VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Paládi Zsolt: Függésben – 4. fejezet
Közös bódulatban (Gyöngy és Vér)
Ez a fejezet a narkotikumokról szól. Persze, ha szigorú akarok lenni magamhoz és mindenkihez, akkor minden a narkóról szól. Még ez is, amit most teszek. Az írás is olyan, mint a narkó. Alig várod, hogy hozzájuss és nehéz róla lejönni. A számtalan tevékenységnek, amit álcaként borítunk mindennapjainkra, csak az a célja, hogy napjaink csúfsága ne borzasszon el minket az élet folytatásától. Az államilag támogatott narkotikum, az orrvérzésig tartó munka a legnépszerűbb és a leghasznosabbnak ítélt szenvedélybetegség fogyasztói társadalmunkban. De akit ez nem elégít ki, az bulizhat és elektrosokk-partikra járhat, ahol a szórakozásnak nevezett igénytelen popzenére való rángatódzással élheti ki magát, aztán ott van a tévé, amely százötven csatornával is eláraszthat minket, a számítógépes játékok, az internet, az autók, az extrém sportok és még ki tudja minden. Minden működhet úgy, mint a narkó. A társkeresés is, sőt leginkább az. Amikor azon kapod magad, hogy tízpercenként nézegeted a postafiókodat, érkezett-e levél a kiszemelt hölgytől vagy sem, rájössz, ugyanannak az érzésnek lettél a rabja, mint amit a junkie érez, amikor remegve várja, mikor bukkan már fel a dealer az utcasarkon. Egy olyan szerelembe, mely soha nem tapasztalt egységélménnyel, harmóniával és lebegő boldogságérzettel ajándékoz meg, könnyen belebolondulhat az ember. Hogyan is mondhatna le olyasvalakiről, akiből süt az erotika, aki olyan szenvedéllyel adja oda magát neki, hogy sikolyától hangos a lépcsőház, s aki elfúló hangon kérlel azért, hogy minél több lökéssel segítsd őt a csúcsra. Az ilyen nő bármit elérhet nálunk, mert a Természet a lába közé helyezte a Hatalmat. Gyöngyvér után, aki elrontott házasságomat követően az első nő volt az életemben, és az első férjes asszony, rettentően nehéz volt széthulló darabjaimból összeszednem magam. A társfüggők csoportjába kezdtem járni – felismerve egyik alapvető függőségemet – és sorstársaimat megismerve az én bajomat már nem is láttam olyan mérhetetlennek. Az egyik foglalkozás után a csoport egyik tagjával beszélgetni kezdtünk a társfüggők sorsáról, s amit mondott, rádöbbentett, milyen veszélyes pályán deszkáztam, sisak és védőfelszerelés nélkül. – Ez a legkeményebb függőség – mondta maga elé nézve. – Nagy tragédiák születhetnek ebből. Ennek a jegyében követnek el gyilkosságokat. Adósságokba keverednek miatta és vagyonok veszhetnek kárba. Börtön és halál származhat e függőség nyomán. Elveszítheted a lakásodat, elveszítheted a munkádat, elveszíthetsz mindent. Ha valaki rabja lesz a heroinnak, lejöhet róla és tiszta maradhat egész hátralevő életére, életének ezt az epizódját pedig maga mögött hagyhatja, nem kell foglalkoznia vele. De ez a függőség örökre meghatározhatja a sorsodat. Belsőm mélyén tudtam, igaza van. Ha rászoksz a másik emberre, az veszélyesebb lehet, mint a heroin. A „hernyó” köztudottan ördögi szer, a másik ember viszont legtöbbször kiismerhetetlen. De ez is, az is lerombolhatja azt, aki voltál. Módszeresen, következetesen és egészen. Vannak emberek, akik mérgezőek. Ha a mérgezés állandó, akkor elviselhetetlen és megmagyarázhatatlan. Akkor maga az elkövető sem tudja elfogadtatni önmagával azt, hogy megszakítás nélkül a rosszra tör. A rosszra törésnek ciklikusnak kell lennie. Így tudja természetes folyamatként beállítani a szellemi-lelki felmorzsolást. Ha vannak világos pillanatai, mindenkit, az áldozatot is megtévesztheti. Ha két hétig nyugalom van, már- már elhiszik, a múltkori kitörés csak pillanatnyi rosszullét volt. Pedig nem, az az igazi arca, amikor tombolt, és az a színjáték, amikor normális. Gyöngyvér