VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Sven
A Balaton vizében álltunk, didergett bennünk a táj, akárha messziről figyelik, a pillanat kivehetetlen ponttá sűrűsödött, majd fodrozódni kezdett, mint aki hosszan kivár.
Gavaris paruszki? Kérdeztük egymást, miután áttört íriszünkön valami vad ellentmondás, a nap és a tekintetek keresztmetszetében, majd feloldódott hamar a csarnokvízben.
Svennek hívták, én akkor voltam tizenhárom, ő egy évvel idősebb, néhány nap volt, amíg együtt néztük az eget, az arany, majd az ezüsthidat,
Tegnap befestettem a hajamat. Nincs időm elmenni fodrászhoz, de már csinálnom kellett vele valamit. Én az a fajta vagyok, aki simán bele is nyír, ha arról van szó, de ez hangulat kérdése, tudom, hogy laposabb napokon csak elrontanám az egészet. Ilyenkor marad a festés. Mivel ritkán festem, nincs állandó és visszatérő szín, ha van, csak véletlenül, de az biztos, hogy ez nem az, amit már használtam. Ez valami tuti szer, amiben nincs semmi, full bio, semmi ammónia, semmi mesterséges színező, semmi fém, amitől ki is akadok, mert nem is tudtam, hogy az pedig van. A szín, amit választottam valami barnás árnyalat, amiről végül, hogy a termék ne legyen olyan tökéletes, festés után kiderül, hogy marha sötét. Nyelek egyet, úgy döntök, tetszik. Karácsonyi vásárra készülök, ott végül is úgysem tudják, hogy ez nem illik hozzám, hétfőig meg majd lesz valami.
A szavak között rejtőzik az idő Kalkulatorikus morál
Mint kulcscsomó az aprópénz között, a zsebben. Mint a könyv a fiókban, ceruzák s radírok között. Mint kesztyű a lábasok és fazekak között. Mint sapkarózsa kések és villák között. Mint üres vállfa, kabátok és zakók között. Mint vasalt zsebkendő ingek között. Mint csecsemő két szülője között az ágyban. Alszik a mágneses erő, a pára, az áram. A tenger alatt bál van. Színelmélet. Számtan. A házak titkokkal vannak tele. Az idő nyugodt. Fekszik a szavak között Tudja, nincs érdeme.
Sohasem mernek igazi rongyot adni. Pedig én így mondtam mindig, egy darab rongyot kérnék, rongyot, bármilyet. Adhattak volna mosogatót is, amiből nem jön ki a zsírszag, akkor se, ha kimossák, vagy felmosót, aminek meg olyan a szaga, mint a kopár és apró udvaron a csirkéknek. Nekem jók lettek volna nedvesen és büdösen is – amikor dolgozik az ember, nem nagyon nézegeti, mit fog, csak a hogyanra ügyel. Én észre se veszem, ha elpiszkolódnak az ujjaim, s még a munkásruhám is távolabb van valahogy a bőrömtől, nem simul úgy rám. Csak úgy van rajtam, mint a kezem. Sose szégyelltem, hogy a munkámhoz rongyok kellenek. Tudtam, hogy a festők meg harisnyát kérnek a háziaktól, azzal szűrik meg a festéket. Kezdetben érdekes volt, a mesterem is mindig engem küldött, azt mondta, nekem olyan megnyerő az arcom – hogy keressem meg a háziakat a rongy miatt. Mert a háziak inkább eltűntek, elbújtak a lakásban, ha mi elkezdtünk szerelni, aki megtehette, el is ment hazulról, először persze szépen bejelentkezett nálunk, hogy mikor fog visszajönni, vagy hogy melyik szomszédhoz adjuk be a lakáskulcsot. Érdekes volt, hogy még azok is meghunyászkodtak előttünk, akik különben a parancsoláshoz szoktak, ahhoz, hogy mások a félszavukból is értsenek – nekünk persze hosszan magyaráztak, de hamar kiderült, hogy nem értenek a munkánkhoz. Én igyekeztem minél előbb beléjük fojtani a szót, mert rossz volt látni, ahogy a hosszú magyarázat után a mi első megjegyzésünkre megszégyenülnek.
