VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Botz Domonkos: Görbe tükör, avagy a karikatúra világa – Beszélgetés Bessam Faraj karikaturistával
Görbe tükör, avagy a karikatúra világaBeszélgetés Bessam Faraj karikaturistával
Első pillantásra talán sokak számára érthetetlenek, vagy megmosolyogtatóak azok a rajzok, amelyek Bessam Faraj iraki karikaturista ceruzája alól kerülnek ki, mégis, hihetetlen népszerűséget és ismertséget szereztek a számára. Munkái egyaránt ismertek már az ázsiai és az európai közönség előtt. Mostani beszélgetésünk apropóját budapesti kiállítása adta.
1943-ban, Bagdadban születtél. Milyen volt akkoriban a város és maga Irak? A kérdés megválaszolásához egy kicsit vissza kell mennünk az időben. Irak a hajdani mezopotámiai kultúra örököse. A múlt század negyvenes, ötvenes, és hatvanas éveiben óriási fejlődés zajlott le a kulturális életben, főleg a hatvanas évek második és a hetvenes évek első felében, amikor nagyon lehetett érezni, hogy az iraki társadalom széles intellektuális rétege szinte lerohanta az egyszerű ember életét: az összes arab országban elterjedt a mondás: „Kairó ír, Beirut publikál, Bagdad olvas”. Igazi irodalmi, kulturális forradalom tört ki Irak városaiban, amelynek Bagdad volt a központja. Ennek az volt az oka, hogy 1963. február 8-án az arab nacionalisták – a Baath párt – egy véres puccs után átvette a hatalmat, több ezer embert mészároltak le, és ennek sok író, költő, művész esett áldozatául. Sokan emlegetik az 1259-es évet, amikor a tatárok lerohanták Bagdadot, és olyan sok iraki vér folyt, hogy a Tigris folyó vize vörössé vált. Kilenc hónap után a katonák elmozdították a hatalomból ezt a vérszomjas rezsimet, katonák irányították az országot, de a kormányfő civil volt, és adtak egy kis szabadságot a sajtónak, színháznak és a kiadóknak is. De miután Szaddam Husszein átvette a hatalmat, megint úszott az ország a sötétség tengerében – ahogy mondani szokták nálunk. Akkor nekem már el kellett hagynom az országot.
Mikor érezted azt először, hogy erre a pályára kívánsz lépni? Milyen tanulmányokat folytattál? Nem is emlékszem, mikor kezdtem el rajzolni, talán már gyermekkoromban. Érettségi után jelentkeztem a Képzőművészeti Főiskolára, de valószínűleg, az akkori politikai nézeteim miatt nem vettek fel. Ez számomra nagy csalódást okozott, megsértették az önbizalmamat, megsebezték a büszkeségemet, letaposták a lelkemet. Akkor kezdtem karikatúrát rajzolni. 1964-ben fogtam a vastag mappámat és bementem egy havonta egyszer megjelenő lap szerkesztőségébe, udvariasan bemutatkoztam és kértem, hogy vessenek egy pillantást a műveimre. Megnézték, és ezt mondták: „Nagyon szép karikatúrák.” Meglepődtem, hogy az emberek karikatúrának nézik az én rajzaimat. Örültem, amikor megjelent pár rajzom a következő számban. Pár hónap múlva felvettek egy híres szatirikus hetilaphoz, és másfél év után fix állást ajánlott egy politikai napilap. Ezzel indult a pályafutásom és megérkeztek az első sikerek.
Nem mondhatni, hogy ez folytatása valami családi tradíciónak, hiszen édesapád egy olajipari cégnek a munkása volt. Hogy fogadta ezt a döntésedet? Hatan voltunk testvérek, én voltam a legidősebb. Édesapám azt várta tőlem, hogy a jövőmet egy orvosi, vagy mérnöki diplomával biztosítsam. A szüleim igyekeztek megakadályozni, hogy festő vagy grafikus legyek, mert ezzel a megélhetési lehetőségeimet nagyon kevésre becsülték. Ami engem illett, nagyon elégedett vagyok, hogy ezt a pályát választottam, része vagyok Irak kulturális életének, sok ember várja ma is politikai vonatkozású karikatúráim megjelenését, és ez számomra nagy öröm.