ilyen kapcsolatban élt. Férjének démonitása kéthetente előtört, pontosan úgy, hogy addig hamis biztonságba ringathassa magát a feleség, azután pedig a hirtelen vihar után kétségbeesett védekezésbe és menekülésbe fogjon. De nincs menekvés az ilyen kelepcékből. Ha elmenekül az erőszak elől, akkor a terrorista azt veti a szemére, miért nincs otthon, a gyereknek szüksége van rá, ő meg elcsavarog. Talán mást keres? Nyilván, mert már nem szereti – mondja a terrorista. Egyszer haza kell menned, s ő abban a kevés időben is megtalálja az alkalmat, hogy rádzúdítsa saját keserves életének kínját. Ha otthon maradsz, akkor pedig vég nélkül hallgathatod a szart. Nincs menekvés és bármi jobbnak tűnik, mint benne élni az állandó erőszakban. Abból a nyolc évből, amit együtt töltöttek, legalább öt év maga volt a pokol. A napi 6-8-10 sör, amit legurított, éppen amilyen kedve volt, ráerősített erőszakos természetére. Nem kímélte Gyöngyvért és ezáltal a fiát sem. A rendőrség rendszeres vendég volt náluk, de nem állíthatták meg, amíg a feleség úgy nem dönt, végleg hátat fordít a házasságnak. De nagy úr a gazdasági kényszer. A nő nem lépett, így a hatóságok sem avatkozhattak közbe. Az járt az eszében, ha ő hagyja el a lakást, futhat a pénze után, ez esetben a budai hegyekre néző panelnél ez legalább nyolcmillió forint, és a per egy-két évig is elhúzódhat, mivel kiskorú gyerek van. Gyöngyvér a már megszerzett pénzhez mindennél jobban ragaszkodott, ezért a brutális férfi mellett maradt. Terveket viszont szövögetett, nézelődött, kereste a kiutat. Akkoriban ismertem meg egy fiatal történelem szakos egyetemistát, együtt jártunk pszichodrámára. Gyöngyvér akkor a Kora Újkori Tanszék titkárnője volt. A srác az idősebb, tapasztaltabb nőket szerette és tetszett neki a 38 éves, vonzó asszony. Bejárt hozzá beszélgetni, kávézni, internetezni. A nő kihasználta az alkalmat, hogy dobbantson egy nagyot az ugródeszkán. – Te, Laci, nem tudsz valakit, akinek szívesen bemutatnál? Nekem kell egy férfi. Egy normális pasi, aki rendesen bánna velem. Neked olyan sok barátod van, biztosan van közöttük idősebb is, aki korban hozzám való. Benned bízom Lacikám, nincs hova forduljak, de tudom, hogy jó embert fogsz ajánlani. Ha ismersz valakit, aki szóba jöhet, puhatold ki, tetszenék-e neki. A bülbül szavú tündérnek nem kellett sokáig duruzsolnia Laci fülébe. Rögtön rám gondolt, hisz megfeleltem a feltételeknek. A nők nagyon lelkesek tudnak lenni, ha sarokba szorítják őket, aztán ezt a lelkesedést hamar elpárologtatja a racionalitás, míg nálunk férfiaknál lassabban éled, de balszerencsénkre sokkal tovább tart a lendület. Még akkor is, ha már a nő túllépett rajtunk. 2006 októberében jártunk. Laci elmondta rólam, hogy most váltam el. Kicsit gyámoltalan vagyok, de nagyszívű, érzelmes fickó, aki elég nehezen igazodik el a mai világba. „Mellé - nő kell” – jellemzett engem Laci. „Itt vagyok én” – gondolta magában a fiatalasszony. A nagy gondolkodó Kapolcsy iwiwes képe Gyöngyvér szívét azonnal megdobogtatta. „Amikor megláttam a fotót, rögtön megremegtem belül, mert éreztem, hogy ő az igazi” – vallotta őszintén egyik levelében. Első találkozásunkkor rögtön csókra nyújtotta ajkát, de akkor én még egészségtelenül tartózkodó voltam és nem éltem az alkalommal. Később félreérthetetlenül tudomásomra hozta – „nem akarsz közelebb jönni?” –, hogy bátran kezdeményezhetek, és a csók, ami elcsattant, olyan szenvedélyes volt, amiben évek óta nem volt részem, lévén, hogy kihűlő kapcsolatban éltem. A Wichmann kocsmában már az ölemben ült és barátaim irigy pillantásai közepette csókolgatott. Néhány nap múlva már az ágyamba vittem. Szokatlan volt számomra a hirtelen jött boldogság és neki is, így a sok kihagyástól