Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Batári Gábor: Gyógytúra az ekronon

 

GYÓGYTÚRA AZ EKRONON

(IV. megmutatkozás)

 

Az ezopszükhiáternél

(huszonharmadik regényrészleg)

 

Egy bombanő libben a pszichiátriai váróterembe. Izgő-mozgó, fel-le táncikáló, világoskék farmerét majd szétfeszítő, formás farpofái mágnesként vonzzák a férfiú tekinteteket. Máris rohanna Kizil Gitsibedi doktor doktori ajtaja felé, hogy kopogtatna finom ujjaival. A nő szőke hajú, napszemüveges s a mögött ritka kékszemű, rajta jókora melleit kidomborodni engedő, ,telt-izmos karjain feszülő, hosszú ujjú, rózsaszín blúz. Bal vállán táska ityeg, riszálása következtében (az előbb említett farpofák tánczene szava), jobbra-balra illeg-billeg, ez beindítja a feszes, nagy mellek hullámzásának láncreakcióját. Bal karja gyönyörű, de látszólag mereven csüng áramvonalas teste mellett. Ráförmed egy kövér asszonyság, hogy várja ki a sorát. Ő nem szól semmit. Büszkén megindul kopogtatni jobb kézzel. A néni elkapná bal karját, de mielőtt megtörténne, félretéve büszkeségét szinte remegő hangon panaszolja, hogy bal karja egyáltalán nem mozog, kétségbe van esve, fél, hogy belső energiazavarai vannak, hátha megmenthetik még. A néni hajthatatlan. Ekkor el kezd a bal válla erősen rángatózni, ő kénytelen csillapítgatni jobb kacsójával.

– Látja, szörnyű, ha mozog, csak erre a fölösleges idegi sokkos mozdulatra képes. A néni megvádolja (rímekben): az hogy szép és formás és fiatal (ecseteli) még nem ok arra, hogy előrefurakodjon. Firtatja, hogy esetleg nem bűnöző-e, hogy karját a helytartótanács veszejtette el, mert bűnöző.

- Hogy beszél ezzel a kedves hölggyel, kelt védelmére egy szabadságos katona. A nő mit sem válaszol, megint elővette büszkeségét, felhúzta fitos orrát és leül valahol, egy félreeső helyre. Válltáskájából egy könyvet emel ki, ehhez persze el kell ugye, engednie rezegő vállát, de az annyira rázendített, hogy újra fogást kell vennie rajta. Aztán a könyvet szép, nagy felületű combjára fekteteti, meg kell hagyni a könyve egy combján is elfér. Próbálkozik egy kézzel felnyitni s különféle feszegetési, lapogatási eljárásokkal kinyitva maradásra bírni a könyvet, de az paperbeck lévén, mindig újra bezárult, sőt le is esik a földre. A szabadságos slapic szoldzser sietett felvenni: Mit olvas? Mellételepszik. A nő elfordítja fejét. Nagynehezen kinyílott a könyv mint – szezámmag, bocsi, mintha szezámra tárulna mag nélkül, sőt nyitva is marad az ismételt lapogató reája tenyereléstől. Csak az volt a bibi, hogy ahányszor egy oldal végére ért, ahhoz, hogy lapozzon, mindig meg kellett emelni remekbe szabott, erős könyvtartó combját és telt ajkával volt kénytelen lapozni, mert használható keze, rakoncátlan bal válla csillapításával foglalatoskodott.

- Mi jót tud még csinálni a szájával – kérdezte a katona? A nő mond valami találót. A szexbomba nem óhajtja folytatni a diskurzust. Aztán végülis mégis megkérdezi, hogy a testes hölgy miért beszél rímekben. - Rímbetegsége van, azt képzeli, hogy a régen kihalt bárdok közül egy. Ő már régóta bejutott a vizsgáló szobába. Egyszercsak a katona szeme a távolba tekint és mintha a fronton lenne, beszél a borzasztó állapotokról és hogy csak a milóiak választottja, az Iüanaia lia nerreia szüntetheti meg, boríthatja fel a patthelyzetet. - Kegyed – mondja a nőnek, szakasztott úgy néz ki, mint a milóiak, sőt, még azoknál is impozánsabb. Az asszisztensnő odalép a szexszimbólumhoz és megkéri, fáradjon a pulpitushoz és töltsön ki egy formanyomtatványt arról, hogy nem áll semmilyen maradandó testi fogyatékkal járó büntetés alatt. A vámp durrog, hogy idejön a világ másik végére, hogy gyógyítassa magát, az ő államkincstárukat duzzasztja és hálából vénasszonyok vádolják és fölös papírmunkával gyötrik. - Nyugodjon meg - így az asszisztensnő. - Nem látott még engem nyugtalanul, kívánom, hogy ne is lásson - aztán kezdi kitölteni a nyomtatványt, de mivel egy használható kezével a tollat kénytelen fogni, rángó vállát az emelvény oldalához szorítja. Így egy macskakaparást tud csak átnyújtani. Az asszisztens szóvá is teszi. De gyorsan visszaszívja. Visszaül. Kijön a vénasszony, mondja, hogy mostmár mehet.

