VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Yesabel Du Anaconde földi űrutazása (bocs, bocs, bocs, bocs, nem a földön űr-utaza, hanem a föld felé) 1. . Diadalmas nagycombú, nagy-nagy combhatalmú Yesabelnek jobb comb-teljhatalma, jobb combcsonkja-csókoltatása, bajuszáldozatnak bemutatása őnéki
Úgy érezem nagyon hosszú ideje el és magára hagytuk lányregényem alternatív egzisztenciájában, (ami csak lesz, mármint hölgyfruska-románcom scriptum formázatja, mert most csak mondok, mondok, mondok, szóban mondolatolok) szép, szép, nagyon szép Yesabelemet. (Bár én közelb szép hozzája, mint csodás Brünhildém, nagyon közel, mivel gyönyörű vele maradék hajóján.) Abbéli foglalatosságában váltunk el tüle, hogy vívótőrit kapná ki gyönyörűséges, megtermett combozatja közzül, az egyik pariszthajszállal revidebb, mint a másik, jelenpillanatában a jobb. Nem is folytatód rettentő és finom térdben, széperős alsó szárban, nem úgy, mint a (b)alsó, a balik. Földi pályafutása idején, nem is oly rég, míg nem tér-idő-vitorlázott ide, - a második Univerzum másként, a közteslét, más- és túlvilág űribe, - pont fordítva vala szegénynek, csak a bal combjábúl akkor a fele se vót mög, mint amennyi mostanság a jobbul. De ez mind ösmétlézetes ösmétlés. Lényeg, hogy a tőr hetykén ágaskodék, hogy ne mondjam, ágáll összeragadott combjai közt. Nem birkóza meg kihúzásával. Tartás! Légzés!
Olyan tél van, hogy a medve Insomniában szenved. Pipázgat a barlangjában. Gyakorolja a medvepózt.
Tartás! Belégzés, kilégzés! Helyes tartás, semmi más! Tartás! Belégzés, kilégzés! Helyes tartás, semmi más! Farkas Pista
Élt egy író, Farkas Pista, aki folyton novellákat írt, ahelyett hogy megkezdett regényét befejezte volna. A regénye remekmű volt. De félkész állapotban. Ám az agya gyártotta a kisprózát. Ezért szívesebben tartózkodott itt. Amikor a magas gondolatok eluralkodtak rajta, csak akkor írta a kisregényt. Ám amúgy a feje novella témákkal volt tele. Harmincnégy éves, és anyja szerint meg apja véleménye szerint is megérett az első regényre. Tehát nemcsak a novellára. Abból már oly sok volt neki, hogy Hemingway megirigyelte volna. A naiv és a bölcs
Kifogott a naiv egy aranyhalacskát. Bármikor
Aznap reggel mondták a be a rádióban, hogy az autópályán felborult egy busz, tele volt emberekkel, tíz ember meghalt, sok a súlyos sérült, igen, aznap volt nálam az unokatestvérem és a felesége. Harmincnál is több éve nem láttam G.-t, gyerekkorunkban együtt töltöttük a nyarakat a déli faluban, dombok, pajták, udvarok között, felett-alatt. Kereszt állt a falu végén, apám nővére, G. anyja lakott ott. És G. telefonált, hogy ennyi év után végre, mennyi minden történt, és a felesége kitöltött valami tombolát, jegyet nyertek az Operába. Szállás kellene egy éjszakára, nem gond? A lakás nagy, a hátsó szobában áll a kihúzható kanapé, nem gond, mondtam, várlak benneteket. És jöttek.
Variációk egy témára, avagy a redukció fokozatai
Helyetted is Apuci rajzoljunk!
