Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Reálos szemmel – Csengődi Péter: Gyalog-gond(olat)ok

 

 

 

 

Gyalog-gond(olat)ok

 

Régóta érzem, hogy nagyon keveset mozgok, mégsem tudtam megtalálni azt a fajtát, amit bele tudnék illeszteni az életembe. Itt most nem csak arról van szó, hogy mihez lenne kedvem (bár már itt gondban vagyok), hanem arról is, hogy ne vegyen el túl sok időt más dolgoktól. Ha azt mondom, hogy egy konditermi edzés mondjuk 45 perc, az nem hangzik rosszul, nem igaz? Aztán amikor szép sorban számba vesszük, hogy ehhez össze kell pakolni a felszerelést, eljutni az edzőterembe, átöltözni, majd utána zuhanyozni, visszaöltözni és hazamenni; akkor már olyan két óra körül járunk. Talán az ember egy-egy alkalommal azt mondja, hogy bevállalja; de amikor már a rendszerességről van szó, illetve hogy félretenni ezt a két órát egy olyan munkanapon, amikor az ember egyébként is egész nap idegeskedett az irodában, és még mindig nem tudja, hogyan lesz képes határidőre befejezni a feladatát, és végre csinálna valamit, amihez igazán kedve van, és nem csak kötelességtudatból; akkor az a két óra mínusz olyan rosszul tud esni, mintha az ember életét akarnák elvenni.
Talán a séta nem a legintenzívebb sport, és minden cikk mást és mást mond, hogy mennyi lenne belőle az egészséges vagy a hasznos; azt minden különösebb orvostudományi kutatás nélkül mondhatjuk, hogy több szempontból is kellemes hatása van a szervezetre. Túl azon, hogy serkenti a vérkeringést, az embernek lehetősége van egy kis friss levegőt szívni, valamint elvonulni egyedül a gondolataival, és emésztgetni őket. Igaz, akár társaságban is lehet művelni, sőt, egyre több cégnél divatba jött a "walking meeting", vagyis amikor a kollégák gyaloglás közben tartanak megbeszélést. De mindenesetre az is igaz, hogy akinek szinte semennyi mozgás nincs az életében, annak egy rövid séta is hatalmas fejlődés.
Továbbá például az agykontroll (sokkal jobban szeretem az angol kifejezést: mindfulness – éberség, a pillanat mély átélése) irányzata is arra buzdítja az embereket, hogy időnként álljanak meg egy percre (nem fizikai értelemben!), és töltsenek el időt a világ apróbb részleteinek jobb megfigyelésével. Egy hosszabb séta erre tökéletes. Persze a legutóbbi gyalogtúrámat le tudnám írni egyetlen sorban is: Kimentem a Margit-szigetre, majd visszajöttem. Ennél viszont sokkal több történt: figyeltem az öregedő korlát rozsda-mintázatát, a horgászokat a kavicsos parton, a gyermekeket, akiket az anyjuk a karjuknál fogva húztak, a kerékpárosokat, akik majd' fellökték a gyalogosokat, a szigeten futókat, a parkolóban álló különböző autókat, a kigyúrt, kitetkózott, tarkopasz fickót, aki végtelen türelemmel kísérgette a kislányát; és ez még csak egy töredéke azoknak az audio-vizuális élményeknek, amiket azok kapnak, akik nem csak lerohanják kötelességből a távot.
Kicsiben kell kezdeni, szól a hasznos közhely. Elhatározhatnám, hogy minden nap lejárok edzeni, és jövő ilyenkorra már egy fiatal Arnold Schwarzenegger alakjával fogok pózolni a strandon; ennek a fogadalomnak gyorsabban lejárna a szavatosága, mint egy kitöltött pohár tejnek. Persze a hivatalos edzők egymás után sorakoztatnák fel a kliséket, hogy minden csak akarat kérdése, minden fejben dől el, akaraterő kérdése az egész, stb. de én meg már ismerem magam, és tudom, hogy ha egyszerre túl nagy dolgot célzok meg, és elbukom, akkor leghangol, és utána még kvázi arra sem vagyok képes, mint amire az elhatározás előtt. Így most egyelőre csak annyit próbálok meghonosítani a napirendemben, hogy meglegyen a napi 3x10 perc séta: egyszer a munkába menet, egyszer hazafelé, és egyszer pedig ebédszünetben, evés után. (Így időben is csak minimálisat vesz el a napból.)
Nem egyszerű így sem az ötletet szokássá váltani. Sokan biztos azt gondolják magukban, hogy "ugyanmár, 10 perc séta az semmi, nem is értem, miért érdemes egyáltalán szóba hozni ezt". Az ember könnyedén kezd bele új szokásokba, mert fűti a változatosság élménye. Aztán jön az első alkalom, amikor ki kell hagynia, mert mondjuk valami sürgős dolog jött közbe; aztán egy másik alkalommal egyszerűen csak kényelmesen ül a székben, és arra gondol, nem lesz semmi gond, ha ezt az alkalmat kihagyja, hiszen múltkor is kihagyott egyet, és nem dőlt össze a világ; majd egyszercsak ücsörög otthon a tévé előtt csipszet majszolva, és azon kezd el gondolkodni, hogy már egy hónapja nem volt sétálni, és hogy mégis hol ronthatta el.
Ez most számomra az akaraterő kemény próbája. Nem azért, mert nehezemre esik 10 perceket sétálni, hanem mert nehezemre esik új, egyébként hasznos szokásokat megtartani. Drukkoljatok!

  
  
 

Csengődi Péter (1983) szoftverfejlesztő, író, költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat egyik alapítója.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.