Keresés a honlapon:

Székelyhidi Zsolt: A kékkőkúti csillag (részlet) 13. Hoteles Béluék

 

 

 

 

A kékkőkúti csillag

(részlet)

13. Hoteles Be^́lue^́k

 

 

ittak még egyet. A pálinkától joggal remélték, hogy fokozódik az agyi tevékenységük és úrrá lesznek a helyzeten, ami egyébként nem volt olyan, hogy egykönnyen úrrá lehetett lenni rajta.

– A szituáció, mármint ami most van – Bélu kiitta a poharát és folytatta –, nem épp általános. Szörnyek, mondjuk ki, magunk közt, hát szörnyek eddig nem voltak. Itt, az erdőnkben legalábbis. Mit lehet ilyenkor tenni, kérdem én. A szörnyekkel, meg magunkkal.

– Lelőni... mindet? – bizonytalankodott Jóska a söre mögül, és elképzelte magát vadásznak, jobb mutatóujja akaratlanul behajlott.

– Igen ám, de hogyan? – Bélu, hotel- és pálinkatulajdonos révén teljes magabiztossággal vállalta fel a szónok és a lelki vezető szerepét. A lelki rész természetesen kimerült abban, hogy itatta a berezelt bükkaljiakat és időnként Erzsókra kacsintott. – Hogyan is?

– Hívjuk át Lackó főtörzst Bükkaljról? – kezdte Erzsók félénken, és mind a pult végében feketéllő telefonra néztek.

– Nem, nem! Hülyeség, Lackó az ilyen dolgokban teljesen bigott. Bezáratná az egész erdőt és evakuálna minket Egerig, aztán pedig hasznot húzna.

– Az UFÓ-ból? – pillantott kissé értetlenül Erzsók.

– Bigott? – értetlenkedett Benő, az egyre jobb kedvű kőművessegéd, aztán felkuncogott.

– Ezt meg kell szervezni, az biztos! Bélu, neked ott a puskád, igaz? – Jóska, a kőművesmester látta is maga előtt a megoldást, terepruhába öltözve, a gyér levelű lombkoronákon átszűrődő hajnali fényben, harmad- vagy negyedmagával kushad egy vaskos bükk törzsénél, a sapkája lehúzva szemöldökig. Egyetlen nesz sem kerüli el a figyelmét. Még egy pálinka... – Hat órakor pontban kilépünk a Cseresre talpig fegyverben...

– Nekem van bicskám! – reagált rögtön Benő, és olyan komoly arcot vágott, amilyet csak tudott.

– Szóval fegyverben – kezdte újra, nyomatékkal a hangjában Józsi –, higgadtan, átgondoltan...

 

Hirtelen gyanús fénypászma villant kívülről. A sóder a feljárón recsegett-ropogott, mintha valami súlyos járna rajta.

Józsi a szája szélét is beharapta, úgy elhallgatott. A többiek megmerevedtek, szemüket az ablakokon, ajtón felváltva járatták. Közben füleltek veszettül. Ahogy a recsegés pár másodperc múlva megszűnt és olyan csend lett, akár a bükkalji temetőben, mindannyian egyszerre mozdultak: Bélu a pult mögé osont, Jóska oldalhajlással legurult a székről, be az asztal alá, Benő pillanatok alatt felhörpintette a maradék deci Borsodit és közben Erzsók fenekét stírölte, aki nehézkesen próbált bepréselődni a szarvasaggancs trófea alá helyezett, üres kiskomódba.

Kintről több csapódás hallatszott, majd mintha szörnyű lépések közeledtek volna az étterem ajtajához. Tompa hangok, aztán egy kislányosan vékony, kísérteties hangfoszlány. Egy erősebb puffanás.

– Bejön! – súgta eltorzult arccal Jóska. – A puskát azonnal! Bélu!

Bélu kilőtt a pultból és rohanni kezdett. Négy elnyújtott lépéssel kiért az étteremből, eltűnt a folyosón, a távolodó zajok szerint egyenest az emeletre.

– Benő! A széket! – Jóska ösztönből vagy a saját egójától vezérelve, mindegy is, kézbe vette a kis csapat sorsát. Elemében volt, kibújt az asztal alól, a szeme a pálinkát kereste, de az üres pohár láttán inkább Benőre meredt, és amikor megvolt a szemkontaktus, fejével az ajtó felé biccentett. Benő hezitált egy-két másodpercig, felállt, maga alól kirántotta a széket és tétován elindult a bejárat irányába.

A kilincs lefelé mozdult. Az ajtó nyílt.

Benő maga fölé emelte a széket, nem volt benne biztos, hogy készen áll a harcra, de volt benne annyi ital, hogy már nem kellett gondolkodnia. A bicepsze megfeszült, erősebben markolta a széklábakat.

Jóska maga felé döntötte a kisasztalt, miközben letérdelt és igyekezett takarásba kerülni. Arra nem számított, hogy az abrosszal együtt az üres sörösüveg és a két pohár a fejére és a vállára gurul, onnan a földre. Megállt benne az ütő. A poharak ugyan nem törtek szét, viszont a barna borsodis üveg előgurult, pont a két asztalsor közti folyosóra. Jóska kétségbeesett, de csak egy pillanatra.

Elkészültek a legrosszabbra. A hotel hátuljából vaskos rohanással viharzott elő Bélu, kezében a vélhetőleg töltött puskával, ellenőrizni ugyanis elfelejtette a lőszerezettséget.

Az ajtóküszöbön kis termetű, hosszú hajú alak lépett be, az arca alapján kislánynak tűnt. – Egy Mirindát kérek. – kezdte. – És milyen sütijük van?

– Viru, tessék köszönni! Ha valahová belép az ember, akkor azt mondja: Jó estét kívánok! Így.

Bélu ajtóra fogott fegyverrel állt a bárpultnál, Benő az utolsó pillanatban meg tudta állítani a lendülő széket, ettől viszont elvesztette amúgy is kényesen ingó egyensúlyát és beesett az ajtó mögé.

– Bassza meg! – harákolt Jóska, majd bosszúsan a földön megállapodott Borsodi üvegre nézett. – Bélu, adj már még egy sört, a k... életbe!

– Jó estét, Andriskám, jó estét, Mártika! Jó estét, Vilmos bácsi! – Erzsók nagy nehezen kászálódott ki a szekrényből, kényelmetlen mosoly ült a szája szélére, miközben rendbe szedte magát. – Szia, Virukám, megnézem, milyen süti van a hűtőben, bár szerintem, ha van is, nem mai. Lehet, még az, amit én sütöttem.

– A Mirinda mai! – jelentette ki Bélu jelentőségteljesen, miközben szúrós szemet villantott Erzsók felé. A puska még az ajtónak meredt, Vilmos bá halkan feljajdult, amikor észrevette. Talán a háború néhány rosszabb emléke jutott eszébe a neki szegeződő csőről, talán egyszerűen megijedt, mindenesetre görnyedve igyekezett bentebb, alulról kerülve a golyó esetleges röppályáját. Utoljára Andris lépett az étterembe, bezárta az ajtót.

– Jó estét, Bélu! Uraim, Erzsike! – Köszönt körbe. – Tudhatnak valamit, lerí a nézésükről. Látod, Márti, jó helyre jöttünk, itt válaszok vannak és bátor emberek. Bezzeg az a... – A gondolatmenet végén a hülye piacos biztonsági őrről akart néhány keresetlen szót ejteni, aztán elhallgatott, a példálózást mégsem látta helyénvalónak ez esetben. Nem úgy Józsi:

– A kőműves gyerek, Kis-Szabó, például egy komplett hülye volt, nem bátor. Az volt, aki úgy akarta kiszabadítani a bikát a felhalmozott boroshordók közül, hogy belelőtt volna a hátsójába. Ha engedjük, persze. Nem volt eszénél a fiú, az hétszentség. Toxiknak hívtuk, mert nem ám pálinkát ivott, hanem maga kevert valami hatvan százalékos szeszt otthon, azt hozta mindig dzsekizsebben. Az iskola kémiaszertárából lovasította hozzá az ibriket meg a főzőlavórt. Mi ugyan nem ittunk belőle egy kortyot se, csak vagy háromszor, négyszer. Hijnye, micsoda vacak ital. Lehet, hogy több százalékos volt, nem rémlik tisztán... Toxiknak végül le kellett vágni a bal lábát, mert...