Milyen lehetőségeket kínált a kor, az ország akkori berendezkedése? Mennyire volt szabad mozgástere egy alkotónak? Demokrácia nélkül nincs karikatúra, és a karikaturista lelkiismerete a népének. Amikor megéreztem, hogy Szaddam diktatúrája belemászik a rajzaimba, és a rendszer csatlósai a rajzasztalom mellett árgus pillantásokkal lesik, hogy mit rajzolok, valamint az egész ország sajtóját és szerkesztőségeit a kezében tartja, tudtam, ott már nincs szabadság. Egy kiváló tehetséges karikaturista barátomat bebörtönözték, megkínozták, hosszú idő után kiengedték, egy év múlva nagyon fiatalon meghalt. A többiek abbahagyták, vagy elhagyták az országot. A mai fanatikus rezsim árnyékában fejlődő „demokrácia” hangtompított pisztolyokkal oldja meg a sajtó és szólásszabadságot, a nem létező sajtótörvénnyel és burkolt, vagy nyílt fenyegetésekkel. A „Riporterek határok nélkül” nemzetközi újságíró szervezet már sokszor tiltakozott az iraki kormány magatartása ellen, a sajtó elnyomása miatt.
Hogy élted meg az akkori rendszert fiatalként? Mennyire voltál lázadó típus? A hatvanas évek végén és hetvenes évek elején egy kormánykézben tartott heti magazinnak és egy híres politikai napilapnak dolgoztam, ott nem jöhetett szóba a politikai karikatúra. Csak vicces rajzokat és társadalmi kritikákat lehetett csinálni, de ez a műfaj nem volt nekem való. Én mindig is a hatvanas évek generációjához tartozónak éreztem magam, azokhoz, akik valahogy megmenekültek 1963 poklából. Szerencsém volt, hogy időben kaptam meg az újságíró ösztöndíjat, ez mentette meg az életemet. Nem azért rajzolok, hogy megnevettessem az embereket, sokkal inkább gondolatokat szeretnék ébreszteni bennük a szatíra eszközeivel, ráébreszteni az embereket a valóságra, arra, amit rejtve szeretne tartani előttük a rendszer.
Hogy emlékszel vissza a pályafutásod kezdetére, milyen volt a képeid fogadtatása? Az akkori politikai rendszer szűk mozgásteret adott, némi kis „demokráciát”, de nem volt veszélytelen vállalkozás akkoriban a kormánytagokat kikarikírozni. Ekkor tanultam meg, hogy óvatosnak kell lenni, és hogy el kell kerülni a csapdákat úgy, hogy megmaradhassak embernek. Nálunk az Arab világban a karikaturista mindig veszélyhelyzetben volt és van ma is. Ahogy előbb említettem, a legjobb barátomat letartóztatták és megkínozták, és amikor kiengedték, meghalt. A nyolcvanas években egy közismert palesztin karikaturista ellen merényletet követtek el. Most, nem is oly régen, egy híres szíriai karikaturistát vertek meg a rezsim titkosszolgálatának az emberei, és eltörték mindkét kezét, hogy ne tudjon többé rajzolni…
Mikor érkeztél Magyarországra? Mi volt az, ami idevezetett? Mivel tagja voltam az Iraki Újságíró Szövetségnek, ösztöndíjat kaptam Budapestre a Nemzetközi Újságíró Szövetségtől. 1974-et írtunk és ekkor már körül voltam véve Szaddam embereivel. Azonnal elfogadtam a meghívást, a baj csak az volt, hogy el voltam tiltva a külföldi utazástól, de a főszerkesztőm elintéztette az akkori kulturális miniszter helyettesével, hogy eltöröljék a tiltást, így egy hét múlva megkaptam az útlevelemet, és azonnal indultam. Két nappal később már Moszkván keresztül megérkeztem Budapestre.
