VideóRészlet az MTVA P´amende, 2024.04.18-i adásából a henti79 csatornán. Keresés a honlapon: |
SzépirodalomMinden régi fényképünk besárgul. Karácsonykor minden évben illetve nem lenne kötelező egyrészt épp a nem kötelezősége így meg én is vele tartok Megébredt. A félhomályban hangok kavarogtak. Régen hallott, elfelejtett hangok. Ritmusba zárt betűhalmazok. Hintaként libbenő mondatok. Ez ébresztette fel. Valahonnan fény derengett, a körvonalak kivehetetlenek. Olyan hosszú volt az álom. Elveszett minden realitás. Körülnézett. A sorok közt, senki nem járt. A könyvekből óvatosan szivárgott elő a tintaszag. Régmúlt gépek nyomtatta emlékezet. Porszemek táncoltak a fényben, szikrázva felragyogtak, majd újra belesimultak a szürkeségbe. Kinyújtózott. Elgémberedett tagjai megfeszültek a bőr alatt. Porvihar. Valaki felmorran valahol. Mély hang. Zizzen egy lap. Újra csend. Piciny, halk beszéd szüremlik, suttogás. Fülelni kezd. Szomjazva próbálja elkapni a szavakat. Közelebb. Kicsit közelebb. Körülnéz. Talán segíthetne valaki. Talán jön valaki. Megrezzen, akár Határtalan a fény vonzása, GYÓGYTÚRA AZ EKRONON (IV. megmutatkozás)
Az ezopszükhiáternél (huszonharmadik regényrészleg)
Egy bombanő libben a pszichiátriai váróterembe. Izgő-mozgó, fel-le táncikáló, világoskék farmerét majd szétfeszítő, formás farpofái mágnesként vonzzák a férfiú tekinteteket. Máris rohanna Kizil Gitsibedi doktor doktori ajtaja felé, hogy kopogtatna finom ujjaival. A nő szőke hajú, napszemüveges s a mögött ritka kékszemű, rajta jókora melleit kidomborodni engedő, ,telt-izmos karjain feszülő, hosszú ujjú, rózsaszín blúz. Bal vállán táska ityeg, riszálása következtében (az előbb említett farpofák tánczene szava), jobbra-balra illeg-billeg, ez beindítja a feszes, nagy mellek hullámzásának láncreakcióját. Bal karja gyönyörű, de látszólag mereven csüng áramvonalas teste mellett. Ráförmed egy kövér asszonyság, hogy várja ki a sorát. Ő nem szól semmit. Büszkén megindul kopogtatni jobb kézzel. A néni elkapná bal karját, de mielőtt megtörténne, félretéve büszkeségét szinte remegő hangon panaszolja, hogy bal karja egyáltalán nem mozog, kétségbe van esve, fél, hogy belső energiazavarai vannak, hátha megmenthetik még. A néni hajthatatlan. Ekkor el kezd a bal válla erősen rángatózni, ő kénytelen csillapítgatni jobb kacsójával. Tandori Dezső Madarat lehetne fogatni velem Bár torz és csalárd minden eszme Etesd, etesd a verebeket Május Nepál, Himalája, Shishapangma
Ne játsszon az idejével: üsse agyon! Időt agyonütni csak hegyen lehet, ezért megy néha hegynek az ember, megmássza a valaki, a valaki, és nem más. A hegyek tűrik. A Himalája rengeteg méterű kő, csúcsai felütik fejüket az Istenek lakásába. Alulról hívogató magasság, felülről a magasság mélységgé válik, lépések habzsolják, lakoma a szemnek. Ez a fagyi nem veszélytelen édesség. A tetején már minden pontja magas. A Shishapangma havas homloka mögött gondolatok. A kegyetlen, jeges csoda sok szerencsétlent kívánt már meg, s tett halálosan magáévá. Élet és halál, fent és lent, pokol és mennyország – itt már mindegy, oly. Az éjszakába harapó jeges szél haragos istenek leheleteként üdvözli az arra cicvákoló vándort. A beláthatatlan hegyek közt csalóka az időjárás, egy meteorológiai szerencsejáték, rövid ujjúban idejönni gyopárság. Idefent bátran lehet fázni, és aki fázik: él. Ha nem vigyázol, fagypont alá zuhan a hőmérséklet, a hegy lába, térde, s dereka egész nap szigorú. Ha belegabalyodsz a hepehupába, könnyen úttévesztővé, áldozattá válsz, mert a hepehupa itten túl sok, mindenfelé hoppá és szurdok. A szél összehordja a hetet hóval, s önműködő felhőkkel hetvenkedik. Idefent könnyen holtan találhatja magát, aki rövid