Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Magén István: Egyensúly

 

 

 

 

Egyensúly

 

Miattatok örülök,

hogy nem voltam ott”

(János 11. 15.)

 

 

Észak, de az is lehet, hogy inkább Dél támadott fel. A folyók mentén vastagon emelkedik a fűrészpor. Mindegy mikor, nincs esemény, nincs teste. Meleg van, a tenger derékig benedvesíti, visszafordulna, éppen hátrál, hogy téged fogva tartson. Vakon, kopogtatva érkezik, mert csak így szabad emlékezni. Tágabb tüdővel magasabbra jutott volna. Emberi számítás szerint megüzente, hogy eltévedt Szilviában, a jeleket közvetítő, egyensúlyt biztosító sejtjeiben.

(attól kezdve belé szeret gyengédséggel és szolgálja a sziklákon megölte kevés köze van hozzá a technika más a megszületés tudatos a haja a vállára omlott térbeli akadály választotta el a jövő jár a fejében nincs jelentősége fényképezkedik a legtöbb dal szomorú mint a vadgalamb búgása)

Megrázóan azonos, nyilvánvaló, csak fokozni kell. Azt mondta, magyar, ez büszkén visszhangzott Európában. A cél, szél iránya, szemek mellbimbóhoz hasonlítanak, az egyensúlyt a művészet ki akarja kényszeríteni. A tányér mellé az égre dermedt hajnal. Egy pontot rajzolt, elfordította. Az időveszteség meglepte, az íróasztalnál belerajzolt Szilviába. Meglepődsz, miket fogsz kitalálni, kérdezte Szilvia hangján. Érezte a kezét, a kar felemelkedett, jobban értette magát, szétvetett lábbal feküdt, tetováló kéz szelte át a rövid utat a combján. Belekapott, rágni kezdte, arckifejezéséből kell kiolvasni, hogy arrogánsan.

(látta amikor a vér kering és a sebek felfúvódnak egy vitorlás billeg a vér óceánján a légzés percenkénti szomjúsága és nagysága és telepei az ember testén a tágulás és az összehúzódás a behúzás és a kitolás közben kijut összehúzza magát átadja a helyét lopva figyeli de még felismerhetetlen egy ideig vigyorognak aztán sugdolóznak körbe kínálják tolakodó udvariasságból megtraktálják cigarettával jeladással átlyukasztott füllel és tanítják ordítani)

Az egyetlen, amiben bízhatunk, a visszaidézhető történelmi pillanat. Az, ami odaveszett, de kiszakítottam magamból, miközben próbáltam nem ott tartózkodni. A látványos rendszert egyszerűnek találtam, unalmas volt az alkonyatban a tűzfalak mögé nyúlni. Szilvia sovány volt a víztől tapadó ruhában, melynek képkockái peregnek. Felállt lassan, belezsibbadt az erőfeszítésbe, a verebek leszarják, mondja, átgyalogol a deszkán. Nyugodtnak hallom ügyes elhajlásait, felizgulva vonszolja, ez volt a leglényegesebb. Kellemesen csalóka élmények. Nem ott kelt fel, ahol szenvedélyesen szólt. A derekát kötelekkel övezve megindult, a sarkát beleütötte, erős lábával hurkolta, hosszú ujjait rácsavarta a fára. Megtorpant, az ő feladata csupán annyi volt, hogy belépjen, hogy beljebb kerüljön.

(aláaknázták a hidat emberek óbégattak a peron közelében az irodában csak páran tartózkodtak egyikük cipőfűzője kioldódott feltűnő és meglepő volt az emberek monoton dörmögése szilvia rájött hogy valaki van a hasában egy lény aki fogantatásban részesült akinek szorongó arcát kettévágta hogy belé haraphasson és miközben ette kidomborította a ruháját hogy ne hozza zavarba egyetlen ránc)

A faoszlop tetején, fent az égbolt alatt Somfai feküdt ernyedten, lesoványodva, lesimított hajjal. A völgyet fürkészte, melyet bevilágított a rendellenes fény. Gépkocsi állt meg a ködös hegyen, nem hitte, csak múljon el. Meghosszabbított karú szél is lehetett, integetett az üvegezett ajtón. Szilvia belefáradt a várásba, cselekvésbe lendült, egy piszkos karddal hadonászott, és a víz a könyökhajlatában folydogált.

A vár alatt történtek nem magyarázhatók. Gondolkodott. Az ember ne legyen semmi, nem talál akadályra, bezúdul az utcákba, szemétgörgeteget hoz. A szél és az eső lecsap, formásabbak a hegyek és a sziklák, és Szilvia Istennel próbálja eltölteni a hátralévő idejét. Senki nem nyilatkozik, a rejtekhelyükre menekülnek. Furcsának tűnik, hogy üldözik Szilviát, és végezni akarnak vele. Maszkok mögött lélegeznek, mintha a fertőzés terjedne tovább. Nyirkos lepedőbe burkolódzik, megalázásról nincs szó, halottak járkálnak elfojtott hangon. Bogarak is vannak, hanyagul öltözve keménygallérosan, a gonoszság és a közöny megalázóvá teszi őket.

(megutálta az újságok idevágó történeteit bizalmatlan megdöbbenéssel figyelte az elrendelt intézkedéseket rekedt hangon és nyílt széles arccal teljesítette a saját nyulát kiugrasztotta a bokorból az árokban fekve hasalva dideregve a pocsolyába került)

(a földrengés elmaradt a mentők hada futkározott a forróság növekedett hallgatott úgy tett mintha meg akarna szabadulni tovább figyelte őket tudta hogy mit tehet teherként mit vállalhat és hogy mi kerekedett odakünn egy keskeny árnyékos helyen levetette agyonmosott ruháját és futásnak eredt most a másik lábán szaladt és közben hangosan káromkodott mint akinek elfelejtettek enni adni vacogott és a kémlelőnyílásokon át leskelődött többször látott már ilyesmit az ajtó és az ablak között az emberek sorfala előtt vonultak és kezet nyújtottak egymásnak álmélkodva a csomagjaikkal a vállukon sétavonatozásra mentek kevésbé kötődtek megnőtt bennük az igény)

(bocsánatkérést makogott a kerepesi úton ugyanazon a tanyán várták az agyonlőtteket somfai látta hogy a katonák a puskájukat a térdükön tartják a szünet alatt cigarettára gyújtanak valaki csattanással a földre zuhan somfai előkészítette a robbanóanyagot úgy érezte mintha valami hivatal irodájában lenne unalmas írnokok között visszanézett a vasszerkezetre ahol az ujjlenyomatvétel folyt nők is voltak ott illatuk a fasorban lebegett)

Somfai anélkül, hogy ellenfeleiről a legrosszabbat gondolta volna, időzítette a robbanószerkezetet. A művelet órák hosszat tartott, megtartották a sorrendet, percekig olvasták a felírásra szánt gondolatokat. Szilvia óvatosan beszólt, hogy ért a csatornatisztításhoz. Soha senki nem mondta, hogy ide kell jönnie. Szilvia és Somfai között játékos verekedés folyt, melyben a gyengéd érintkezés érezhető volt, a végzetes bizalmaskodásnak csak később kellett bekövetkeznie. Meghajoltak, futni kezdtek, és zsinórral fojtogatták egymást.