Az írói stratégia és a világ Információ-lerakat
Utaztatjuk az olvasóhoz a szöveg „értelmét”? Vagy az olvasót visszük oda a szöveg lényegéhez. S beültetjük a textus centrumába. Így juttatjuk a reflexió öröméhez. A befogadó keresi, hol bukkan fel az élet? S mintha két külön homunculus lakna odabenn. Akár „utaztat” az elemzés, akár maradásra „bír”, az olvasás után megy ő is. Stációk
I.
Ül, néz. Panna beszél, mesél a fákról - into the woods -, mesél a reggelekről - forrest -, az éjjeli, vizes hálóingről - far behind the trees -. Panna egyre közelebb ül hozzá, mindig arra ébred, hogy a keze a karján, a lába a combjához ér. Zavartan magyarázza, hogy ő a férfiakhoz csak képzeletben, gyakorlatban, latban szinte soha. A nyakához hajol, hogy jobban érezze az illatát. Mindent betölt. Teli vele az orra, a szíve, az ágya. Képeslap a Múzeumkertből
a lépcsőn és alatta gipszlovakon festett gipszhuszárok Lili álljunk a sorba kapsz korhű kalapot pelerinnel takarjuk el a ruhád az élők mozsárágyút húznak a Nemzeti előtt feszül vagy lötyög díszruhájuk szemöldökük gondosan összenőtt gúnyájuk sohase látott tisztítót de egy hétig az állam táplál minket a Khell food hozza a szendvicset 2.
Első emlékem nem az anyámhoz fűződik. Megyek apám mellett, fogja a kezem. Szénszagú és füstszagú. A keze is fekete, a ruhája is… Néha félek tőle, mert ennyire sötét, néha meg szeretem, ahogy rám mosolyog. A völgy hosszú, észak-dél irányú. A patak vidáman csörgedezik benne. Szénpatak, így hívják, a szénégetőkről. Apám is velük dolgozik. Ezért hívnak így: Ádám, a Szénégető fia. Czengely Zsuzsanna alig valamivel a háború kitörése után ismerte meg leendő férjét. Az idősebb Herbert Lübke hajógyári mérnök volt Warnemündében, és cége megbízásából érkezett Magyarországra a Ganz Hajógyárba. Néhányszor elfogadta egy magyar kollegája vacsorameghívását, s az egyik ilyen társasági összejövetelen találkozott Czengely Zsuzsannával, akiről sokan mondták, hogy elkényeztetett. Ez csupán annyiból volt igaz, hogy – hála jómódú családjának – soha nem nélkülözött, semmiben sem szenvedett hiányt. Csakhogy igényeit mások – szigorú papa, erélyes mama – alakították ki, óhajait is mások formálták teljesíthetővé. Soha nem került olyan helyzetbe, hogy ez ellen lázadnia vagy tiltakoznia kellett volna, már csak azért sem, mert mindig egyetértett a környezetében élők döntéseivel. Így aztán az is természetesnek tűnt, hogy behódol a jó svádájú és magabiztos német mérnöknek, aki ráadásul Czengely papa tiszteletét is kivívta magának. Noha Zsuzsanna apja egyáltalán nem volt németbarát, elismeréssel adózott a mérnök szaktudásának, önerőből elért pozicíójának. Nem mellesleg anyagi helyzetének is. Jó szívvel adta hát áldását a házasságra.
ÖREG ÖSZVÉR TÖPRENGÉSE Kicsit megállnék. Ez már kaptató, öreg öszvérnek ilyen nem való. Sok a kanyar. Szakadék, vagy csak árok? Éjjelre szállást, gazdám, hol találok? Lesz forrás, fű is egy falás? Jaj, mennyi útelágazás...! Én nem tudom, melyik, hová vezet... de láthatunk-e sorsot, végzetet? Ne vedd le terhem! Míg viszem a málhám, talán nem a mészáros bárdja vár rám.
Én nem vagyok ilyen!
