Interjú

„Író, költő, műfordító, katona, vadakat terelő juhász, jelenleg saját szakáll” – mondja magáról.

Ami közismert – távirati stílusban:
Harminc-egynéhány megjelent könyv – fele felnőtteknek, fele gyerekeknek –, közel negyven, franciából lefordított mű, több mint ezer apró cikk.
József Attila- és Prima Primissima-díjas.

Továbbá hat gyerek és növekvő számú unokák felmenője.

Függetlennek maradni mindenekfelett

Zsávolya Zoltán író, irodalomtörténész interjúja

Kántás Balázs kritikus-irodalomtörténésszel

Kántás Balázs 1987-ben született Budapesten. Az ELTE BTK-n szerzett 2009-ben anglisztika BA, majd 2011-ben irodalom- és kultúratudomány MA-diplomát, végül összehasonlító irodalomtudományból PhD-fokozatot 2015-ben. Irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, elsődleges kutatási- és érdeklődési területe Paul Celan költészete és magyarországi recepciója, emellett pedig a kortárs magyar irodalom egyik igen aktív fiatal kritikusa. Legutóbbi kötetei: „Vannak még dalok túl az emberen”. Írások Paul Celan költészetéről, líraesztétikájáról és recepciójáról (Napkút Kiadó, 2015), Vers/fordulatok. (Eset)tanulmányok a versfordításról (Napkút Kiadó, 2015), Prospero sziluettje. Esszéisztikus tollvonások Géher István portréjához (Napkút Kiadó, 2015).

„Nem tudok kilépni önmagamból”

– Cserenkó Gábor interjúja Sylvester Anita költővel

Még az idei évre várható Sylvester Anita legújabb kötete. A Csillagok csöndje, a Lélekszárnyak és a Tündérrózsa – A lélek dalaiból után az Álomszikra szintén az Underground kiadó gondozásában jelenik meg.

Hogyan kezdtél el verset írni? Kik hatottak a költészetedre?

A tinédzserkori eszmélés kapcsán jutottam oda, hogy tollat ragadjak, ami akkoriban még tényleg toll volt, nem klaviatúra, és könyv volt, nem internet. Az olvasott és újra értelmezett gondolatok cikáztak bennem, és persze vegyültek az érzésekkel. Ebből születtek az első verseim. Kemény Géza veszprémi költővel át is beszélgettük őket hajdanán.

Cserenkó Gábor 1978-ban született Kalocsán. Könyvtárosként végzett a bajai Eötvös József Főiskolán. 2002 óta ír, első könyve 2012-ben Talán a dalok címmel jelent meg, legújabb, Nem veled nevetek c. kötetében a társkeresés és a párválasztás tematikáját járja körül, iróniával fűszerezett történeteivel egyfajta görbe tükröt tár az olvasó elé. A kötet kapcsán kérdeztük.

A Fekete földtől a Kurta életig

Könyvbemutató helyett kérdeztük Bene Zoltánt

Újszászi Ilona: Mióta foglalkozik szépirodalommal?

Bene Zoltán: Viszonylag régóta. Már a középiskolában is próbálkoztam. A Tömörkényben, ahová jártam, több-kevesebb sikerrel szerepeltem pályázatokon, ami annyit jelent, hogy az évről évre kiírt Tömörkény pályázaton mindig nyertem valami díjat – ez azonban nem engem dicsér, inkább arról árulkodik, hogy nem volt valami erős akkoriban a mezőny. Mindenesetre érettségi után sokáig nem írtam semmit, aztán egyszer csak elővettem egy régi ötletet, s ebből lett a Fekete föld, azaz az egyiptomi Amenemhát története a Krisztus előtti VI. századból, ahogyan azt ő maga előadja című regény. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően a történet − könyv alakjában − meg is jelent 2001 könyvhetére. Ezt követően küldözgettem novellákat folyóiratoknak, s hamarosan azok is kezdtek megjelenni. Azóta közel 50 irodalmi lapban jelentem meg, többségükben nem egyszer, nem is kétszer, de rendszeresen. Igazából ez utóbbi, azaz a folyóiratok fontosabbak voltak számomra, mint a kötet, bár a Fekete föld-et szerettem írni és többé-kevésbé szeretem így is, ahogy megíródott; az irodalomban való legitimitást viszont sokkal inkább az jelenti, ha az igazi, értékes folyóiratok befogadják az embert.

SZAKOLCZAY LAJOS irodalomtörténész, kritikus

„Csak úgy tudod megelőzni magad, ha előre engeded az értéket.”

- Kőolajbányászati és Mélyfúróipari Technikumot végeztél, s 1968-ig ebben a szakmában dolgoztál. Csak ekkor tudott elcsábítani az irodalom, vagy ekkor derült ki hivatalosan a csábítás?

