Keresés a honlapon:

Patak Márta: Matiné előadás

 

 

 

 

Matiné előadás

 

Ma sírunk vagy nevetünk?, nézett a nő a kutyára, mire az félrebillentette fejét, okos tekintetű szemével ránézett, szinte kérdőn, mintha ő maga is választ várna, de legalább valami utasításfélét, amit rögtön kész végrehajtani, vagy ha nem is azt, de legalább egy mozdulatot, mozdulattöredéket, amiből már tudni fogja, mi lesz a következő lépés, és akkor azonnal cselekvéshez láthat.

Kistermetű, foxi keverék, izgágafajta, egy pillanat alatt felpattan, ha csak ránéz a gazdasszonya, mert ő olvas a tekintetéből, megelőzi szinte a gondolatát, és ha nagyritkán téved is, mert ellenkező irányba indul el, mint amerre menni kellene, akkor is azonnal, észrevétlenül korrigál. Nem lehet megelőzni, vagy túljárni az eszén. Szó mi szó, a gazdasszonya nem is akarja kicselezni, módja se lenne rá, ugyanis elég nehezen mozog.

Uram, kezdődik a matiné előadás!, ez a hívószó, amire a kiskutya azonnal felpattan a karosszékbe. Ivartalanított keverékkutya, gazdasszonya mégis urazza, gondolja, kijár neki, ha már egyszer ekkora méltánytalanság érte, mielőtt kiadták volna a menhelyről. Uram, általában így szólítja, pedig a tisztességes neve Blöki. Nem túl fantáziadús név, de hirtelen nem jutott eszébe jobb. Blöki, vágta rá, amikor megkérdezték a telefonban a menhelyről, hogy milyen nevet írhatnak az oltási könyvébe. Legyen Blöki, végső soron mindegy, ezt már csak magában tette hozzá, és arra gondolt, úgysem fogja feledtetni az ő kis Tündikéje emlékét, mert Tündi csak egy volt, szép hosszú életet élt a kis szálkás szőrű tacskó, most már elégedetten pihen a kutyák mennyországában, ha egyáltalán létezik ilyen.

De most ott tartunk, hogy Blöki kutya amint meghallja, hogy matiné előadás, nyomban fönnterem a karosszékben, és fejét a karfára hajtva várja, hogy gazdasszonya távirányítójával a kezében odaüljön mellé, és bejelentse a délelőtti filmet. Napi három előadás, időnként négy is, reggel, délután, este és olykor éjszaka is, ha Matild nem tud aludni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem is ez a gazdasszony igazi neve, csak kitalálta magára, mert amióta egyedül, világtól elzártan él, egyre jobban elmatildosodik. Olyan matildos lettem, nem gondolja, uram?, nézett hátra egyszer a tükörtől, Blöki meg, mivel ott állt mögötte, hiszen állandóan a nyomában járt, nehogy véletlenül lemaradjon valami eseményről, szokásához híven kicsit félrebillentette a fejét, és várakozón viszonozta gazdasszonya pillantását. Szemében inkább kérdésféleség volt, ám a gazdasszonya megerősítésnek vette, és attól fogva Matildnak tekintette magát.

Uram, egy koktélt? A lehetséges kérdések egyike, mellyel Matild az előadás kezdete előtt egyetlen vendégéhez fordul a házimozi üzemeltetőjének szerepében, és választ sem várva indul egyenesen a konyhába a tálka vegyes jutalomfalatért, amit Blöki egy leffentéssel behabzsol, majd várakozón nyalogatja a szája szélét, mint aki nem titkoltan újabbat remél, noha tudja, hogy nincs repeta, meg kell várni, amíg a film véget ér.

Film közben semmi csámcsogás!, rázza Matild oktatólag a mutatóujját, de mintha magát akarná meggyőzni, nehogy engedjen a könyörgő pillantásnak, mert Blöki olyan szívbemarkolóan tud nézni, mintha eljött volna a vég, és az utolsó falatot szeretné magához venni, nehogy éhesen kelljen elköltöznie innen, akárhová vezessen is az út. Matild megkeményíti a szívét, a szabály mindkettőjükre érvényes, film közben nincs rágcsálás, semmi jutalomfalat, pattogatott kukorica, pláne napraforgómag, csokoládé vagy cukorka, elvégre nincs annál visszataszítóbb, mint amikor a legizgalmasabb jelenetek közepette egyszer csak megzizzen a szakadó zacskó vagy a cukorka csomagolópapírja.

Mindegy, micsoda, csak ne happy end legyen! Matild egy félmondattal közli Blökivel, hogy ma nincs kedve krimihez, Blökinek persze mindegy, nem a közvetlen élmény, mint inkább a végkifejlet szempontjából érdekes a választás, ugyanis ha krimi, akkor sorozat, négy epizód a nap folyamán, hogy kevesebbet kelljen izgulni a folytatáson, mégpedig az négyszer két koktélt jelent.

Odanézz, most, most jön a legizgalmasabb rész!, tisztesség ne essék szólván, Matild nemegyszer oldalba is böki Blökit, ha netán elszunyókált közben. Matild a legtöbb filmet és sorozatot nem először nézi. Már a videokazetták korában volt lejátszója, a fia hozta neki Németországból a legelső látogatásakor, hogy ne őrüljön meg otthon magányában, ha már egyszer nyugdíjas klubba, társaságba nem jár. Untat a sok öregasszony, a férfiak meg még annál is jobban!, ezzel hárította el, ha a fia unszolta, ne zárkózzon be végleg, muszáj emberek közé járni. Matild nem tágított, kitartott elhatározása mellett. Rosszul mozgok, amúgy is eleget mentem életemben, ideje elnyugodnom. És akkor jött Tündi kutya, aki hűséges társa lett a rákövetkezendő tizenhét évre.

