Széll Zsófia versei (Sohaáprilis, Vagy-vagy, Piszkozat)
Sohaáprilis
Megsétáltatja a kutyát. Megsétáltatja a gyereket.
Képek zuhannak ki a szeméből, szájából próza
Csöpög az útra. Amikor este kint hidegebb az idő,
Befagynak a történetek, megcsúszik rajtuk a kutya
Lába, elesik a gyerek. Füléből szökik a zene, idáig
Hallom a disszonáns futamokat, felsértik a betont,
Megrepesztik üvegszemeimet. Soha nem megy
Messzebb, csak a holnap estig: minden holnap este
Randija van. Minden ma reggel csöndre ébred, az
Éjszaka kitartóan dacos. A szomszéd nőnél csak
A gyerekek zajonganak. Ajtaja mindig zárva, hiába
Kopog rajta: a megváltás akkor alvást tettet. Ha
Kinyitná, megint elmondaná rekedt hangján, hogy kint
Hideg van, az út hol csúszik, vagy hogy belebotlik a
Felfeslő betonszövetbe. De most idő van, indulás.
Megsétáltatja a kutyát. És megsétáltatja a gyereket.
Közben a szomszéd nő már az erkélyen: ugyanazt
A verset fújja ki.
Vagy-vagy
Egy hét is elmúlt már, és/de nem támad
Fel. Pillanatról pillanatra halott a te. El-
Sírja magát a reklámokon, gyászol. El-
Ejti az éjszakát, ezeregy darabra törik.
Hálomkép. Elköti a húsvétvégeket:
Szlalomcukor. Pontosan a hiány fölött
Esteledik. Félkész torta, nem találja
A kenőkést. Istenenedre mondom:
Hiány. És/de olyan sok van belőle, hogy
Elfogy az összes levegő, csak a szoba
Egyre zöldebb. Mohásodó tüdő, egyenes-
Re nyírt szívzugok, a hó szétnyomta
Minden egyes bokrunkat, látod, kicsim,
Levágjuk, aztán kihajt. Magunktól. Egy hét.
Elmúlt már a fel. Sír, ejt, törik. Kint szakad.
Egy szó ismét túlél a végén. Nem feltámad:
Túlél.
Piszkozat
Még javítható. Pár sornyi ének.
Az ablakban éledeznek a növények,
Az erkélyre már beköltözött a tavasz.
Tartsd szorosan csukva a szemed,
Érezd, ahogyan átsütök rajtad.
Megannyi fa, csupasz ágakkal
Nyúlnak utánam, rügyként
Pattanok ki a fényben. Megannyi
Esőcsepp, a vizes föld illata.
Még javíthatóak vagyunk, ugye,
Tavasz? A gazda lemetszi az
Elhalt részeket. Fantomfájás
A múlt megannyi pillanata. Karjaim
Kitárva, derekam megannyi fáé.
Az erkélyen dohányzó tavaszok
Szeme sosem könnyes, csak ködös,
Aztán átsüt rajtad. Utánad nyúlnék,
Rügy, hogy pattanj ki, kérlek.
Szemem ablakában éledezik a lélek.
Uram, köszönöm, hogy még meg-
Javíthat ő. Hogy bár mindig elhagysz,
De vissza is jössz. Azt is köszönöm,
Ha távol maradsz.
Megjelent: 2016-04-15 07:00:00
 |
|
Széll Zsófia (1976) költő, szerkesztő, műfordító, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja
A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