Bévül Kizil BA’kr Gitsibedi doktor úgymond: Kisasszony, foglaljon helyet, megkérdezi: Kisasszony, mi a panasza. A hölgy helyet foglal, s szinte magán kívül, gyönyörű bal lábát igen magasan emeli maga felé, csókolgatja, ritka szép, nagy combját simogatja, majd megöleli s kedvesen babusgatva, ezt súgja teste élő oszlopának: - De jó, hogy megvagy, kedves, újra velem, de szeretlek, most már el nem engedlek soha. A doktor furcsán tekint reá: - rosszul van, kisasszony? – Ja, semmi, semmi, csak egy régi szerelem. Ja, a panaszom kérdezte? Emlékezetkiesés. 21 éves korom előttről szinte semmire sem emlékszem. - Ha megbocsát, hány éves? – Nos, huszonegy igen régóta, egy fél örökkévalóság óta. - S mi van a karjával? – Ja, erre gondol – tekintett bal karjára- semmi, csak egy kicsit elmacskásodott. - Jaj, ön olyan fiatal s ritka szépséggel, hogy is mondjam, testi adottságokkal megáldott! Kezdett Gitsibedi szerelmi háromszöge kibillenni, de az automata visszaállította a kihágást. Így nemi állapota alábbhagyott. - Kérem, vetkezzen le. Rutinvizsgálat.

- Mindent? – szól tétován, kváziszűzlányiasan a szexbomba.

- Melltartó, bugyi, harisnya, harisnyatartó maradhat. A hölgy bévonul a spanyolfal mögé vetkezni, aztán előjön. Gitsíbedi beleszédül a gyönyörűségbe.

- Feküdjön, kérem, a vizsgáló asztalra! Oldja meg harisnyatartója csatjait, hogy a combja szabaddá váljék! Hirtelen elővesz egy félkör alakú mágneses szerkentyűt és azt a nő bal combja közepe tájékára helyezi, a gépezet pontosan illeszkedik annak külső, daliás félkörívére. Mi se kell több a nyúlánk, erős, izmos láb rögvest leválik tövestül a hölgyemény derekáról, a padozatra ugrik, majd könnyed léptekkel tovasurran és az orvosságos szekrény mellett vigyázzba vágja magát. Eközben a szexbomba zokogva sikoltozott ekként:

- Mit tett velem?! Micsoda szégyen! Miért tette ezt? Mondja!

– Nyomorult kurva! Hogy merted betenni a féllábad a tisztességes honpolgárok rendelőjébe! Ilyen súlyos büntetést minimum illegális combmutogatásért vagy deszakralizált prostitúcióért szabnak ki!

Aztán a fekvő, továbbra is jajongó nő közvetlen közelébe állt és hirtelen lerántotta a bal vállára erősített műkart, az tompa puffanással zuhant a földre. A nő bal válla, ami eddig is apró ívekben rángatódzott ugyan, ettől hatalmas ívben rándul meg és ráng tovább nagy kanyarulatú periodikus hullámokban s ez átterjed hatalmas melleire is, keblei s a bal válla mostmár úgy remeg, mint a kocsonya vagy akár egy békacomb, melybe villanyáramot vezettek. Még kétségbeesettebb sírásba, sikoltozásba kezd.

