Videó

Posta Ákos István videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Kelebi Kis István: Csontváry

 

I.

 

Ül a padon és olvas. Remeg a keze, a vihar előtti szél is remegteti a kezében az újságot. Nem izeg-mozog, ahhoz már túl öreg. Tudja, hogy mit kell tennie, s amit tesz, azt úgy teszi, mintha látnák. Tudja már évek óta, hogy a remegés egyetlen gyógyszere a simulás. A talpát a füves földre rakja, lábszára a kerti szék lábához fogva, combja és ülepe sehol sem emelkedik el a fehér lécekről. Nem dől se hátra, se előre. Olyan így, mintha annak a szép fehér kerti széknek az élősködője volna. Kúszónövény, aktatáskás, szürke öltönyös kúszónövény. Még inkább óriás tapló, abban van egy kis szürke, mikor él, s akkor is, ha elpusztult már, s beszárad az élő fába, mert nem tud alászállni, hogy a földbe temetkezzen. Olyan így, mint a tapló fent, magasan, nem lehet látni, él-e, hal-e. De a keze, ahogy az összehajtott újságot tartja, s ujjai alatt a betűk… Mintha hegedűt fogna, hegedű fejét. Így nem remeg a kéz.

 

 


Fotó: Hupján Attila

 

Csönd-rondó

 

nincs mit mondani és

akinek mondanám annak

már nem lehet

így elmondom neked

hajnaltájt a csöndet díszítem

apróságokból szövök a

félhomályba napfényt

míg a tea páragőze

könnyeket formáz a bögre oldalán

apró kamillavirágok

áttetsző sziromtenger

gyermekkorom évei voltak borítva ezzel

a Szamos partján

akkor még

naiv játék

ahogy belefeküdtem

a fehér végtelenbe

sötét hajamra fátylat csipkéztek

kamillavirágból

és nem féltem

sem a téltől

sem a haláltól

sem a jég írisz-kék

csókjától

 

Közeledett unokám, Péter negyedik karácsonya. Néhány nappal az ünnep előtt a piacon, a bazársoron, megpillantottam a különösséget! Fa ruhacsipeszeket.

Ez kell Petinek!

És megvettem félszázat belőlük. Koszorúba fonta a kofa, s így volt az csodaszép az én szememben. Mire hazaértem, elment bátorságom, nem is hozakodtam elő, milyen kincsre leltem!

Teleraktuk a karácsonyfa alját, volt ott minden, a holdjárótól kezdve a szélmalomig, de Peti gyorsan rakásba rakta őket, aztán a cicákkal játszott, megmozgatta a lelógó szaloncukrot, a macska levadászta, még a szőnyegen is meglökdöste. Aztán várta az újabb prédát. Arra is sor került.

Apa nem ért rá semmire, valami összerakós járművet próbált életre kelteni, de a fia rá sem nézett. Ült a karácsonyfa mellett a szőnyegen, csöndben rakosgatta félre ajándékait. Valami csudajárművet fölvett, megforgatta, szemlélgette és letette. Aztán fölállt, ivott egy-két kortyocskát és odajött hozzám.

Tata! Olvassunk mesét!

Átvonultunk a szobámba, kézbe vettük Illyés Gyula örökbecsű munkáját, a Hetvenhét magyar népmesét.

 

 
Hupján Attila fotója 

 

Tállya song

 

Itt a lélekajtó halkan nyílik,

itt megbékélek most minden mással,

és a léleklyuk is megtelik színig

a vízözönt hozó felhőszakadással.

A nyár végre reccsen, nyílnak a felhők,

s a nehéz kovácsoltvas kapualjak,

kisgyermek szívem mára felnőtt,

kiáltanom kell, hangom hogy halljad.

 


Hargitai Beáta: Felsőhegy utca 

 

 

Vörösen izzanak a lonc bogyói kinn az erdőn,

csak a csalán, a bodza, a kecskerágó

lesi most onnan, a kerítésünk felöl,

Hova lettek a kertből a versek?