– Most mi legyen ezzel a kígyóval?! – Tartsd erősen a bal kezedben, a jobb kezeddel meg húzd hátra a bőrét! – Van, aki átvágja, van, aki legyártja a gordiuszi csomókat – teszik hozzá kacsintva. A kígyó koromfekete. Vastagra sodort, fél méter hosszú tésztahurkára emlékeztet. Tátogó állkapcsokkal vonaglik a kezeim között, hegyes fogain és néma torkában bágyadtan motoz a reggeli nap nyálkás fénye. Ezek ott mellettem, lágy mozdulatokkal dolgoznak, gyorsak, precízek.
HELYZETSZONETT I.
Úgy érzem hogy nyitott vagyok ajtómat kettőre zárom Élesen látok mint vakond erős vár az én túrásom Dolgos kéz a koszos kezem néha imára kulcsolom Fohászomat elrebegem s fogaim közt istent szidom
METAMORFÓZIS – Andrássy-Dzsugasvili, retúr – 1. A vers = Fogadónapon szobraiknál a folyóparton Az áldozat örökké látja az izzó vasat, amellyel megvakították. Nem panaszkodhattam, akkoriban a verseimet, alighogy befejeztem azokat, szerkesztőségi pártfogóim akadékoskodás nélkül elfogadták, s különféle fórumokon hamarosan meg is jelentették, ám ezzel egyidejűleg egyre valószínűtlenebbnek látszott, hogy maradandó, netán remekmű kerül ki a tollam alól. Peckesen jártam, de szomjúsághoz hasonlítható elégedetlenség mardosott szüntelen. Az olyan forrófejű, hebrencs fiatalembereket, mint amilyen voltam akkoriban én magam is, a megszilárdult Kádár korszak pozícióba kapaszkodott hű béresei jobbnak látták szorosabb, szűkebb száron tartani, sőt zablát is szorítottak a pofájukba – a vérnek akkor is vas íze volt! -, hogy apró, ideges rándítással alkalomadtán a szerintük megfelelő irányba fordíthassák őket. Homokrajz
Homokot szór a kedves. Ezt gyakorolja néhány hónapja, markából ejti ki apránként, hogy mintát rajzoljon velük. Elválasztja a földet s eget, fák nőnek, madarak repülnek, embereket formáz, arcot rajzol,
NÉGYSOROS
Igyekszem elsajátítani a felejtést, a levelét hullajtó fától tanulni az emlékezést, a haláltól az elégedettséget.
Álomnapló (részletek)
Hosszú idő után véletlenül találkozunk egy állomás füstös várótermében, nem ismerjük fel hirtelen egymást, de gyanúsan szemléljük a másikat. Annyira belefeledkezek gondolataimba, hogy a váróterem padján felejtem egyik csomagomat, ahogy észlelem a hiányt, nyargalok vissza érte, nehogy lába keljen. Ő még mindig ott van, ahogy észreveszi jöttömet, kezembe nyomja a csomagot, de nincs is időm figyelmességét megköszönni, szomorú mosoly kíséretében, nyújtja a kezét, önkéntelen nyújtom a magamét, és csak annyit mond, induljunk, menjünk a jövőnkbe kicsit.
***
Van egy kiskutyám, beteges, akárcsak én, naponta gyógyszerezni kell, ám a bestia kiszagolja ételében az idegen anyagot, meg sem kóstolja azt. Nagyon ragaszkodik hozzám, bármerre megyek mindig a nyomomban, vagy a lábam alatt van, igen keservesen vinnyog, bizonyára éhes. Mentőötletem támad, a nagyon drága húsos kutyaeledelt nagyon szereti, megpróbálom abba csempészni a keserű, gyógyító cseppeket, így talán megeszi az étellel együtt. Nagy hirtelen megveszem a kutyaeledelt, de szédülök, szomszédasszonyom mentőt hív, azt mondja, nyugodtan rábízhatom az állatot. Mielőtt elmondanám, hogy adagolja a gyógyszert a kutyának, már el is vezetnek a mentősök. 
|