úgy ügyetlenkedtünk, mint az első szeretkezésükre készülő gimnazisták. Én felhajtottam néhány vodkát, s talán ennek következtében nem tudtam beléhatolni. „Olyan szűk vagyok, hogy borzasztó” – mondta erre ő. Ennek a jó hírnek megörültem, ám továbbra sem engedelmeskedett akaratomnak a „műszer.” Ő azonban szájával segítségemre sietett, ütemesen, jó érzékkel élesztette vágyamat, majd végül teljesen szerszámomra tapadva nyelte és fogadta magába a magot. Hatalmasat élveztem. Másodszorra már úgy helyretettem, hogy egy ideig megszólalni sem tudott. Mikor mégis megtette, így szólt: „Szerintem még a szűzhártyám is visszanőtt, olyan régóta nem lettem rendesen megcsinálva.” A szerelmes gimnazisták érzése így a „szűkösség” révén is visszaköszönt. A madárcsontú, alacsony nők előnye ebben a tekintetben kétségtelen. Szeretkezéseink során a csúcson gyakran kérte, „engedd a számba,” ez egy férfi számára felséges élmény, rafinált érzéki befejezés. Rajongása megnövelte önbizalmamat. Szorgalmasan váltogattuk a pozitúrákat, sosem fáradtunk el. Tomboló vágyaink sorozatszeretkezésekben csúcsosodtak ki, Gyöngyvér hajnaltájt osont haza, ez pedig már a sörtől elbutult férjnek is megfeküdte a gyomrát, hiába tanúsított feltűnő érdektelenséget megunt felesége iránt. Gyöngyvér természetesen talált magyarázatot éjszakai kimaradásaira, ezek ugyanolyan átlátszóak voltak, mint a korrupción kapott politikusok magyarázatai. Kevéssé hihetőek, de nem gondolja senki, hogy elfogadható érveket kellene keresni, hisz minek. Az igazságot jobb, ha nem tudjuk. Hadd mondják hát, ami az eszükbe jut. Gyöngyvér egy vidám és bohém művésztársaság megismerésével indokolta a kiruccanásokat. A férfi lakonikusan kommentálta ezt: „Ha én lennék azoknak a művészpaliknak a helyében, én is megdugnám az ilyen nőket.” Azt gondolta, a felesége majd kikeféli magát és visszatér. Legalább feltöltődik egy kicsit, s utána még jobban ki lehet használni. Képzelőereje nem terjedt addig, hogy lenézett feleségébe valaki bele is szerethet. Pedig így történt. Gyöngyvér igazán jó nőnek számított, nem volt magas, de hiperkarcsú alakja, szőke haja és dekadens, kiélt arca sokat ígért a szex terén. Dekadens arckifejezése, mely nekem annyira tetszett, narkós múltjának lenyomata volt. E tapasztalatok olyan mély tudást írnak az arcra, amelyet más nőn nem láthatsz. A fájdalom, a szenvedés, a legyűrhetetlen kívánás, az élvezetekért megfizetett ár, a beteg szenvedély mind tükröződik benne.
Vele ismertem meg azt az egyszerű, de puritánosodó világunkban ritkán felfénylő törvényt, hogy a test: gyönyör. Az ő teste leplezetlenül és a szemérem legkisebb jele nélkül mutatkozott meg előttem, szinte felkínálta magát nekem, hogy játsszak rajta, mint egy hangszeren. Minden porcikája oly kedvemre való volt, hogy mesterévé váltam ennek a hangszernek. Ha egymásba fonódtunk, az első szeretkezés csak a rejtelmekbe való bevezetés volt, másodszorra és harmadszorra gyorsan felhorgadó tagom hosszasan kényeztette őt, ha pedig lanyhulást tapasztalt, nem volt rest ajkával érzékeny testrészeimre tapadva ösztönzést adni vágyamnak. Pózról pózra, újra és újra egymásba olvadva éltük át a nemiség valódi csodáját. Az érzéki élmény teljes volt, mert nem állt útjában semmilyen számítás. Egyikünk sem féltett semmit a másiktól, mindent meg akartunk egymásnak adni, feltételek nélkül, ez pedig megajándékozott a tudással, amely egymás testének szakértőjévé avatott minket. Mindez új minőséget jelentett a nemiségemben. Egy házasság mégiscsak más, ott az ember beéri a realitással. A realitáson túli szex talán csak egy törvénytelen, tiltott, tabukon túli szexualitáson keresztül élhető meg. Csakúgy mint Adrianával, Gyöngyvérrel is szívesen jártunk járatlan ösvényeken, s találtuk meg ösztönösen, a megfelelő pillanatban a legjobbat. Adrianával azonban már óvatos voltam, nem lettem belé őrülten és elvakultan szerelmes, bár nagyon szerettem a testét, a nyugodt biztonságát, a bölcsességét, de nem adtam át magam teljesen. Gyöngyvérnél még nem lebegett előttem a csalódás lehetőségének fekete vászna, lelkem tisztán, érintetlenül beléfeledkezett. A művészek tévednek, amikor szép szavakkal és nem létező tulajdonságokkal cicomázzák fel a nőt. A nő lerázza magáról a cicomát, mint a festő modellje a ráaggatott rossz gúnyákat. Hiszen ő a maga meztelenségében akar modellt állni. A sok ornamentika, barokkos domborulat, sápatag, elvont fény túlhajtott képzeletű férfiak játéka csupán. Ezek az urak meglepődnének azon, mennyi gyakorlatiasság, egyszerűség, praktikus számítás lakozik a női fejekben. A nő mindig az ész szavára hallgat. Az eszével szereti meg a férfit, míg mi az érzékeinkkel. A női szeretet koordináta-rendszerében mi mindig a második helyre szorulunk. Az első a gyermek. Bármit is tesz egy nő, remek hivatkozási alap, hogy a gyermekéért teszi. Hogy mi a jó neki, természetesen csak egy anya tudja. A válasz kézenfekvő, és minden férfi kívülről fújja: az anyagi biztonság. Nem mintha nem létezne másfajta biztonság: a nyugodt hazaérkezés biztonsága, amikor tudom, hogy odahaza szeretettel várnak, nincs hangos szó, nincs veszekedés, nincs félelem. Ez is egyfajta biztonság, amiért lehet, hogy sok mindenről le kell mondani. Akár a gyereknek is: a legújabb játékokról, a divatos ruhákról és a jó iskoláról. A boldog gyerekkorért azonban nagy árat kell fizetni. Gyöngyvér a lázadás állapotában volt, amikor viharos szeretkezési hónapjainkat éltük. Kisfiára keveset gondolt ezalatt. A lázadási kísérletek sorsa, hogy előbb-utóbb elbuknak. Ám amíg tartanak, csodálatos eufóriát szereznek azoknak, akik elég bátrak hozzá. Titkos találkahelyünkön lelkesülten lázadtunk a pénzügyi függés, a kifinomult lelki zsarolás és az erőszak ellen. Make love against war! A háborúkból mindenkinek elege van, a helyi háborúkból meg különösen, és mindenki többet akar szeretkezni! Álszent világunk azonban a háborút, a küzdelmet, a versengést dicsőíti. Szeretkezéseink szüneteiben Gyöngyvér részletesen beszámolt kábítószeres bódulatban töltött múltjáról. A valóságtól menekült, amikor a szerekhez nyúlt és nem tudtam eldönteni, akkor cselekedett-e jól, amikor elfogadta a valóságot és a szereket félredobva a valóságban kezdett el élni, vagy akkor, amikor hátat fordított a valóságnak és elmerült a mesterséges álomvilágban. A valóság a meg nem értettség poklát kínálta neki, és egy férjet, aki rendszeresen bántalmazta. Akkor is becsapták és most is. Bizonyos rétegek fiainak és lányainak – ide tartoznak a munkásszármazású fiatalok – sorsuk az, hogy mindenképp becsapják őket. Ez alól nagyon nehéz kibújni. Az egyik legdurvább átverés a szórakozóhelyek kapuinál várja őket, ahová azért mennek, hogy a working class fiainak jutó szar és unalmas meló után feldobják magukat valamivel. Mivel az életük sivár taposómalomban telik, az emberek durván bánnak velük és napjaikból minden finomság hiányzik, ezért szombaton akarják kiadni magukból a hét közben felgyülemlett frusztrációt. Gyöngyvért egy ilyen szombati partin szólította le egy kedves dealer. „Próbáld ki ezt a kis hangulatjavítót. Meglátod, milyen jól szól majd. Sokkal jobban fogod élvezni a zenét. Fantasztikus lesz. Nem, egyelőre ingyen adom. Ajándék. Gyere újra, számolj be a hatásáról, és újra kapsz.” Hogyan kezdődött? Egy zenével kezdődött minden... Gyöngyvér a kezdetekről így vallott: „Hihetetlen, hogy mennyire élveztem azt a számot, amikor beállva hallgattam 1994-ben a többi kedvencemmel együtt abban a discoban, ahova lementem egy house partyra életemben először. Az utána következőn is ott voltam és azon a nyáron minden pénteken, volt, hogy szombaton is visszamentem keresni ugyanazt az érzést. Nagyon szerettem táncolni és eufóriába esni. A reggeleket nagyon utáltam, mert az mindig a végét jelentette annak a hatalmas érzésnek, amit egész éjszaka éreztem és nem akartam, hogy vége legyen. Folyamatosan akartam azt az érzést és azt a szert, ami ezt okozza és egyre többet használtam... A következő szombaton tehát Gyöngyvér lelkesen számol be új ismerősének arról, milyen jól szólt az anyag. Megkapja a következő adagot, még rettentő olcsón. S aztán már azt érzi, nem is igazi buli a buli anyag nélkül. A harmadik adagért már piaci árat kell fizetni, de hamarosan kialakul egy összetartó társaság, akik ugyanazt kedvelik, amit ő, ugyanolyan áldozatokra hajlandóak érte és minden szombaton ott „nyomulnak.” Tehát hasonló az érdeklődésük, és hétköznap is együtt mulatnak azon, mennyire szétdobták az agyukat a múlt szombaton. És azt hiszik, szeretik egymást, pedig nem. Ez egy hamis szeretet. Ha az anyagtól való függés megszűnik, ezek a kapcsolatok semmivé válnak. A szer tartja őket össze, nem a szeretet. Soha nem állnak ki egymásért, egyedül a közös érdek számít, hogyan lehet – a másik segítségével – megszerezni a napi adagot. A drogosnak ezért rengeteg trükköt kell bevetnie. Adagról adagra vánszorog, de mindig ott a sikerélmény, amikor megkapja, amit akart. Ez újabb és újabb lendületet ad neki. Sokra hivatottnak érzi magát. Világunk, mely apró zsarolásokból, túlélési technikákból, koldulásokból és rafinált hízelgésekből áll, nagyon is hasonlít a drogosok világához. A drogos joggal gondolja úgy, az ösztönei minden helyzetből kivágják, és a legnehezebb szituációkból is kimászik. De csak az válhat ilyen dörzsölt túlélővé, aki nem ragad benne a drogos szubkultúrában. Aki kimászik, tapasztalhatja, hogy egykori barátai – akiknek nem sikerült kitörni – nyomtalanul tűnnek el. Egy részük egyszerűen meghal, ha nem közvetlenül a szer miatt, akkor valamilyen rejtélyes betegség viszi el, vagy anyagilag kerül padlóra és elveszítve mindenét, az utcán pusztul el vagy önkezével vet véget életének. Másik részük börtönben kallódik el, bűnözővé lesz vagy korai, erőszakos halál lesz a jutalma. A sor végén állnak azok, akik túladagolás miatt mennek el, még ezek járnak a legjobban, hisz hosszú szenvedéstől, pokoljárástól menti meg őket az aranylövés. Ugyan milyen sors vár arra a tinédzser lányra, aki beszívott állapotban, szédelegve tűnik el a szórakozóhelyek környékéről? Prostitúcióra kényszerítik, rabszolga lesz, állati sorban kell leélnie maradék életét. Ezek a lányok legtöbbször soha nem kerülnek elő. A fogyasztó, aki hosszú karriert mondhat magának, gyakran maga is részesévé válik az embertelen rendszernek. Gyöngyvér is bekapcsolódott a kereskedelembe, ő is eladóvá vált. Különben nem tudta volna előteremteni a következő adagot. Aki belekeveredik ebbe a világba, ritkán gondolja, hogy bűnöző lesz. De egy idő után már mindegy… „Te is teríthetsz, ha ügyesen csinálod, nincs kockázat, és biztos van ismerősöd, aki érdeklődik.” Így nyelnek el újabb és újabb embereket a dörzsölt dealerek. „Még mindig van aranyom, ami ebből származik” – vallotta nekem. Ékszerek, vagyontárgyak, családi ereklyék vándoroltak a zsebébe, ahonnan aztán rövid időn belül el is tűntek. Olyanokat is ismert, akik magasabb társadalmi rétegekből csatlakoztak a „társasághoz.” Az egyik fiú jómódú családból indult, pénzügyi ismereteket szerzett, kiválóan beszélt angolul és sikereket ért el az üzleti világban. De mindent elvesztett a szer miatt, és most már attól is boldog, hogy árufeltöltő lehet egy nagyáruházban. Egészen magasról is el lehet jutni legalulra, mégpedig egészen rövid idő alatt: ez akár mottója is lehetne korunknak. A kábítószer pedig ezen a téren csodákra képes. A személyiség összezuhan, erről a roncslétről a kábítószeresek messziről felismerik egymást. Gyöngyvér egy agresszíven kiabáló junkieről, aki a Burger Kingben kiabálni kezdett egy kiszolgálónővel, ránézésre megmondta, mit használ, milyen stádiumba jutott el és mitől vadult annyira be. Annak kell a kábítószer, akinek a valóság nem elég. Aki sivárnak érzi az életét, aki valami különlegesre vágyik a mindennapi átverések között, s egy időre meg is találja. De rövid idő múlva már semmi sem lesz a régi, minden eltűnik, ami annak előtte mozgatta, és csak az örök hajtás marad, minden nap fel kell hajtani az új anyagot. Ez egy egész napos program és nem fejezheti be a napot a drogos úgy, hogy ne jusson hozzá a szerhez. Gyöngyvér kipróbálta az LSD-t, a hasist, a morfiumot, szedett extasyt, speedet, amfetamint, gombát, szívott fel kokaint, olyat is, amit az ínyre kellett tenni, hogy beszívódjon, ezért kellett neki idő előtt műfogsor… Örökké folyt az orra, az immunrendszere tönkrement, állandóan orvoshoz járt, tehát elég messzire jutott ezen az úton. Ám a heroint sikerült elkerülnie. A heroinról azt tartják, egy vagy két évet ad még az embernek, de lehet, hogy csak egy felet. Lejönni róla szinte lehetetlen. Gyöngyvér már rátekerte a zsinórt a karjára, már elszorította az ereket, már előkészítették számára a tűt, hogy beadják neki a hernyót. Már be volt kötve, de ekkor valaki megzavarta a sorstársat, aki a beavatta volna, s mire visszament teljesíteni a küldetését, addigra a nő kiszabadította magát a kötelékekből. Úgy döntött, hogy mégsem kíváncsi a hernyóra. Így is az életveszély határán lebegve, összetörten került a kórházba. Haja csomókban hullott, bőre kiszikkadt, hegesedett. Tíz évet öregebbnek látszott a koránál. Két hét alatt metadon kezeléssel lejött az anyagról, egy hónap múlva már elhagyhatta a kórházat. Nagy akaraterővel jutott túl ezen az időszakon és működött benne az az erős túlélési ösztön, ami jellemző a nőkre. Ahogy kijutott, a szülei összeszedték, vigyáztak rá, hogy ne essen vissza. Megerősödött, kinőtt a haja, elfogadható lett a külseje. A kritikus két hétről nem mesélt, de azt hiszem, szükségtelen szólnom ezekről a kínokról, mindenki maga elé tudja képzelni. Ott, a kórházban fordulat állt be az életében. Egy orvos körbevezette a szülészeten és a gyerekosztályon. Megmutatta neki, milyen anyának lenni, milyen szeretettel fordul egy anya a gyermeke felé, milyen örömöket tartogathat egy gyerek. A narkósnak nincs neme, nem törődik a nőiségével – minthogy a férfi voltával sem. Megszűnik a nemi szerep, megszűnik a nemi vágy is, semmi más nem marad, csak az anyag iránti szenvedély. Új életének értelmévé tehát a család, szűkebb értelemben a gyerek vált. Talán mindegy is volt neki, milyen módon jut a gyerekhez. Csakhogy, itt a bökkenő, egy családhoz férfi is kellene. Amelyik nőnek a gyerek ennyire lényeges, az egy fikarcnyit sem törődik azzal, hosszú távon mennyire illenek össze a gyerek apjával. Gyöngyvér nem tartozott azon modern nők táborába, aki fanyalogva beszélnek a férfiakról. Nekem írt levelében nagyon elragadtatott hangon nyilatkozott a férfinemről, ami a későbbiek fényében hízelgő véleménynek számított. Amennyi életunt, a férfiakból végletesen kiábrándult, csak a praktikumban gondolkodó nővel találkoztam, rajongása még most is reményt ad számomra. Hiába volt olyan ócska ember a férje, az az illúzió éltethette, vannak még csodálatos, okos és varázslatos személyiségű férfiak. Idézzük hát szó szerint ezt az őszinte művet, ami a nőkhöz írt kiáltványnak is beillene:
Megjelent: 2016-03-25 17:00:00
|