Hulló szirmok súlytalan tánca,

billegető bibék, szélhordta szárak közt

tétován topogva tátognak a tulipánok,

rebbenő szirmú elfajzott orchideák,

vérbő rózsák, lenge liliomok sorban

beleszerelmesednek a csélcsap mogyoróbokorba,

zömök petúniák fölé csüngő begóniák,

parasztmuskátlik, szomjazó legyezővirágok.

 


Fotó: Hupján Attila

 

1

Pest felé, a villamoson ülve

néztem, hogy úszik el’, csak viccelek,

míg a csikk a fagyott földig hül le,

én a nyomott mintás ülésbe süppedek,

egy nénike kinyíló szája ablakot nyit a fagyra,

belőle elfolyik a pára, szívmeleg. Hagyja.

 

Mint a férfi, megfeszül, elernyed,

kócol, símogat, a sejtedig hatol,

úgy hagy el, ölel, szoknyákat emelget

a szél, míg folyton vándorol,

hajnalban a tarka Afrikát kutatja, most

a piacon köszönt egy álmos lángosost.

 

 


Orbók Ildikó: Bölcsek köve 

 


1.

Tor lázasan kutatott ennivaló után, de nem talált semmit. Kiforgatta összes zsebét, és beletörődéssel nyugtázta, ma sem eszik. Rossz helyen szálltak le, ezt már tudta. A többiek a saját kárukon tanulták meg, hogy a pontos navigáció milyen fontos. Nem lehet ezeket a kérdéseket megkerülni, különösen, ha teljesen ismeretlen bolygó a cél. Minden törekvésük, hogy megtudjanak valamit, kudarcot vallott. A légkör összetétele jelentette a legkisebb gondot. Az itteniek ezt a gázt lélegezhetik be, mert a benne lévő alkotóelemek alkalmasnak látszottak a szén alapú organizmusok életben tartására.

Az első meglepetés akkor érte őket, amikor behatoltak a gázrétegbe. A sebességet erősen le kellett csökkenteni a landolásnál, mert a külső burkolat hirtelen átforrósodott, és egy darabon le is vált. Az erős mágneses tér azonban eltérítette a műszereket, és a gondosan kiválasztott sík terep helyett, egy meglehetősen meredek lejtőkkel tarkított, kopár hegységben sikerült földet érniük. Az ő feladata az volt, hogy betáplálja a koordinátákat a leszálló egység számítógépébe, és elvégezze a szükséges korrekciót, ha valami nem úgy alakulna, ahogy eltervezték. Mivel a sűrű gáz megakadályozta a pontos helymeghatározást, kénytelenek voltak megvárni, amíg az alacsonyabb rétegekben jobban szemügyre vehetik a terepviszonyokat, és ki tudják választani a megfelelő helyet a landoláshoz. Zek későn vette észre, hogy nem jól határozták meg az irányt, és a korrekcióra már nem volt ideje. Tornak sikerült katapultálnia, de a többiek egy sziklának csapódtak, és az irányíthatatlan járműben rekedtek. A mért gravitáció elég nagynak bizonyult ahhoz, hogy a tehetetlenül vergődő hajó hatalmas sebességre tegyen szert a becsapódáskor.

 

Ma már nem 

kérdezem miért feszül farakásnyi kereszt mutáns csontjaid felett

Ma már nem 

kételkedem vadhúsod porvéred más ágyra borult őket okold

Ma már nem 

keresem ágyad zsákutcáit hogy elbújjak előled mert lelkem társul ellett

Ma már nem 

szükös a tolófájások rebegése nem fösvénykedem ha fáj szuszogásod

 


Orbók Ildikó: Példakép(p)

 

Régi közhely, miszerint a pénz, a jólét ritkán boldogít. Bizonyíték erre az a háborút követő néhány év, amit kisfiúként éltem át egy romániai faluban. Helyesebben most romániai, mert akkor, a második bécsi döntés révén, Magyarországhoz tartozott.

Kajántót ugyanaz jellemezte, mint a többi falut akkoriban: düledező kunyhók, elhanyagolt szántóföldek, hiányzott a villany, út, pénz. A parasztok mezítláb jártak, egyik-másik rongyokban. Rádió, mozi nem létezett. Ezt pótolták a fonók, a tengerihántás és egyéb népi rendezvény, ahol szájról szájra szállt a dal, a fiatalok mókáztak, az idősebbek meséltek. Folytassam? Boldog voltam, így mezítláb és szegényen.

