Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kántor Zsolt: Az idea reakciója – Lélekjelenlét

 

 

 

 

Az idea reakciója

Lélekjelenlét

            A túlcsorduló emlékezet arra fókuszál, ami rajta túl terül el, azaz, ami a hatókörén kívül van. Azokat az elbeszéléseket élesíti újra, melyek alszanak. Egy képzeletbeli történelmet talál fel, egy még meg nem született és meg nem tapasztalt (de vágyott) világot, amit az emlékező elme álmodik magának. És tulajdonképpen megtörtént eseménysorként vetíti le belső szemhéja falán. Érdekes talány.

            Csak Isten tud a bőrbe kötött lélek láthatatlan könyvlapjaiba belelapozni. Ő viszont tudja, hogy az álmokra nem vonatkozik az elévülés. Elevenek maradnak még egy másvilági kontextus kulisszái között is. Ezzel az érvelésmód szabadságfoka is megnő. Az ideák hatékonyak. Bele tudnak szólni a hétköznapok alakulástörténetébe. Sok esetben nagyobb mértékben hatnak, mint a megélt tények.

            Ami megvalósult, az már felaprózott, fragmentumaiban is elemezhető anyag. S a nappalok és az éjszakák is olyanokká válnak az idealisták életmenetében, mint az egymásban tükröződő világkorszakok. Őrködések, virrasztások és nagy, alvó idődarabok kapaszkodnak egymásba és őrzik a vágyálmok zárványait. Ünnepek és csendes napok folynak egymásba, mintha egyetlen tenger szigeteiként lebegnének a felszínen.

            Az éjszakai forgolódások alatt „világháborúk” zajlanak le a fejünkben, majd kellemes, édeni oázisokat is elénk hoz a véletlen. De nekünk kell szelektálni, értelmezni. Melyik valóság-szelet segít meglátni, nekünk szóló lábjegyzeteit? Lesz-e világkép a tudás birtokba vételéből? Vagy csak találgatjuk, mi is ebből a profán? És mi az érték?

            Azt tudni lehet, hogy a szent nem érintkezik a profánnal. Elkülönül. Égbolt és föld nem lesznek egy testté. A pocsolya tükrében mégis ott a magasság égboltja, mint fénykép. Mélység és magasság, úgy tűnik, egybefolynak. De az csak „a” látszat. Az értékes megmutatja önmagát a profán képernyőjén is, de őrzi tisztaságát. Mint az életképes ideák. Platón és Arisztotelész óta harcol az idea a sárral és a sóhajjal. A káromkodással és a panasszal.

            Az első ember is földből épült. S mindaddig nem állt lábra, amíg nem lehelte bele az Úr az ideát. S onnantól kezdve gondolkodó lénnyé vált. Hamar rájött, hogy a láthatatlan erősebb, mint a kitapintható, fizikai világ. Ezért kezdte el keresni, hogyan tudná kitágítani a képességeit? De tökéletes megoldás helyett, mert nem az örökkévalóval konzultált, a bűn szemüvegén keresztül: hamis délibábokba szaladt bele.

            Az igazi idea azonban, akkorra már, visszaszökött a szívébe. És újraindította a vérkeringést. A megváltás előszele megérintette a bűnös arcot. (Folyt. Köv.)

  
  
 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.