Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Simon Adri: Lali karácsonya

 

Karácsonykor minden évben
rengeteg piát veszek mert
át kell mennem anyámhoz

illetve nem lenne kötelező
de át szoktam menni

egyrészt épp a nem kötelezősége
miatt másrészt mert különben
még többet inna az anyám egyedül

így meg én is vele tartok
s kevesebb az egy főre
jutó alkoholmennyiség
mintha külön-külön innánk

az anyám persze nem csak
inni tud hanem beiglit
sütni is meg rácpontyot
halászlevet kotyvaszt tele
ikrával ahogy szeretem

az öcsém nem bírja ezeket
náluk otthon főz az asszonya
és szerintem azért nem szereti
anyám főztjét mert

a rabszolganője vagy minek
is nevezzem reformkonyhát
üzemeltet otthon
megrogyasztó lehet

francia salátát tálal meg
csirkemellet grillez meg
csicseriborsókrém-levest főz

egyszer náluk karácsonyoztam
de soha többé nem megyek oda
az első pohár tartósítószer nélküli
őszibaracklé után magával rántott
a hasmenés

anyámmal megkóstolunk egy
diólikőrt amit kizárólag erre
az alkalomra tartogat három éve
isszuk ugyanazt az üveg
diólikőrt máskor meg sem
szagolja aztán bontunk egy sört

anyám a Gold Fasslt szereti
én karácsonykor a Tuborgot máskor
jó az Arany Ászok is

aztán megkóstoljuk az előző
nap rengeteg mákkal és
mazsolával sült beiglit míg
a vibráló képernyőn fut a
Végtelen Történet amit
minden évben megnézünk

szerintem bugyuta film
ugyanazokat a részeket
ismétlik folyton mintha
elsőre nem fognám fel és
értelmi fogyatékosnak
néznének és pont ezért
nem is értem igazából
nem tudom követni és
összerakni sokadszorra
sem de anyám szereti
mindig könnyekig
hatódik mikor látja

a film alatt felbontjuk
az első bort anyám
Egri Merlot-t iszik
ilyenkor én mondjuk nem
szeretem annyira mert gejl
de egyszer az évben
megveszem neki és
eliszogatok vele

a film végeztével anyám
tálalni szokott s ekkorra
már fátyolossá válik
a hangja a tekintete is
elérzékenyül áthatja a
karácsony szelleme

a tévében közben kezdődik
a következő obligát
nyál a Copperfield Dávid
ami egy újabb üveg bor
kinyitására sarkall
minket anyámmal

közben csendben később
anyám csacsogásától
fűszerezetten nyeldekeljük
a halászlevet anyám
továbbá a könnyeit

a lé sűrű és zavaros mint
a sajószentpéteri éjjel épp
csak kutyavonítás nem
hallatszik a kuktából

a haltestek a vacsora
kezdetén még egyben
vannak de ahogy hűl
ki az étel és mártogatjuk
bele a merőkanalat egyre
inkább szétesnek

állagra nézve undorítóvá
ám ízre egyre zamatosabbá
válik a vacsora

és mivel egyre finomabb
általában el is pusztítjuk
kettesben az egészet

a rácponty megmarad
másnapra – másnapos
gyomrunkat elcsitítja
feltéve hogy nem sikerül
túl zsírosra és terheli
tovább a májat jót tesz
neki a fél napos szikkadás
a sütőben

anyámnak pedig
nem kell másnap is főznie
nyugodtan poharazgathatunk
együtt estig

reggel gyógysörré nemesülnek
a szentestéről megmaradtak
– karácsonykor tisztességesen
bevásárolok – olyankor
kisimulnak az idegpályáink

a hideg sör lehűti a felforrósodott
lüktető neuronkötegeket csillapítja
a benső remegést a karok s a
lábak sajgását

megéhezünk és eszünk megetetjük
együtt a csirkéket s aztán
a macskákat is naná hogy
szeretik ők is a halat

hogy is nem akad
a szálka a torkukon
sosem

anyám nem tud szálka
nélküli hallal bánni
tán nem is akar

az evés alatt megeredő
trécselése hozzátartozik
az alattomos halcsontok
fogak közüli kimenekítésének
türelemjátékához

nála nem lehet gyorsan
enni csak úgy befalni
a pontyot bármily éhes
is az ember

talán nem véletlen hogy én
vagyok az egyetlen vendége
kivéve ha átjön hozzá
az öcsém is