2000 évvel ezelőtt az Istenfia ellátogathatott volna akár a mai Alföld területére is. Vagy legalábbis egy szerkesztőségbe. De ha mondjuk, úgy mégennyivel korábban érkezik, lelkes özönvíz- kutatóként Árgus szemekkel tanulmányozhatta volna a világra- szóló mentőprojektet is, amint Noé lelkes csendben Bárkát épít. Népszerű Beszélők gyülekezhettek volna a Tiszatájon, vagy inkább lenn a Duna-parton, ahol a mai időkben ismert színész vezetésével évente egyszer inkább ’együtt-hallgatásra’ szokás összejönni. Az irodalom persze ismer olyan magányos géniuszt is, aki inkább bronzkabátba öntve ül a rakpart egyik alsó kövén, és dinnyehéjak által detektált hidrodinamikai viszonyokat tanulmányoz. A Dunatükör egy folyékony szépítészeti eszköz, mely a legszebb lányok arcát raktározza el, legalábbis egy közismert tündérmese emlékei szerint.
Hőjelenségek
Kötélen száradó, és a soha A verssorok akár a szitáló hó, mozdulatlan, mennyországnyi
Teremtettem magamnak egy világot, csupán hatvan négyzetméteres az egész. De ebben a hatvan négyzetméterben az egész világ megtalálható, úgy, hogy ki se teszem a lábam. Nincsen miniszterelnök, nincsenek miniszterek, nincsenek hitvány emberek, csak az én barátaim, akikkel bármikor beszélgethetek és még vendégül se kell fogadnom senkit. Nem jó? Ha nem tudok valamit, megkérdezem a barátomat, akinek a neve internet. Csoda egy világ ez!
Nem nagy szám, mondják rálegyintve az unokák, s lehet igazuk is, hiszen nyilván való: oxidáns hatású flavoidokban nem gazdag, és markáns savszerkezet, ízvilág, illat- és zamatanyag sem jellemzi a lugasunkban ringó regéci direkt-Otellót, de a prés alatt bizonyság: bár nagy, görcsös, fanyar a magja, a múlt zamata zeng benne, ízek és hangok szimfóniája, kórusban zengi-sorolja betonba lapult falunk kicsinye s nagyja:
13. Hoteles Béluék
ittak még egyet. A pálinkától joggal remélték, hogy fokozódik az agyi tevékenységük és úrrá lesznek a helyzeten, ami egyébként nem volt olyan, hogy egykönnyen úrrá lehetett lenni rajta. – A szituáció, mármint ami most van – Bélu kiitta a poharát és folytatta –, nem épp általános. Szörnyek, mondjuk ki, magunk közt, hát szörnyek eddig nem voltak. Itt, az erdőnkben legalábbis. Mit lehet ilyenkor tenni, kérdem én. A szörnyekkel, meg magunkkal. – Lelőni... mindet? – bizonytalankodott Jóska a söre mögül, és elképzelte magát vadásznak, jobb mutatóujja akaratlanul behajlott.
gyerekkoromban két postás is lakott a házunkban
Maga a tűz
Míg jársz-kelsz, teszel szótlanul, belefeledkezel egy nem múló pillanatba, s mint annyiszor, levegőt venni is feledsz. A legkisebb lélegzetvételtől magasság gyurgyalagdalára lobbansz. Maga a tűz. Csak egy csendülő mészkavics, roppanó fenyőgally. Szerelem ajakra tolult, óhatatlan kibuggyant szavai. Paradicsomi lángnyelvek gyúló virága. A szikrázó levegőég sejteti jelenlétedet.
Karácsony másnapján utazom Anyámhoz, istenhátamögötti falumba. Egy középkorú, megtört szemű asszony és leánya ülnek a vasúti kocsiban érkezésemkor. Beszédbe elegyedünk. Kiderül, hogy a lány vidéken élő apjához utazik és ott tölti a téli szünet nagyobb részét. Sűrű tanácsokat osztogat a lánynak, induláskor pedig a lelkemre köti, hogy vigyázzak rá és figyelmeztessem a pincehelyi állomáson, mert ott kell leszállnia. Ismerem a pillanat tragikumát, a csonka családok szülők között ingázó gyermekeinek a sorsát. Ígéretet teszek, hogy nem feledkezem meg a lányról.
Az anyai felmenőim Szegedtől egy hajításnyira, Dorozsmán éltek. A dorozsmai domb környékén a kun puszták az ezerhétszázas évek elején lakatlanok voltak. Egy részük jó feketeföld, másrészük löszös homok, de volt köztük zsombékos, szikes vegyesen. Éppen ezért Orczy uramnak, a jászkun kerületek adminisztrátorának az a gondolata támadt, hogy az országnak más részibül való családokkal telepíti be a Gara nemzetség valamikori lakhelyét, mind a harminckétezer holdat, vagyis Dorozsmát, ami a Német Lovagrend tulajdonában állt abban az időben.
