Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Somogyi Feri: A hátsó ülésen

 

Olyan, mintha az egész életemet egy autóban töltöttem volna. Első emlékem, hogy egy napszemüveges, borostás férfi néz hátra az óriás karika mögül, amit ide-oda tekerget a nagy szőrös kezével, közben pedig bámul rám, és azt kérdezi, hogy na, mi van kisöreg. Mi lenne, gondoltam. Persze nem mondtam semmit. Egy idő után visszafordult, és fütyülni kezdett. Nem hangosan. Csak a dallamot. Az előttem lévő ülésből pedig nemsokára meghallottam Anyát. Énekelt. Az azonban nem ének volt. Az egy csobogás volt. Olyan, mint amikor Misi, a bátyám issza a colát. Pezsgő, és csobogó. Ez volt Anya. Amikor énekelt. Ha pedig nem énekelt, akkor recsegett. Ütemesen, kattogva. Áradt belőle a szó. Olyan volt, mint a diódaráló. Csak mondta, csak tekerte, és mi ebből egy masszát hallottunk. Most fordulj balra, nézd ez behajtani tilos, nem figyelsz, szerintem eső lesz, balra, te hülye, hoztál naptejet, vegyél már elő a gyereknek még egy colát, állj már meg, nem látod, hogy piros. Anya beszélt. A napszemüveges férfi pedig kapkodott. Hol hátra a szatyorba, hol előre a műszerfalon kapcsolt valamit. Néha maga mellett egy kiálló rudat tolt ide-oda, időnként pedig a keze Anya ülésébe tévedt. Anya ilyenkor mindig felkacagott. Ne csináld már, kurjongatta. És gurgulázott. De olyan hangosan, hogy Misivel összenéztünk.

A bátyám ott ült mellettem, azaz inkább izgett-mozgott össze-vissza, és közben vagy evett, vagy ivott. A zacskókat, a papírokat pedig az ölemben gyűjtötte. Ilyenkor ő is nevetett. Hangosan kacagott. Aztán hirtelen a képembe bámult, és grimaszolt. Most én nevettem. Vicces volt a bátyám. Én pedig azt hittem, ez már mindig így lesz. Aztán egy nap Anya hátraadott egy képet. Egy fekete-fehér fotót. Azt mondta, az az ő apukája. Egy ötvenes férfi hátrafésült hajjal. Aztán egy színes kép hullott az ölembe.

Na, ki ő, kuncogott Anya. Mit tudom én, feleltem.

Az apád. Ő az apád. Nem is emlékszel, mi? Hogy is emlékezhetnél. Csodaszép ember. Ő férfi volt. Nem úgy, mint egyesek.

Itt felvihogott, és a kezét a borostás férfi kezére tette. Az rögtön lesöpörte.

Mutatkozz be. Szegények azt hiszik, te vagy az apjuk. Na, nem. Ő az Imre bácsi. A sofőr.

Anya ismét felnevetett. Én a képet néztem. Egy vékony, izmos férfi volt a fotón. Fehér trikóban. Nem volt ismerős. Imre bácsi igen. Ő mindig figyel ránk, még vezetés közben is. És folyton mosolyog. Apa a képen olyan komor. Mintha erőlködne. Talán amiatt a vasdarab miatt, amit a kezében tart. Vicsorog.

Ugye milyen erős, szól hátra anya, mintha kitalálná a gondolatomat. Edzőterembe járt. Ott ismerkedtünk meg. Látod a muszklijait? Persze, feleltem, pedig azt sem tudtam mi az. Az a kezében egy tíz kilós súlyzó. Te meg sem tudnád emelni. Nem is akarom, gondoltam.

Ekkor Misi kitépte kezemből a képet, és kijelentette, hogy ő is ilyen izmos akar lenni.

Az autó ekkor hirtelen megállt. Mindenki előrebukott. Én nem, mert be voltam kötve, de Misi és Anya hirtelen eltűnt. Aztán mind a ketten ordítottak. Féltem. Egyedül voltam. Aztán megláttam Imre bácsit. A szélvédőn keresztül figyeltem, ahogy ment, egyre távolodott. Szürke lyukacsos trikójában, borostásan, napszemüvegben sietett, szinte futott. Egyre messzebb.

Aztán megláttam Anyát. Kiszállt az autóból. Kicsit megtörve bukdácsolt ez az alacsony, vékony, ezüstös hajú nő. Ő is trikóban volt, hatalmas melleitől alig tudott integetni Imre bácsi után. Aztán beült az autóba. Imre bácsi helyére. Kezét a kormányra tette. Most láttam először, milyen hosszú, hegyes körmei vannak. Tanácstalanul nézett a műszerfalra. Végül hátrafordult hozzánk.

Tudja valamelyikőtök hogy kell vezetni?

Ezen jót nevettünk.

Aztán azon, hogy azt mondtam, én igen.

  
  

Megjelent: 2015-10-26 17:00:00

 

Somogyi Feri (Budapest, 1966) író, újságíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.