az öcsém egy fasz mert
senki nem érdekli őt
saját magán kívül

a neje sem azért
rabszolganő mert én
nem szeretem őt

hanem mert olyan
égbegágogó liba volt hogy
hozzáment az öcsémhez
annak első szavára arra az
első gúnárnászsikolyra
ami aztán teljesen rossz
irányba terelte az életét

nem akarok belekotnyeleskedni
mert az ő dolguk

de amikor az öcsém
hazavitte magával a Sárit
a Sári egy világraszólóan
helyes nő volt

továbbá szép és
ölelnivaló – amilyen
manapság a legkülönfélébb
fogyókúrái és gusztustalan
főztjei ellenére sem tud
lenni – figyelmes és
kedves is nem ilyen
mániás depressziós
primadonna

ellenben amikor kettesben
találkozunk véletlenül
– illetve véletlenül gyakran
a kozmetika felé sétálok
ahol kozmetikus a Sári
és hatig tart a műszakja –
és megállunk beszélgetni
vagy elkísérem
nyugodt és jókedvű

ezért is gondolom hogy
az öcsém tehet a változásról

az öcsémnek esze van de a lelke
nem érett meg a világra
Sárira meg semmiképpen sem

nem is fog ezt pontosan
tudom igazából hülye
volt a Sári hogy habozott akkor
három éve

és nem engem választott
pedig én is hazavittem
volna de neki az Árpi kell
azt mondta –

szerintem az Árpi újonnan
felhúzott tágas és ronda
kéglije kellett de ezt nem
mondtam a Sárinak

inni meg aztán
ők is tudnak sőt szívni is
azt én is szoktam

mióta a rendszerváltás
következtében Magyarországon
sem nagy erőfeszítés
drogokhoz jutni

no persze nem vagyunk
mi kemény narkósok de
füvezünk rendszeresen

pár éve utánanéztem a neten
kérdezte a Feri is hogyan kell
termeszteni otthon
a marihuánát különben
nagyon sokba kerülne

nekem a fatelepen épp csak
annyit fizetnek hogy
ne kelljen anyámtól
egyfolytában kölcsönkérni
ahogy még két évvel ezelőttig
is annyira nem volt
munka a faluban

igazából város ez a hely
ahol élek de ha nem baj
én csak falunak hívom

néha bemegyek Miskolcra
fát eladni vagy cserélni
szénre

na az tényleg egy város

Sajószentpéter nem város

szóval kendert nevelni nem
bonyolult magok kellenek
hozzá meg tejfölös
dobozok

habár nem szoktam
tejfölt enni mert azt
csak a paprikás csirkébe
rakok

olyat meg csak anyámnál
eszek a születésnapomon

de akkoriban mikor
belefogtam a kertészkedésbe
két hétig tejfölös kenyeret
vacsoráztam a dobozok miatt

el kell vetni öntözni
kitenni a kertbe vagy a
gangra és kész

ez mondjuk csak
nyáron működik amikor
meleg van és tűz
a nap

így termeltem a gangon
vagy harminc pohárral
augusztusban is

ha kikel és felnő
valameddig elég ha
elfogy megvárom a
jó időt

apám utoljára nyolc éve
karácsonyozott velünk
anyámat majdnem halálra
egzecírozta és zsarolta –

puszta kötődésből perverz
volt azt hiszem soha nem
tudta kimutatni a
szeretetét

amit kimutatott az nem
az volt hiába hitette el
valami beteg démona vele
hogy amit tesz az jó

végső soron ezért jobban
sajnálom őt még anyámnál is
nem gonosz ember de
haláltusájában fetreng
az embersége

anyám fájdalmán és
reménytelenségén ez persze
sosem segített

mindegy most már merüljön
feledésbe a fájdalom legyen
a múlté apámmal együtt

ő elment örökre most
pedig ünnep van

anyám meggyújtja az
ádventi gyertyákat meg a
kínai karácsonyfaizzó-sort
a fenyőjén

egyfolytában féltem hogy
egyszer megrázza az a vacak

mindig kidobom mikor
lebontjuk a fát ő pedig
minden évben újat vesz

fát mindig töveset díszít
úgy sokáig szép marad
aztán valahová kiültetjük

akkor jövök legközelebb mikor
anyám hív menjek át
ültessük ki a fát az erdő
szélére

következő évben majd újra
kiásom s megint anyám
karácsonyfájaként fog
világítani pár hétig

  
  

Megjelent: 2014-12-11 08:00:00

 

Simon Adri (1974) költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja.

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.