VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomUtaztam a könyvért Utaztam a könyvért, Ez az este nem olyan volt, mint a többi. Az asszony tudta, ma valami különleges történik vele. Nem készült fel a találkozásra, de elfogadta a meghívást. Az elmúlt napok azzal teltek, hogy megpróbálta meggyőzni magát arról, még egy esélyt megérdemel. Nem bízott a változásban. Tudta, az évek nyomot hagytak benne, a vágy tompult, csak halványan éltek már emlékezetében ifjúságának rajongásai. De jó volt játszani a gondolattal. Talán, ez most másképpen alakul. Volt tapasztalata, ismerte az embereket, a foglakozásával járt, hogy meggyőzze őket. (zeneréteg) „egy egész tenger zúgja mégis vissza” (P.J.) viszonzatlan dróttekercsek de leszáll egy kéz hogy a lelked mielőtt a két engedélyezett Az idő képes szemléletet váltani. Váltócipőt húzni. Szoknyát fölvenni, képes kihúzni szemceruzával a szemöldökét. Képes bevenni egy Aszpirint, amikor észleli öregedését a tükörben. Nekem, akinek telik, csodálatos látvány az. Olyan vagy nekem, mint egy elvetett mag. Mondom neki, amikor az ölembe kuporodik. Van súlya. Nem sovány, de szép arca van. Mint testnek a kenyér. Valami mást szeretnék írni Amik talán nem is valósak Mégis elhisznek szinte mindent SZIROMZÁPOR
Az a pár dekányi margaréta hűs virágsziromzápor, amely a vállainkra, hullott, nem volt nehéz. Általában kinn üldögéltünk a kőlépcsősoron, és azt hiszem, hogy nem volt nehéz tudnunk,tudnom, tudnod, (mint valami közösülés víz-, iszap-, hinár-, meg halszagában), Az író a padnál ült a parkban. Mellette egy iskola épülete, ahol éppen óraközi szünet volt. Hallotta a kisgyerekek esztelen ricsaját. Öreg volt, haja tiszta ősz. Megvárta, míg befejeződik a tanítás. Amikor egy negyedikes kislány közeledett feléje, az író sírva fakadt. A kislány persze megsajnálta. – Miért tetszik sírni? – kérdezte a kislány. – Mert nekem is volt egy kislányom, csak meghalt súlyos betegségben. A kislány nagyon megszánta. – Hogy hívták? – Dórának! Mindig örömteli kislány volt, imádott játszani, de olvasni is. MUSZTAFA ÉS ÉN Musztafát délután három körül látogattam meg. Az Üveghegyen túli szél zúgatta nagyerdőbe beköltöztek a szarkák. Először csak úgy próbaképpen repültek egy-egy kört a fák ágai közt, de a kacagó gerlék elkezdtek hahotázni, amikor meglátták őket. Egymás hasát fogták a röhögéstől, mondván, hogy miféle színehagyott, tarka varjak ezek? Csak nem albínók szegények? A göndör szőrű mangalicák úgy vélekedtek a dologról, hogy feltehetően elfogyott Természet Anyánk ibrikjében a fekete festék, amikor őket alkotta, ezért maradtak itt-ott fehérek. Hasonlóképp jártak ők is, hiszen a vadmalacok festése közben is elfogyott a csík, és az ő porontyaikra már nem jutott. ‒ Majd én kiderítem, miféle varjak ezek ‒ mondta a róka. ‒ Az enyémnél biztosabb módszer nem létezik. ‒ Ezzel előkapott a farzsebéből egy darab sajtot és a szarka csőrébe adta. Az meg csak nézegette, kóstolgatta, és egyre jobban ízlett neki. ‒ Azt mondják erdő szerte, hogy gyönyörű hangod van, varjú bébi ‒ hízelgett neki a róka a fa alatt. ‒ No persze, hiszem, ha hallom… Egyszer régen Meseországban igen nagy volt a riadalom. Nem akart elmúlni a tél. – Már tavaszodni kéne – morgolódott fázósan a király. De nemcsak a király, hanem országának népe is. Egymás után jött a különböző küldöttség az uralkodó házba. Azt kérték a felséges királytól, nézzen utána annak, hogy miért nem akar elmúlni a tél. Bizony a király is tanácstalan volt. Valamit azért mégis mondania kellett, így hát megígérte, hogy azonnal intézkedik. Megígérni könnyű volt, de megtartani annál nehezebbnek ígérkezett. Egy tanácstalan király kuporgott a trónusán mikor hirtelen az udvari bolondja toppant elé. Rigó fütyöl a hóviharban, Sokasodik a baj odakint, Ez egy olyan történet, amelynek minden szereplője a sírig hallgatott róla. S amelynek mottója lehetne: semmi sem változik, csak az emberek cserélődnek.