 

1.

 

Űzd a humort, de komolyan!

szólít a szem-száj ingere –

Ha rokonságban vagy vele,

e sorok közt is megfogan.

 

Sok jobbra- át van, s balra-át,

de középről is védd magad,

a körön kívül ne maradj,

ne álmodozz, ma nem szokás!

 

Harc van! / de mégis lábra kap

a humor, fejeden rézkalap

lapul, benne két fül fülel…/

 

Coviddal szennyezett a lég,

ki kéne szellőztetni rég,

ha te nem szólsz, ki mondja el?

 

 


 Fotó: Pataki Márta

Ma sírunk vagy nevetünk?, nézett a nő a kutyára, mire az félrebillentette fejét, okos tekintetű szemével ránézett, szinte kérdőn, mintha ő maga is választ várna, de legalább valami utasításfélét, amit rögtön kész végrehajtani, vagy ha nem is azt, de legalább egy mozdulatot, mozdulattöredéket, amiből már tudni fogja, mi lesz a következő lépés, és akkor azonnal cselekvéshez láthat.

Kistermetű, foxi keverék, izgágafajta, egy pillanat alatt felpattan, ha csak ránéz a gazdasszonya, mert ő olvas a tekintetéből, megelőzi szinte a gondolatát, és ha nagyritkán téved is, mert ellenkező irányba indul el, mint amerre menni kellene, akkor is azonnal, észrevétlenül korrigál. Nem lehet megelőzni, vagy túljárni az eszén. Szó mi szó, a gazdasszonya nem is akarja kicselezni, módja se lenne rá, ugyanis elég nehezen mozog.

 


Magén István: Történelmi lecke

 

Miattatok örülök,

hogy nem voltam ott”

(János 11. 15.)

 

 

Észak, de az is lehet, hogy inkább Dél támadott fel. A folyók mentén vastagon emelkedik a fűrészpor. Mindegy mikor, nincs esemény, nincs teste. Meleg van, a tenger derékig benedvesíti, visszafordulna, éppen hátrál, hogy téged fogva tartson. Vakon, kopogtatva érkezik, mert csak így szabad emlékezni. Tágabb tüdővel magasabbra jutott volna. Emberi számítás szerint megüzente, hogy eltévedt Szilviában, a jeleket közvetítő, egyensúlyt biztosító sejtjeiben.

(attól kezdve belé szeret gyengédséggel és szolgálja a sziklákon megölte kevés köze van hozzá a technika más a megszületés tudatos a haja a vállára omlott térbeli akadály választotta el a jövő jár a fejében nincs jelentősége fényképezkedik a legtöbb dal szomorú mint a vadgalamb búgása)

 


Szelényi Anna: Portré sárgában

 

Magánszínház I.

 

Lakásom központi helye az erkély.

Shakespeare óta nem volt itt hatékonyabb,

sem hatásosabb jelenet,

valahányszor itt állok, felidéződik

az intéshez és a hozzáfűződő,

fájdalommal vegyes szégyen

az erkély foglya azóta is

talán álmoké vagyok,

a harmadik évezred korlátja mögött

hallható az éjszaka képébe

böfögő, szuszogó város,

az alvók lélekzsugorodása

már-már kitapintható,

tragédiaszag terjeng a levegőben

az utolsó kétségbetaszító

színházi óra óta először oszlik fel

és szivárog szét bennem

a tehetetlen szigor.

 

 


Orbók Ildikó: Igazi színek 

 

Megvetően nézte az osztályterem nejlonköpenybe bújtatott diákjait. Fehérre meszelt arcát mintha pengével metszették volna meg a szája vonalában. Vékony, elkeskenyedett ajkát élénk rúzzsal fedte be, maszkká kövült arca alatt egy tehetséges festő lelke élt, akit a nyugati művészvilág hajdan vállára emelt, de a vasfüggöny ebbe a szűk, levegőtlen tanterembe kényszerített.

Sosem tudják meg, mi a szabadság és a felhőtlen élet – gondolta, majd az osztálynapló után nyúlt.