Talán kevesen tudják, de animációs tervezőként dolgoztál a Pannónia Filmstúdiónál, Magyar Televíziónál. (MTV), az Agora és a Dana filmstúdióknál is. Milyen kihívásokat és tapasztalatokat jelentett ez a számodra? A hetvenes évek elején felkért az Iraki Televízió elnöke, hogy készítsek nekik egy tízperces rajzfilmet. Ekkoriban még fogalmam sem volt arról, hogy tudom mozgásba hozni a megrajzolt figurákat. Két hónap állt a rendelkezésemre a feladat megvalósításához, akkor vette kezdetét Bagdadban az Arab Filmfesztivál, és az én rajzfilmem volt iraki részről az egyetlen induló. Nagy kihívás, próbatétel volt ez a számomra, de a rengeteg fáradozás meghozta a gyümölcsét. A munkatársaimmal elkészített film első díjat nyert. 1977-ben, Budapesten fogtam a rajzmappámat, és elmentem a Pannónia Filmstúdióba, ahol a négyes műterem vezetője, Salusinszky Miklós fogadott. Megnézte a rajzaimat, és alkalmaztak, mint fázisrajzolót, majd később „kulcsrajzoló lettem. Az évek során komoly tapasztalatokat szereztem a kiváló és nagyon tehetséges magyar rajzfilmtervezők mellett. 1983-ban átmentem az MTV grafikai osztályára, ahol rajzfilmtervezőként dolgoztam. A rendszerváltás után feloszlatták a grafikai osztályt, és több munkatársammal létre hoztuk az AGORA filmstúdiót. Később kiléptem onnan, és egy iraki ismerősömmel alapítottuk meg a DANA filmstúdiót, ahol rengeteg rajzfilmet készítettem az arab országok számára. Mellette karikatúrákat rajzoltam Szaddam Husszein rezsimje ellen, Londonban megjelenő iraki ellenzéki lapok számára.
Számtalan napilapnak, magazinnak dolgoztál és dolgozol ma is. A megélhetésen túl mit adott mindez a számodra? Több mint harminc éve élek távol Iraktól, az ottani eseményektől. Közben voltak háborúk, összeesküvések, embargók, sokan voltak, akik nem élték túl ezeket a nehéz napokat. Az internetnek köszönhetően nyomon követhettem az eseményeket, a történelmi pillanatokat. Ez biztosítja számomra, hogy bekapcsolódhassak az ottani helyzetbe. A műveltség és a civilizáltság fontos része az életnek és a gondolkodó embernek. Tanítani, buzdítani, ösztönözni kell az egyszerű embereket, ki kell állni az érdekeik mellett. Ez teszem a magam szerény eszközeivel, ez az utam, emberként ez jelenti számomra a boldogságot, szakmai értelemben pedig a sikert.
Több külföldi kiállításon és megmérettetésen vagy túl. Bár a karikatúra, akár a zene, egy közös nyelv, mégis meg kell kérdeznem, mennyire értették Európában a képeid üzenetét?
Én is erre voltam kíváncsi, amikor Magyarországra érkeztem. Nem volt könnyű a kezdet. Egyszerre több ajtón is kopogtattam. Jelentkeztem a Pannónia Filmstúdióba, ellátogattam az akkori Ludas Matyi szerkesztőségébe is, ahol Árkus József, a lap főszerkesztője nagyon kedvesen fogadott. De nem csak engem, hanem a rajzaimat is, az iraki karikatúrákat. A következő számban meg is jelent egy terjedelmes anyag a munkáimról és a munkásságomról. Ezt követően jelentek meg ott rajzaim, de amint felvettek a Pannónia Stúdióba, már csak az új feladatomra tudtam koncentrálni. A szöveg nélküli karikatúrát mindenhol meg lehet érteni, és én híve vagyok ennek a kifejezésmódnak. Mindig igyekeztem szöveg nélkül készíteni a rajzokat, de azt tudni kell, hogy a mai lapokban megjelenő karikatúráknál nehéz ezt megvalósítani, mert az nem olyan egyszerű, mint ahogy képzeli az ember – sokszor a szöveg megkönnyíti az értelmezhetőséget és a karikatúristák feladatát.
