Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Suhai Pál versei (A költészet évadai, Digitális versek, Opponálom a kritikát)

A költészet évadai

És volt idő, hogy csurrant nedve,
mint a vér, ha megvágtuk kezünk.
Tavasszal a diófaág rossz vízcsappá
változott s csöpögni kezdett legott,
ha metszőolló vágott rá sebet,
ontotta kristálytiszta, édes nedveit,
hogy szinte elvérzett belé a fa.
Így támadott a vers is hajdanán,
nem kellett biztatás, tombolt a nyár,
levél levél után és szinte kérkedett
a lomb, a zöld erő a fán. De mára
minden megcsitult, lelassult, fonnyadt
és aszott. Ma már az őszi kedv,
az őszi nedv ürügyre vár csupán
s csonthéjba zár, ha zárul szándék
s ambíció. Levél pörög s ha hull
az édes termés, a dió, fáj az is –
kopog, kifoszt, elejt a szó.

 

Digitális versek

Csúszkál a kép s a hang, a szem s a fül között a szó:
a gép művi inerciája gyakran bizarr megoldásokra
kényszerít: betűt s vargabetűt egyszerre írat. Nem fa
a fa, csak „ef” plusz „a” – képlet a kép helyén, két
makacs betű. Sortörés után, sorkezdeten a kis „ef” pl.
magától nagyra változik (magától: a szóköz leütésekor
s anélkül, hogy akarhatnám). Ha mégis kis „efet” írnék,
új szót kell kezdenem, a nagybetűt pedig törölnöm –
újabb leütés: kis „ef”, kisbetű. A nagyhalat így falja föl
a kishal. Tabula rasát így csinál: öl, s a holt helyébe áll!
(A változó a változat helyébe.) Létezik program ugyan
e baj elhárítására is, de én ezt már nem ismerem.
Mindent én se tudhatok. Kibámulok az ablakon, vagy
(feledve célt s a fát) megyek tovább. Repülök vakon.
*
A mai írások többségének nincsen, gyanítom, egyáltalán
nincsen kézirata. Egy idő óta az én „szövegeim” is
egyenesen a gépbe mennek – a csapból mindjárt bor folyik.
(Csak a szüret illata, íze megmaradjon!) „Immateriális
javak”, virtuális létezők manapság sűrűn röpködnek
körülöttünk. Támasztékuk annyi csupán, vagy annyi se,
mint a költöző madaraknak. Így szállnak, így repülnek,
így énekelnek. Vannak még ugyan, de nem aspirálnak
dicsőségre, legföljebb múló részvétre, figyelemre
számíthatnak. Bármikor letörölheti őket egy digitális
katasztrófa. E hazárdjáték nem esetem, de megkockáztatom:
próbálok önsajnálat és félelem nélkül járni az úton, tűnt
árnyak nyomába eredni, vagy egyszerűen csak megállni
a helyemen: e híg latyakban vagy a puszta levegőben.

 

Opponálom a kritikát

Réz Pálnak, a nyolcvanadikra!

Micsoda kérdés! Hogy melyik a fő,
ha mindegyikre ráillik, hogy „ő”:
csak ő, csak ő a legnagyobb, a mű:
a legsűrűbb a legfőbb érdemű!
Mindegy, hogy ki, ha legnagyobb,
majd megtudod, ha éppen olvasod.
Hogy kié itt a legjobb Iskola?
Ő dönti el, Vas és Illyés Gyula.
S Pilinszky: hátán Nagy viszi oda!
S összekent képek, ti, Medáliák,
nemcsak Kormos versét írtátok át,
emeltétek őt is, a kritikát,
és aki később lépcsőjén megállt.
És Salve Regina s Tücsökzene!
Mindegyik legnagyobb! Egy jegenye.
Gyökere földben, égkék a hegye.
(Ha fúj a szél, mindegyik azzal ír,
s megfesti: visszaírja a papír.)

  
  
 

Suhai Pál (Bezenye, 1945.) tanár, költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.