VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomIkonosztáz és Breviárium Verbális átiratok Baky Péter tollrajzaihoz E tíz grafika első változata A pad Irodalmi és Művészeti Folyóirat VII. évfolyamának 2. számában jelent meg. A sors úgy hozta, hogy e lapszám nyomdai sokszorosításának előkészítését az én számítógépemen végezte el a szerkesztő, Jankovics Zoltán, aki látva, hogy nagyon tetszenek, a „memóriámban” hagyta a grafikákat. Így kezdődött különös kapcsolatom Baky Péter tollrajzaival. Hosszú heteken át, újra és újra feltettem őket a képernyőmre, mert az volt az érzésem, mondatni akarnak velem valamit. Aztán, mint e rendszeres zsolozsmázás breviáriumának darabjai, megszülettek a négysorosok. Ám a történet ezzel még nem ért véget. Péter újra kézbe vette, hogy a versek sugallataira reflektáltatva, kiteljesítse a rajzokat. Így lett a vers és a kép egymástól szinte elválaszthatatlan, szerves egység. (Kis Pál István) Hétfőn az utolsó pillanatban értem be az órára. Nem késtem el. A terem tele. Már csak egy szabad hely volt. Körül sem néztem, csak gyorsan leültem. Mellé. Fel sem tűnt. Csak az, hogy mindig mosolyog. Meg hogy helyes a profilja. Szép a keze. Szeplős az arca. Valahogy mindig a látószögembe került. Mindenhol ott volt. Az egész ház azt gondolja, hogy a Julika néni egy habókos vénasszony, nem kell vele foglalkozni. Csak ül kinn a gangon egész nap, horgolja a kis csipketerítőit, vagy sepregeti a folyosót. Ha szólnak hozzá, beszél, ha nem, hát hallgat. Most figyeljetek ide, aranyoskáim! Csak gondoljatok magatokban azt, amit akartok, én akkor is többet tudok erről a házról, mind ti együttvéve! Na, gyere te szék! Így, szépen kiülök a gangra. Kiülök, mert nem akarok lemaradni semmiről, indul az élet odakinn! Hova is tettem a gombolyagomat? Ugye nem vitted el, te átkozott macska! Ne dörzsölőzködj itt nekem, ott a reggelid, idd meg, aztán menjünk, mert ébred a ház! Csak macskával ne kezdjen az ember! Gond, gond, gond. Csak ez van veled, te ördögfióka! Látod, már megint a parkettára locsoltad a tejet! Vak fény tapogatózik, Fény után tapogatózom én is, Mintha ólomcipőben lépkedne. Ólomcseppekben tántorog a vér, csontjaiban ólom a velő, még a fejfájás, ami napok óta kínozza, az is ólomból feszül bele a koponyába. Nehéz a levegő odakint, egyre kevésbé meri beszívni, zárás előtt, a patikában vásárolja meg a dobozba zárt maszkokat. A lesötétített ablakon félrecsúszik a függöny, beszökik a szobába a napsütés. Olyan nagyon fehér, fáj a szobának, sziszegve ég a bútorlap, porszemek kristályosodnak bele a fénybe, kergetőznek, mint gyerekkora nyári éjszakáin a mező felett meglesett szentjánosbogarak. A menetrend szerinti A menetrend szerinti házadtól házamig. A szemek Zár kattan, nyitok a szobámba, itt Mit gondolsz ilyenkor, milyen aki voltam: csendes és okos.
1.
(gyermekkarok a nyakam körül, szirmok egy nedves, fekete ágon. vérzékeny selyemhernyók, lüktető erek jácint illata. ide-oda repdeső virágok, lepkeszárnyak érintése a nyakamon)
•
– Adj egy puszit, mondom a fiamnak, mielőtt nekilódulok, vézna, puha gyermekkarok a nyakam körül, csak egyet kértem, búhh. – ? – Én téged mindjárt úgy, de úgy megeszlek. – Hogy? – Így. Hámm, hámm.
Mert enni KELL!
