VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomDömök Joli néni a kalocsai kórház elfekvőjében egykedvűen nézte szobája falán a hámló, kórházzöld olajfestéket, s látta, hogy barnássárga csík választja el a fölötte levő fehér meszeléstől. Eszébe jutott, hogy otthon a Csabonyi utcában régen mindig kimeszelték a lakóépület összes helyiségét, ha halott volt a háznál. Ki tudja, mi értelme volt ennek a szokásnak… Ez a csík szántszándékkal ilyen csúnya, vagy csak nem volt másik szín? Egyáltalán, mi szükség volt rá, hogy a zöldre festett részt elválasszák a meszeléstől? Joli néni a századik születésnapja felé közeledett. Nem kellett többé senkinek, egyik gyerekének sem, egyébként is, már a gyerekei is kezdtek elhalni mellőle. Ezért ragadt itt két hónapja, november elején, az elfekvő ideiglenes örökkévalóságában. Most sem kellett, és a születésekor sem. Ő volt az utolsó jövevény, és a szülei egy darabig töprengtek is, rátegyék-e a párnát, de aztán arra gondoltak, hátha öregségükre majd ez a kicsi lány fogja eltartani őket. Számvetés 2014 Uram! hínár hálója fojtogat, Klári ügyvéd volt. Védőügyvéd, és otthon áldozat. A férje és az anyja áldozata. A kettejük közötti csaták áldozata. Anyja elviselhetetlen felsőbbrendűség érzetének, és férje pökkhendiségének áldozata. Ez jó. A pókhasú pökkhendi.
A pókhasú pökkhendi és a madárcsontú asszony meséje.
Mert Klári madárcsontú volt. Mint az anyja. Ugyanazok a vonások, ugyanaz az arc, ha rájuk nézel, mégis más jut róluk eszedbe. Az öreg nem a ráncaitól rideg. Belülről üt ki a bőrén a gonoszság. Az ő szeme vág. Penge szája csak a saját kegyetlen igazságát mondja. Így él. Így élt túl. Ki tudja mit. Biztosan nem mesélné el senkinek, legfőképp nem a lányainak. Klári lágyra tört. Ívei még ránctalanok, a meghunyászkodás szemében ül. Ilyen a húga is. A sámán halála Anitának
Akkoriban már hosszú ideje vándorolt a törzs, és ő egyre kevésbé értette, hova és miért. Beszéltek ellenségről; ellenségről, aki erős és számos, és csak a menekülés véd tőle. De azelőtt, az ő fiatal korában is volt ellenség, s akkor sohasem futottak el. Büszkén vették föl a harcot. Nem is tartották volna férfinak magukat, ha szökésre gondolnak. Ljudmila Ulickaja Nem szép. No igen, talán a szeme. A néni a negyedikről a néni a negyedikről valaki azt mondta a csillagok akikben még nem ébredt a tudat ott ahol a kék egekben elvész függ-feszül született s feltámadt tanít és vigasztal A hideg napról napra nőtt a házak között. Csalókán áltatta az embert napközben, kigombolt kabát, lakásban hagyott sál. A sétát követő második napon, kora reggeli kocsisköhögés és vörös orr ébresztette. A forró, citromos, gyömbéres tea után smink. Sok smink. Fogadkozás, többé soha. Mindig sálban és kabátban, pulcsiban, vastag zokniban, bundabugyiban is, ha kell. A pókháló finomságú harisnya, a feszes combokat megvillantó szoknya megmarad tavaszra. Őszre. A második sötétbarna vonal a szemhéjon. Soha nem fekete. a nővérem aki van nincs nagyon oda a karácsonyért nem szereti magányos emberekre gondol széthullott családokra járdán őgyelgő sikátorokban ődöngő istent kereső hajléktalan lelkekre... nincs kedve sütni főzni havat lapátolni semmihez ami adódik nem érti miért a jézuska hoz ajándékot miért a feltétel nélküli szeretet miért a sok idétlen játék és reklám miért nem elég a sokszor elrebegett egyetlen szó miért a sok kivágott fenyő szénné égett dísz émelyítő szaloncukor... mi végre az ünnep ki mit ünnepel? mire emlékezik mit remél? a nővérem aki van nem gondol nagyon a karácsonyra de van hogy helyette is írjak és mert a nővérem aki van bőszen és hangtalan reméli eljön a másnap elmegyek hozzá elmondom neki ezt az egészet mert a nővérem nem tálal ki de nagyon is van mert a karácsony majd körülvesz és nem kell több szó sem ajándék sem torta sem más a nővéremnek aki van aki nincs nagyon oda az ünnepért... Álmodtam az éjjel. Most nem a szokásos, zaklatott, sarokba