Videó

A Danubia Televízió videója




Keresés a honlapon:


B. Tóth Klári: Csikasz

 

A Reformáció ünnepére készültünk. Fülledt meleg volt, a vénasszonyok nyara abban az évben október végéig kitartott. Nyitva hagyták a presbiterek a Cintérium felőli ajtót, hadd szellőzzön a templom, még elalszanak a hívek.

Az úrasztala megterítve, a kenyér és bor, a két szín alatti úrvacsoraosztás a református hagyományoknak megfelelően szőlővel, kehellyel, kenyérrel, hímzett terítővel letakarva várta az áhítatos híveket, nem hagyva kételyt, mi rejtőzik a lepel alatt, hadd készüljenek fel lélekben az évfordulóra.

Apu már lejött a szószékről, állt az úrasztal előtt, épp kezdte volna az úrvacsoraosztás liturgiáját, mi meg énekeltünk: „Az Isten bárányára letészem bűnöm én…”, mikor besétált Csikasz, a helyi tanárbarátunk zsömle színű kutyája, aki nálunk lakott, mikor Anti elutazott, éjjel-nappal ápoltuk, mikor szopornyicát kapott, de amúgy is mindennapos vendég volt a parókián gazdájával együtt. Megállt a letakart asztal előtt és áhítattal nézte aput, ahogy fekete palástjában készül felemelni a terítőt, hogy Isten kegyelmét ismét átérezzük, Jézus áldozatát, testét és vérét a kenyérrel és a borral megidézhessük.

A kutya állt, merően nézte a lelkészt, elsőként az úrvacsorás sorban, szent áhítattal.

– Csikasz, menj ki! – szólt rá fojtott hangon apu, de a kutya nem mozdult. Lelépve a dobogóról megtolta hátulról, hátha a kezdő sebesség beindítja:

– Csikasz, menj haza!–szűrte a fogai közt, de az eb tántoríthatatlanul állt, és készült az úrvacsora szentségét magához venni. Erre az erőskezű lelkész megragadta a nyakbőrénél fogva és kivezette a templomból, becsukta a Cintérium ajtaját és folytatta az úrvacsoraosztást, mintha mi sem történt volna.

Egy hétre rá, november hetedikén ki kellett tenni a közintézményekre a nemzeti és a vörös zászlót. Az iskola kerítésén volt a zászlórúd, lengett a szélben a két lobogó, szikrázóan sütött a nap, az erős megvilágításban a vörös szín méginkább irritálta a magyar lelket, hát még a kutyáét. Csikasz, a hű eb elkísérte gazdáját az iskolába. Amíg várakozott, fel-felugrált a szélben lengedező vörös lepel után, és minden ugrásnál kiharapott belőle egy darabkát. Az ünnepély végére a büszke lobogó kétharmada hiányzott. Ha ember rongálta volna meg a szovjet zászlót, azonnal lecsapott volna rá a karhatalom, de a faluban mindenki ismerte, szerette a tanárt, meg a kutyáját, hát csak megrótta az igazgató és persze meg kellett vennie az új zászlót. 56-ban két évet húzott le a MUPAÉRT (munkás, paraszt, értelmiségi) üdülőben, ahogy viccesen nevezte a börtönt, nem ellenkezhetett. Az iskolából egyenesen hozzánk jött, nevetve mesélte a történetet:

– Látod, Jóskám, mit tettél? Elüldözted szegény kutyámat a reformációs istentiszteletről, hát most ideológiai túlfűtöttségében az úrvacsora helyett megette a vörös zászlót.

 

2011. március 18.

  
  

Megjelent: 2016-04-16 16:00:00

 

B. Tóth Klári (Budapest, 1955) író, költő, festő-restaurátor

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.