Oldalkocsis motorkerékpár verte fel az út porát. Nyomában egy fekete Packard gépkocsi, amelyet két másik oldalkocsis motorkerékpár követett. A furcsa konvoj a kőház előtt állt meg, s a motorkerékpárokról katonák ugráltak le. Fegyvereiket lövésre készen tartva egy szemvillanás alatt körbefogták a hatalmas autót. A járművek felkavarta por lassan ülepedett le, akár egy szürke, elejtett fátyol, amelyik hosszas libegés után terül el a földön. Az út jobboldalán, félig beroskadt kerítés mentén, alig ötven méternyire a kőháztól vízhordó asszonyok baktattak, mindkét kezükben vízzel színültig telt bádogvödrökkel. Fejüket lehorgasztották, az ibrikek súlya húzta vállaikat, amitől meggörnyedtek, mint a fák töveit fürkésző gombaszedők. Négyen voltak, és a kútról igyekeztek a kőház felé. A gépjárművek zajára megtorpantak, és vödreiket a földre eresztve felpillantottak. Tekintetükkel előbb a mellettük elhaladó járművek útját követték, majd sanda pillantást vetettek a poros földút másik oldalára. Ez a fejezet a narkotikumokról szól. Persze, ha szigorú akarok lenni magamhoz és mindenkihez, akkor minden a narkóról szól. Még ez is, amit most teszek. Az írás is olyan, mint a narkó. Alig várod, hogy hozzájuss és nehéz róla lejönni. A számtalan tevékenységnek, amit álcaként borítunk mindennapjainkra, csak az a célja, hogy napjaink csúfsága ne borzasszon el minket az élet folytatásától. Az államilag támogatott narkotikum, az orrvérzésig tartó munka a legnépszerűbb és a leghasznosabbnak ítélt szenvedélybetegség fogyasztói társadalmunkban. De akit ez nem elégít ki, az bulizhat és elektrosokk-partikra járhat, ahol a szórakozásnak nevezett igénytelen popzenére való rángatódzással élheti ki magát, aztán ott van a tévé, amely százötven csatornával is eláraszthat minket, a számítógépes játékok, az internet, az autók, az extrém sportok és még ki tudja minden. Minden működhet úgy, mint a narkó. A barátnőm vérzik. Folyamatosan. Reggel és este. Szurcsik József „halas” képei alá közeleg a halapokalipszis halszagú halandó emberhalak rádöbbenünk szabadságunk korlátozott Arra ébredt, hogy zaklatja a szüzessége. Azt duruzsolta a fülébe: sosem szabadulsz meg tőlem, majd a képébe röhögött. A lány több éves szenvedés után elhatározta, kinyírja a szüzességét. Szombaton a szűz vásárolni indult. Séta közben, lopva a kőre ejtette szüzességét. A használt rágójával is ezt szokta tenni. A szüzesség eleinte nem értette, mi történt vele, de miután többen is rátapostak a járdán, rájött, a szűz szándékosan veszítette el. Ezt a hülye nőt, vinnyogott, miközben kivakarta magát egy hótaposó talpának mély barázdáiból. Minden barátomat tisztességes körülmények között ágyban, vagy egy autó hátsó ülésén veszítették el, engem meg csak úgy eldobnak, mint egy taknyos papír zsebkendőt, dühöngött. Aztán megrázta magát, csinált néhány törzshajlítást és karkörzést, majd gazdája nyomába eredt. Egy gyorsétterem előtt érte utol, a lány halálra rémült, amikor meglátta a laposra taposott szüzességét, aki megpróbáltatásai ellenére virgoncabb volt, mint valaha. 43. így aztán nem is éljen és virágozzék buddha felmutat Volt egy harmonikája meg egy kutyája, a Piti. Azonkívül semmije: ház, munka, feleség, semmi. Leszámítva a bolhákat. Régebben a nagytemplom előtt harmonikázott, de onnan elűzték. Zavarta a hívőket meg a kilátást. De talán a baptisták eltűrik. Eltűrték. Igaz, az imaház körül gyérebb volt a forgalom, ezzel szemben sokkal ritkábban kötöttek belé a rendőrök. Nem élt fényesen, azért elégedett volt, még ha ezt nem is tudta magáról. Később erre is ráeszmélt, amikor egy őszi délután magas, sovány koldus telepedett pár méterre melléje. 
|
