Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Volt egyszer, hol nem volt, volt egy fiatal román-magyartanár, inkább közép-, mint magas termetű, vállas, erős ember. Úgy hívták, hogy Nagy Pál. Névrokon? Nem, kérem tisztelettel, ez bizony én magam vagyok. Nagy elvtárs, illetve domnu’ profesor[1], ahogy akkoriban neveztek. Istenem, de rég volt az a bizonyos szeptember, amikor elfoglaltam első munkahelyemet Dohon[2].

1966 szeptember. A Nagyderzsidáról Zálnokra vezető úton két fi­atal, Maja és én lovagoltunk az apostolok lovain.

 

vágyhullámok járnak rajtam ki-be
vagy az előző életembeli hullám szelleme

megvehető vagyok de vissza nem váltható
környezetre káros veszélyes anyag
könnyen égő kényes holmi
ideje feltalálni az emberi újrahasznosít
hatóságot

bűnöm nincs a btk-ban
mert ilyet még nem csináltak előttem
azt is csak titokban

a halottak gyalázását büntetik az élőkét nem

nem kell semmi csak a méltóság
hogy lehetek és az se muszáj

megfeszülök értem
és nincs megváltás
anyám se sirasson
a föl az istenbe ütközik
a le mindig lehet lejjebb 

 

Gazosítás

 

A szittya magyar földön sok gaz terem. Mivel élen járunk, és a gaz termelésben világviszonylatban is az első tíz nemzet között vagyunk (!), nem véletlen, hogy nemesítésükkel, és osztályozásukkal is az elsők között foglalkoztunk.

Szaporításukra a környező államokban is láthatunk példát. Élen járó országok, ahol sikerrel alkalmazzák a gazosítást (zárójelben gazul is szerepelnek az országok nevei): Ausztria (Osztrákba), Németország(Németbe), Svájc(Óóóó), stb.

 

Az ablakon át

Az ablakon át,
bejött a Nap a szobába,
tovább a
széken, túl az asztalon
és sárgán belemázolt a
falba,
aztán, az ágy fölött balra,
elment valahová,
lehet, vacsorázni,
felfalni téged, hogy azontúl várjak,
miként a varjak
állnak őrt éjjelenként
az alvó fákon.

 

egyszer csak megtörténik

és megemel ne méricskéld mennyire
öt centi is mérhetetlenül távol
van a földtől és hihetetlen közel
az égbolthoz egyszer csak megtörténik
rezonálni kezdesz hullámokra és
kilépsz a síkból valószerűvé válsz
a térben eggyé érzed magad velük
fölismered együtt történhetsz te is
csupán arra kell vigyáznod hogy minél
később engedd el ami megérintett
bár nem tudod nem elengedni mégis
végleg nyeregben vagy mióta elég
felidézned a puszta képzetét hogy
megérintsen megemeljen és együtt
rezegve megtörténj újra meg újra

 

a kezeit nézi
a nagy inas eres kezeit
emelni se tudja
pedig tíz éves alig múlt
amikor már kapált
tizenhárom évesen zsákolt a malomban
tizenöt évesen aratni járt
tizenhat évesen jött a bánya
először vizet hordott
később csillés lett
utána vájár
és harminc évet lehúzott a szénfalon
megnősült

 

üresjárat

hajnalban még hozzám gömbölyödsz
mint falhoz a fecskefészek
mint kötésen a vér átszivárogsz
s jut számodra egy kicsi végtelen
reggel pedig összeszeded a szétszórt holmikat
már nincs aki utánad nyúljon
– különben sem bírnád elviselni –
marad a suttogott szavak szétpattanó
buborékja s a szunyókáló emlékezet

 

Végül is, ez volt az első alkalom, hogy abból profitáltam, hogy anyám rühellte a származását. A Setzer nagyi ugyanis sváb. Hilde Setzer. Hilda, de a szomszédok Hildének hívják. Anyám anyja, sváb faluban, sváb kendővel a fején és sokszor svábul beszél. Főleg a papival beszélt svábul. Groszfati gyújtóst hasogat, menjetek hátra, köszönjetek neki. Anyám nem volt hajlandó ilyen szavakat kiejteni. Apukának hívta a fatiját, anyukának a nagyit. Most is így hívja, meg néha mamának. A groszfatit meg sehogy, mert már régen meghalt.

