VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomBura Koponya koppan. „A holnap 16:45-kor kezdődik...” Soha nem titkoltam, hogy az elmúlt hat-hét évben az életünk nem szólt másról, csak a költözésről. Dobozokból éltünk, és egy idő után, mindennapi életünk belefért egy sporttáskába. Ha kirándulni mentünk, már nem vettünk apró emléktárgyakat, mert úgysem volt hova tenni. Egy egész raktár roskadozott múltunk darabjaitól. A mi múltunk. Az enyém és a két lányomé. Hat-hét év egy gyermek életében rengeteg. Ennyi idő alatt gyermekből kamasz, fiatal felnőtt válhat, vagy a kamaszból igazi felnőtt, de az is előfordulhat, hogy egy, a szívünknek nagyon kedves, gyermek halála is bekövetkezhet, akiből már soha nem lesz felnőtt. Másodvirágzás Esőért sóhajt a délután viszem a szenteltvizet nagy cserépkorsókban nagy cserépkorsókban újra A várat a 60-as évek elején fedeztem fel magamnak, amikor még szó sem volt újjáépítésről. Nagyszerű rom volt, csak a leghátul elrejtett palotasor tartotta magát, és a szögletes bástya, amelyet nem tudom, miért neveztek el hollandinak. A romokat kerítés védte, de az évek múlásával a palánk megadta magát, és a lezárt területre csak az nem tévedt be, aki nem akart. Maga a vár kevéssé érdekelt, és sohasem szerettem. Nagyságában nem volt semmi szépség, szépségében semmi földöntúli, és a királyaink is nagyon jól megvoltak a váruk nélkül, egyéb sasfészkek és kastélyok birtokában. Nagyzási hóbort Rólam tévutakat fognak elnevezni Emlékemre szobrot állítanak majd Lassan, unottan kavarog a szürke por, kedvetlenül fújja a szél. Állok az úton, és várok. Melankólikus hangulatban azt szokás ilyenkor mondani: magam sem tudom, hogy mire. Hazugság. De legalábbis szemfényvesztés. Mindig tudjuk, mire várunk. Az egyszerű halandó magának hazudja, hogy nem, a rosszabik fajta, a művész, másoknak. Vásári megoldások. Pontosan tudjuk, mire várunk. Legföljebb azt is tudjuk: hiába. Tisztában vagyok ezzel én is. Mégis megálltam egy percre. És várok. Őt várom. Hogy felbukkanjon az úton, hosszú, ujjatlan kaftánjában, fején alaktalan szőrös kucsmájával. Aki messziről látja, annak úgy tűnhetne, talán tényleg egy tevehajcsár Hszian városából, vagy mirhával kereskedő kalmár Anatóliából. Az ilyesmik mindig a másodperc tört része alatt történnek. Szólni akartam Jocónak, hogy le fogja verni, de mire kinyitottam a számat, már csak a csörömpölést halottam. Hangot sem adtam ki, talán csak valami lehelésféle jöhetett ki a számon, és már tudtam, hogy nincs értelme a kimondani. Meglengette a matekkönyvet, akkor láttam, hogy a piros kabátjának a csücske ott hasít a levegőben, vészesen közel ahhoz a rohadék vázához. Mintha egy lassított felvételt néznék. Mint egy gazzal benőtt veszélyjelző tábla, úgy állt ott az a váza. Nehogy feltűnjön. Jocó meg egy rombolásra kárhoztatott vörös üstökös, csapkodott, hadonászott, vergődött. Aztán megállt, és nézte a törmeléket. A búvár Magamat én is elveszejtem, Itt nincsenek utak, irányok, (akár az ég s a fellegek, az arcok elsüllyedt kövek: Én is beszélek, az ügyfélszolgálatos is beszél. Én sem értem, ő sem érti. Én azt sem, amit kérdezek, ő azt sem, amit válaszol, csak mondjuk, zavarban vagyunk, utánam még meglehetősen sokan várnak, mögötte bármikor felbukkanhat hallgatózni egy kolléga, hát halkan ejtjük a szavakat, amiért ő mintha hálás lenne, én meg így nem igazán hallom, de végül is mindegy, hisz nem sokat konyítok ezekhez a dolgokhoz, bár érzésem szerint ő sem. A régi szék, az ágy, a gyűrött paplan "Minden lélegzetvétel megsebez, nem vagyok képben. hol lehet? megvolt, csak útközben elveszett? muszáj megkeresnem. az igéket most gyomlálni kell. nem látni tőlük a Paradicsomot. kapálom, szedem. ahelyett, hogy jelzőket használnék. és csak úgy állnék a színe előtt. talán itt van a közelemben. akik ismerik, azt mondják, lehet akár a zsebemben is. Temet és... Leülsz az asztalhoz, Ez is te Valami szebb helyett a körút van az ablakunkban. …mosod a nyár szennyesét. Az izzadt, fülledt, szerelem szagú szennyest. Mosod már régen. Fehéríted. Sehogy nem múlnak a foltok. Mindig újra és újra ugyanott eszed le a ruhádat. Már nem is akarod kimosni. Eldöntötted. A foltokkal együtt a tiéd. Hordod, cipeled magadon a szerelem skarlát betűjét. Már nem nézed melyik nyár, mikor varrta rád. Azt meg főleg nem, hogy ki. Egyszerűen elfogadod, hogy a nyár hozta, a kánikula, a fülledt, izzasztó meleg. Nem keresed azt, hogyan moshatnád tisztára a foltot magadon. Változtatsz. Csendben vagy. Már nem beszélsz. Néma vagy. Észre sem veszed, hogy süket is. Nem hallod a saját hangodat. Nagy a csend benned. Ürességre váltott minden. A bűn nyelvbe esése Mint női test, a Hold fátyla alatt. Figyeli, hogy van-e a szívében méz? Kiszejárás után szervezték meg a bált, egy húsvéti, nagyböjt végi ünneplést. Kislányként sokat álmodott arról, hogy egy vékony bajszú, karpaszományos lesz majd az, aki először táncba viszi, akinek szelíden a vállára hajthatja a fejét, és addig – addig forognak együtt, míg csak világ a világ. Lőwy Árpád A dal finom, nőies Csiklándóan kunkorít Angyalcsuklás Barlangrajzokon vezekel ma Jónás, Ott a szirteken még látható a hó, 
|
