VideóRészlet az MTVA P´amende, 2024.04.18-i adásából a henti79 csatornán. Keresés a honlapon: |
Szépirodalommi a titka a recept lényegtelen H. J-nak
1.
Halkan csukja be maga mögött az ajtót, mikor kijön a sötét hálószobából, aztán nesztelenül lopakszik ki a nappali meghitt melegéből az előszobába, nehogy felverje az alvókat. Ott felhúzza nehéz csizmáját, aminek hideg a belseje, de tapasztalatból tudja, hogy ez még mindig jobb, mint papucsban fagyoskodni a konyhakövön. A konyhában már villanyt gyújt. Mint mindig, legelőször a zománcos tejeslábost veszi elő, és egyúttal bekapcsolja a konyhaszekrény tetején lévő rádiót is. Kellemes filmzene szól. Nem ugrik be neki, hogy melyik film zenéje, de ismeri és elkezd rá dudorászni. Kiveszi a tejet a hűtőből. Hideg a tejeszacskó, hideg az edény füle is, hát gyors mozdulatokkal gyújtja meg a lángot. - Kedves hallgatóink! Pontos időjelzést adunk. Négy óra következik. Pik-pik-pik-pik-pik, négy óra. Híreket mondunk. Abbahagyja a dudorászást, a rádióra figyel. - A mai napra várható legmagasabb hőmérséklet mínusz négy fok. Újabb havazásra nem kell számítanunk. várépítős-rajzolósdi félelemből Mákonyos viharban megfeszül. Vajpettyet virágzó tejberét. Margarinláva lep hűvösen. lagzija fullasztó, néma nász, – Hát ez így nem megy! – emelte fel a hangját Pistabá. – Az még rendben vóna, hogy Komárlaci befogja, de így nem lehet kártyázni! – Ugyanmá! Maragyonmá! – rivallt rá Jutka, a pultoscsaj, mert eléggé idegölőnek találta amúgy is, hogy gyertyákat kell gyújtogatnia. – Azt a gyenge kontrapartit majd lejátsszák világosban! – Gyenge?! – Kontraparti?! Erre a húszszáz piros ultira? – És nekem is?! – (Hümm???) – Nem úgy van az! – keménykedett tovább Pistabá, aki mellesleg az esetenként (na, jó, általában) itt tartózkodó kártyacsapat doajene volt. – Egyszer így vesztettem el kétharmad országot! Puff. Fényre borul a sötétség Budapest, nyár van, kora délután, süt a nap. A fiatal nővel beülünk egy puccos kávézóba. A falakon, a plafonon, mindenütt aranyszínű vonalak futnak, levélmintákat rajzolnak. A szekrények, az asztalok és a székek legalább két évszázaddal ezelőttiek, élénk barnára vannak lakkozva. Leülünk, beszélgetni kezdünk. Megjegyzem neki, hogy még sosem jöttünk ilyen drága helyre, és rögtön hozzátettem, hogy nem rosszindulatból mondom, hátha az felment udvariatlan kérdésem bűne alól. Nem gond, mondja, csak egyetlen csésze kávé lesz, és úgyis most búcsúzik a fővárostól. Hull a hó, AZ örökkévalóság fája alatt – Ide figyeljen, meddig akar még itt ücsörögni? – Csak amíg az amerikai. Csak addig. Egy perccel sem tovább. – Megőrült? Meg akar halni? – Nem akarok. De amíg az "ami" itt ül, addig én is. – És ha addig itt marad, amíg szét nem lövik a seggét? Akkor is megvárja? – Akkor is. Muszáj. Kristóf Z. Tibor először a földre nézett, majd felfelé, az égre. „Csak semmi teatralitás” – intette magát. „Legalább én maradjak meg természetesnek.” Kristóf Z. titkon azt remélte, így majd életben marad. „Ha nem ragad el a hülyék pátosza.” Quim Monzó Quim Monzó kócos. Hát ilyenféle manapság a kócos Q.M. 1651-ben hagytam el Hull kikötőjét. Elindultam a végzetes úton, a lejtőn, amely előbb dollármilliókhoz, aztán világhírnévhez, végül egy egész farkascsorda kiirtásához vezetett. Mindezt csak azért, mert dacoltam a szüleim akaratával, akik engem a jogi pályára szántak, és azt akarták, hogy továbbtanuljak. Most ügyvéd lehetnék Yorkban! De engem nem az iskola vonzott, hanem a sós hullámok, szelek, emberevő cápák, halálos mérgeket kibocsátó medúzák és részeg hajósinasok – egyszóval a tenger. Töredék (a XX. századból) Már nem gyötör a kor, Előbb, kit várt a Párt, Szól, típusok vagyunk, Franĉois kezet csókolt anyámnak, apámmal kezet rázott, puszit adott Kingának. A busznál álltunk, ami vitte a cserediákokat a repülőtérre. Nagyon udvarias volt, figyeltem, hogy hogy kell viselkedni egy cserediáknak, hátha egyszer én is az leszek. Igazából nem akarnék az lenni, mert én nem akarok egy idegen családban jó benyomást kelteni és hogy őszinte legyek, a világon senki másban sem akarok jó benyomást kelteni. Legfeljebb a szép Sziráki tanárnőben. Anyu azt mondta, hogy egy egyetemista ne válogasson! Különösen akkor ne, ha egyetlen Rothschildot sem tudhat a családjában, sőt telitalálatos lottószelvényt sem töltött ki senki a környezetében az elmúlt húsz évben. Akkor meg különösen hallgasson, ha az apja olyan pancser, hogy négyszáz forinttal többet keres, mint a kollégiumi felvételi határ, de negyvenezerrel kevesebbet, mint egy tisztességes albérlet díja. Kávé cukorral és hexameterekkel Nézd, odakinn még csillagok égnek, s kéklik a hajnal, Két fiatal író beszélgetett. Az egyik egyetemet végzett, a másiknak csak érettségije volt. Az ELTE-t végzett így szól a barátjához: -Komolyan mondom, a Dosztojevszkij nem agyalt ennyit! Robi vállat vont. Dezső ugyanis tudta, hogy barátja neurotikus személyiség és az agya akárcsak a szeizmográf – úgy működik. Kint az arborétumban heverésztek s szájukban fűszálat forgattak. Robi csupán hivatalnokként kereste a kenyerét, s éppen hogy éldegélt apjával. -Éppen ezért vagyok jobb író mint te! – mondta Robi Dezső kiköpte a fűszálat a szájából s fejét forgatta és csóválta, mint aki abszolút nem ért egyet valamiben. Minden régi fényképünk besárgul. Karácsonykor minden évben illetve nem lenne kötelező egyrészt épp a nem kötelezősége így meg én is vele tartok 
|