 

Posztolsz-e ott? … Csibészhunyor.
Így ezt a szót nem ismeri.
– A posztos rendőr hol guggol? –
Jó replika. Intek neki.

Javítgatok, kattintgatok,
egy versblogban veszteglek itt.
Nem mutatják az ablakok
se műveit, se vétkeit.

Emigráns lett. Honvágya van.
Teát se főz Nap-tűzhelyen.
Kardos Tiborc. Most általam
kel életre, lejön velem.

 

Az emberek… arról vitatkoztak egymással, vajon hova lett a rómaiak gazdagsága.

Akik megérik az időt, amikor Iustinianos eltávozik az életből( ha ember), vagy elhagyja az élők világát (mint a démonok fejedelme), azok majd tudni fogják az igazságot…”

(Prokopios: Titkos történet)

 

A hír lassanként elterjedt a Városban.

Egyelőre még csak suttogtak róla; a thermákban a gőz vitte szét, a piacokon kofák adták tovább; a kocsmákban katonák, őrök egy-egy elejtett szavából sejtették – de bizonyosságot még nem szereztek róla.

 

A költészet évadai

És volt idő, hogy csurrant nedve,
mint a vér, ha megvágtuk kezünk.
Tavasszal a diófaág rossz vízcsappá
változott s csöpögni kezdett legott,
ha metszőolló vágott rá sebet,
ontotta kristálytiszta, édes nedveit,
hogy szinte elvérzett belé a fa.
Így támadott a vers is hajdanán,
nem kellett biztatás, tombolt a nyár,
levél levél után és szinte kérkedett
a lomb, a zöld erő a fán. De mára
minden megcsitult, lelassult, fonnyadt
és aszott. Ma már az őszi kedv,
az őszi nedv ürügyre vár csupán
s csonthéjba zár, ha zárul szándék
s ambíció. Levél pörög s ha hull
az édes termés, a dió, fáj az is –
kopog, kifoszt, elejt a szó.

 

Azt valahogy azonnal tudja az ember, hogy nem a szomszéd, vagy a postás kopog. Pontosan megválasztva a ritmust, az erőt, hogy a gyomrod remeg bele. És nem csak a tiéd. A rendőröknek gondolom, külön kopogás-órájuk van a rendőrisiben! Másképp honnan is tudhatnák? Megáll az ajtóban, felveszi a megfelelő tartást, igazít az arcán, felemeli a karját, kivárja a megfelelő pillanatot, amikor már lehúztad a vécét, de még nincs fönt a gatyád, amikor a szomszéd elzárta a csapot, és odakint az összes közlekedési lámpa pirosra vált, aztán egy kis belső mosollyal, ad a fának! Dumm, dumm, dumm! Ötös! Nem lehet nem meghallani. Nem lehet nem venni róla tudomást. Nem lehet nem odaállni a kukucskálók elé.

 

Születésnap

Már felnőtt vagyok, észrevettem,
de még nem volt igazam.
Mióta is nem jártam
- mert nem járhattam -
birtokomon, a kinőtt házban?

A liftesfiú elmúlt hetvenéves,
golfcipőben, állva megvárt.
A szakácsok éjfélkor hintáznak,
homlokukon óraszámlap,
a halk kattanásokra

 

Határ Győző 100 éves

Szabad vers a világosság hercegének

 

Jönnek a lélegző szemantika-hüllők. Az ész és az ásványok a tomus lapjai alól. Éjszaka teremti meg a szellem a léptékváltás kereteit. Mondatok Golghelóghi szájából. Bűbáj, az epatírozás (meghökkentés) nélküli erudíció. Kialakulás elképesztés és kalkuláció nélkül. A kontúr eloldása a félelemtől. az igazságot nem annyira megtaláljuk, mint inkább magunk hozzuk létre. Az ott levő valóság a kifejezésen innen fekszik és önmagában (magára utaltan) tovahalad. De a gondolkodás/mód megállítja és felfalja az intuíciót. Szint nem is emberi mű nagy ritkán egy könyv. Isten maga diktálja. Miképpen akarunk valamiről valamit megtudni?