Ez az egész hangulat kérdése

- Bakos Miklós képei a Fonóban

„ Arcképrezsim – fényképmoly „ címmel látható, Bakos Miklós fotográfus legújabb tárlata november 8-tól a Fonó Budai Zeneházban. A művésszel ebből az alkalomból beszélgettünk.

KISS JUDIT ÁGNES író, költő

„Nappal mintha elengedne, de éjjel

leül az ország, és mesél nekem.”

- Bölcsészcsaládból származol. Így könnyű! - mondhatja az olvasó. Te is így érzed?

- Egyfelől rengeteg előnyét láttam. Arany-balladákkal altattak este, és négyévesen kezdtem olvasni, mert alaptevékenységként ezt láttam a szüleimtől. A versírást is örököltem, már apának gyerekkori játéka volt, nagyapám is verselt. Anya pedig Nagy Lászlót szerette-tisztelte apjaként. A Szép versek összes kiadása ott állt a polcon, bár eleinte leginkább a csúf bácsikat nézegettem, akkor még megjelentek benne a szerzők képei.

Ugyanakkor épp emiatt nem gondoltam másként a versírásra, mint játékra, ez is közrejátszott abban, hogy lírikusként későn, harmincévesen kezdtem publikálni.

SZEPES ERIKA irodalomtörténész, műfordító

"Keresni és átadni - minél többeknek a szépet."

- A mi életünknek van egy közös találkozási pontja. Ez az erzsébetvárosi Baross Gábor Általános Iskola, a te idődben még Hernád 42. szám alatti iskola. Te diák, én jóval később tanár voltam ott. Mesélj róla, meddig jártál abba az iskolába, milyen volt ott akkor az élet?

KÁNTÁS BALÁZS költő, műfordító, kritikus

„Születtem Budapesten, amíg lehet, búsképű bölcsész módjára
itt is élek – és talán itt is szeretnék meghalni, ha eljön az ideje.”

- Meséljen családjáról, gyermekkoráról!

- A családomról nem szívesen beszélek bővebben, no nem azért, mert olyan szörnyű volt a gyermekkorom, de tényleg semmi különöset nem tudok róluk mondani. Szüleim kispolgári értelmiségiek, még egészen kis koromban elváltak. Édesapám jogász, édesanyám gyógypedagógusként dolgozik, két testvérem van, egy húgom, aki jelenleg kommunikáció szakos egyetemista, illetve egy négyéves öcsém, apám harmadik házasságából, mely azóta szintén felbomlott. A szüleim szerény körülményeikhez mérten mindent megtettek, hogy tisztességgel felneveljenek, ez nagyjából sikerült is, korai válásuk ellenére. A kelenföldi lakótelepen nőttem fel, tehát egy kis rosszindulattal „proligyerek”-nek is nevezhetném magamat, de ez persze korántsem igaz, hiszen mindkét szülőm értelmiségi, melyből kifolyólag sokkal előbb találkoztam a könyvekkel, mint teszem azt a csavarkulccsal.

FÜLÖP  GÁBOR  költő, műfordító 

„ Mindenről igyekszem paradox módon – vidám 
savanyúsággal – írni, közben véresen komolyan  
gondolom.” 

-  Mesélj családodról, gyermekkorodról. 

- Újvidéki középosztálybeli (ha úgy tetszik, polgári) családból származom. Az apám építészmérnök volt, édesanyám sokáig velünk, gyerekekkel maradt (Márti húgommal és velem) „háziasszonyként”, majd tisztviselő lett egy könyvkiadó vállalatnál. Évekkel később, amikor az ELTE-re kerültem magyar szakos bölcsészhallgatóként, többen is megkérdezték tőlem, hogy mi Újvidék fővárosa. Mondtam, hogy Novi Sad, ezt már értették. Akkor ért véget a gyermekkorom. (Mellesleg: Újvidéknek Mária Terézia adott annak idején városi rangot, nagyon ügyesen Neoplantának nevezve el azt. Azóta nevezik ezt a várost az akkori lakosság nyelvein Újvidéknek, Novi Sadnak és Neusatznak.)

JÓKAI ANNA író, költő

„Két lábbal a Földön állni, de mindig az Eget célozni.”

- Erzsébetváros közvetlen szomszédságában, Józsefvárosban születtél, laktál, s dolgoztál is egy ideig. Mesélj családodról, gyermekkorodról.

- Bizonyos értelemben a tipikus városi polgári család gyermekének életét éltem, amiben csak az volt a különleges színfolt, hogy édesanyám az összespórolt pénzéből vásárolt egy kis vidéki házat Tárnokligeten, ahol a nyaraimat töltöttem. Így aztán elég korán belecsöppentem a természeti létbe. Énnekem éppen ezért nagyon fontos volt a zöld, soha nem éreztem azt, hogy budapesti vagyok, hanem vidéki is. [...]

