Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Törőcsik Edit: Szinusz

 

Amikor elváltak, azt hitte, nekik ez is menni fog. Ment a szerelem, a gyerek, a közös élet, a kölcsönös hazudozás, a megcsalás, az elhidegülés, a szétköltözés. Azt gondolta, az együtt-nem-működésük kiállta az idő próbáját. A válást is menedzselik.

A sértettség mindkettejük döntéseit korlátozta és befolyásolta. Elmerültek a gyűlöletben. A kudarcért a másikat okolták. Az együtt töltött évek összes nézeteltérése, vitája, anyázása előkerült újra. A másik miatt. A másik hibájából. Azért, mert a másik egyáltalán létezett. Az életüket ott rontották el, hogy találkoztak. Nagyon régen történt, egy egyetemi buliban. Ott indult minden, a kudarcok kezdete. Szépen sorban, egymás után megbánták az összes lépésüket, sőt inkább az egészet. Néha még a gyereket is. Úgy látszott, innen már nem találhatták a visszautat. Se egymáshoz, se a családhoz, melyet ők hoztak létre. A külvilág számára azonban ügyesen eljátszották a közös gyermekért felelősséget érző szülőket. Mindenki bevette.

Csakhogy játszani nem lehet örökké ugyanazt, még ha jól játszottak is. Új előadásba kezdtek hát. Akkor aztán jött egymás véletlen meg nem ismerése, névtelen levél, utcai ordítozás. Sokat kapott a jelenetek során. Még sokkot is. Főleg amikor vibrátort hozott a posta. Saját kezébe. Kétágút. Azt gondolta, ennél már lejjebb nem lehet. De sikerült fokozni az aljasságot. Szórólap a városban. Hogy ő meg a főnöke. Egy kisvárosban az ilyesmi óriási műsor. Mindenki erről beszélt. Kénytelen volt állást foglalni, mert az emberek úgy érezték, kötelező. Megalázta a gyámhatósági eljárás, a folyamatos tervek azért, hogy voltférje bebizonyítsa, mentálisan nem ép. Ugyanis nem akart gyerektartást fizetni. Túl jól érzi magát, az ő pénzén, mondta. Kevésnek érezte magát. Ezért volt sok. Harsányan viselkedett. Ezerrel mutatta, hogy boldog. Miniszoknyát hordott, lapos hasát extrém sportteljesítményének köszönhette, új frizurával érzékeltette, hogy új életet kezdett. Akarta, hogy észrevegyék, rá figyeljenek. És figyelték is. Merre jár, kivel van, kivel randizik. Beszámoltak mindenről. Voltférje nem kérte ezt, mégis megtették. Szoros emberfogás. Úgy érezte, megjelölték, senki se merjen közelíteni.

Mindeközben egyre furcsábbakat álmodott. Álmaiban szeretkeztek a voltférjével. Hónapokon át, minden éjjel ezt látta maga előtt. Először meglepődött rajta, de annyira tisztán és magával ragadóan látta és átélte, hogy nem kereste a miérteket. A kapcsolatuk olyan volt, mint a szinuszgörbe. A nagy magasságokat hullámvölgyként követte a mélység, de úgy hitte, valamikor ki is kell egyenesednie.

  
  

Megjelent: 2016-04-10 16:00:00

 

Törőcsik Edit

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.