ujjúzik, ha pofákat vág a jeges szél. A könyvespolc planetáriuma Olykor össze kell szedni a fontosabb dolgokat. Szinte életbevágó ügyek vesznek el Ezért ne becsüljük alá az ódon álmokat. Tél múlik, és az este nyolc. Egy olyan házban, ami konyha, a konyha szoba, a szoba kamra. Egy olyan házban, ahol asztal, meg három szék, vaságy, állványom lavór, és tüzelős sparhelt lakik. Meg egy ember, aki vagy legeltet, vagy ül, vagy fekszik, hallgatja a rádiót, és mást nem csinál. Hallgatja, hogy beszélnek, hogy zenélnek, vagy csak csendet adnak. A csendben dallam van, pont középen. A szünetjel. Erről lehet tudni, épp melyik csatorna szól a három közül, mert a szünet mindenhol más, a csend a sajátjuk, mind magának rögzítette. A gátlás és a csillagász hideg van ma, három éve lassan, hogy nem jössz, hisz Mondjuk azt majd mondjuk azt ha kérdezik majd mondjuk azt ha kérdezik majd mondjuk azt ha kérdezik A Marci bisztró törzsközönsége nem tudta, mit jelent az, hogy Mother I’d Like to Fuck. Mint ahogy azt sem tudta, miért kell egyik napról a másikra bezárni a Marcit. Ráadásul az utóbbi nem tudás rendkívüli módon zavarta is a törzset. Ennél jobban már csak maga a bezárás ténye zavarta őket. Persze eleve azt sem tudták, hogy lehetett egy talpig becsületes franzstadti kocsmának ilyen nevet adni. A Marci még csak-csak, merthogy a Márton utca sarkán nyitották, de hogy bisztró... No pláne, hogy egy szűk négyzetkilométeren belül ott sorakoztak tucatjával a tisztességes söröző, borozó, italbolt, vendéglő nevűek, a Sárfehéritől a Bácskain át a Paracelsusig. (Utóbbit kínos odafigyeléssel paracelziusznak ejtve.) Baljóslatú név volt a bisztró, érezte ezt minden kicsit is elkötelezett alkoholista. De bíztak a gondviselésben, az elfogadható arányban vizezett termelői borban és a kerületi tanácsban. ó jaj nekem Egyszer Kismarcsi ugrándozva jött haza az iskolából. – Anyuci, anyuci! Köttessük be az HBO-t! – Na, ez meg hogy jutott most eszedbe? – Már mindenkinek van a suliban! – Kinek mindenkinek? – Pál Katáéknak, meg Fodor Juciéknak, meg... – Na látod, nem mindenkinek, különben nem álltál volna neki így sorolni. Ugye tudod, mennyire utálom az ilyen zsarolós, már mindenkinek van szöveget? Kirakat a végtelenből Kívül s belül Gyula bácsi idegesen kortyolgatta a reggeli teáját. – Erzsi! Volt már itt a postás, Erzsi? – kiáltozta. – Még nem láttam, apjuk! Mi ez a nagy ordítozás? – hangzott a kevésbé sem halk válasz. – Legfeljebb kedd! Kedden már mindig itt szokott lenni, ma meg csütörtök van! – folytatta Gyula bácsi az üvöltözést. (AZ EMBER) két párhuzamost összekötő nincs véletlen kitalált ketrec nem lelé helyét az Isten A szellemvasúti élmények után Jocóéknál vacsoráztunk. Elmeséltem Frannak, hogy Jocó anyja csinálja a legjobb cukkini rakottast (ezt egy kis mutogatással, mert a gasztronómiai angolom még a hétköznapinál is gyengébb), és hogy ma az lesz, mert Jocónak is az a kedvence. Úgy láttam, mintha örülne, hogy nem nálunk eszünk. Hol igent-nemet összeérni véltünk, és hullt, amerre mindig hullni vágyott, Megígértem, hogy segítek, sőt: még meséltem is esténként, és a mese szárnyain átröppentem velük a hófödte hegyeken. Robinson, Gulliver, Decebal[1]... Akadt téma bőséggel, csak be kellett kopogni meseország kapuján. Egyébként a konyhában csakugyan melegebb volt... két fokkal. Melegebb, de egyszerűbb, mondhatnám primitív. Zsúpfedeles tető, padló, szekrény nuku, a priccsen szalma zizegett. Hogy miért nem fagytam meg, rejtély, és arra sem igen emlékszem, hogy a fészkes fenébe nem döbbentem rá, hol vagyok. Ott fáztam, reszkettem pár méterre az erdőtől, ismétlem: erdőtől, és egyszer sem jutott eszembe, mit tegyek, hogy nálam is duruzsoljon a tűz a kályhában. 
|