A tiszta víz bugyogva kútba fullad, Lidérces ének úszik át a tájon,
Elképzelhetetlen volt, hogy emberek léteznek a földön, és nem küldenek jeleket, hogy eljutottak odáig, hogy emberi mivoltukat illetően senki sem oktatja ki őket. Nem tanítják a görcsös és csomós emberi létet, és nem baj, ha az ember bosszúsan, elkeseredve távozik. Könnyen mosolyog, ami azt jelenti, nem tudja az ígéreteit beváltani. Véletlenül csend támad, és percek is elmúlnak, míg valaki ordítani kezd. Kiküszöbölve a félreértéseket és a félremagyarázásokat, szükségesnek tartom megjegyezni, nem állunk olyan rosszul. Az ember élménnyel érkezett a földre, és eltelt egy éjszaka, és eltelt egy reggel, és a módszerei gazdagodtak.
Fotó: Szeifert Natália
hogy mit neveztem ma boldogságnak egy tevét ahogy a tű fokán átevickélt a boldogságig velem és én már nagyon untam a boldogságot meg hogy nem tud mást csak csúszni-mászni velem egy rozsdás tű fokán és elkezdtem nem figyelni ahogy a boldogságfokán átbucskáztunk én meg a teve mindenegyes nap volt és nem értettem nem
Nagy Zopán, Maszk mozaik Tegnap temettük apámat. Nem akart hamvasztást. Mielőtt lezárták a koporsót, percekig néztük a valószínűtlenül kékes-fehér bőrű, öltönybe bújtatott, csontsovány viaszfigurát. Élt 72 évet. Zoli most is elkésett, lassan araszoltunk a tűző napon a sírhely felé, amikor mellém lépett. Frissen mosott, szőke fürtjei nem illettek az alkalomhoz. Úgy viselkedett, mint aki egy Armani forgatásról érkezik éppen. Cinkosan meglökött a könyökével. Sietve belesuttogott a levegőbe egy rövid bocsánatkérést. Ő a bezzeg-bátyám. Neki lehet. Szinte hallottam apám hangját, az a gyerek éjjel-nappal edz, majd jön, amikor tud. Öt éves voltam, amikor apám megállt a kertkapuban és bekiabált a házba. Petikém, hozzál a bátyádnak egy pohár vizet, és azt a Balaton szeletet is, amit meghagytál tegnap! Szaladtam a vízzel, meg a csokival. Zoli addigra már lihegve ült a lépcsőn. Apám az izzadságot simította a homlokáról. Nem semmi vagy, fiam! Tizenkét kilométert futottál le. Lassan igyál, kortyonként! Rám se nézett, úgy vette ki a kezemből a poharat. Nem kérdeztem semmit. Ez szokásommá vált. Az én fejemből ki nem beszéli az álmot senki, hogy egyszer ott volt a szent a templomunkban. Azt mondta, Jan a neve. Életemben nem láttam, nem lett abból semmi baj, akkor már ministrálni se nagyon akartam, sirályszárnyú angyalokon járt az eszem, bordó ruhában ültek a kisoltáron, okos és vad szemmel mindig csak az ég felé nézegettek. A pap barátságosan mosolygott, ismerősnek tűnt, lényéből nem hiányzott a határozottság és a keménység. Ahogy ott álltam, azt mondta: – Ne sírj, te gyerek! – Nekem az anyámhoz kell mennem. – Hát eredj! – De hol van?
Inouye
Soha nem látott felvételeket készít a világ legnagyobb napteleszkópja, a Hawaii-n működő Inouye. Négyméteres főtükre, amely a legnagyobb tükör széles e lángra gyúlt világon, részletesen tárja fel a napfelszínt, a légkört, a koronát és a mágnesességet. A huszonöt kilométeres pixelenkénti felbontású videófelvételen jól látni: a Nap nem más, mint rengeteg karamellás popcorn, megszámlálhatatlan beolvasztott aranyfog, olvadó törökméztömb a tápéi búcsúban. 
|
![ENCOUNTER IN THE BLACK HOLE ( quarantaine song … while walking in the spooky apartment ) közepén volt a hosszú an extremely str ng gr v t t n l f ld középen [ + 1 hatalmas sóhaj ] hallgattam visszhangját [ hallom kizgnahzssiv ] hallgattam visszhangzik [ hallom tájgnahzssiv ] középen volt a hosszú an extremely str ng gr v t t n l f ld közepén [ + 1 hatalmas sóhaj ]](/images.php/1608229914/original/biro-encounter-in-the-black-hole.jpg)
