Kántor Zsolt versei (A könyvespolc planetáriuma, Kibékülök magammal)
A könyvespolc planetáriuma
Ünnepek elé
Olykor össze kell szedni a fontosabb dolgokat.
S az egészet elpakolni, mert másra kell a hely.
Félrerakni, bedugdosni bizonyos lukakba,
ahonnan egy vétlen pillanat kinyer.
Szinte életbevágó ügyek vesznek el
idő-, és helyhiány miatt.
S mire adódik idő s lenne mód, a kedv a matt.
Ezért ne becsüljük alá az ódon álmokat.
Kibékülök magammal
Minden nap másik ember ébred fel bennem.
Mintha rajtam kívül. Pedig betölt.
Nem a többes én egyik elvarratlan szála.
Nem képmás, nem alteregó.
Egy külön(b) lény. Doktor Intuíció.
Tehát nem az, aki valaha voltam
De nem is az, aki lehettem volna.
Egy értelmes, inspirált fazon,
nem úr, de nem is szolga.
Mindig tudtam én, hogy képes vagyok
mássá válni, másikká lenni.
Mint ahogy a szív, minden nap új
szellemmel, lélekkel tud szeretni.
Lám, napról-napra különbözünk
önmagunktól, hiába az óvatosság.
Nem baj. Csak ne menjen el nélkülünk
az űrből leszálló, transzcendens ország.
Lettem már sokszor más, nemcsak én.
Ilyen csak egyetlen van a földtekén.
De most nem ismerek magamra.
Hisz ez egy új individuum hangja.
Akár egy ismeretlen angyal.
Beköltözik. Lélekben gazdagít és megvigasztal.
Megjelent: 2014-12-07 08:00:00
 |
|
Kántor Zsolt (1958-2023) költő, író, szerkesztő, pedagógus |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