Ma nevetünk, pajtás, még ha nem lesz happy end, akkor is!, kacsint Matild Blökire, Blöki pedig még jobban félrebillenti a fejét, várakozón csóválja a farkát, ahogy gazdasszonya közeledik a karosszék felé a tálkával. Nem ugrik le, megvárja, amíg Matild lehuppan mellé, és elé teszi a jutalomfalatos tálkát. Zömmel kutyakeksz, mindig az marad a végére, Blöki előbb az aljáról kikotorja a javát, majd amíg Matild a távirányítóval bíbelődik, addig ő komótosan a kekszet is elrágcsálja. Tudja, hogy gazdasszonya nem sürgeti, ráér, és amíg ő eszik, úgysem kezdődik el a film, film közben nincs evés, ez szabály, Blöki ezt már réges-rég megtanulta Matild mellett.

Filmnézés közben Blöki el-elbóbiskol, Matild legtöbbször észre sem veszi, folyamatosan beszél hozzá, kommentálja a képernyőn zajló eseményeket, de mivel tudja, hogy Blöki még csak vakkantással sem válaszol, nem is vár választ tőle. Csak a krimi alatt ébreszti fel, a legizgalmasabb jeleneteknél ösztönösen közelebb húzódik hozzá, oldalba bökdösi, a hátát paskolja, mintha az érintés bizonyosságára volna szüksége, hogy elhiggye, nem valóság, amit lát, itt ül a szobájában, Blöki kutyája mellett a karosszékben.

Matild nagyon bele tudja élni magát a filmbe. Talán helyesebb is úgy fogalmazni, hogy szinte csak a filmekben él, bár így ez sem teljesen igaz, mert ilyen alkalmakkor, mint ez a mostani, amikor matiné előadás kezdődik, és nem krimit néznek sorozatban, az ebéd utáni alvást követően délután mesél. Mindenféléről, amit Blöki nem élhetett át mellette, életének egyetlen korszakát kivéve, amelyről Blöki kutya nem is tudhat, így aztán nem is veszi zokon, hogy elhallgatja előle. Blöki a mesélést is szereti, bár jutalomfalat ilyenkor nem jár, viszont az emlékek hatására tán vagy ki tudja, mi más okból, mesélés közben gazdasszonya folyamatosan vakargatja a füle tövét, amit Blöki hálás morgással-nyögéssel nyugtáz, mintha így akarná jelezni, hogy figyel. Matild időnként meg-megáll, mintha gondolkodna, Blöki ilyenkor fölemeli a fejét a karfáról, és óvatosan úgy helyezkedik, hogy a mozdulat kézre álljon Matildnak, nehogy véletlenül megfeledkezzen róla, és abbahagyja a simogatást.

Blökinek ugyan mindegy, a mesélés miatt mégis jobban szereti a szerelmes filmeket, mert rá nézve jóval több előnnyel jár, ha kimarad a délutáni előadás, mivel mesélés alatt nincs evéstilalom, a mind hosszabbra nyúló szünetekben egyre több jutalomfalat leesik. Ezt Matild is tudja, ám amikor választ, mégsem igazán Blökire való tekintettel teszi, hanem a saját lelkiállapota szerint dönt. A délelőtti szerelmes film után délután mesélnie kell, a krimi viszont egész nap sorozatban mehet, és neki a nap folyamán már gondolkodnia sem kell, csak miután ágyba kerül, és próbál elaludni, mert ahogy a fájdalmai erősödnek, az is egyre nehezebben megy.

A mesélés végső soron nem esik nehezére, sőt ahogy múlik az idő, egyre több emléke előjön, húszéves korától kezdve, mert a húsz év előttiekre egyszerűen nem emlékszik, mintha nem is vele történt volna, ami akkor történt. Az egészen kicsi gyerekkorát is elfelejtette, hiába töri a fejét, semmi nem jut eszébe. Még álmodni sem álmodik róla, mintha teljesen kitörölte volna az emlékezetéből.

Akkor jött rá, hogy mindent elfelejtett, amikor a fia általános iskolás korában fogalmazást írt a nyári szünidős élményeiről. Átolvasta, hogy nincs-e benne hiba, és utána tűnt fel neki valami. A fia egy mondatára elfogta valami különös érzés, mintha már átélte, látta volna valahol, de csak egy farakás derengett halványan az emlékezetében, aztán amilyen hirtelen jött, olyan hamar szerte is foszlott az emlékkép. Nem is gondolkodott rajta sokáig, mindig akadt tennivalója, lefoglalták a mindennapok, nem sokat törődött azzal, ami elmúlt.

Blöki kutyának tehát szerencséje van, ma délután sem kell hallania vagon deszkaréseken keresztül felsejlő állomásnevekről, kétfelé választott csoportokról, talpra eszkábált csizmáról, szemétdombról lopott, félig rohadt sárgarépákról, csak a lassan múló évekről. Mert régen még lassabban járt az idő, majdnem olyan lassan, mint most, a téli éjszakákon, amikor Matild álmatlanul hánykolódik sokszor hajnalig, és közben azon ábrándozik, mi lenne, ha még egyszer húszéves lehetne, mert akkor talán sose öregedne meg.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-01-20 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.