•
Beállok a sorba, a megroggyant hátú, beesett arcú férfiak, megereszkedett hasú nők közé, a mosogatólé és a görnyedt testekből pállottan felszálló reménytelenség langyos bűzébe, mire észbe kapok, már halkan kimondtam, de a surrogó autók zajában szerencsére nem hallotta senki, Abba, Atyám, minden lehetséges néked, vidd el tőlem ezt a poharat… Csonka vers tépett papíron csonka vers jó dolog elmúlni meghalni megdögleni ki találkozott már valakivel aki pecsétes pompás kaland lehet pedig a reinkarnáció Nagy, csodálkozó szemeivel fölfelé nézett, és erőteljesen nyáladzott. Nem volt mindig ilyen szelíd a tekintete. Néha kifejezetten ijesztővé vált. Szinte gyilkossá. Ha az ösztön elszabadult. Ilyenkor fékezhetetlen volt, tébolyultként rohangált, minden ízében reszketett, földöntúli hangokat préselt ki magából, ősi dühök feszítették ízületeit – viszont, érdekes mód, nem nyáladzott. Különben is, a nyúlós, rossz szagú nedv sokkal inkább akkor bugyogott szája mindkét sarkából, amikor elmerengett. Igaz, ez viszonylag gyakran előfordult elő . Ami egy vadászvizslánál, valljuk be, tipikusnak éppen nem nevezhető. Annál inkább tipikus volt persze az a gyilkos téboly, amely mindig hatalmába kerítette, ha a közeli erdőkben Kisgazdával bóklászva egy-egy elsuhanó mókus vagy pézsmaféle után vetette magát. De ezt a hajszát is valahogy másként élte meg, mint a vele egykorú, tehát már meglehetősen sokat élt, sokat tapasztalt, egyfajta szakmai önérzettel, a mesterségbeli tudás fensőbbségével rendelkező vadászkutyák. Szél fújja a hárfát Ragyogjon a gyöngy és törjön a zománc! Szél fújja a hárfát és pengesse Malvin! Asszony lesz a hajnal és reggelre hiány. Egyetemista koromban felmentem Weöres Sándorékhoz, akik akkor még a Törökvészi úton laktak. Szívesen fogadtak, utóbb jóba is lettünk, én bármikor mehettem hozzájuk, később Sabyi esküvői tanúm is lett a budai várban, Károlyi Amy, a felesége, megengedte, hogy járjak hozzájuk, ő szervezte a „társadalmi életüket”. Amúgy elég szigorú „felügyelet” alatt tartotta Sanyit, például, ha elment otthonról, rázárta az ajtót, hogy Sanyi ne mehessen ki piát venni. Sanyi viszont megvárta a postást és az első emeletről kötélen leengedett neki egy kosarat pénzzel, s a postás (természetesen borravaló ellenében) hozta neki a közeli boltból a cetlire felírt italt. Amy nem tudta, hogy a Sanyi hogyan is piált be, miközben be volt zárva. Egyszer Major-Zala Lajos svájci költő barátunkkal Egerben voltunk Sanyiékkal. Sétálgatunk a városban, apró házacskákból kikönyökölve néznek nénikék. Sanyi (ő kérte, hogy így nevezzük) megkérdezte az egyiktől, hogy ismeri-e ezt meg ezt a mukit (Sanyinak mindenütt voltak ismerősei). Mondják, hogy persze, ismerik, ez a süketnéma.tanár (aki süketnémákat tanít). Rozmár parti A hím rozmárok Alaszka partja mellett Borongós, ködös vasárnap reggel volt. Az ég úgy ereszkedett a házakra, hogy elnyelte a Pilist, de még a templomtornyot is. A nyomott hangulat rátelepedett a Duna menti falucskára, megülte a lelkeket. A falusiak lelassult tempóban végezték mindennapi rutinmunkájukat, a macskák egérfogás helyett csak ásítoztak a tornác párkányán. „Most ebédre, hollók, varjak rét lehull, mező elsimul, kerül, mert kámzsa rajtam, merül. az élet működik de nem. Amióta az eszemet tudom, mindig veszekedtünk, Márta meg én. Nem kell nagyon komoly dologra gondolni, inkább csak piszkálódás volt ez, feszegettük egymás határait. Különben nagyon jól megvoltunk, eszünkbe se jutott, hogy el is lehetne válni. A civódásnak többnyire nem volt tétje, vagy csontja, ahogy azt mi angolok mondjuk, egyszer azonban majdnem komolyan összekaptunk egy közönséges, hálószobába való bútoron – hiszen tudják, két ágy, egy akasztós, egy polcos szekrény, egy tükrös asztal, állítólag cseresznyefából – bár hallottam, hogy van Afrikában egy vérfa, annak is pirosas a színe, és a gyantája sűrű, mint a vér. Mindez nem sokkal az esküvőnk után történt. Én azt mondtam, vegyük meg, Márta kitartott amellett, hogy jó lesz a régi is. Nem volt jó, az egyik szekrény lába kitört, és egy könyv helyettesítette, a polcok leszakadtak, az ágyak nyikorogtak, kiálltak a rúgók, és – és – végül megvettük a cseresznyefát. Minden születés egy karácsony, Szemünk előtt nyílik a rózsa, A lány megigazította haját, majd azt mondta fiújának az ágyban: – Megnyiratkozhatnál! – Talán olyan a hajam mint egy csövesé? A lány elmosolyodott. A fiú komolyan nézett a lány szemébe és azt mondta: – Én meg szeretném, ha befestenéd a hajad szőkére! – De most miért? – Én világéletemben a szőkéket szerettem! – Ha barna a hajam, az neked nem tetszik? – Megvagyok vele – de a szőke szexisebb! – Szóval azt szeretnéd, ha szexisebb lennék? – Melyik férfi nem azt akarja? EL El fogom felejteni felejteni El fogom el ám 
|
