VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomItt van, az asztalon. Puha, vajillatú gőz leheli be az ablakot. Odakint szürke az ég, a föld. A fákra fagyruhát éget az ónos eső. Emberek. Fekete kabátokban billegő varjak. Pirosra csípi arcukat a hideg. Lehajtott fejjel lépnek egymás lábnyomába. Bal. Jobb, Bal. Jobb. Vonalban suhannak az autóbusz megállója felé. Most, aki elől halad kilép. Szaladni kezd. Messze a járdasziget. Hosszú, libbenő kabát. Előbukkan az arca. Összeszorított száj, előre meredő, enyhén dülledt szem. Megcsúszik. Egy pillanat. Visszatalál. Visszatér a bal-jobb-bal végtelen ütemébe. Hajsza Korán kel A Vollmann majornál, a szétdöntött farakások mögött látták meg egymást, a patak közelében. A lány a faluból jött, az apja reggel megverte, te átok!, üvöltötte,az ütésektől a lány orra vérzett, futott ki a házból, a faluból, át a szántóföldeken. A fiú tizenhat éves múlt, akár a lány. Aztán a vízparton, a lejtőn álltak egymással szemben, ősz volt, felhők haladtak az égen, délutánra járt, kihalt, csöndes volt a környék, csak a fák zúgtak, néha kutyaugatás hallatszott. Messze az úton kamion jött a határ felől. A fiú mondta a nevét, Tamás, a kastélyból jött, tudod, az otthonból jövök, a lány mosolygott, Dzsina vagyok, te is szöktél, kérdezte, a fiú bólintott, persze, mondta, reggel meg akartak verni a többiek. Hogy nem veszek részt a vadászaton. Fácánokat lőnek. Eljöttem. Az apám eleget fizet ennek a rohadt sulinak, majd visszamegyek. Nem történik semmi. A lány nevetett. Vadászat? Az gazdagoknak való. Őt meg az apja ütötte,mert… (kórházi ágyánál) Csikó trappolásaid Megjelent a Szívbolygód körül című kötetben (Cerberus Kiadó 1997) valamikor volt ilyen: én-te. Mariann a pultnál ücsörgött, a koktélját szürcsölte, amikor Zoli falfehér arccal odasétált hozzá. – Itt van a Karesz. Mariann szíve úgy félreütött, hogy egy pillanatra megszédült, de úgy érezte sikerült palástolnia. Valamiért úgy gondolta, palástolnia kell. – Az a Karesz? Az én Kareszom? – Igen. Menjünk valahova máshova? – Nem, nem kell. Teljesen mindegy, hogy itt van-e – hazudta – Már nagyon rég szakítottunk. Megtévesztő, mint Halhatatlanok fejfáján a második évszám.
Helyi érték Leveszem a haskötőm, Öregember vénember, Fájdalmat érzel a mellkasodban, ahogy tudatodba siklik valami, valami fémesen éles. Még nem fogod fel, mi is történik veled. A pillanat embriópózból jézusi tartásba kényszerít. Tarkód és gerinced izomfeszülését azonnal oldja az egész testeden végigfutó remegés. Megpróbálsz uralkodni magadon, megkapaszkodni abban, amit nem akarsz elengedni, mégis kicsúszik a markodból. Tüdődből sípolva áramlik ki a levegő. Ösztönből kiáltanál segítségért, de nem teszed. Hát ez jól megkaptam! – szívta a fogát Pintér úr, s fokozódó nyugtalansággal figyelte, hogy manőverezik ellene a továbbiakban a vezérkar. Pedig a maga részéről minden megtorlásról lemondott. Tudta ám a diri, miként kell ráijeszteni egy pedagógusra. Ezek szerint begyulladt? Pintér szerint korántsem, s Rolandot is csak azért engedte át, mert a többi tanuló sem éppen remekelt, márpedig, ha azok átmennek, igazságtalanság lett volna megbuktatni a kis Szabót. Az apja persze más tészta. Ha másért nem, garázdálkodásért biztosan elítéli a bíróság. Sokat, nagyon sokat kotolt azon, mit tegyen, utoljára úgy döntött, ezt a békát is lenyeli. Le kell nyelnie, ha a Móra Ferenc suliból akar menni nyugdíjba. Egy fegyelmi tárgyalást a diri szerint sem úszna meg, utána szépen kirúgják, azzal örökre búcsút mondhat a tanügynek, mert ilyen priusszal az isten sem adna neki katedrát. Tulajdonképp még örülhet, ha Szabó úr nem tángálja el még egyszer. Mint egykori kidobólegény, ugyanis nemrég még az volt a jóember, ebből nyilván nem fog magának lelkiismereti kérdést csinálni. Szóval lehiggadt, Nagypéter Vilmos szavaival élve észre tért, s már csak azért szorongott, hogy lecsillapodjanak valahogy a fölkorbácsolt kedélyek. az első varázslat ajándéka a téli szerető tutaja a parton Szóval visszaköltöztem Budapestre, ahol annak idején egyetemre jártam, sőt, meg is nősültem. A hetedik kerületben vettem lakást, akkor még számomra furcsa környezetben, hiszen előtte Budán éltem. A Mártírok útján (ma már ismét Margit körút, persze), majd a Vár aljában a Szabó Ilonka utcában. A Moszkva tér nekem most is Moszkva tér marad, szép emlékek fűznek hozzá, viszont míg meg nem néztem a lexikonban, fogalmam se volt, ki az a Széll Kálmán. Azt hiszem, sokan így vagyunk ezzel. Idegen volt számomra nem csupán a hetedik kerület, de maga Pest is a „túloldalával”. Jobban szerettem a Duna jobb oldalát. Sok rosszat hallottam a pesti oldalról, de itt olcsóbbak voltak a lakások és nem is akartam erőltetni Budát. Végül beleszerettem a hetedik kerületbe és annak lakóiba is, szinte egyenként. (elpazarolt nemzedék) Térdre hát nem zuhanni! Engedj el minden régi verset.
A gyerekvágó-verseny egész Európából vonzza a nevezőket. telekiabált buborék a város időnként fény a színfalak mögött Sose tudom, melyik én ébred fel reggel. Este gyanútlanul lefekszem, olvasgatok, irogatok, gondo-latban megtervezem a másnapot, tele vagyok optimizmussal, életkedvem egy cserkésztábornak is elég lenne, de reggel elveszítem ezt a magabiztosságot, rájövök, hogy ez most nem én vagyok, figyelem magam, már a fürdőszoba felé botorkálva átesem az elöl hagyott partvisban, lehajolok érte, persze leesik a szemüveg az orromról és kettétörik, félvakon tapogatózva turkálok a fiókban pillanatragasztóért, mikor végre beleakad a kezem, leesik a kupak és hozzáragad az ujjam, nagy nehezen lefejtem az orvosi szikémmel, a bőröm kemény, mint a rinocéroszé, a reggeli kávéscsésze is tétován remeg a kezemben, túl apró kortyokkal iszom, míg máskor csak úgy döntöm magamba, minél szorongóbb vagyok, annál jobban vágyom, Fügefák kínálják gyümölcseiket békebeli kerítések megül. Itt a missziós papok háza, szemközt ódon apácazárda, Krakkóban láthatsz hasonlót. Bétóven Lajosnak kifejezetten rossz és csalóka – következetesen csalóka – volt a szaglása. A jellegzetes hajléktalanszagot vaníliaillatúnak, a vizihullákat liliomillatúnak, az altatókat-nyugtatókat marékszám beszedő öngyilkosjelölteket muskátliszagúnak érezte, a szívbetegek és a szívbetegségekben megholtak pedig – a természet szeszélye folytán – rózsaillatúnak hatottak orrának. Ilyeténképpen már a boncolás megkezdése előtt tudta – hacsak nem látszottak a hullán a halálok egyértelmű jelei –, hogy mit fog találni: működésképtelen vesét, tüdővizenyőt, gyógyszermaradványokat a gyomor-bél traktusban, kiterjedt vérömlenyt valamelyik agylebenyben vagy éppen szűk koszorúereket. a játék folyton ismételni 
|
A teszkóban 360 a kannás sör, hülye vagy? Szemfülességre nevelt az anyám, aki nem szül hülyéket, engem próbálsz átbaszni? észre se veszed, már én basztalak át rögtön. Rajtam nem uralkodik senki, nem nyom el, ha a postán látom, hogy nagy a sor, bedörömbölök a másik ablakon, hogy „hé, haló, itt nincs senki, mit képzelnek, mire várjak?” és már rohan is a maca, nehogy elcirkuszoljam az ügyfélrendet.