Kántor Zsolt versei (Ki firkált a felhőkre?, A citrom kifacsarása hajnaltájt, Járkálás közben teregetsz, azután ingeket vasalsz)
Ki firkált a felhőkre?
Mi ez a rég-új, szép világ?
Amit a tényeken túl megpillant a hit.
Hiszen ez a valódi grand-art.
Ha jobban megnézzük,
épp most pozícionálja magát Isten
újfent. S a költészet státusza is javul.
A vallások gyártják a jövőt.
De igazként csak egy fog kiderülni.
Jön az egyetlen (egyetemes) kijelentés.
A feltámadt tanítás. Tiszta didaktika
a levegő, a felhőkre jegyzetel
a felemelt, átszegezett kéz.
Valaki szóljon a klikkeknek,
világosítsa fel a pártokat!
Befutott az első vágányra
a Gondolat. Az abszolútum itt van.
Ehhez nem kell törvény, elég egy tollvonás.
A kegyelem minden rosszat megront.
És nevet, aki áment mond.
A tölgyfa is bólogat. Van hódolat,
nem szűnt meg az imádat.
Valami elemi szeretet hódítja
meg a vágyat. Nemcsak remény. Kiváltság. Alázat.
A citrom kifacsarása hajnaltájt
Úgy teremtődik a szomjúság,
mint az ingerek s a reflex?
Vagy mint a sötétség és a sósság?
A világosság elhagyja a héj burkát,
a tojássárgáját kipottyantja a kéz
egy másik létbe.
Majd a citromfacsaróba nyomja
a megfürdetett Napot.
Valahogy így mesélte a könyv,
ami magától kinyílt, amikor lecsuktam a szemhéjam.
Járkálás közben teregetsz,
azután ingeket vasalsz
Világító udvar. A világítás most szünetel.
Zajlik az eltűnt idő "kiszabott románca".
Monotónia sikátorai közül ki vezeti ki? Az utca.
Ahol nincs több meghajlás, idézés és képmutatás.
Csak a terasz. A teák és a szabadság.
Itt csak egy tubus só a szemrehányás. Az idegenség
nem artikulálja jelenlétét, csak szunnyad.
Ó búsongás hintaszéke, minden ébredés trónja,
szólalj meg alattam, mint egy szívet ringató óceán.
Könnyező székek a Szubsztancia Presszó sarkában,
énekeljetek sör-himnuszt a Hebridáknak.
Most a létezés zománca a függetlenség.
Hormon és mítosz. Virtuális határok között klipsz.
S az elvárás keserű, mint az Unikum. A lehülyézés
szájhabja ráfröccsen a szarkofágokra.
Harmonikus konfliktusok ezek. Szerep-biciklik,
politológia-szirupok. Ösztön-szatén. Ál-
arcok bálja. Ledöntött bábusor ez az év.
Képtelen hírt "vinni" a papír. Több kell. Az
értelem. Becsukódik az empátia kemény könyvfedele.
Bilincs van rajta és csatok. A hiány összefog
valamit ebben a tájban. Így egy vagyunk.
Megjelent: 2015-10-30 08:00:00
 |
|
Kántor Zsolt (1958-2023) költő, író, szerkesztő, pedagógus |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
