Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Kántor Zsolt: Tanít az égbolt

 

 

 

 

Tanít az égbolt

 

Egy Szkrjabin-prelűd bombasztikus ihletettsége váltotta ki nála azt a fölfoghatatlanul eksztatikus érzést, amikor az abszolútum belépett a tudatába. Legalább is úgy érezte, tapasztalta? Hogy a végtelen kiömlik a nyelvére. A teljesség elhódítja a sorsát, természetét és a lelkét a múlandóságtól az időtlenség számára. Az örökkévalóság állt ott az ágya mellett meztelenül, de ő megrettent.

Nem volt képes még megérinteni s megérteni sem. De ez csak egy pillanatig tartott, mármint a zavarodottság, utána rögtön elengedte a kételyt, eldobta a kezéből a konkrét világot és élvezni kezdte az új realitást. Amikor az ember a befogadásnak egy magasabb szintjére kerül, más személyiséggé lesz.

Ebben az állapotban jutnak az eszébe Isten szavai. Az Úr szájából jöttek az igeversek. Amiket ő maga is szeretett volna a szájába venni és megízlelni. Hogy megduplázza az örömöt, amivel megajándékozta a perc. „Beszélj a földdel és az megtanít téged. A tengernek halai elbeszélik neked.”(Jób 12. 8.) „A Mindenható lehelete a szellem az emberben. Ami értelmet ad neki.” (Jób 32. 8.) „Az Isten Szelleme teremtett engem. A Mindenható lehelete adott életet nekem.” (Jób 33. 4.) Vagy: „Dicsérjétek Őt, egeknek egei, és ti vizek, amelyek az ég felett vagytok.” Igen. A bűnbeesés előtt egy plasztikus vízburok vette körül a glóbuszt. Pára-búra. S ettől volt a klíma mennyei. Ami a bűn bejövetele miatt eltűnt. S lett helyette verejték. Vér.  És forróság.

Teológia nélkül nincs gondolkodás. A bibliai hermeneutikából nőtt ki a világi szövegmagyarázat. Az exegézis kivezetést jelent. Kivezeti a szöveg megértése az olvasót a sűrű homályból. Kiviszi a világosságra a látás, a „megvilágosodás”. Az interpretáció pedig nem más, mint egy elutazás. „Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van. És amiképp kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak a gyümölcsét.” (Példabeszédek 18. 21.) A Jakab levél szerint a nyelv kicsiny kormány, de ettől van nagy jelentősége, mert a beszéd által oda fordíttatik az emberi sors, ahová a „megvallások” sodorják. (Jakab 3. 4.)

Az érzéki világtól függetlenedve eszünkbe juthat Thomka Beáta mondata Pálinkás Györgyről. „Egyik vagy a másik logikát követve is eljuthatunk a felismerésig, hogy a meghatározó jelentőségű életélmények kezdete és vége nem feltétlenül mérhető és nem lokalizálható a kiterjedésekről alkotott elképzeléseink szerint.”[1]

A megérzések kiterjedés nélküliek. Mintha a fején kívül gondolkodna. Mindig vissza akar menni a Kitaláltba. És persze a szakrális, a monumentális és az olykor távoliként megtapasztalt ihletettség közel jön ezekben az időkben az emberhez, és mintha az olvasót is belevinné a megszokott körülmények átgondolásába. „Levés és vanás. A Mallarmé féle kockadobás. Amikor egy motívum átszivárog az időn, mint árnyék. Két szívószállal a pohárban. Nem érdekelte, mi van a világban. [2].” (Kántor Zsolt: Karakter: Vanás.) Magamtól idézek. Ez álmomban elég érdekes. A kontextusnak is van memóriája. És a szövegkörnyezet, mint metafora. Kibomlanak a szirmai, mint egy liliom húsos bolyhai.

„A partra érve valamennyi sáv megtorpant és felpúposodott, megtört, s vízcseppjei finom fátylát terítette a homokra. A hullám várt, majd újra kinyújtózott, sóhajtva, mint egy alvó, aki öntudatlanul szívja magába és bocsátja ki a levegőt.” Így ír Virginia Woolf a Hullámok című könyvében a megtapasztalásról.

            Mostanában én is konkrét, értelmes képekben álmodom. Az egyik utcában felhőkarcolók álldogálnak, a másikban már a tenger folydogál. És kék hegyek, sárga búzatáblák. Néhány igazán ellazult, sétálgató ember. Az egész épület egy emberi szív. S a bal pitvarból ered, a trónszék alól, egy folyó. Innen a néző az égbolton is átlát. Mint az áttetsző kristály. Megnyugtató látvány. Majd a Logosz Negyed jön, a vízesések között. Ott egy aranyból készült híd, és közben zenél, cseng-bong az emlék-üvegpalota. Ott beszélgetnek egy asztalnál: Thomas Mann, Borges és Boris Vian. Van egy kérdésem hozzájuk. De mire odaérek, megfő a kávé. Az illata ébreszt.

 



[1] Jelenkor. 2016. november. 1102. o.

[2] Császári Pillanat Művek dalszöveg.

 

  
  

Megjelent: 2019-01-31 17:00:32

 

Kántor Zsolt (1958-2023) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.