Videó

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus Előadja: K. Nagy László színművész Rendezte: Szakálos Dénes László




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Tóth Csilla: Szekvenciák

 

 

 

 

Szekvenciák

 

1

Pest felé, a villamoson ülve

néztem, hogy úszik el’, csak viccelek,

míg a csikk a fagyott földig hül le,

én a nyomott mintás ülésbe süppedek,

egy nénike kinyíló szája ablakot nyit a fagyra,

belőle elfolyik a pára, szívmeleg. Hagyja.

 

Mint a férfi, megfeszül, elernyed,

kócol, símogat, a sejtedig hatol,

úgy hagy el, ölel, szoknyákat emelget

a szél, míg folyton vándorol,

hajnalban a tarka Afrikát kutatja, most

a piacon köszönt egy álmos lángosost.

 

És a hó már napok óta hullott, fecsegett

tűnékeny lényegünkről, míg a jég

a nadrágkorcról olvadt, a padlón remegett,

tócsába gyűlt a nagyvilág, az alján a szürke ég

nyitott ajtó egy újabb világra,

de a szem csak azt látja, amit. Hiába.

 

Az idő folyik. Vagy nincs is, nem tudom,

a villamos bárhogy is, itt döcög velem,

előbb a nagy Dunán, most a köton,

és pont így döcög majd holnap nélkülem.

Míg hallgatom, a síneken fordul a vaskerék,

a szememben úszik a dunai hordalék.

 

2

és benne úsznak fehér fellegek,

beterítve az utcán elmenőket,

az ablakon kinézve látom az eget,

tom a cipőmet, a fűzők félredöltek,

 

elmélázva nézek, mint ki távoli

országból érkezik haza, minden ott van,

ahol hagytam, kabát, sál, a zokni,

csak üresen, másképp, nem megszokottan,

 

s míg a villamos egy lámpán átfutott,

én kívül kerültem mindenen,

a fogaimon a nyelvem átfutott,

minden ismerős, de fel nem ismerem

 

3

odakint nyár lett, szikrázó tavasz

régi ódák közt keringő tollpihék

a hajban virág, a térden ragtapasz

 

odakint ősz van, odakint haladsz

apám int egy kéklő taxira

odabent csomót kötsz egy gyűrött masnira

 

anyám fáradt, a szeme süppedős

a karja kemény, “ó bárcsak volna még”

odabent fordul egy rozsdás lendkerék

 

odabent kereslek, utolsó a nyárban

érzem, hogy sokáig kitart a jóidő

aznap a földön, mint fenyőfa álltam

 

aznap feküdtem, térdepeltem mégis

a sarokban ültem, a lépcsőfordulón

fáztam, függtem, mint súly a légrugón

 

odabent minden törékeny pohár

odakint hibát hibára halmozok

a karom fáj, a szemem szilkosár

 

odakint tél van s én meg-megrándulok

múltunk, utitárs, te örök kisgyerek

kísérsz, míg egyik partról a másikra átjutok

 

4

A múlt vagyok, a jelen, a jövendő,

ami megtörtént, itt remeg velem,

s úgy múlik, ahogy a város múlik el,

mögöttem a néma síneken.

 

5

Most nem akarok semmit,

csak hagyom, hogy ringasson lazán,

ahogy ringat a víz,

ahogy ringatott anyám,

köröttem – van olyan – térfolyam,

benne antenna, adóvevő,

s egy halkan dúdoló gázszerelő.

 

 

 

  
  
 

Tóth Csilla

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.