondja, hogy látta, amint valaki kilopta a táskámból, és kivitte az udvarra megenni. Szomorú leszek, mert már rákészültem, hogy milyen finom lesz az az alma, és most megfosztva érzem magamat egy remek élménytől. Hazamegyek, és elpanaszolom anyunak, hogy mi történt.
Másnap elmeséli egy másik osztálytársam, hogy az előző nap kiment az udvarra valaki kezében egy almával, beleharapott, kiderült, hogy kukacos volt az alma, és tíz percen keresztül prüszkölt. Rájövök, hogy az az én almám volt. Ha az illető nem lopja el az almát, hanem én harapok bele, akkor rosszul esett volna; vagyis ami után keseregtem előző nap, az nem is létezett; sosem volt egy finom alma az uzsonnás dobozomban, csak egy romlott, rossz ízű alma. Ugyanakkor milyen tréfás, hogy valaki kilopott egy almát a táskámból, és azonnal pórul is járt! Hazamegyek, és kacagva mesélem anyunak, hogy mi történt.
A gondolatkísérletben egy dolog történt a való életben, mégis két teljesen különböző módon láttam, és más-más érzelmek keletkeztek bennem; mindezt annak a fényében, hogy éppen mennyi és milyen információ birtokában voltam. Az információ volt a kulcs, és nem az, hogy mi is történt valójában.
Legyen egy másik gondolatkísérlet ez: Az utcán egy férfi szólít meg, elmondja, hogy már napok óta nagyon éhes. Adok neki pénzt, és öröm tölt el, mert úgy érzem, valakin segítettem. Öt perc múlva látom kijönni a boltból kezében egy flakonos borral, és nagyokat kortyol belőle. Szomorú leszek, mert úgy érzem, becsaptak. Mennyire másként érezném magam, hogyha korábban jön a busz, és nem látom újra a férfit; pedig a valóság attól még nem változna, hogy én tudok-e róla vagy sem.
Egy ismerősöm gyakran érvel azzal a mindenféle ideológiája mellett, hogy az igazságot kell keresni, és igazságból csak egy van. Én azzal szoktam érvelni, hogy hiába egy az igazság, az ember léte véges, csak véges információt képes megszerezni és befogadni, miközben a világ végtelen nagy, végtelenül részletes; vagyis soha nem leszünk a teljes igazság birtokában. (Persze fontos és érdemes keresni az igazságot, csak el kell fogadnunk, hogy egy szintnél tovább nem fogunk jutni.)
Nem kell "a fejünket a homokba dugni", hogy ne a valóságban legyünk. Legalábbis hogy ne egymás valóságában legyünk. Mivel ebből a nagy és komplex létből mindannyian csak egy-egy szeletet látunk, ráadásul mindannyian más-más szeletet, olyan, mintha nem is ugyanabban a világban élnénk. Egy fizikai világon osztozunk, mégis a hétmilliárd ember hétmilliárd különböző világot él meg. (Egy tárhely felett hétmilliárd processzor hétmilliárd virtuális valóságot futtat.)
Megjelent: 2018-05-16 16:54:45
 |
|
Csengődi Péter (1983) szoftverfejlesztő, író, költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja
A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat egyik alapítója. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
