Csák Gyöngyi: Szivárvány-fénytörésben
Megrezzen, akár
az óriás léptétől
megrémült Lilliput;
törpenép arcára kiül és világít
sok aprócska, kíváncsi telihold.
Határtalan a fény vonzása,
az érkezőt melege szugerálja,
otthonosan vackolódik
a veszélyes közbe
itt kitapintható még
a hőssé avanzsált
Prométheusz lelke.
Lilliputban káosz a színpadon,
arcokról leváló szájakon
morze jelek sora;
az utolsó előadást
konferálja éppen valaki,
meg kéne futamodni
el kéne futni az óriásokhoz,
el a bejárhatatlan óriásföldre,
Isten kezében bízva
nem félni a talpaktól,
többé nem menekülni el,
harmatcsepp esőben sétálni
fányi fűszálak között
szivárvány-fénytörésben.
***
A tagadás tagadása
sem segíthet,
kedves, nem tőled félek
ne izgasd magad;
nem tudom levetni
hátamról a házam,
ha mégis lefejted rólam,
elpusztítod hazámat.
***
Ha már elfelejtetted
felnyitni szemem
álmaimról, áthallásaimról
hallgass mélyen Istenem,
az egyetlen tanúm Te vagy,
senki bőréért sem vedleném le
régi bőrömet.
***
Nagyobb hangsúlyt szántam a múltnak
apró mozaikokból rakosgatnám össze,
ám torzó marad az áhított kép
a puzzle hiányzó darabjait
valaki orvul zsebre tette.
Megjelent: 2014-12-10 08:00:00
 |
|
Csák Gyöngyi (Kisvaszar, 1950) pedagógus, költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