 

Jacques Prévert: Alicante

 

Egy narancs az asztalon

A ruhád a szőnyegen

Az ágyamban te

Édes öröme a percnek

éj-üde lehelet, te

életem melege.

 

Bene Adrián fordítása

 


Orbók Ildikó: Félbemaradt

 

Elválás vasi faluktól

 

Három falum, jaj, de sáros:

Sótony, Nyőgér, Bejcgyertyános.

 

Mező magzata kőtorony,

jégfelhő sátra Sótonyon.

 

Futkosó-fürge régiek,

kemény nád közt nyőgériek.

 

Már lábam erejét vesztem,

nagy bikát vágnak le Bejcen.

 

Gyertyánba ösvényt találok,

violák virulnak, lányok.

 

Ötszáz pince föntről város:

Sótony, Nyőgér, Bejcgyertyános.

 


Orbók Ildikó: Miénk itt a tér

 

Mellőzöttnek érezte magát a családjában Feri, a fiatal író, akinek műveit még a saját családja sem olvasta el. Micsoda balszerencse! Mikor Feri újabb novellája megjelent, s kivette a lépcsőházban a leveles szekrényből a lapot, megint csak maga olvasta azt. Most már nagyon felháborodott. Ágnes, az anyja éppen vasalt, apja, Márton pedig sepregetett a konyhában. Majd Feri azt mondta:

El sem olvassátok a novellámat?

Mindkét szülő hirtelen abbahagyta a munkáját, s nagyot nézett. Főleg az anya szégyellte magát. S Feri ott állt a konyha közepén a folyóirattal…

Majd elolvassuk! – mondta Márton.

Feri sértődötten a szobájába vonult. Apja letette a seprűt, s utána ment. Azt mondta neki:

Ne sértődj meg, kérlek!

De soha el sem olvassátok! Nemcsak a világnak írok.

 


Orbók Ildikó: Egyszer volt, hol nem volt

 

Nem az otthonom

 

A karanténom nem az otthonom.

Betonfalak közt nem bírom ki már,

sós cseppek gyöngyöznek orromon.

 

Átbújhatnék a tiltó kordonon,

de ha elkapnak, durva bünti vár,

a karanténom nem az otthonom.

 

Nézettségrekord a filmes szájtokon,

mindenki egyre többet piál.

Sós cseppek gyöngyöznek orromon.

 

 

 


Nagy Attila: Heg

Gyárfás irigyelte mindazon kollégáit, akik lányokkal jártak. Ő sohasem járt senkivel, leszámítva azt a két randevút, amit még főiskolás korában a szomszéd Bettivel abszolvált. Egyszer egy UNITED koncertre vitte el a SYMA csarnokba, másik alkalommal retró-számítógépek kiállítására, talán a legelsőre, amit Magyarországon rendeztek. Ezt követően sikeresen meg is csókolta a lányt, és aznap este reményteljes tervekkel hajtotta álomra a fejét. A rákövetkező napokban elügyetlenkedte. Mindig is egy szerencsétlen alak voltam, kesergett.

Harminc elmúlt, a munkahelye hat éve változatlan, irodája ablakából rálát a János-hegyi kilátóra, ez amúgy elégedettséggel töltötte el. Gyárfás programozó-rendszergazda, puhány, ikszlábú, korán kopaszodó férfi, el tudott terülni helyén, mint a vízzel telt luftballon, ezt mégsem tehette mindig, gyakorta át kellett járnia más irodákba, hogy programozza, vírustalanítsa a munkatársak komputereit.

 


B. Tóth Klári: Kappadókia esőben

 

Sven

 

A Balaton vizében álltunk,

didergett bennünk a táj,

akárha messziről figyelik,

a pillanat kivehetetlen ponttá sűrűsödött,

majd fodrozódni kezdett,

mint aki hosszan kivár.

 

Gavaris paruszki? Kérdeztük egymást,

miután áttört íriszünkön valami vad ellentmondás,

a nap és a tekintetek keresztmetszetében,

majd feloldódott hamar a csarnokvízben.

 

Svennek hívták, én akkor voltam tizenhárom,

ő egy évvel idősebb,

néhány nap volt, amíg együtt néztük az eget,

az arany, majd az ezüsthidat,

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal