VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomTódor nagyon sietett, mint mindig. Ilyenkor minden összeesküszik az ember ellen: a lámpa akkor lesz piros, amikor nem kellene, a gyerek az orrunk előtt szerencsétlenkedik a motorjával, elcsúszunk a jégen, vagy meg akarnak téríteni a jehovások. Tódor sikeresen vette az akadályokat, és az aluljáróban ügyesen kerülgette a kukacos zöldséget kínáló norvégokat. Egészen a mozgólépcsőig azt gondolta, hogy kivételesen nem fog elkésni, amikor egy nénike keresztülhúzta minden számítását. November 1. ma találkozóm lesz az apámmal ma találkozom apámmal, aki csak néz, * * * ma találkozóm lesz vele, A mindenható pártbizottság Emléktöredékek újságírói pályámról
Az újságírás mindig csábító hivatás volt az irodalommal kacérkodó ifjak számára, hiszen olyan nagy nevek hívogattak e pálya felé, mint például Ady Endre, Móricz Zsigmond, vagy Karinthy Frigyes. Igen ám, de akinek a káderlapján az állt, hogy EGYÉB származású, jó esetben csak a középiskoláig juthatott el az ötvenes években. Az egyetemi vagy főiskolai felvételi vizsga után megkapta a „hely hiány miatt” című elutasító levelet. Ezt magyarázni se kellett, s fellebbezni se lehetett ellene. Mivel apám a saját műhelyében dolgozó asztalos mester volt, és se az ipari, se a mezőgazdasági szövetkezetbe nem volt hajlandó belépni, nekem is ez jutott osztályrészemül 1960-ban. Így lettem segédmunkás a szigethalmi Pestvidéki Gépgyárban. Nagy előrelépés volt ez a ranglétrán, hiszen osztályellenségből saját jogon munkás lettem. Ki firkált a felhőkre? Mi ez a rég-új, szép világ? nekem ősz ez akkor volt Egy kiugró szikla tetején ült.
Közel, s távol ez volt a legmagasabb pont, de ő nem volt feltűnő, mert terepszínű öltözéke miatt húsz lépésről egy bokornak nézte volna bárki. Feltéve, hogy a bokor gyengén füstöl. Dániel − mert így hívják – dohányzott, és látszólag teljesen elbűvölte a fenséges látvány. Bár a tegnapi eső miatt kissé párás volt a levegő, ami alaposan korlátozta a belátható távolságot, mégis ő úgy nézett, mint aki nagyon messzire néz... Folyón Metszett fény csillan Olyan, mintha az egész életemet egy autóban töltöttem volna. Első emlékem, hogy egy napszemüveges, borostás férfi néz hátra az óriás karika mögül, amit ide-oda tekerget a nagy szőrös kezével, közben pedig bámul rám, és azt kérdezi, hogy na, mi van kisöreg. Mi lenne, gondoltam. Persze nem mondtam semmit. Egy idő után visszafordult, és fütyülni kezdett. Nem hangosan. Csak a dallamot. Az előttem lévő ülésből pedig nemsokára meghallottam Anyát. Énekelt. Az azonban nem ének volt. Az egy csobogás volt. Olyan, mint amikor Misi, a bátyám issza a colát. Pezsgő, és csobogó. Ez volt Anya. Amikor énekelt. Ha pedig nem énekelt, akkor recsegett. Ütemesen, kattogva. Áradt belőle a szó. Olyan volt, mint a diódaráló. Sci-fi chipet cseréltak az állatokban fönn elektromos fecskék lombikot tisztel anyjaként hasán divatos konnektorral Voltak bizonyos jelek. Naná, hiszen jelek mindig vannak, csak ez ember lánya nem elég okos, hogy ezeket a jeleket értelmezni tudja. Az is megeshet, hogy értelmezzük, de egyszerűen könnyebb, ha hátat fordítunk a problémának, megkerüljük, elhárítjuk, kerékbe törjük, felnégyeljük, szőnyeg alá söpörjük, bármit inkább, csak a szemébe ne kelljen nézni. Pedig mennyi kínos perctől kímélnénk meg magunkat, ha az első, a legapróbb gyanús dolognál ellenlépéseket foganatosítanánk. Nálam is voltak jelek. Kis őszi hitetlen Új színek megint. A nyárra ősz takar Cseppnyi csend... a zápor árva ritmusát Cseppdobok, meséljetek, hogy lenni kell; hogy elhiggyem, még nyártól telt a kamra, Mondhatni, jókedvűen ébredt. Sok minden járt a fejében. Álmodozott munkalehetőségről. Ám érezte, hogy feleslegesen. Miután megmosakodott, szerény volt a reggelije. Egy vajas-turistás szalámi, kenyérrel. Majd a bukszájába nézett. Annyi pénze sem volt, hogy két doboz cigarettát vegyen. Nem tudta, mitevő legyen. Pár szál maradt csupán neki. Azt gondolta Aladár: nem maradt más hátra, valakitől kölcsönt kér. Tudta is, kihez kell folyamodnia. Egy háztömbbel odébb lakott egy barátja, vagyis ismerőse s elhatározta, hogy egy ötezrest kér tőle. Felöltözött szerényen aztán kiállt a háza elé s várta, hogy Imre megjelenjen. Mindig a kutyáját szokta sétáltatni. Hamarosan jött is. Megpillantotta barátját. Nem veszem fel Ma délben fel- ÜNNEP SÁRGABETŰS Ez a fák utolsó tánca a széllel Ez a fák utolsó tánca a széllel Ez a fák utolsó tánca a széllel Felvonnak, kitűznek és lobogtatnak zászlókat, táblákat avatnak és koszorúznak. Beszédet mondanak egykori hősök – egy sem él már –, meg politikusok – egy sem élt akkor –, valamennyien saját pártjuk szája íze szerint. Lesz zene is természetesen, ilyen meg amolyan. Lesz persze kommunistázás, cigányozás és zsidózás is, mert anélkül már sokan nem tudnak emlékezni. Előveszik számtalan szemüvegük közül azt, amelynek kis címkéjén ott áll, hogy ezerkilencszázötvenhat. Egy napig ezen keresztül nézik a mát. A tegnapot és a holnapot nem, arra van másik szemüvegük. A Liget szélén, az őszülő fák előterében, a rozsdás vashalom vacog a hajnali hidegben, összehúzódik, szégyelli magát. Elviszi a fotómat Két barátnő anamnézise
Erős vágyat érzett és akaratát ki is akarta fejezni: kívánt, óhajtott, szeretett volna, alig várta, és nagyon akart, kért és szinte követelt. Ugyanakkor könyörgött és esedezett. Mindent egyszerre szeretett volna és halogatás nélkül, azon nyomban. Várni is meg reflektálni is. Ez Adél volt. A hisztéria szobra. A filozófia tündérkéje. Helga az elhatározását szerette volna végrehajtani. Rendelkezni és rögtön dönteni. Határozni. Ha úgy tetszik, parancsolni, elrendelni, meghagyni és azonnal intézkedni. Sőt kényszeríteni, kötelezni, odahatni és megcsináltatni haladék nélkül. De a másik tegye meg helyette, ha lehet az első jelzésértékű gesztust. Hogy történjen meg, aminek kell. Ő érte el hamarabb a célt. Mert gondolkodás nélkül félt, ösztönlényként lépte meg, amit Adél halogatott. Ő az intuícióban és az inspiráció erejében bízott. Szőnyegszél És monda az Úr a Költőnek: Ő pedig monda:
Délután öt órakor sok év haragja sírása börzsöny kamaszkor zötyög tovább a kisvasút 
|
