Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Simon Adri versei (Inouye, Szerelemféltés, Az évtized első vidám verse)

 

 

 

 

 Inouye

 

Soha nem látott felvételeket készít

a világ legnagyobb napteleszkópja,

a Hawaii-n működő Inouye.

Négyméteres főtükre, amely a legnagyobb tükör

széles e lángra gyúlt világon,

részletesen tárja fel a napfelszínt, a légkört,

a koronát és a mágnesességet.

A huszonöt kilométeres pixelenkénti felbontású

videófelvételen jól látni:

a Nap nem más, mint rengeteg karamellás popcorn,

megszámlálhatatlan beolvasztott aranyfog,

olvadó törökméztömb a tápéi búcsúban.

Magába vonzó ősanyagként áramlik, forr,

a Magyar népmesékben láttam ilyet, meg az Alienben,

ámulva nézem, néma megilletődöttséggel.

A videó a Youtube-on megtekinthető,

és a scitechdaily.com ír erről cikket,

abban láttam ezt a csodálatos videót a Napról.

Nem vagyok rendszeres olvasója a scitechdaily.com-nak,

csak a kereső pont odanavigált,

midőn a teleszkópra rákerestem,

mert nem értettem ezt a felvétel-dolgot a tükrökkel,

és műszaki rálátást akartam szerezni;

na, és ott volt ez a fantasztikus videó,

most is a hatása alatt vagyok, újra és újra megnézem.

Meg kellene kérdezni Grandpierre Attilát, mit szól,

meg más csillagászokat, lelkesek-e, mint én,

ki más lenne lelkes ilyenkor, mint egy csillagász?

(A zenés Nap-klipet is nyilván lelkes csillagászok készítették,

élményközpontú ma minden, egy természeti jelenség is akár.)

Igazából már korábban tudtam az ügyről,

mert a 444 is cikkezett róla, így került a látóterembe,

páratlan képeket kitettek ugyan, de a videót nem.

Úgyhogy még szerencse, hogy rákerestem a teleszkópra!

Csak örvénylik, bugyog a rengeteg popcorn,

ellátná az emberiséget, ha egyszerre moziba menne,

mivel csodás természetfilmet adnak éppen

a világ összes mozijában

a naptevékenységről.

 

Szerelemféltés

Bizonygatom kedvesemnek, milyen remek fickó volt

Benyovszky Móric. Ő pedig fanyalog, ellenérvel.

„Kereskedelmi útvonalat épített, azaz hajózott

Madagaszkár s Baltimore közé! Demokráciát csinált!”

„Persze, rászabadította a pénzéhes amcsikat egy

békés szigetre, és hány állatfaj halt ki ott miattuk?”

Hát semmi nemzeti büszkeség – ráadásul félig lengyel

volt új emberem – nem tölti el szívét, semmi színes

álmok, fantáziák nem repítik, ha lelkendezve mesélek?

Rosszul mondom, írjam meg inkább mailben?

Én aztán lettem volna babája, kitartó szerelme,

ki követi a tengeren át, vagy bízik, hogy visszatér, vagy

vele indul a kalandra, Brazília nagy kaland. Mondjuk, 

Kamcsatkában rohadt hideg van, oda biztos nem mennék

utána. Fázni ki szeret? De ezenkívül bárhová,

kedvesem csak féltékeny, hogy rajongok Móricért.

 

Az évtized első vidám verse

 

Az új évtized első verse valami vidám vers legyen.

De ne öncélúan, demonstratívan vidám,

nem fogok mindenáron bizakodva,

kicsattanó önbizalommal lépni a húszas évtizedbe,

fényes tekintettel tekinteni a fényes jövőbe,

trendin és nagymellűen, mint egy celeb, ó, nem.

Persze, mit sem szeretnék jobban, mint derűlátó lenni,

de ne várjon kötelező optimizmust senki tőlem.

Épp jött mindjárt januárban egy érfelvágós menet,

legyen elég annyi. Ne kelljen felhőtlen boldogságot

se mímelnem, bár egy kis remény mégis jöhet;

bízom abban, lesz feladat, amihez értek, és bírom erővel,

vagy ha nem értek hozzá, akkor ügyesen megtanulom,

egészségem nem hagy cserben, betegségemből felgyógyulok,

egzisztenciám holtomig biztosíthatom,

és alapfeltételként még a bolygó is megmenekül.

 

Ez mégsem vidám vers lesz, azt hiszem.

Rólam még csak hagyján, bár fogazatom elnyűtt,

de jógával meg a drótszamárral karbantartom magam,

s bár a nyugdíjrendszer a magyarországi korfát nézve

akkor omlik össze, midőn elérem a nyugdíjaskort,

ha szorgalmasan dolgozom, hajthatok az életjáradékra.

Csak eszemre és a lelkemre kéne vigyáznom, sima ügy.

Valójában a húszas évtized egyelőre szorongással tölt el,

mit hoz az élet, milyen áradások jönnek, nem tudom.

Ha most kellene meghalni, azt mondanám, jó volt élni,

és úgy kellene meghalni, mint szegény Térey,

ilyet mondani persze most még nagy szemtelenség,

de húsz év múlva, ki tudja, nem azt mondjuk-e majd,

ő a szerencsés, a röppályája csúcsán ellobbanó.

 

Nem könnyű vidám verset írni, viszont nehéz.

A déli féltekén most tűz- és jégvihar váltja egymást,

és arról ír a híradó, csak eztán jön az Armageddon:

februárban érkeznek majd gyilkos hőhullámok,

hajlékát hátrahagyva menekül, ami él.

Még a húszas években úgy-ahogy ellesz az ember,

aztán lassan mind megszívjuk. Még több küzdelem jön,

harc nem ösztöndíjért, de élelemért, vízért,

a szívem mélyén azért drukkolok, ne éljek túl soká.

 

 

 

 

  
  

Megjelent: 2020-12-16 18:00:00

 

Simon Adri (1974) költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja.

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.