Petrőczi Éva „versíróasszonnyal”, a Károli Egyetem Puritanizmuskutató Intézetének vezetőjével, költő-irodalomtörténésszel beszélgettünk a dicsőítésről, karácsonyról, kortárs költészetről.

B. Tóth Klára: Hogyan látod kortárs keresztyén költőként Isten dicsőítésének szolgálatát?

Petrőczi Éva: Végtelenül egyszerűen és természetesen. Úgy írok istenes verset, ahogy levegőt veszek, ahogy járok-kelek, nem választom el ezt a mindennapi életemtől. Ez – remélem – nem azt jelenti, hogy triviális, amit írok, de nem erőltetek az olvasóra olyasfajta hamis emelkedettséget, ami elidegeníthetné, távol tarthatná a nem hívő olvasót. Én ezt annyira életem részeként adom elébük, hogy sokszor azok az olvasóim is elfogadják istenes verseimet, akik egyébként nem rendszeres hitgyakorlók. Még egy fontos pontja van ennek a számomra, hogy nagyon sokakat, a vallásos, magas képzettségű embereket az tartja távol a vallásosnak nevezett költészettől, hogy ezek az írások bizony gyakran csapnak át édeskésbe, negédességbe. Fájdalom, de létezik egyfajta igénytelen, színtelen, szuprakonfesszionális, felekezetek fölötti „cukormáz”.

Ha megesszük a hőseinket
Néhány gondolat Csernátony Lukács László „Eat Your Heroes” című sorozatáról és egy interjú a festővel

(Ide kattintva találja Csernátony Lukács László képeit a Holdkatlanon)

Csernátony Lukács László mostanában halmozza a meglepetéseket. A fiatal képzőművész utóbbi kiállításain jelentősen más nézőpontok szerint mutatja be a világot, mint néhány esztendeje.

Michel Butor, a kiváló francia író és esszéista külön könyvet írt a szavak festészetbeli szerepéről, ahol a képek verbalizálható tartalmait, jelentésmódosításait elemzi. Csernátonynál már a „Sunshine.Happiness?” – sorozatban is szorosan együttműködött a cím és a látvány: a „ Kívülről egyszerűnek tűnök, de valójában bonyolult vagyok” jelzetű képen egy nevetgélő, dekoratív szőke nő kannából benzint önt magára, majd kicsit debil, de mindenképpen groteszk külsejű úszóbajnokok, nőimitátorok, napszemüveges újgazdagok tűnnek fel előttünk frappáns képaláírások kíséretében. Hatalmas irónia és alig bújtatott társadalomkritika jellemzi a „Gyermekjátékok” vagy a „Fucking miniatures” festménysorozatait is, de a textusok direkt képzőművészetté lényegítő kísérletei az „Eat Your Heroes” darabjainak esetében a legnyilvánvalóbbak. Némelyik kép látszólag nem is több, mint egy-egy graffiti-utalás, new yorki gettószlengben megfogalmazott szójáték nagyvonalúnak tűnő, holott igencsak professzionális vászonra „pacsmagolása”.

A Nancy Brücke Experimental Space Music Group Csernátony Lukács saját formációja, melyet Traub Viktória animációs művésszel közösen készít és ami kiállításain audiovizuális kiegészítést is ad a festményekhez. ( A folyamatosan bővülő repertoárból, találomra, pl.a „Kosztól sír a gyermek” – című opusz, valahol a Tudósok „Apa kocsit hajt”-jának magasában, mindenkinek csak ajánlani lehet.)

Interjú Hegyi Botos Attilával

- Üdvözöllek a Kelemenek nevében! Bár alig több mint egy esztendeje ismerjük egymást, nyugodtan mondhatom, hogy egy kicsit HBA-fan, vagy legalábbis drukker lettem, már ami költészeted első megízlelgetéseit, értelmezéseit jelenti. Mindamellett tudható rólad, hogy profi zenész is vagy, vagy esetleg voltál, (de hangod szerintem a régi), biológus-ökogazda, filozófus, művészettörténész és sok egyéb, mármint végzettségeidet tekintve. Az is bizonyos, hogy az ország egyik, igaz kicsiny, de a körülményekhez képest legpazarabb, legegzotikusabb kertjének tulajdonosa vagy, a világ majd minden tájairól begyűjtött palántáiddal, ami nem is tudom, hogy hobbi-e vagy hivatás… Szóval honnan is kezdjük? Mit tartasz jelenleg életed legfontosabb tevékenységi körének az itt felsoroltak közül, vagy netán azokon is túl?