Jóska eszmefuttatását hallgatni annyiban jó volt, hogy kicsit kifújták magukat, Bélu leeresztette a puskát, Erzsók

Mirindát bontott Virunak, Benő előjött az ajtó mögül és ráült a székre, amivel elesett.

– Szóval akkor mindenki látta a becsapódást? – kérdezte Andris, mert végül is ez volt a legfontosabb dolog, amiért idejöttek, és hát kellett az információ.

– Mik azok a kérdések, Andris? Vagy ez már az volt, igaz? Egy kérdés. – Bélu újabb poharakat bányászott elő a szekrényből, ennyi felest már régen töltött a pultból, amennyit most készült. A birsből muszáj még egy teli üveg. – Láttunk valamit. Józsiék hallottak – kezdte. – Hát úgy döntöttünk, kimegyünk. Majdnem a vesztünkbe. Arra nem lehetett felkészülni. Ami ott tanyázik, vagyis oda került, leesett. Veszélyes odamenni. Megtettük, de visszafordultunk. Egyelőre a hotel a legbiztonságosabb hely a környéken. Nem, Józsikám?

– És van pia – tromfolt lényegretörően Benő, aki székkel együtt került a pulthoz, de nem ült rá vissza, mert akkor alacsonyabban lenne a szája, mint a poharak, ami az ő esetében majdnem ugyanolyan veszélyt jelentene, mint kimenni a sötétbe.

– Viru, ezt a mézeskrémest még én hoztam a múlt héten. A hűtőben maradt... – Virunak felcsillant a szeme, elvette Erzsóktól a kistányért és a nagy szelet sütit, leült a közeli asztalhoz.

– A birst érdemes megkóstolni, még friss, de nem karcos, mert raktam alá barackágyat a zamat miatt – jellemezte odaadással a kitöltött italt Bélu, aztán hamar észrevette, hogy eltért a tárgytól, és hogy Andris meg a neje türelmetlenkedve várták a folytatást, hát leszegte a fejét és töltötte tovább némán a pálinkát.

– Nekem vodkát adjon, ne azt! – kérte Márti, mire persze mindannyian úgy néztek rá, mint egy földönkívülire. Hogy-hogy nem iszik a csapos által kínált jóféle pálinkából, nahát, volt a rosszalló szemekben. UFÓ ide vagy oda, ez azért furcsaság a javából. Nem igaz?

A társaság alkohol körül forgó gondolatai közé Viru zanzája úgy esett be, mint jégkocka a koktélba:

– A cél az: rájöjjünk, mi zuhant Kékkőkút szélére. Vilmos bácsi szerint egy földöntúli tünemény, esetleg angyal. Apu szerint a ruszkik vagy rosszban sántikáló militáns alakulat. Azt nem tudom, mi a militáns, de én hiszek neki. A sántikálást mindenki tudja. Szerintem ugyan egyértelmű, hogy UFÓ, benne a Földet uralmuk alá hajtó alienek, akik általában híres embereknek látszanak vagy fontos politikusnak, de közben belül elképesztő, nyálkás szörnyetegek. Szerintem. Száraz a süti. A vaj a krémben nem a legjobb, valószínűleg inkább margarin. De azért édesnek édes. Köszönöm, Erzsók néni, finomat sütöttél.

– Mint Donald Sutherland A testrablók támadásában? Ott is a militánsok sorai közé férkőztek be az agyak irányítását átvevő, féregszerű űrlények... Hátul, a nyakukon keresztül jutottak be. Céltudatos, érzéketlen gépekké váltak. Mondjuk én csak ezt az egy horrorfilmet láttam, de... – Erzsók félelemmel vegyes furcsálkodással reagált Viru nyálkaszörnyeire, András viszont idegesen szakította félbe:

– Nem azt mondtam, hogy militáns. Inkább azt, hogy... katonai. Talán egy kémrepülő. Várható, hogy hamarosan ellepik a falut a mil... a légierő alakulatai. Vagy az FBI. És végképp nem szörnyek!

– Azért szívesen, Virukám!

– Igyunk!

Ittak. És ettől szépen megkönnyebbültek. Illetve jobban berúgtak. Mártinak mégsem ízlett a vodka, a poharával Andris koccintott. Talán legközelebb mégis elfogadja a pálinkát.

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-12-29 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.