VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Az állatok karácsonya alkalmából hirdetett történetíró pályázatot a pécsi zoo, melyre fantasztikus alkotásokat kaptak a lelkes kis meseíróktól. Kalács, a sérült lábú, bicebóca, bánatos tarvarjú históriáját kellett befejezniük. Mi pedig most megosztjuk Czéh Hanna szívmelengető ünnepi meséjét, mely a jóságról és az igaz szeretetről szól. Olvassátok! Egyszer volt, hol nem volt, a Pécsi Állatkertben egy kis, bicebóca tarvarjú, Kalács. Bicebócaságát egy térdsérülés okozta, amit még régebben szerzett, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy teljes életet éljen. Karácsony közeledtével azonban Kalács egyre szomorúbb és szomorúbb lett, folyvást sírdogált. Bánatát nem bicegése okozta, hanem bizony úgy érezte, őt senki sem szereti, levegőnek nézik. Kopasz kobakja, kócos tollai, görbe csőre miatt csúfnak nevezték, ráadásul nem viselt olyan pompázatos, színes tollruhát sem, mint szomszédjai, a papagájok. Csupán egy egyszerű, fekete öltözékkel áldotta meg a természet. Kalács úgy vélte, rá senki nem figyel és hiába a szeretet ünnepe, róla mindenki megfeledkezik, nem is számított ajándékra sem. Felült hát egy távol eső ágra s ott pityergett bánatában… Tovább a pecsma.hu cikkére >>>
Forrás: pecsiegyhazmegye.hu Több mint hetven éve a pécsiek kedvencei az életnagyságú, fából faragott, festett szobrok a pécsi Ferences templomban. Minden évben karácsony előtt állítják fel a ferences barátok által faragott szobrokat. Az 1940-es évek elején állították fel először, a legszebb római betlehem mintájára készült. Tovább a pecsaktual.hu cikkére >>>
Bödecs László - Fotó: Gerőcs Péter Az a bénító érzés van inkább megfogalmazva ezekben a versekben, hogy miért nem tudunk többet tenni, miért nem vagyunk képesek változtatni valamit, ezzel kell valahogy megbékélni. Valamiképpen ilyen a természete ezeknek a találkozásoknak, hogy nagyon keveset tudunk tenni és szinte sohasem eleget. – Bödecs Lászlót új, Kánaánhoz közelebb című verseskötetéről kérdeztük. Matuz Bence: Először egy általános kérdést tennénk föl: van-e ars poeticád, mi az elképzelésed a költészetről? Általánosságban nagyon messziről indulva tudnám csak kifejteni, hogy mi a költészet relevanciája. Én a költészetet beszédformának élem meg. Tulajdonképpen arról van szó, hogy kimondjam azt, ami van, tehát próbálom a szemlélődésen keresztül a világot befogadni, ezt egy személyes szűrőn átszűrni és poétikus formában talán közelíteni annak kimondásához, amiről nehéz beszélni, vagy esztétizálás formájában mondható csak ki igazán. A függetlenség ebben a kötetben úgy jelenik meg, mint hatalomvizsgálat és elkülönülés az ideológiáktól. Személyes és szociális kontextusban is végigfut rajta az ezektől való függetlenedés, mivel az egyéni gondolkodás megjelenítése fontos számomra; hogy ne az ideológia határozza meg azt, amiről beszélhetünk. Poétikailag fontos számomra, hogy ne a kordivat legyen elsődleges a költészetemben, a beszédmódom ne soroljon valamilyen irányzatba vagy divatos megszólalási formák közé. A szabad beszédnek próbálok teret alakítani magamban. Tovább a litera.hu cikkére >>>
Barabás Lőrinc Weber Kristóf fotója Alkotó-gyakorló zeneszerzőként régi ideám olyan zene készítése, mely nem művekből áll, hanem folyamatokból. Amibe bárki be tud kapcsolódni, és bármikor ki tud szállni. Úgy működik, mint a népzene, nincs a közreműködőknek nevük, se egyéni stílusuk. Csak éppen nem népi jellegből állna, hanem szociális igényeknek megfelelő közös tulajdonságokból. Ám minél nagyobb egy tömeg, annál heterogénebb, és a heterogenitás csökkenti a közös tulajdonságokat. Erre a kevés tulajdonságra kell korlátozódnia a zenei megértésnek. Valahogy sosem tudtam magam ezt az ideát, mi több vágyat megvalósítani, még dolgozom azért rajta. És mindig meghatódom, ha közel kerülök olyan zenéhez, amely mögött látom az önfeladást, látom az ego bezárkózását, és látom a másik ember iránti érdeklődést, törődést. Ilyen zenét csinál Barabás Lőrinc. A fiatal zeneszerző nem fárasztja a közönségét egyéni preferenciákkal. Zenéje mögött nincs elmélyült kutatás, pontosabban csak elmélyülés van. Az önfeladást először a technikai segítőn láttam. Ródnak hívtuk régen a zenekarok műszaki embereit, tán ma is így hívják őket. Ma a hangtechnikusok hangtervezői munkát végeznek, az elektronikus zene egyik külön ágazata a sound-design, melyhez alapos háttértudás, programozási ismeretek szükségesek. Így egyre több technikus nevét tanuljuk meg. A technikusok neve azért is fontos információ, mert a mai ródok többsége egyben zenész is. Bizony hozzá tudnak adni egyéni szempontot a hangzáshoz. Barabás Lőrinc technikusa viszont arra kért, ne írjam le a nevét. Nem gondolja magát fontosnak, megelégszik azzal, ha a koncert jól sikerült, és ahhoz ő valamivel hozzájárult. Ez a szerénység az est főszereplőjét is jellemezte.
Mán-Várhegyi Réka új regénye négy kisregényből, azok pedig még kisebb egységekből, tárcákból épülnek fel. A négy kisregény négy nő életét villantja elénk, töredékesen. Életközépi válság, válás, egyedül nevelt gyerek, horvátországi nyaralás, járvány, depresszió, csupa olyasmi, amit jól ismerünk. De mi máshoz szolgál vázlatul a Vázlat valami máshoz? HUTVÁGNER ÉVA KRITIKÁJA. Nem könnyű Mán-Várhegyi Réka Vázlat valami máshozcímű kötetéről írni. Nem könnyű, mert a szövegben annak ellenére nem tudtam elmerülni, hogy a regény részleteiben (tárcáiban) szinte felkínálja magát a könnyű azonosulásra. Fogást is nehéz rajta találni, hiszen tárcák sorozatából vált regényszerű szövegfolyammá, ezért értelmezni is inkább részleteiben lehet, sőt, még a kritikai diskurzus is inkább a kihagyások és az elhallgatások, az írói technika és a biografikus értelmezés oldaláról próbált a szöveghez közelíteni, amelyet nem érzek elég korszerű módszernek, főleg, ha a szöveg maga nem hív meg erre az olvasási módra, csak a kontextus tüzetes ismerete teszi lehetővé ezt az olvasói szemszöget. Tovább a revizoronline.com cikkére >>> Schnabel Annabella Fotó: Peruzzi Boglár Anyám macskája című diplomafilmjét a premier óta Melbourne-ben, Chicagóban és Balin is vetítették, eddig több mint 30 fesztiválon szerepelt. A film rendezője, Schnabel Annabella jelenleg tanít és szabadúszóként dolgozik. Realizmusról, lehetőségekről és Diák Oscar-esélyekről is beszélgettünk. „Elég masszív geek-tinikorom volt, ami számítógépes játékok és filmek bújásából állt” – írod a Goethe Intézet-es bemutatkozásodban. Mik a legfontosabb filmes és videojátékos alapélményeid? A filmes érdeklődésem tizenkét éves korom körül kezdett kinyílni. Először csak az tűnt fel, hogy unom a családi filmeket, amiket a tévében adtak, így aztán a neten kezdtem keresgélni. Egy nyári szünetben rátaláltam a Radírfejre, idejekorán. Nem bírtam végignézni, mert iszonyatosan rosszul lettem tőle, de közben nagyon érdekelt, mi lesz a vége, úgyhogy egy fél órás szünet után befejeztem. Nagy mérföldkő volt ez a filmekről alkotott világképemben. Lynch után Tim Burton és Kubrick következett, aztán Jim Jarmusch és Lars von Trier jött. Emlékszem, a gimnázium első éveiben láttam az Idiótákat, ami hatalmas élmény volt. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Fotó: Bíró Dávid Kucsora Mártának az egri Kepes Intézetben rendezett egyéni kiállítása a második alkalom arra, hogy festményei mintegy monografikus módon kerüljenek az egyik jelentős magyar múzeumban a művészetkedvelők elé. A szegedi születésű Kucsora Márta (1979) Budapesten él és dolgozik. Festményeit világszerte több múzeum és magángyűjtemény őrzi. Egyéni kiállítással mutatkozott be 2021-ben a Műcsarnokban, 2022-ben önálló tárlattal szerepelt a svájci Patricia Low Contemporary-ben, a budapesti Kálmán Makláry Fine Artsban, és 2020-ban a New York-i Postmasters Gallery-ben. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Fotó: Veiszer Alinda produkciója A szakmák elszegényedtek, a lehetőségek elfogytak, és a felülről befecskendezett állami pénzek rendszere egymásnak ugrasztotta a művészeket, tudósokat – mondta Tóth Krisztina József Attila-díjas író, költő, mikor Veiszer Alindával beszélgetett (a teljes közel egy órás videót havidíjas támogatásért cserében itt tudja megtekinteni). Tóth szerint a pénzosztás olyan konfliktusokat szült, ami évtizedekre megosztotta a szakmákat. Ezekbe beleérti többek között a filmeseket, a tudományos világot, és a képzőművészeket. Példaként hozta az ösztöndíjakat, konkrétan a Térey-ösztöndíjat. Úgy látja, hogy aki megpályáz egyet, az rosszul érzi magát, mert beadta. Aki megpályázza, de nem kapja meg, az azért, érzi rosszul magát, aki pedig nem is pályázott, az azokra haragszik, akik viszont igen. Akik megkapják az ösztöndíjat, azokra haragszanak, akik nem adták be, és mérgesek rájuk, amiért pályáztak. Szent Márton napján, ünnepi szentmisével egybekötve adták át a közel 100 millió forintból helyreállított Lyceum templomot. A 2020-as földrengést követő károk miatt a templom két évig zárva volt. Cseri László fotóesszéje az épület értékeit mutatja be. A templom mostani felújítási munkálatait az tette szükségessé, hogy a 2020. december 29-én Horvátországban pusztító földrengés elérte a pálosok által 1741 és 1756 között épített, barokk stílusú templomot: a falakon repedések, a díszítőfestett felületeken és a freskókon sérülések keletkeztek, vakolat- és törmelékdarabok hullottak le, és nagyobb vakolatrészek váltak el a falazattól. A templom nemcsak belül, hanem kívül, a nyugati homlokzatán is megsérült, ahol kár érte a párkányzatot és a vakolatot is. Az épületen belül le nem hullott, de meglazult mennyezeti vakolatrészek leesésének veszélye miatt a templomot biztonsági okokból két évig bezárták. Tovább a jelenkor.net cikkére >>> A számok tükrében 1901 és 2022 között 115 alkalommal adták át az irodalmi Nobel-díjat, összesen 119 szerzőnek, négy alkalommal ugyanis nyolc szerző egymással megosztva kapta a legrangosabb irodalmi elismerést: 1904-ben Frédéric Mistral és José Echegaray y Eizaguirre, 1917-ben Karl Adolph Gjellerup és Henrik Pontoppidan, 1966-ban Sámuel Joszef Ágnon és Nelly Sachs, 1974-ben pedig Eyvind Johnson és Harry Martinson voltak a páros díjazottak. A két világháború miatt hét alkalommal nem adták át a díjat (1914-ben, 1918-ban, 1935-ben, 1940-ben, 1941-ben, 1942-ben és 1943-ban). A díjjal jelenleg tízmillió svéd korona jár. A legfiatalabb irodalmi Nobel-díjas író Rudyard Kipling volt, aki 1907-ben, mindössze 41 évesen vehette át a díjat „nagyszerű megfigyelőképességéért, erőt és méltóságot sugárzó alakjaiért”, a legidősebb díjazott pedig, Doris Lessing 2007-ben, 88 évesen kapta az elismerést „a női tapasztalat epikusaként, aki tűzzel, látnoki erővel és egészséges kétellyel vette górcső alá a megosztott társadalmi rendszereket”. Ami a nemzetiség szerinti statisztikát illeti: a legtöbb irodalmi Nobel-díjat a franciák kapták (16-ot), őket az amerikaiak és az angolok követik (13-mal). Mostanáig összesen kilenc német író kapott irodalmi Nobelt, a svédek nyolcat, a lengyelek, spanyolok és az olaszok pedig hatot-hatot. Csodaváró betlehemes Kép forrása: mupa.hu Mára hagyománnyá váltak a Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemes című táncjátékának karácsonyi előadásai. A 2018-ban bemutatott produkció a népi hagyományok, keresztény tradíciók felelevenítésével rendkívül átélhetővé teszi a régi időkre visszanyúló, karácsonyi ünnepkörre jellemző várakozást valami különleges, valami egyedi iránt. A látványos színpadképek, jelmezek, a sok zene és tánc olyan egészen rendkívüli hangulatot varázsolnak körénk, melyben az előadás idejére valóban kiszakadhatunk az ünnepek előtti időszak zsúfoltságából, és annak lényegére koncentrálhatunk. Tovább a librarius.hu cikkére >>>
A naiv ember azt gondolhatná, hogy manapság nem létezik többé akadémizmus. Hogy egy műalkotást már csakis önnön jogán, önértéke nyomán ítélnek meg. Pedig az akadémikus szemlélet, túlélve az egy korszak – egy stílus idejét, az idiómák sokaságának mai egyidejűségében is él és virul. A művészethez egyetlen utat ismer csupán, így számára a művészet egyetlen mércéje a szakmaiság, a szakmaiságé pedig továbbra is a hagyományozás útvonala, magyarán az iskola, a mester. Akinek, mint Natrénak, nem voltak mesterei, annak nemcsak önmagával, hanem egy külső ellenállással is meg kell küzdenie az elfogadottsághoz. Kívülállóként, távol a szakma akolmelegétől kétszeresen kell bizonyítania jogát a művészi létezéshez. Igaz, Natre gyakran beszél festők sokaságáról, akik egy-egy képének születésekor segítőleg körülötte nyüzsögnek láthatatlanul. Csakhogy ezek a mesterek nem kerülhetnek be életrajzába. Manapság óriási kockázatot vállal az, aki mer kívülálló maradni, és aki e külső fogódzókat nem kínálja fel a művészetét „beárazó” szakmai közegnek, magyarán: aki nem tesz eleget a mai művészetpiac elvárásainak. Tovább az ujforras.hu cikkére >>>
„A költészet visszatérés a tengerbe.” Ars poeticába göngyölt nyelvfilozófia ez a mondat, Vörös István A versolvasás dicsérete című művének első sora. Miféle tengerhez térít vissza, ha verset olvasunk? Több olvasati irány kínálkozik egyenrangúan. Az élet őseredete (az evolúciós tanokból és a mítoszok-vallások történeteiből egyaránt ismerős, kezdeti vizek képzete); a magzati létállapot; a testi létezés teljessége (az a belátás, hogy fizikai valónk nagy részét víz alkotja) – mind ott rejlik ebben a sorban. S mert nem a tengerhez, hanem a tengerbetérünk vissza, a kijelentés az egyesülés az egységgel holisztikus szemantikáját is fölnyitja. De akár ezek inverzére is ráérezhetünk, a fuldoklás rémülete vagy az özönvizek emlékezete is átsejlik e mondaton. Indokolhatóan – hiszen belakott identitását kockáztatja, aki esztétikai hatásnak teszi ki magát. Tovább a naputonline.hu cikkére >>>
A hagyományos romantikus komédiák bájának ötvözése a hollywoodi stílusú fantasy-k nagyszabású hőstörténeteivel kifejezetten egyedülálló próbálkozás a magyar filmtörténetben. Madarász Isti rendezését mégis az abszurd humor és az innovatív látványvilág teszi igazán különlegessé. Az Átjáróház az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb hazai közönségfilmje. Krisztián (Bárnai Péter) éppen frissen szerzett munkahelyére tart, hogy a hullaház éjjeliőreként vesse bele magát első állásába. Útközben pedig élete nagy szerelmével is találkozik. Csakhogy a megbeszélt randevút elszalasztó fiú hamarosan szakmai körülmények között kénytelen viszontlátni az időközben autóbalesetben elhunyt Ágit (Rujder Vivien). Krisztián ugyanis nemcsak egyszerű portásként tevékenykedik, tisztázatlan munkaköre azt is megköveteli tőle, hogy – félbehagyott világi ügyeik elintézésével – segítsen megbékélni az esténként feltámadó, két világ között rekedt holtaknak, mielőtt a gonosz boncmester (Kulka János) örök kárhozatra ítélné lelküket. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
Lovas Ilona: Innocenti I–IV., 2003, módosított fotónyomat, ostya, üveg, marhabél-hártya, fémlapon, egyenként 75×68 cm, K.A.S. – Nyakas Ilona Gyűjtemény Lovas Ilona Stációk című, háromtermes emlékkiállítása kurátori kísérlet az életmű rekonstruálására a hetvenes évek közepétől az utolsó évekig. Az MMA néhai tagja a hagyományos textil-kompozícióktól eltávolodó, a tradicionális textilművészeti műformákkal, anyagokkal és technikákkal szakító, az ún. iparművészet és képzőművészet határait elmosó munkákat alkotott. Művei természetes, gyakran organikus anyagokat (víz, fű, papír, marhabél, ostya) feldolgozó objektek, environmentek, installációk. A 2000-es évektől munkásságában új médiumok és új műformák jelentek meg: a fotó, a videó, a videóinstalláció, a performansz. A kiállítás 2023. február 12-ig látogatható a Magyar Művészeti Akadémia intézményében, a Műcsarnokban. A Petőfi Kulturális Ügynökség által életre hívott, Debrecenben a városi önkormányzattal és a Csokonai Színházzal közösen működtetett Írórezidencia-program keretében Nikolaj Bojkov bolgár író, műfordító töltött egy hónapot a cívisvárosban. Debrecenről, az itt befejezett könyvéről, fordítható és fordíthatatlan szövegekről, a magyar és a bolgár kortárs irodalmi életről beszélgettünk. Kulin Borbála: Egyetemista éveidet töltötted Debrecenben. Mi hozott újra a városba? Nosztalgia, praktikum, vagy csak így alakult? Nikolaj Bojkov: Egy olyan könyvvel jelentkeztem az Írórezidencia-programra, aminek az a címe, hogy Fordítások életrajza, és mivel a könyv is bizonyos értelemben visszatérés a számomra, gondoltam, hogy Debrecen tökéletes hely lenne, a visszatérésem egy pontja, ahol befejezhetném. A könyv úgy készült, hogy különféle magánkönyvtárakban olvastam, a Kányádi Sándor-könyvtárban Nagygalambfalván, Pesten Mosonyi Aliz könyvtárában, Vajda Júlia könyvtárában, Pécsett Vas könyvtárában. Itt Debrecenben szerettem volna Borbély Szilárd könyvtárában olvasni, de sajnos nem sikerült a feleségével egyeztetni. Különböző helyekhez kötődik a könyv, az elbeszélője úton van, útközben találkozik versekkel, szövegekkel, emberekkel. Egy-egy „talált” szöveghez egy-egy saját szöveg kapcsolódik, vers is, próza is. Debrecen a személyes történetemben egy fontos hely, itt jártam először pszichiátrián ’94-ben, ezekhez a dokumentumokhoz is szerettem volna hozzájutni, még nem sikerült. Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>
A fotók forrása a Bozsik Yvette Társulat facebook-oldala …mit keres a Nemzeti Táncszínházban egy, a legdurvább laposföld-hívőkkel vetekedő, az amerikai kontinens lakosságának magyar, illetve a magyarok kozmikus (szíriuszi) eredetét hirdető elmélet? Móricz Lajos 1969-ben leereszkedett az Andok délkeleti részén húzódó rejtélyes Tayos-barlangrendszerbe. Odalent az emberiség fémtáblákra vésett eredettörténetére bukkant, letűnt civilizációk nyomait fedezte fel, sőt, némi földönkívüli jelenlétet is érzékelt. Bizonyítékot soha nem nyert állításai a mai napig lelkes expedíciók, filmek, nagyívű elméletek, sőt, táncelőadások táptalaja. Bozsik Yvette és társulata Golenya Ágnes Táltosok barlangja című könyvéből és Móricz feljegyzéseiből inspirálódva kísérli meg szemünk elé tárni az „Isteni, kozmikus energiát” (sic). „Elhatároztuk, hogy lapunkon meghonosítjuk az interjúkritika műfaját. Egyre több felől halljuk, hogy leáldozóban van a művészetkritika régi módszere, mely szerint a kritikus megnézi az alkotást, majd hazamegy, és megírja a kritikát. Ez olyan, állítják sokan, mint amikor a bíró kihirdeti az ítéletet. Ezért kritikai beszélgetéseket szervezünk…” – ez új, kísérleti rovatunk mottója. Tyler Teadora: Az előadás után a női vécében elhangzott pár olyan félmondat, hogy „azt hittem, hogy értem, aztán rájöttem, hogy abszolút nem”. Ez elég tanulságos. Habár az előadás ismertetője felvázolta a Tayos-barlangot övező rejtélyeket, sőt, még a zsírfecskékről is szó esik benne (bár arról nem, hogy azok valójában nem is fecskék), mindez mégsem volt elég ahhoz, hogy az ember jelentéssel tudja megtölteni a színpadi történéseket. Rajtam legalábbis kifogott. Tyler Szonja: Utólag, a Táltosok barlangja című könyv (Purisaca Golenya Ágnes, 2022) összefoglalóját olvasva, némileg összeállt a kép, de háttértudás nélkül a néző valószínűleg egy nehezen követhető, bizarr mesevilágba csöppen. Tovább a tanckritika.hu cikkére >>> Pszichológiai temperamentumok váltakoznak, kolerikus-szangvinikus és melankolikus-flegmatikus érzetek mosódnak össze. A humorálpatológia újabb elméleteket – és kérdéseket nyit meg a zavart és zavarba ejtő arcok mögött…
Frottázs-montázs, Barlangfal fej-fragmentumok omlanak magukba, majd állnak össze, körkörösen, ismételten (circulus vitiosus): újjáéledő maszkok, grimasz(k) sejtelmek, kőzet-dörzs-bőr fal-foltok, sajátos palimpszesztek, melyek betöltik a kijelölt életteret s kitöltik a képzelt képkeretet… Jelenések! Lószerszám-bőr által pántolt, szoros feszítéssel kötözött-bandázsolt, rusztikus-tömör, totemfejes látomás-hasonmások sorakoznak (art brut): szegecselve. Maszkos-archaikus, mazo-idolikus mellszobor torzók, vésett-roncsolt-szíjazott (arc-nyúzott) fej-objektek… Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>> Eötvös Péter - fotó: Csibi Szilvia December 8-án a Kodály Központban, december 9-én pedig a Müpában vezényli a Pannon FilharmonikusokatEötvös Péter, aki saját bevallása szerint gyerekkorától kezdve Bartók zenéjével él együtt. A koncerteken Bartók művei mellett két saját alkotását, a Cello Concerto Grosso című versenyművet és a Szirének énekét is előadják. – Milyen sűrűn dolgozik együtt a Pannon Filharmonikusokkal? – A Kodály Központ 10 évvel ezelőtti megnyitása után rendszeressé vált a kapcsolatunk, nagyon sok különleges programot vezényeltem náluk. A zenekarhoz erős személyes kötődésem is van, műveimet a legmagasabb színvonalon játszották Pécsett, Budapesten, operámmal, a Senza sanguéval pedig elnyertük az Armel Operafesztivál legjobb produkciója díját is még 2016-ban. Ezt az előadást Londonban is nagy sikerrel játszottuk. A zenekar állandó partnere a fiatal zeneszerzők és karmesterek részére létrehozott alapítványomnak is, ennek keretében fiatal mentorált szerzőket és karmestereket mutatnak be, amiért külön köszönettel tartozom nekik. Tovább a papageno.hu cikkére >>>
A Bibliamúzeum „Kapcsok és kötelékek által…” című kiállítása Kép forrása: bibliamuzeum.com Az egymás mellett élés öröme és kihívásai mindenestől hozzátartoznak az emberi léthez, és a fizikai közelségnek az elmúlt években megtapasztalt korlátozottsága több területen megmutatta ennek jelentőségét. A Bibliamúzeum kiállítása valós találkozásaink tanúságát keresi a művészettörténetben. „Kiállításunk alkotásai abban a korban készültek, amikor két ember kapcsolata a valós találkozásban, a szemtől szembe látásban és az együttlétben fogalmazódott meg. Ugyanakkor emlékeztetnek egy kapcsolatra, amelynek kötelékei egyre inkább meglazulnak és feledésbe merülnek: ez az ember és Isten kapcsolata” – olvasható a Bibliamúzeum új, időszaki kiállításának kísérőfüzetében. A tárlat a Dunamelléki Református Egyházkerület újjáépült és nemrég átadott Ráday utcai terében nyílt meg 2022. szeptember 30-án, és egészen december 17-ig látogatható. A teljes egészében egy magángyűjtemény festményeiből, szobraiból készült összeállítás olyan alkotókkal enged találkozni, mint Csontváry Kosztka Tivadar, Derkovits Gyula, Vaszary János, Berény Róbert, Patkó Károly, Vörös Géza, Kernstok Károly, Ámos Imre vagy Bernáth Aurél. Tovább a kortarsonline.com cikkére >>>
|