 

hosszú téli estén felolvasnék neked

kollázs Határ Győző verseiből

felkacagok csúfos végemen reggelenként
és oldalogva takarodni kell
szöknöd a tömegsír hullaszagától
találok hasonszőrű rabtársakat?  

csütörtökömről péntekemre virradóan
szeméttelepen a verset ne szaporítsd
életvitelem a halál vitele
szétálló fogakkal cipelem  

 

Madárcsicsergés dallamára öltözködöm, a szobába betűz a nap, rá a tévé képernyőjére, párom leereszti a redőnyt, hogy valamit lássak a műsorból. Kortyolom a teát, szétárad bennem a nyugalom, kár, hogy a macska kívülről elkezdi kaparni a teraszajtót.

– Sicc, a mindenedet! – ijesztek rá, de macskánk már rutinos jószág, tudja, hogy az üveg mögött védve van. Fekete, hosszú szőrű cica. Fiaim – eléggé stílustalanul – Cirminek nevezték el. Én Ördögnek hívom, sokkal jobban illik rá. Ámbár van egy közös neve is, mellyel alkalomadtán megtiszteljük négylábú családtagunkat: XIII. Mélyegő Őnagysága. Mi macskás família vagyunk, minden hibájával együtt szeretjük ezt az önző, kéjenc, szabadelvű szőrmókot. Ördög az ötödik individuum nálunk, szavazati joggal. Gyakorta kifejtettem már ehhez kapcsolódó véleményemet az elvakult kutyarajongóknak, amúgy fél-komolyan: áruljátok már el, hogy a csudába tudjátok szeretni azt a hízelkedő, szolgalelkű állatot?

 

Az árva lárva balladája

Fogy az ózon.
Begubózom.

 

Csendélet

sparhelt mellett mereng a repedt kredenc
viaszkos vászon az öreg asztalon
lavór szappan len-törülköző
egértelen halott a csend

 

A mennyekben vagyunk. Shakespeare-t angyalok veszik körül. Legyezik őt. Ám a mennyekben könyvek is vannak Shakespeare számára, de mások szórakoztatására is. Köztudott hogy a világ legnagyobb írója 1616-ban elment az élők sorából. Azóta a mennyben valóban boldog. Már nem kell neki "Lenni vagy nem lenni” és ehhez hasonló nagy mondandójú írásokat kiagyalni magából. Nincs is erre már szükség. Még csak egy szonettre sem. Aztán az angyalok ahogy befejezték a legyezést, könyveket hoznak neki. Van mit tanulnia a klasszicizmusból és romantikából hiszen annak idején ő már nem élt a Földön.

 

Sötét erdő

Ki nem találok.
Kitalálod, miért nem?
Te is itt bolyongsz.

 

Tegnap deportált voltam az Anna Frank naplójában,
ahol a ránk adott ruhával hitet cseréltünk,
pedig magyar vagyok, nekem sem térkép e táj.
Amott nagyapám kaszált,
ott apám sütött hajnalban kenyeret,
emitt 'mostohám' túrt szénért hegyet.
Véremben annyi más, tán egy vonóval is, vagy többel?
Ki tudja?
Mégis belénk égtek a sminksebek, a zsírzselé a hajba,
és még talán sohasem voltam ennyire koszos,
a körmöm alja és a fülem töve is,
és sohasem jártam azelőtt szögesdrótok között,
sosem tereltek zárt kettes sorokban,
nem voltam bezárt a szabadban,
nem vonták meg eddig a mobilom és a mobilitásom.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal