VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomVasúti célkereszt Hajnali egyre jár… Vad szelet kiállva Szemek száz miértje sötétül szívemre, Mikor én voltam az erdő, olyan hatalmassá váltam, nem lehetett látni, hol kezdődöm, és hol van a túlsó szélem. Pedig nem akartam én akkora irdatlan nagy lenni, mert épp fákat rajzoltam sok-sok levéllel, aztán egyszerre mégis rengeteg erdő lettem. Egészen igazi. De, tényleg! Fa voltam, meg bokor, avar, árny, és napfény, szóval minden, ami egy erdőben kell, hogy legyen. És erdész is, de már turista nem tudtam lenni, mert ahhoz nem voltam elegen. Böhönc, a gyógylovacska Böhönc kicsit idomtalan, Sokat búsult, mert manapság Két alig tizenéves kiskamasz ballagott a poros dűlőúton a szőlőhegy felé. Időnként szórakozottan belerúgtak egy-egy fűcsomóba, aztán zavartan fölnevettek. Olyan dologra készültek, amiben egyiküknek se volt még gyakorlata; dinnyét akartak lopni a határban. Nem azért, mintha otthon nem kaphatták volna meg, ha éppen arra fájt a foguk, hanem az izgalom, a kihívás miatt. Milyen érzés lehet elvenni valamit, ami nem a tiéd, aztán futni, bújni, nehogy elkapjanak. Futni a csősz elől, esetleg másnap a rendőr szemébe mondani rezzenéstelen arccal, hogy te még életedben nem is jártál azon a környéken, ahol ez történt. A falubeli srácok többsége már átesett ezen a tűzkeresztségen, de ők, az iparosgyerekek még nem. Hát akkor legalább egy dinnyét el kell lopni, hogy ne gúnyolhassák őket a többiek. majd összeszedem magam kollázs Szőke Imre Ragyogó idők c. írásából még egy cigit akartam elszívni
A félreértett szellem A Szent Lélek ihletése Akár a kezdet előtti percek. Ők áztatják el a kertet. és a megnyugvás kijön a hitből. Kottái a betöltött hiánynak. Vágy Oly megfoghatóan tapintom ujjaim között a vágyat, hogy könny szökik szemembe. Nem vagy itt! Bőröm hiába várja ujjaid libabőr szorítását! Genetika Nézek. Nézek és hallgatok. Nézek oldalról, s nézek szemből is. Néha kicsit fentről, s néha kicsit, egy egész kicsit lentről. A lényeg az, hogy a kép nem változik! A fejem búbjától a talpamig, pont földig érek! Nem érek fölé, s nem érek alá! Jól van ez így. Mivégről ez az örökség, azt bíz’ nem tudom. Lehet éppen anyai, vagy apai. Emlékezetem szerint minden ősöm földig ért. Gyorsan, szinte kapkodva a feleségem nézem. Megnézem bal, majd jobb szemmel, de bíz ő is úgy van ahogy kell. Pont a földig ér! Mosolyogva nézem kisfiam. Ő visszamosolyog. Sírásra is csak akkor görbül a szájacskája, ha éhes. Remélem, a szüleire hasonlít majd ő is. Hisz nincs is annál fontosabb, hogy pont a földig érjen! Szfinx itt maradtam gigászok korából Tavasz – Indulj el egy úton
„Indulj el egy úton
Mint gyermekkoromban annyiszor, lábaimat magam alá húzva ülök a frissen sarjadt, zöld fűben. Felettem a kék ég, előttem a cseresznyevirágzás. Két hatalmas fa. Apám ültette mindkettőt. Festeni sem lehetne rájuk több virágot. Az alsó ágait hosszúra metszette, ne kelljen az unokáknak létráról gyümölcsöt szedni, csak kinyújtják a karjukat, ha eljön az idő. A fekete, ropogós cseresznyék ideje. Most fürtökben, szemmagasságban virágcsokrok, rajtuk méhek zsongnak szorgosan. Kőhajításnyira a tyúkudvar. A vén kakas a szeme sarkából figyeli minden mozdulatom, a tyúkok bátrabbak, alig karnyújtásnyira önfeledten kapirgálnak. Élvezik a tavaszt. Igazuk van. Én is ezt teszem. Dúdolom a dalt, ami már napokkal ezelőtt befészkelte magát a tudatomba. Bátai Tibor versei (Ha a vers ellenáll (macsó villanella-féle), Vételi zavarok, szavak nélkül hidat)Ha a vers ellenáll (macsó villanella-féle) Ha ellenáll, s kevés a hatalmad, Elég a kell, ha nem az a szabad. Ki kedvét veszíti, ha elakad Éjjel felébredtem álmomból, pedig sosem szoktam felébredni. Alszom, mint a tej. Anyám szerint egy robbanás se keltene fel, és jaj, ha ő még egyszer az életben úgy tudna aludni, mint fiatal korában! Talán a padlás miatt történhetett, hogy nem a saját ágyamban alszom. Éjjel két óra lehetett vagy három. Olyan már többször is előfordult, hogy ilyenkor feküdtem le, főleg, ha buliban voltam, vagy elücsörögtem a gép előtt, de hogy ilyenkor keljek fel, olyan még nem. Ütődötten nézegettem körbe, mi legyen, aztán óvatosan leereszkedtem a lépcsőn, összeszorított farpofákkal,mintha beszarni készülnék. Halkan lépkedtem a nyikorgós lécspőn, nem akartam felébreszteni senkit. Úgy terveztem, kiosonok a teraszra és elszívok egy cigit. A saját szobám előtt mentem el olyan nesztelenül, hogy igazán magam is meglepődtem. Lábujjhegyen, kezemben a nyári O’Neil papucsommal, hogy majd a teraszon fölveszem. Már hideg van. Már majdnem tél. Arra gondoltam, hogy ott alszik az ágyamban egy idegen csávó. Annyira idegen, hogy a szavát se értjük. érvénytelenítő Mikor lejár a csodák szavatossága, Ha nincs a végén pont, A hősöket a kezdet elnyeli és Nem vonatkoznak már semmire. Köszönöm, megvagyok. Semmi extra. Sem jobban, sem rosszabbul, mint annyian, mások. Peregnek a napok, van munkám, néha ki is fizetik. Annyit soha, hogy egyenesbe kerüljek, de így megy ez mostanában. Múlik az idő. Ez a legnagyobb baj. „Az idő telik, a böcsület fogy” – ahogy Kósa Jóska bácsi mondta mindig. Néha megállok és eltöprengek, egyre gyakrabban arról, mire futja még az időmből. Mit végeztem, mit nem, mit kellmég elvégeznem, és mi az, amit szeretnék elvégezni. És ha az ember gyereke számadásokba bonyolódik esténként, az a legbiztosabb jele annak, hogy elmúlt már ennyi meg amannyi. CSENDÉLET HALOTTAKKAL * a valóságos tengert * nem fér a madár a kalitkába * és háromszor kukorékolt a kakas A szabadság elveszíti fontosságát, ha álmaink lépnek a helyére. Kilépek az ajtón, kimegyek a kert végében lévő tóhoz, leguggolok, belemártom a kezem a vízbe, és megsimogatom a hullámokat. Most kellemesen csiklandozza a tenyerem, de van úgy is, hogy belemar a jeges víz, elfehérednek tőle az ujjaim, de én csak áztatom tovább, amíg bírom. Anyám keze volt ilyen télen, amikor a szatyrokat cipelte a boltból. Felállok, lehúzom a cipőt, és lábujjammal éles vonalat húzok a part menti kavicsokba. Ez a határ, eddig mehetek. Átúszhatnám a tavat, vagy egyszerűen kisétálhatnék a kovácsoltvas kapun is, nem tartana semeddig. Egészen biztosan nem könyörögne, az is lehet, hogy soha többé nem keresne, sőt úgy tenne, mint észre sem venné, hogy már nem vagyok. Pontosan kétszáz lépés a terasztól a tóig, és kétszáznyolcvanöt vissza, ha nem a pázsiton keresztül vágok át, hanem a kis, kacskaringós kerti ösvényen. Ady Endre Góg és Van Gogh fia vagyok én. Az Én fülemnek mindegy már, Szeptember elért az ősz, a sár, ma köd szitál, mint bogáncs ragad belénk; mély- 2014. szeptember 1. A könyvtárossegéd Gotica moderna
1.
Rágyújtott, amíg várakozott. Maradt nagyjából negyed órája, hogy kibámuljon az ablakon és elszívjon egy cigarettát, mielőtt az átváltozás befejeződik. Nem öltözött fel, nem is lett volna értelme. Majd utána. Talán sohasem fog hozzászokni. Az érzés... inkább az érzés hiánya zavarta, miközben a jobb tenyeréből kiinduló változás eluralkodott csuklóján, al- és felkarján, majd a vállán is. A látvány és a vele járó tudat végletesen elborzasztotta. Szó szerint gyűlölte magát; gyűlölte az elfeketedő, túlvilági bőrt, a csontszerű karmokat, a félig anyagtalanná váló húst – elmondhatatlanul gyűlölte a benne lakó démont. 
|