Közel ötven évet töltöttél a szakmában, neved már ismerősen cseng mindenütt. Gondoltál-e arra, hogy valahogy tovább add a megszerzett tudást? A múlt század ötvenes éveiben egy nagyon tehetséges karikaturistának sikerült meghódítania az iraki közönséget, ő volt „Ghazi a rajzoló”, aki zseniálisan ábrázolta az iraki karaktert, és ahogy az orosz irodalomban szokták mondani: „Az egész orosz irodalom Gogol köpenyének ujjából bújt ki.” A mai iraki kortárs karikaturista is ugyanúgy igyekszik Ghazi nyomdokaiba lépni. Rám is nagy hatással volt pályafutásom kezdetén, de lassan kialakult a saját stílusom, rajzban és témában is. Jelenleg vannak Irakban olyan fiatal karikaturisták, akik bebizonyították, hogy az iraki sajtó nélkülük nem is sajtó. Mindig az volt az álmom, hogy egyszer majd normális körülmények közt, biztonságosan visszautazhatok, meglátogathatom szülőhazámat. Voltak álmaim, hogy Irakban létrehozok egy rajzfilm stúdiót, iskolát is egyben, ahol átadhatom a megszerzett tudást, tapasztalatot, de a sors közbeszólt.
A kávéházban körülöttünk emberek foglaltak helyet, álltak fel asztalaiktól, de figyelő tekintetében talán most ők is csak ívekké, vonalakká fokozódtak vissza. Az irónia, a groteszk világából egy pillanatra az ablak, a külvilág felé fordultam. Odakint vigasztalanul esett.
Bessam Faraj
1943 Született Bagdadban 1964-től az Al Qandil magazinnak dolgozott 1964-től az Iraki Újságírók Szövetsége tagja 1965-től az Al Mutafarrij heti magazinnak dolgozott 1965-től a Sawt Al Ummal napilap munkatársa 1966-tól a Sawt Al Arab napilapnak dolgozott 1968 - 1977 között az Alif Baa hetilap munkatársa. 1969 - 1977 Majallati és Al Mizmar gyermeklapok illusztrátora 1971 - 1977 között az Al Jamhoorjja napilap munkatársa 1972-ben az iraki művészek, és rajzolók egy csoportjával elkészítette az első iraki rajzfilmet, az Iraki Mozi és Színház igazgatóságának megrendelésére (Amerikai futball) Rendezte Victor Haddad. 1972-ben részt vett az Arab Újságírók Szövetségének harmadik konferenciáján Bagdadban. 1973-ban a moszkvai Nemzetközi Karikatúra Fesztiválon harmadik helyezést ért el. 1974-ben a Nemzetközi Újságíró Iskolától kapott ösztöndíjat, az Újságírók Világszövetségének (IOJ) meghívására érkezett Budapestre. 1975-ben második helyezést ért el a Nemzetközi Karikatúra Fesztiválon (Cabrovo – Bulgária) 1976-ban karikatúra csoportot alapított Bagdadban 1976-ban részt vett az iraki karikatúra csoport első kiállításán a Nemzeti Szépművészeti Múzeumban (Kolbenkian) Bagdadban. 1977 - 1983 Az animációs filmek tervezője a Pannónia Filmstúdióban Budapesten. 1978 Részt vett a XI. Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál kiállításán Budapesten 1983 - 1989 között animációs filmek tervezőjeként dolgozott az MTV-ben 1989 - 1991 Animációs filmek első tervezője az Agora Filmstúdióban Budapesten. 1991 - 1999 Dolgozott animációs filmek első tervezőjeként a Dana Filmstúdióban Budapesten 2003 – ban az MTV 1-es csatornájánál reklám rajzfilmek tervezőjeként dolgozott az AGORA filmstúdión keresztül 2010-óta az Iraki "Al Mada" napilap munkatársa.
Rajzai több külföldi - iraki ellenzéki - újságban jelentek meg az iraki rezsim bukása előtt. A teljesség igénye nélkül: Tareeq Al Shaab (politikai lap), a Londonban megjelenő Bagdhad c. lapban és az Al Dastooriya magazinban
Több kiállításon vett részt Bagdadban, Moszkvában, Gabrovo-ban, Budapesten, Hágában, Rotterdamban, Stockholmban és Londonban.
2008-ban az iraki Kultúra és Művészet AKAD alapítvány meghívására két kiállítása volt Hollandiában, először Hágában, majd később Rotterdamban.
Tagságai: Magyar Újságírók Országos Szövetségének a tagja. A Magyar Karikatúraművészeti Szakosztály tagja. A Magyar Karikatúrista Szövetség tagja.
Megjelent: 2019-08-04 06:00:00
|