szorítós álmot láttam. Porzott a hó, felettem fekete volt az ég. Kopár ágak simultak a jegenyefa törzséhez. Az arcom csípte a hideg. Alul fehér, fent fekete. Futott alattam a fehér, a fekete meg sűrű volt, szinte folyt. Lábnyomok íródtak a hóba előttem. A fekete háttérre szürke kalap meg sötétkék gyapjúkabát rajzolódott. A szél kavarta a havat. De csönd volt. Néma, hideg, tökéletes csönd. Ez azért fura, mert a hónak ropognia kellett volna, és a szélzúgás is hiányzott. Karácsonyi szimfónia Az írás hús-vér testté lett. Megszülte Mária. Eljött az életet adó, élő beszéd. Csak szívvel lehetett hallani a hópelyhek hangját. a Messiás köré gyűltek a boldog királyok. Ferenc Ferdinánd másfél éve halott, a férgek már minden bizonnyal lelakmározták csontjairól a húst, de a bosszú még nem teljesedett be, amiképpen ígérték. Százezrek igyekeznek pedig, hogy megbosszulják a halálát, fagyban, szükségben, éhezve, fázva, rettegve a halál árnyékában nap nap után; százezrek, akiknek riadt tekintetében nem lobog a harc tüze, s szívükben nem ég bosszúvágy. Azok, akik bosszúért lihegnek, akik véres szájjal halált kiáltoznak, nyugodtan alszanak éjszakánként, derekukat nem töri a lövészárok fagyos feneke, fejüket pihe-puha párnákon nyugtatják; fülüket nem siketíti az ágyúdörgés, szemüket nem fárasztja a roncsolt emberi testek kavalkádja, bőrüket nem viszik vásárra minden pillanatban, mégis gondterhelten sóhajtoznak, kitartásról, hősiességről, bátorságról szónokolnak, példamutatásról, helytállásról papolnak. Modern kor köszöntött a földre, az ember megmutatja, mire képes. mi a titka a recept lényegtelen H. J-nak
1.
Halkan csukja be maga mögött az ajtót, mikor kijön a sötét hálószobából, aztán nesztelenül lopakszik ki a nappali meghitt melegéből az előszobába, nehogy felverje az alvókat. Ott felhúzza nehéz csizmáját, aminek hideg a belseje, de tapasztalatból tudja, hogy ez még mindig jobb, mint papucsban fagyoskodni a konyhakövön. A konyhában már villanyt gyújt. Mint mindig, legelőször a zománcos tejeslábost veszi elő, és egyúttal bekapcsolja a konyhaszekrény tetején lévő rádiót is. Kellemes filmzene szól. Nem ugrik be neki, hogy melyik film zenéje, de ismeri és elkezd rá dudorászni. Kiveszi a tejet a hűtőből. Hideg a tejeszacskó, hideg az edény füle is, hát gyors mozdulatokkal gyújtja meg a lángot. - Kedves hallgatóink! Pontos időjelzést adunk. Négy óra következik. Pik-pik-pik-pik-pik, négy óra. Híreket mondunk. Abbahagyja a dudorászást, a rádióra figyel. - A mai napra várható legmagasabb hőmérséklet mínusz négy fok. Újabb havazásra nem kell számítanunk. várépítős-rajzolósdi félelemből Mákonyos viharban megfeszül. Vajpettyet virágzó tejberét. Margarinláva lep hűvösen. lagzija fullasztó, néma nász, – Hát ez így nem megy! – emelte fel a hangját Pistabá. – Az még rendben vóna, hogy Komárlaci befogja, de így nem lehet kártyázni! – Ugyanmá! Maragyonmá! – rivallt rá Jutka, a pultoscsaj, mert eléggé idegölőnek találta amúgy is, hogy gyertyákat kell gyújtogatnia. – Azt a gyenge kontrapartit majd lejátsszák világosban! – Gyenge?! – Kontraparti?! Erre a húszszáz piros ultira? – És nekem is?! – (Hümm???) – Nem úgy van az! – keménykedett tovább Pistabá, aki mellesleg az esetenként (na, jó, általában) itt tartózkodó kártyacsapat doajene volt. – Egyszer így vesztettem el kétharmad országot! Puff. Fényre borul a sötétség Budapest, nyár van, kora délután, süt a nap. A fiatal nővel beülünk egy puccos kávézóba. A falakon, a plafonon, mindenütt aranyszínű vonalak futnak, levélmintákat rajzolnak. A szekrények, az asztalok és a székek legalább két évszázaddal ezelőttiek, élénk barnára vannak lakkozva. Leülünk, beszélgetni kezdünk. Megjegyzem neki, hogy még sosem jöttünk ilyen drága helyre, és rögtön hozzátettem, hogy nem rosszindulatból mondom, hátha az felment udvariatlan kérdésem bűne alól. Nem gond, mondja, csak egyetlen csésze kávé lesz, és úgyis most búcsúzik a fővárostól. 
|