– Ne rikoltozz, hülye prosti, ez páratlanul szép kimetszés, diadalmas ívű dizartikuláció, mestermű, egy bűnöző nem érdemel ilyet! A nő felül s karban nem folytatódó vállára teszi a kezét, hogy csillapítsa a rengést, meg hogy takarja, valamelyest csonkaságát s lábát is megkísérli úgy helyezni, hogy védtelenné vált, bár tanga mögé rejtett szeméremdombja bal felét takarásba helyezze. A doktor meregette szemét, meg egyéb, lábközi szervét, méregette a csonkaságában is tökéletes testet.

- Na, drágaságom, most hívom a rendvédelmieket. A nő hirtelen vált és abszolúte fölényes nyugalommal szól felejtve a jajgatást:

– Doktor, meg ne próbálja! Nem ajánlanám, mert rengeteg pénztől esne el.

- Rohadt ringyó, meg akarsz vesztegetni? – förmed kidagadó erekkel a doktor. Már ott ül íróasztala előtt, kezében a telefonkagyló, hogy hívná a komisszáriátus embereit. Ekkor a nő hirtelen kétszeres, nagymérvű végtag amputáltságát meghazudtolva, odaszökken Gitsibedihez, egyetlen kezével annak nyakát elkapja, megszorítja és azt ültéből, szemmagasságig emeli, s tartja, hogy a dokinak a lába se éri a földet. Így zengett-csengett elváltozott hangon: - Én Vanda Geröyk Brün, milói úrnő vagyok, jobban jársz, ha leteszed azt a nyamvadt kagylót, mert ha nem, kettéroppantom azt a sokbeszédű gigádat! A fulladozó, vöröses-lila színben játszó pszühkiáter kezeivel jelzi, hogy nem tesz semmi rossz mozdulatot. Ekkor Vanda elengedi, amaz tehetetlenül zuhan vissza orvosi székébe.

- Szóval maga milói! Akkor igazak a hihetetlen csacska mesék kegyedék rendkívüli szépségéről és erejéről, energia-megújhodásairól! Vajon hány giganewton kegyed egyetlen kezének nyomó-szorító ereje? Hisz akkor nem is bűnöző! Vanda gyorsan visszatér az önöző formához.

- Valóban nem vagyok bűnöző. Szüntesse meg a vállremegésem! – Úrnő, két végtagját tőből amputálták és ráadásul egy térfélről és egy csekély remegés a legnagyobb baja!

- Hát van egy kis fantomviszketegségem a kényes hajlatoknál, ha ezen is segítene!

– Ezek csak tüneti problémák, a nagymérvű testfelületcsökkenést és mozgáskorlátozódást vegetatíve remegéssel, alkoholfüggőséggel kompenzálja a pszichéje.

– Hagyjuk a tudományos rizsát, én milói vagyok és mi roppantul bírjuk a pszichés traumát!

- Mit kíván tőlem valójában?

- Vigyen vissza a múltamba, hipnózisban. De vigyázzon csak ÁH-om száll önnel a múltba, de BÁ-m itt őrködik, ha próbálkozna fogdosni, mozgósítja étertestem!

– Hova gondol, nem szívesen találkozna a nyakam még egyszer finom úrnői kacsójával! De nem akar leülni, nem fárasztó állnia?

- Nem. Erős a drágaságom – cirógatta dicsérőlég boltos combozatját.

- Bár, amíg ketten voltak és féllábon álltam, remegett egy kicsit, de mostmár megerősödött.

– Mostani állapotjának is van néminemű előnye szép combbelsője, másik lába fáradságos emelgetése nélkül is szemügyre vehető, merthát nincs, ami eltakarná.

Vanda ekkor a lábát szólította:

- Gyere ide a mamához! A művészi, élő műláb odatáncikált a szép gazdához. Az, erős egy kezével elkapta combtőnél és erősen csípejéhez tapasztotta a láb kisebb villódzások közepette pillanatok alatt testéhez olvadt. A hölgy elkezdte tekerni, csavarni előre-hátra, hogy majd tarkón rúgta magát, mint aki szemmel láthatóan örül, hogy újra kétágú. Beszélt:

- Volt férjem, Héphaisztosz készítette, egyik sejtemből tenyésztette ki, így hát csontomból való csont, testemből való test. S amint látta, hangrezgésre reagál, de csak az enyémre. Mágneses kísérlete pont kapóra jött, ugyanis csak egy héten egyszer használhatom, egy 24 órát, akkor is három óránként le kell vennem, hogy pihentessem, mert a kis pióca rengeteg energiát szív ki belőlem. Ha nem teszem, rosszullét környékez, s végül kóma. Nos, mágnese sokat segített, ugyanis levétele igen babrás, majd oly fájó, mintha a sajátom levágnák.

Mintha elfelejtette volna, hogy az egyik karja hiányzik, nyúlt volna valamiért, igen-igen, persze, a ruháiért baljával, mert azok bal felől voltak, de csak a válla vonaglott meg, a megszokottnál is jobban, mert pillanatnyilag csak az állt rendelkezésére. Erről eszébe jutott, hogy öltözködés előtt célszerű műkarját felcsatolnia, az ormótlan, ósdi jószágot, könyökben behajlítva szerelte magára. Rezege vállra nem volt könnyű, de a doktor segítségét elutasította, „majd egyedül” sokszori kísérlet után sikerült úgy, mármint egy maga. Félhangosan dohogott:

- Legalább a karomból volna kettő! Ez igazi karambol. Aztán azt is mondta:

- El vagyok így is, amint látja, ezeket a segédeszközöket is csak a maguk barbár törvényei miatt vettem fel. Gyakorlott nyomorék vagyok. Ha tudná, milyen borzasztó, hogy az ember egyik pillanatban még pezsgőt iszik, aztán egyszercsak volt, karja nincs karja! Ilyen hülyén elveszteni egy végtagot, felháborító! Legalább a lábam azért csórták el, mert tetszettem, nem egy idétlen véletlen baleset volt.

– Maga nem nyomorék, hanem egy sérült akrobata. Egy erőművésznő - hízelg Kiitsbedi.

A csonka szupernő milói úrnő miután összekapta s rakta magát, végre felöltözik, bár annyira szoros rajta a ruházat, hogy felöltözve is olyan mintha mezítelen volna, sőt még olyanabb. Felfekszik az agyturkász kanapéra. Doktor Kitsibedi hamarást hüpnózisba ejti, a milói csonka úrnő benső cenzora rögvest mesélni kezd s mikor amaz befejezte a doktor a bombanő AH-ját a hüpnotikus álomból felkölti. Álmából kelvén megszűnt válla vonaglása.

- Meséljen, mit tudott meg elő-előéletemből? A doktor mesél a szépségversenyről, a lábszépségversenyről, meghogy miként vesztette el ezét, azát. Vanda felcsattan:

- Ezt én is tudom! Ám mit tudott meg gyermekkoromról, szüleimről, Milóról, 21 éves korom előttről?

-- Meg kell vallanom, asszonyom, valamiféle gát akadályoz, egy sorompón túl nem mehetek vissza. Az a pletyka járja köztünk, ezopszükhíáterek között, hogy agyvizsgálatkor a dágoniak, a runiták praktikái által manővereznek valamit kiskegyedék agyával. Ezt vegye be, ha válla újra rángatózni kezdene, - rebegi végezetül a doktor egy orvosságos fiolát adva át az úrnőnek, az elegánsan válltáskájába ejti, felteszi napszemüvegét és sokat sejtetően annyit mond:

- Viszlát, doki.

 

 

 

 

 

A faragatlan fakabát

(huszonnegyedik regényrészleg)

 

Egy roppant formás fenekű, sudár, magas szőkeség, szép, kecses, manökeni lábemelgetéssel haladott, hatalmas combjain csak úgy feszült a kék farmer, mely lent bővülend, Begyesen hegyesedő keblei - melyekhez törleszkedőn tapadozott a rózsaszín blúz, - kedvesen mosolyogtak bordás hasáról, pedig meztelen köldöke kacéran kacsingatott a külvilág felé. Nos fején kalap, ragyogó kék szemein napszemüveg., de minden szépnek hamar végeszakad – egyszercsak bal lába térdben merev lett, nem tudta hajlítani, húzta csúnyán, sántított, de így is igen gyorsan, a körülményekhez képest szépen járt, de amikor már kistávú személyreppentyűjéhez egész közel ért, az utolsó pár métert jobb lábán ugrálva volt kénytelen megtenni. Kitépte járóműve ajtaját szinte zuhant le az ülésre. Rózsaszín-bronz keverék arcszíne elsápadt, levegő után kapkodva zilált, impozáns mellei megindultak, mint a hegyek földrengés idején. Még mielőtt eszmélete tovalibbent volna, a járóműből ekkortájt be nem hajlíthatósága miatt, kicsüngő, hosszú ballábát gyorsan megemelte, előrehajolt és így az izmos piskótát combközép tájékán jobb fel-és alkarja közé vette, ujjait sódara köré fonta és szorította és húzta, egész addig, amíg leválasztotta testéről a hatalmas függeléket. Még szerencse, hogy ezt a horrort senki sem észrevételezte, mert épp nem járt arra senki. Az elválasztott alsó és felső lábszárat térdben behajlította, ezt is jobb kézzel, egy a hátsó ülésen lévő kofferszerűséget felnyitott és a csinos lábat az abban fortyogó valamiféle elektrolitos tápoldatba helyezte. Megintcsak ugyanazon egy kézzel valahogy a hátsó ülés alá szenvedte az útipoggyászt. Rögvest lélegzete egyenletes lett, arcszíne újra a régi rózsaszínpozsgás. Elővett szintén a hátsó ülés alól egy másik tartófélét. De ezt most hagyjuk egy pár pillanatra. Jobbja segítségével valahogy kinyújtotta bal felső végtagját, a blúz húsra tapadó, hosszú ujja megé nyúlva, (itt most rájövünk, hogy miért csak a jobb kar mozdítható, ugyanis ez egy műanyag végtag) lecsatolta, aztán kinyitotta a tartót, abban egy szakasztott olyan szép, daliás kar pihent, mint az ő csodás jobbja, csak egy bal. Megragadta a felső végénél, majd állával fogta, amíg a szűk topot lejjebb húzta, így bézs bal melltartója, mellestől kipislantott, majd újra kézbe került a bal felső és alsó végtag és tiszta erejéből a karhiányos negatívra tapasztotta, némi fényjelenség és már összeforrt a törzzsel forradási nyom nélkül. Aztán már csak az volt látható, hogy az üres bal nadrágszárba egy gyatra minőségű műlábat suvaszt bele, de mostmár két tökéletesen működő kézzel, az a lábhelyettes annyira pocsék, hogy kézi segítséggel tudta csak a kocsiba beemelni, hogy ne lógjon ki és behajlítani térdizületben, hogy elférjen. Hát összeszedte önmagát a bombanő, mert már elárulhatom, hogy Vanda G Brün úrnőről van szó, beindította kistávú személyreppentyűje motorját, s valami fergeteges sebességgel kezdett száguldani.

Eközben egy nyalka vagy inkább tömött bajszos komisszár, természetesen szőke, merthát ekroni, nézte, sőt sasszem gúvadva figyelmezte a közlekedés menetét. Hirtelen szélvihar mozgatta meg vaskos bajsza szálait egyenként és nagyon nagy tányérú sapkáját is lefújta fejéről. Még nem látott semmit, mert az elébb említett légmozgás még csak a nagy sebességű közlekedési eszköz előszele volt, amit tolt maga előtt. Mikor nagyon távolról kezdte kibogozni sólyomszemével a gyorshajtó gépezet körvonalait, mondta is magában: micsoda kihágás ez, űrsebességgel itten nem haladhat, senki emberfia, de asszony se, mert jó pajtásunk a rend! Merthát ugye ő lenne itt rendnek őre. Felkészülve az űrközi sebességre, földúton elővette távirányítóját és hirtelen az intersztellárisan – mert még nem intergalaktikárisan – robogó csodamasinára szegezte, köréhajlította a tér-időkontinuumot, ekképp fogságba ejtvén, megálljt parancsolt a notórius tiltott ösvényen cikázó, ráadásul gyorshajtónak. Vanda megpróbálta elővenni 32 lövetű csábmosolyát, szebb volt, mint valaha, persze, mint tudjuk, ezt fokozni nem lehetséges. Így a biztos úr, a rendlelkű komisszár: - Jó napot kívánok, személyigazolványt, űrjártasságit, felhatalmazványt, jogosítványt kérek ellenőrzésre! Nem hatotta meg a fakabátot a porcelánbaba, - sőt görögszoborarcú nő káprázatos mosolya, hiánytalan gyöngyfogazata, telt idomai, karjai, a tenyérbemászó kebelcsoda. Nem szívlelte az úttesten, szuperjárgányon száguldozó aranyifjakat és ha csinos nők voltak, az még jobban felborzolta idegérzékenységű bajszának szálait. Egyszóval, nagyon nem kedvelte a női pilótákat. A női vezetőket se, katonákat se.

- Gratulálok Önnek, őrmester úr – tekintett szemeit forgatva a komisszár széles vállapjára – ilyen téridő csapdát még Abbadonban sem, a birodalmi fővárosban sem láttam. Dícséretes, hogy ennyire követik a technikai haladást, ami nagy léptekkel halad, amint azt Kadas Gur Eduk tábornok, a hadi-utánpótlásért felelős és fő ideológiai biztos is mondta. Próbálta felidézni a számára érdektelen Kadas Gur Eduk-i közhelyeket, hogy a maga birodalmi bennfentességét hangsúlyozza és így befolyásolja, de az ekron-soviniszta, gyalulatlan elméjű, dágoni ügyekben tájékozatlan közeg fel se fogta, miről beszél.

Majd átnyújtotta a papírokat, amit a hekus kért és egy mindenkor, mindenhova érvényes jolly joker, milói utazási passzust.

-Hölgyem, én feljelentem magát.

-Talán nincsenek rendben a papírok, biztos úr? – lövellt elbűvölő tekinteteket, szexuális töltettel elegy, lihegve mélyen dekoltált kebelerődítménye mintegy ezt konfirmálta, Eme testbáj- kellem-ütőkártyák mellé még párosult a milói útlevél. De ez a milói, mindenre jogosító igazolvány még jobban felbőszítette a komisszárt: - Kisasszony, jogosítványai valóban rendben vannak, de a közlekedési szabályok Önre is vonatkoznak, illetéktelen járműhasználatával, meg nem engedett sebességgel veszélyezteti saját maga és a köz és a közeg testi épségét.

- Mennyi? – szólt Vanda egy kissé keményebben, de még mindig bájologva.

- Hogy mennyi? Tán meg akar vesztegetni? – dörmögött a rendőr, a papírokat még mindig a kezében tartogatta.

- Szó sincs róla, őrmester! Csakhogy mennyi lenne a bírság, azt kérdeztem.

-Azt hiszi, hogy formás, óriás dudákkal, meg pénzzel mindent megoldhat, meg szemrebegtetéssel, az ártatlannal? Nem válthatja ki pénzen a fenyítést, ekroni törvényeink szerint az ön által elkövetett közlekedési kihágás egy heti gúzsbakötés, de ha a főkomisz rossz kedvében van, egyhavi jobb kéz, jobb láb használati jogának a megvonása is fennforoghat.

- Hát az meg mi a szösz? – tette fel a kérdést kicsit meghökkenve, de azért az ügyet nem túl komolyan véve Vanda, még mindig a talentumaiban és szépségében bízva.

- Nem olyan vicces hölgyem – igen kényelmetlen állapot! A pribékek az elítélt jobb kezét és lábát összekötik, majd a derekához vagy a nyakához, ideiglenesen megbénítva a végtagjait. Egy mankót kibérelhet, hogy azalatt a hónap alatt valahogy közlekedjen.

- Micsoda barbár dolog ez! Jártam már az Ekronon, de ott nem ósdi törvények uralkodtak, hanem hűs kávéházak, pezsgőittas kedves emberek és roppant nagy szabadság.

- Jellemző, hogy a szabad zónába vitte az első útja.

- Ja igen, figyelmeztettek is, ha átjövök a fővárosba, legyek nagyon óvatos, de azért erre nem számítottam!

- Nos, szálljon ki, hölgyem!

- Csak nem akar engem ilyen sorsra juttatni?! Ez nevetséges és lehetetlen, ugyanis én a megkötözhetetlenek rendjébe tartozom.

- A törvény az törvény – majd hirtelen a zsaru szeme a hátsó ülésre tévedt, ahol hanyagul elhányva két mankó hevert. Mik azok ott hátul? – kérdezte a hekus. Vanda értetlenül nézett a biztos úrra.

- Ja, -pillantott egy laposat a hátsó ülésre – a hölgyismerőseimnek viszem, rászorulóknak.

- Azonnal szálljon ki a kocsiból és mostmár a stukkerét is ráfogta a rend eme dőre őre. A szexbomba látta, hogy mostmár ennek fele se tréfa, megpróbált valahogy úgy kiszökkeni a kocsiból, hogy a zsaru észre ne vegye, hogy az egyik lába nem igazán működőképes, tehát kiszállt és rögtön a reppentyű oldalának támaszkodott.

- Mi van a lábával, hölgyem? Miért kerüli, hogy ráálljon?

- Semmiség, csak egy kis húzódás.

- Használja a mankóit, nyugodtan.

- Őrmester, miért beszél szlengben? – nézett gyönyörű lábaira.

- Ritka formásak – lágyult az őrmester, mikor a vászonnadrágot majd szétfeszítő, izmos, főleg jobb combra nézett. Aztán hirtelen rárivallt: - Ne nézzen hülyének, kisasszony, én nem a lábaira gondoltam, hanem azokra – intett nagy bajszos fejével a hátsó ülés felé.

- Mondtam, hogy nem az enyémek, őrmester.

- Hát ha nem, akkor hozza ide a tányérsapkámat, amit a nagy szelével leszelelt a fejemről.

Vanda habozott, de a pisztoly vészesen kacsingatott rája. Hát elindult csak jobb lábán ugrálva, mint a sánta róka, a bal csak lógott, mint egy lankadt ekronita jogar, tehetetlenül, mozdulatlanul. Felvette a sapkát, odaszökdelt az őrmesterhez és duzzogó képpel átnyújtotta, majd a kocsihoz sántikált, elővette az istápokat és rátámaszkodott.

-Most boldog? – meresztette szemrehányóan szép szemeit a zsarura. Lebuktam. Volt egy súlyos autóbalesetem, a bal lábam tropára ment, de még helyrehozható – mosolygott.

- Hát nem csodálom, ha akkor is így száguldozott. Jó, hogy a nyakát nem szegte. Váratlanul a hölgy mellé lépett és egy ügyes mozdulattal mekocogtatta a bombázó bal combját, ami igencsak műanyagként válaszolt.

Vanda felkiáltott felháborodottan: - mit képzel, faragatlan fakabát, hogy merészel fogdosni?!

-Szépségem, a combikája igencsak műanyag, féllábúak vagyunk, büntetés alatt álló bűnözők, elhagytuk kijelölt helyünket – és mindezt fokozódó hangerővel, a végén már ordított. Mindennek tetejébe, az üvöltését visszakézből, pisztolyos kezével, a Vanda orcáján csattanó hatalmas pofonnal tetézte.

A nő a nagy ütéstől megpördült tengelye körül és mankóstul hasravágódott. Aztán felemelte a nálánál kicsivel magasabb nőt, a reppentyű ajtajához vágta arccal és kezeit hátrabilincselte.

Közben Vanda viszontüvöltött, fejét kicsit hátrafordítva, a szeme sarkából nagy haragot villogtatva:

-Hogy mer egy milóit, egy úrnőt megütni, suttyó őrmester?!

-Milói? Haha-ha – ez hamisítvány, morgott gúnyosan a rend őre és a milói rendkívüli, mindenre felhatalmazó passzust miszlikre tépte. Ugyanis bárki, bármelynemű nyomorék a bolygóhatáron köteles határorvossal magát felülvizsgáltatni és papírt kérni arról, hogy a sérülését, nem százszázalékosságát nem nálunk szerezte, például büntetésből, hanem még mielőtt idejött.

-Nekem semmiféle kicsinyes előírással nem kell törődnöm, mert én milói vagyok – kiáltott felsőbbséggel, - megüti még a bokáját, hogy velem kikezdett, őrmester, mi a Magister legdrágább kincse vagyunk, csodafegyverei. Hogy veszi a bátorságot hogy egy élő kincstári tulajdont, egy megkötözhetetlen dominát megbilincseljen? Amúgyis, marha, a mostani állapotomban nem fogok megszökni!

-Kiskegyed, nem csodafegyver, kisanyám, hanem egy bűnöző, combmutogató, tehát istenkáromló Zodach és Zolkhám-fenségsértő, szentségtörő, lázadó, konspirátor, konvenciótiszteletlen, kényszerlakhelyelhagyással, illetéktelen gépjárműhasználattal, közúti veszélyeztetéssel, vesztegetési kísérlettel, okmányhamisítással tetézve, méltó a legsúlyosabbra, a csúszó-mászóvá csupaszításra.

  
  
 

Batári Gábor (Budapest, 1967. március 09.) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.