Pásztor Attila: Reszket a tündér…
Reszket a tündér, sűrül a felleg,
reccsen a villám, tépi a lelket.
Nyár szele zúdul nyalva a partot,
gondolatokkal benne viharzok.
Hullnak az almák, hullnak a körték,
sejlik az alkony, várom a jöttét.
Csendes a tó már, vörheny az égalj,
dombra simulva szól a rigódal.
Ballag a holdfél s vénuszi csillag,
éjjeli tücskök kórusa biztat;
csókolom ajkad – nyílna ma szóra,
ingva homályban bókol a rózsa.
Sápad a félhold, néz a szobánkba,
csókod a tündér rózsafaálma.
Húzod a paplant, nyitva az ablak,
tollpihe-sűrűn vágyba haraplak.
Bújik a cirmos, hűs a veranda,
sandul a szempár, nyúlik a karma;
cserreg a reggel, csurran a kávé,
csörren a bögre – dédnagyanyánké.
Megjelent: 2015-07-30 07:00:00
 |
|
Pásztor Attila |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