(szilvia összeszűrte a levet az egyik fogollyal aki az apja lehetett volna egy terjedelmes földkupacon guggolt éppen befurakodni készült egy földkupac alá és észre sem vette a néhány méterrel odébb beszélgető társaságot már rég megszűnt félni és hogy feltűnjön furcsa módon lövöldözött elrohant és a hátán érezte a hold hideg fényét tudják mit csinálnak maguk kérdezte nem de igyekszünk megérteni válaszolták és ha nem bírják kérdezte akkor hülyeség volt elkezdeni válaszolta valaki a társaságból)

A földkupac alá fúrta magát, hogy megfoghassa a pillanatot. Nem volt kedve felsikítani, a fiatalságát féltette, és mindent, amit magára kapott, és aminek a földkupac alá rejtette az összefüggéseit. Az erdei ember az ösvényről kilép az útra. A körülményeket elengedi. Az érzelmek ereje felhúzza az emeleteket, és valóságos távolságot tart. Megérintenek, a tüdő mosolyog, a nyomorultak lavórban mosakodnak az udvaron. A mája ég, magába fojtja, magába préseli. Amikor készen lettél, elégedett voltál önmagaddal, gondolja. Megrándult, rángatott, fájt a hangja, csak ne zárja rá az ajtót. Csupaszon laktak a lányok, megpróbálták kivonszolni, még élt, a testéből tökéletes biztonság áradt.

A folyosó köve állandóan valaminek a végére ér. Az összeránduló izmokban látom a szépség működését. Akkor ő visszament, és nem merészkedett elő. Szilvia legforróbb órája ez. A válla fölött néztem, ráérősen figyelték egymás képességeit, követték kinyújtott karral, mint amikor az ember álmában suhan. Bekerítik a lelkét, kiemelik a fűből, beláthatatlan a győzelem, előnyeit öröm és fájdalom jelzi. Megfontolások szolgáltatnak indítékot. Kielégítően és szokványos módon repült. Utat törnek a felismeréshez, a megközelítés fél siker.

(somfainak az a szándéka hogy irodát szervez bejelentést tesz arról hogy eszmecserét folytat száraz hideg éjszaka volt a sarkkör közelében csomóba verődve álltak a hosszú derekú fehér harisnyás lányok mentegetőzött egyáltalán azért van ő itt hogy mentegetőzzön mondta a lányok figyelmesen mosolyognak képtelenség őket megcsókolni hátrafelé kezd csúszni hanyatlik a kezét kihúzza a zsebéből)

A halottakat is besorozzák, a pusztulás anomáliái végtelenek. Hevesen hajlong az utcán, az utolsó napjait meghosszabbítani igyekeznek. Utána por, papírdarabok, és  felfrissített vízcseppek. Hosszú, vékony ember, hajlott, sose éreztem vele magamat biztonságban. Jobban hisz, a jóságot megköszöni, magyarázza, a szakállában turkál. Hirtelen kiegyenesedik, meghajol. Elfelejtette, minden igyekezete azon van, hogy nyílást keressen. Ennek kifinomult felismerését követően vagy később magyarázatot ad.

Lementek a lépcsőn, az utcán, melyre mintha méltatlanok lettek volna. Ilyen a mai égbolt, a mai korlátok, és a mi világunk. Lekurvázta, közben a szép arcára gondolt. Megesküdne rá, hogy vadonatúj selyemkendő volt a fején, hamar elmúlik ez is, mondta. Ha úgy akarjuk, a lázadás utólagos igazolására visszajövünk, mondta. Valakik lövöldöztek rá. A hosszú arca tele volt ötletekkel. Körülpislogott, jobban, természetesebben. A röhögcsélések nem fognak következmények nélkül maradni.

(felsorakoztak a doktor azt mondta hogy meggyógyította volna tetszett neki hogy a sarkokon tiszteket akasztanak aki nem siet aki úgy tesz mint ő aki fél az igazságot kikiáltani akit időről időre elveszejtenek akit nem engednek vissza aki küzd a jelenéért akit kihallgatásra visznek és felakasztanak aki a tárgyak mögött meglátja a nyitva maradt ajtót mondta)

 

 

 

  
  

Megjelent: 2021-01-18 20:00:00

 

Magén István (Budapest, 1950), 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.